A temetésre sok barátja eljött, sok ismerős, de rengeteg idegen ember is ott volt, nem tudom kik lehettek nem is érdekeltek. Reméltem, hogy minél hamarabb vége lesz az egésznek. Furcsa árnyakat kezdtem látni a szemem sarkából, úgy éreztem kezdek megőrülni.

Amint véget ért elindultam hazafelé, de úgy éreztem követnek. Hátra néztem, de nem láttam semmit. Egy sikátor mellett elhaladva újra láttam az árnyakat a szemem sarkából, így felgyorsítottam a lépteim. Biztonságba haza értem és mivel egy szörnyű napon voltam túl, lefeküdtem aludni.

Mindig álmodtam valamit, de sose emlékeztem rájuk, így nappal a gondolataimmal játszva alakítottam ki a saját kis világom a komor, szürke hétköznapokkal szemben. Csak a fantáziám tartott még a Földön.

Ez az álom rendhagyó volt. Rémálomnak is mondhatnám, mert nyomasztó volt az egész. A nagy ürességben lebegtem, mikor egy csillagszerű lényt láttam, majd egy sötét ködöt, ami később körbe vette. Összekavarodtak és egy vörös fény izzott középen. Egyre erősebben ragyogott, majd betöltötte az egész térséget. A vakító fény miatt be kellett csuknom a szemem. Mikor kinyitottam csodaszép látvány tárult elém. A galaxisban lebegtem, és sodródtam a vörös kis üstökössel együtt, ami egyenesen a Föld felé száguldott velem.
Becsapódtunk, mélyen a Földben voltunk, sőt mi több egy másik dimenzióban. A vörösen izzó fény kékké vált és alakot öltött. Egy 6 angyalszárnyú, fehér hajú, sápadt bőrű kisbaba sírt fel élénk, kéken izzó mintákkal a bőrén. Hangos földöntúli hangot hallottam magam mögül, majd mikor hátra fordultam két tűzpiros kígyó szempárral találtam magam szemben, fekete ködbe burkolózva.

Ekkor felriadtam. Zihálva ültem fel az ágyamon, kapkodtam a tekintetem mindenfele, majd kifújva a levegőt realizáltam, hogy a szobámban vagyok. Abban viszont nem voltam biztos, hogy egyedül vagyok. A szemem sarkából kiszúrtam egy árnyat a sarokban. Pánikba estem, mikor oda fordultam és megláttam, hogy valaki a szekrény mellett a sarokban gubbaszt a falnak fordulva. A szívem a torkomban dobogott, nem mertem levegőt se venni, se megmozdulni. Csak meredtem az árnyékra és reméltem, hogy az eltűnik, vagy csak szimplán nem vett észre.

10 perc síri csend után az árnyék megmozdult. Felállt, majd lassan felém fordult. Vörösen izzó szemekkel meredt rám. Egyszer csak neki indult szép lassú léptekkel, majd hirtelen nekem futott. Úgy éreztem kitépte a lelkem mikor átsuhant rajtam. Ekkor minden sötét lett és elájultam.

Nos íme a köverkező rész, remélem tetszett, direkt írom rövidekre hátha az jobban fokozza :D Lehet ijesztőbbre sikerült :') Minden esetre várlak a következő részben ;)