Az árny lekísért az étkezőbe, ahol Alastor széles mosollyal várt már. Nem tudtam mosolyogni, nem tudtam már úgy tekinteni rá, mint régen azok után, amit tett. Mérges voltam rá.

- Az étel elő állt uram- mondta Edward.

- Köszönöm Ed! Jó étvágyat kedves, egyél bátran- mondta továbbra is vigyorogva.

Nem szóltam semmit, Edward szedett egy adag ételt a tányéromra, de pár falat után csak játszottam vele. Nem volt étvágyam, rosszul voltam az egésztől. Megvártam, amíg Alastor befejezi. Végig figyelt, ameddig én csak szinte magam elé bámultam.

- Nem vagy éhes kedves?- kérdezte csengő hangján.

- Nincs étvágyam... elnézést- mondtam.

- Semmi baj, menjünk, fürödj le és aludjunk- mondta, mellém lépve.

Némán felálltam, nem hagytam, hogy hozzám érjen, betoltam a székem és követtem a hálószobánkba. A kádba töltött nekem forró vizet, vitt be váltó ruhát és törölközőt.

- Itt leszek, bármire lenne szükséged- mondta, majd becsukta utánam az ajtót.

Szomorúan levetkőztem és bemásztam a kádba. Olyan, mintha az elejéről kezdtük volna az egészet. Mintha semmit se tudnék róla, be vagyok zárva, jóformán rá kényszerülve, annyi különbséggel, hogy vannak mások is az életemben és tudok a képességeimről és a múltamról.

Nem éreztem úgy, hogy bárkire is számíthatok... ez a szemét teljesen kimosta az agyam, az anyám távol áll tőlem, hisz nem ismertem sose jóformán, a nénikémmel ugyan ez, kiderült, hogy Lucifernek köszönhetem az életem, ami egy szenny volt, most meg pont az töri össze a szívem, akit a világon mindennél jobban szerettem.

Nem értem nekem miért nem jár a szeretet, a boldogság. Ezek az érzelmek sose hiányoztak, mert nem ismertem őket. Alastor mutatta meg milyen is az, ha szerethetek valakit, ha igazán szerelmes vagyok és igaz nem voltak igazak az érzelmei, még is olyannak tűnt. Lehet, naiv vagyok, de most már én is érzek, én igénylem a szeretetet a törődést. Vágyok egy családra, reméltem, hogy Alastorral lehet egy normális életem, lehetek egy boldog feleség, majd egyszer anyuka, láthatom, ahogy a gyerekeinket neveljük, láthatom, mint egy boldog apa. Boldogságot akartam vinni mindenki életébe, ha már az én életembe eddig nem sok jutott. Eddig láttam a fényt, de most már semmit nem látok, csak sötétséget.

A víz tűzforró volt, de én így is megfagytam. A mellkasom egy jégtömbbé nehezedett, lehúzott a víz alá. A testem elnehezedett, lehunytam a szemeim és vártam, hogy soha többé ne nyithassam ki, hisz úgy sincs szüksége rám a világnak. Minden elsötétült, nem lélegeztem többé, a mellkasomban lévő jég nem engedte a testemnek, hogy kiugorjon a vízből és levegő után kapkodjon.

Az álmaim szép lassan szertefoszlottak a lelkem darabkáival, remélve, hogy soha többet nem kell vissza térniük és végre szabad lehetek. Ki tudja talán egy másik világban, vagy esetleg a következő életemben majd sikerül. Ezzel kitöröltem a világegyetem legnagyobb hibáját, örökre.

Jó ne nyírjon ki senki Clouddal találtuk ki xD remélem tetszett azért xD
Elképesztőek vagytok már 4k+ megtekintés van a történeten nagyon szépen köszönöm *-*
.
Találkozzunk a következő részben ;)