Nem tudtam mit rontottam el, tartottam tőle, nem mertem megmozdulni. Meg akartam kérdezni mi a baj és, hogy miért zárta be az ajtót, de az ágy felé biccentett. Engedelmesen oda mentem, majd megvártam, amíg oda ér, nem mertem hátat fordítani neki. A démon biccentett, hogy üljek le, ő pedig elém ült egy székre.

- Nem tudod, miért vagyok ilyen, igaz?- tette fel a kérdést.

- N-nem…- néztem rettegve a vörösen izzó szemeibe.

- Destiny… mikor Lucifer és Charlie feljöttek magam mögé intettelek. Miért nem fogadtál szót?- kérdezte szigorúan nézve rám.

- Féltem… féltem, hogy az álmom valóra válik és elveszítelek- fakadtam ki és elsírtam magam.

- Desty…- nyúlt felém, de ellöktem magamtól.

- Azt se tudom, ki vagyok Alastor! Te voltál az egyetlen, akiben megbíztam és féltelek és most leszidsz miatta! Félek tőled érted? De nem akarlak elveszteni…- sírtam, mikor a démon ellenvetést nem tűrve mögém ült, erősen magához rántott és a karjai közé zárt.

- Sose félj kedves… én mindig veled leszek. Világos?- simította meg az arcom, majd maga felé fordított, megemelte a tekintetem, hogy a szemébe nézzek.

- I-igen- mondtam szipogva, a komoly tekintetét nézve, majd újra magához húzott.

- Olyan kis butus vagy kedvesem… nem kell tőlem félned. Soha nem kellett- mondta a fejemet simogatva.

Magához szorított. Hagyta, hogy hozzá bújjak és hallgassam a szívverését. Megnyugtatott. Újra szerette volna, hogy a szemébe nézzek. Végig simította a könnyes arcom és közel hajolt hozzám. Teljesen kipirultam, elvesztem a szemeibe. A démon egy kedves mosolyt küldött, amitől én is halványan elmosolyogtam. Egy pár pillanatig hezitáltam, majd a nyakába ugrottam és átöleltem. Visszaölelt, nem engedett el. Hátra dőlt az ágyon és hagyta, hogy elaludjak rajta.

Álmodtam. Az álmomban Alastor átölelt, majd sírva fakadt. Hátrálni kezdett, sírt, de mosolygott. Mikor felé akartam menni ellökött magától, feltartotta a kezeit, majd egy csáp hátulról átdöfte. A démon összeesett, vért hányt. Oda rohantam hozzá és magamhoz öleltem. Zokogtam. A csáp egy hófehér kígyóvá alakult, vörös szemekkel, majd elkúszott egy fekete árny felé, ahol sárga kígyó szemek rikítottak és egy széles mosoly társult hozzá.

Elöntött a méreg. A haldokló Alastor végig simította az arcom, majd lehunyta a szemét. Meghalt. Az elmém elborult, semmit nem éreztem csak hideget. A lelkem jéggé dermedt, az egész testem egy jégbálvánnyá változott. Ekkor kívülről láttam magunkat. Átalakultam a démonná, akivel mindig álmodtam. A bőröm hófehér volt, kéken lángoló tetoválásokkal tarkítva, a szarvaim mintha egy korona lett volna a fejemen, kiszakadtak a szárnyak a hátamból. Kinyitottam a szemeimet, kék lángok csaptak fel. A kezemben Alastor porrá vált, majd elszállt, akár csak, mikor a bátyám lépett át a túlvilágra. A dühöm teljesen átvette az irányítást és egy óriási nagy kék robbanást láttam.

Ekkor felriadtam Alastor hangjára. Ahogy kinyitottam a szemeim magához ölelt. Sírtam, szorosan bújtam hozzá, azt hittem elveszítettem. Nem is sejti mennyire fontos nekem.

Nos itt a folytatás,  a rajz saját, ne tessék miatta megkövezni, még csak gyakorlok :3
Tessék végig gondolni az eddigi részeket és keressétek a kapcsolásokat :3
Találkozzunk a következő részben ;)