A WENTWORTH-BÁL

Ahogy a férfi közelebb merészkedett T/N aktuális társalgási köréhez, a lány ráemelte gyűlölködő, hevesen elutasító pillantását. Lord Park Jongseong olyan első alkalmakat zúdított a nyakába, amelyekre cseppet sem vágyott, és okosnak tartotta, ha a nemest a lehető legmesszebb tudja magától, hátha újabb mutatvánnyal áll elő, hogy megkeserítse a hölgy életét, és becsületén újabb szégyenfoltot ejtsen.

Először is nem tervezte, hogy egy férfi meztelen, izmos hátát kell látnia, amikor csak egy békés sétát tervezett, hogy lenyugtassa az idegeit egy betoppant udvarló okán, aki gyűrűt villogatott bármiféle előzetes figyelmesség, virágcsokor vagy gyengéd bók nélkül. Egyszerűen kizuhant az egyik környékbeli ház ajtaján ez az alak, félig pőrén, és szabadkozva kapta el öltözéke hiányzó darabjait, amelyeket az özvegy Mrs. Smith hajított utána.

Aztán, ami sokkal inkább T/N méltóságába gázolt, amikor önfeledten fecsegett a külföldről érkezett, előkelően jó modorú és szellemes Nishimura herceggel, az imént említett lord pedig punccsal loccsantotta telibe finom világoskék ruháját, amire nagyon büszke volt, mert fehér galambtollakkal volt díszítve ízlésesen itt-ott, mennyei, mégis szerényen elegáns hatást kölcsönözve az akkor harmadik szezonját töltő hölgy megjelenésének. De a puncstól összeugrottak a madártollak, és olyan volt, mintha a szép muszlin elvérzett volna, vele együtt a lány minden méltósága Nishimura herceg és a társaság szemében, ahogy a frissítő lé az anyag fodraiba folyt, végig az egész szoknyán, aztán meg a földre csepegett, mintha ő maga is siratná a felettébb megalázó történteket.

Talán a lord az oka, hogy vénlány maradt húsz évesen. És még ha nem is keres olyan határozottan és mély beleéléssel egy méltó férjet maga mellé, mint régen, nem tűrheti, hogy a jó hírnevét az ifjú valamivel ismét megrontsa. Ennek legsikeresebb módja pedig a távolság, legyen szó az éppen zajló Wentworth-bálról, zenés mulatságról, vagy bármiféle összejövetelről, ahol adott mindkettejük jelenléte.

De valahogy a sors nem segítette T/N elkötelezett munkálkodását, hogy minél messzebb legyen ettől a faragatlan úrtól. Éppen egy kisasszonnyal és két báróval beszélgetett, amikor a stratégiája kudarcot vallott.

Az egyikőjük, Lord Alexander Brown nemrég tért vissza a "mennyei bájokkal rendelkező, meseszép Európából", és nem túl mélyreható, felszínes beszámolója alatt reményteljesen végigmérte a hölgyet. A lány az utazása megkezdése előtt némileg durván, a saját nőiesen elutasító modorában kikosarazta, de most, tapasztalattal és férfiasan növesztett kecskeszakállal, kicsit napcsípte bőrrel hátha beadja a derekát T/N.

Amúgy sincs már sok ideje, így morfondírozott magában, csak egy-két év, és ha nem jön valaki, vénlány marad. Amilyen válogatós, legalább annyira szép. Jó üzlet lesz, tüzes menyecske és szép hozomány. Csak a vikomttal kell beszélnie ez ügyben...

A másik báró meg a világ legunalmasabb partija volt. Állandóan a tőzsde állásáról és a lóversenyek alakulásáról traktálta hallgatóságát. T/N bár nagyon szerette a hátasokat, és a férfi igen rövid udvarlása alatt ezt is megemlítette, mert hízelgőn rögtön az első látogatásánál felsorolta minden ingóságát, többek között a lótenyészetét vidéken, ez nem volt elég, hogy a lány egy életre egy ennyire monoton férfihez menjen férjhez. Még a hetyke kis bajusza folyamatos mozgásától is ásítani támadt kedve!

Bezzeg a kis kör harmadik tagja, Sophie Davies, úgy tűnt, issza minden szavát, még akkor is, ha éppen a gazdaság felvirágoztatását és a részvények lélekemelő erejét fejtegette. Sophie hófehér tülljében hattyúra hasonlított, aki készen áll, hogy megjelenjen a herceg, és nyílt döfjön szerelmes szívébe. Sophie-nak ez volt az első szezonja, ifjú és nagyravágyó, de igen naiv fruska volt. Karcsú nyakát kiemelte a gyöngysor, a kontyba tűzött aranybarna haja pedig fejedelmi külsőt kölcsönzött neki annak ellenére is, hogy ruhája milyen egyszerű és ártatlan volt. A lánnyal, ha külsőre nem is volt szembeszökő, akadt néhány probléma: elsősorban, hogy menthetetlenül bugyuta, megalázkodó módon hízelkedett az uraknak, gyanútalnul és megkérdőjelezhetetlenül hitt a szerelemben, és eltökélte, hogy idén megházasodik, hogy ne hozzon szégyent a családjára. Utóbbit T/N-nek mondta nem is olyan régen, közben pedig kínosan lesütötte pilláját, T/N meg elkönyvelte magában, hogy milyen véleménnyel van az ő férjezettlenségéről a Davies család.

Nos, Sophie képes lett volna egész életében egy tőzsdei beszámolókkal és lóversenyeredményekkel álmodó fickóval maradni, ha érzi a szikrát, és ő nagyon igyekezett, ahogy édes mosollyal bólogatott minden szóra. Nem tudott túlzottan hozzátenni a témához, de valóban kimerítette a tökéletes hallgatóság fogalmát. Ezzel szemben mégis észrevette a közelben lődörgő, látszólag dologtalan Lord Park Jongseongot, aki széles, kéjenc mosolyával úgy kerülgette a párokat és a hölgyek reménykedőn mocorgó, verdeső gyűrűjét, mint egy kissé elveszett, ám töretlenül peckes gólya.

Sophie pontosan felé nézett, és intett egy aprót puha, kék selyembe bújtatott ujjaival az ifjúnak A mosolya talán egy fél centivel nagyobb lett. A másik hölgy azt fontolgatta, hogy a fiatalabb talán mégsem találhatta olyan lebilincselő tanmesének a báró mondókáját, csak remekül rejtegette ezt az udvariassága alatt, mert egy új partnerért kéretett rögtön, amint alkalma nyílt rá. Ezzel nem lett volna semmi baj, frissítőnek hatott volna egy esetleg érdekesebb, vagy kevésbé munkamániás úriember, ha nem Lord Park Jongseong lett volna az. Éppen ő.

T/N hitetlenül pislogva szorosabban markolta a legyezőjét, és mielőtt még a lord megérkezett volna, el akarta mondani a magáét bármiféle hang nélkül, a legsebesebb és legelegánsabb módon, ami egy úrihölgytől kitelik.

Távozzon.

A kecses, de határozottsággal és büszkeséggel átitatott mozdulatoktól Brown báró úgy vélte, neki szól a kimért, enyhén haragos üzenet. Szabadkozva elhagyta a társaságot, és sértetten üdítőért nézett. Az ital mindig is hálásabb szerető volt, mint a nők.

Bezzeg Lord Park Jongseong nem vette észre, amit a báró igen. Ragyogó pillantását az aranyhajú leányra függesztette, és egyszerűen elfoglalta Alexander Brown iménti helyét T/N mellett anélkül, hogy egy kicsit is foglalkozott volna a lassan fúriaként legyezőző, elsápadt hölggyel.

- Barátaim, bemutatom Lord Park Jongseongot. A lovakról jutott eszembe, Mr. Morris, hogy a lord milyen kiválóan üli meg a lovakat, és gondoltam, bemutatom önöket egymásnak - ecsetelte Sophie, majd nőiesen a kicsit testes bárót konferálta fel. - Lord Park, ő a mélyen tisztelt Mr. John Morris. Szenvedélyes lóverseny-rajongó, és saját-

- Saját lótenyészetem van. Ó, Lord Park Jongseob. - Mr. Morris az árfolyamokkal tökéletesen tisztában volt, eligazodott az átváltások és változások tengerében, a versenylovak nevének és számának, indulási esélyeik labirintusában, de az emberi nevekkel – és a kapcsolatokkal -akadtak gondjai. - Azt hírlik, maga remekül lovagol. Ha foglalkozna a dologgal, világhírű lovas válhatna magából. A madarak ezt csicseregték nekem.

A férfiak ezután beszélgetésbe merültek a lord erényeiről hátasülési technikák tekintetében, míg T/N ajka lekonyult, majd szigorú vonallá keményedett. Egyre felfokozattabban forrongott, a fogát csikorgatta. Ha valaki nem csinál valamit, nyeríteni fog, és nem lesz semmi, ami megsarkantyúzza ekkora kellemetlenség után. Sophie ezt valami személyes sértésnek szánta? Két férfi mellett egy nőt már nem is illik bemutatni? És még az elsőbálozókat hívják illedelmes, jólelkű teremtéseknek!

Inkább elszökik, minthogy jobban megszégyenüljön, már csak egy ennyire velejéig unalmas alak, mint Mr. Morris, és társa, a kegyetlen lord előtt is. Már nyitotta volna a száját, hogy a levegőzést hozva kifogásul, elhagyhassa a báltermet, főként ezt a társaságot, amikor is Sophie tekintete finoman az arcára simult, és őt is bevonta a beszélgetésbe, amely talán még lelombozóbbá vált azáltal, hogy nem fűszerezte a báró német kecskesajtról és néptáncokról szóló beszámolója. Még ha áruként is méregette T/N-t, legalább kis változatosságot csempészett a másik férfi egysíkú, ám fáradhatatlan monológjába.

- T/N, ez neked hányadik szezonod is?

Ez mégis hogyan kapcsolódik a tőzsde és lovak témakörébe? Ő egy kiöregedett kanca, akibe már nem éri belefektetni? Mégis milyen képzettársítás által bukott ki ez a kérdés?

Megköszörülte a torkát, hogy nehogy sápítozva és haragtól remegve kelljen válaszolnia.

- A negyedik – felelte kurtán, alaposan megforgatva a szótagokat, nehogy az egyik feljebb csússzon, és kiáltásnak hangozzék.

- Varázslatos ez a ruha rajtad! – Sophie felfogta, hogy nem éppen a legösszehangolóbb és ízlésesebb kérdés hangzott el az imént, próbált hát szépíteni a helyzeten, amennyire egy elsőbálozótól kitelik. - Találkozott már T/N-hez hasonló, tündöklő hölggyel, lordom?

- Határozottan kellemes látvány. – Alexanderrel ellentétben, aki minden idomon és csipkén hosszan legeltette a szemét, Jongseong csupán sietősen végigmérte a lányt, majd visszakapta fejét a sudár Sophiera. Ráadásul a kellemes úgy hangzott, mintha azt mondta volna, förtelmes. – De önt sem kell félteni. Olyan, mint egy kecses és szépséges hercegnő.

Sophie kuncogva elpirult, és a galambtollas legyezője mögé rejtőzött, hogy ott kedvére ízlelgesse a bókot. Ezzel szemben T/N zavarában, ha férfi lett volna, keményen a lord gallérjába markolt volna, és átkait fröcsögve beleöklözött volna abba a szép vonalú orrába, amire biztos büszke.

Tudta, hogy milyen, amikor két férfi egymásnak esik. Látott már bokszmeccset. Amikor még alig vált a társaság részévé, a kis fruskákra jellemző mentalitással rendelkezett: romantikus délibábokat kergetett és minden hőstettet roppant szentimentálisnak talált, így a hölgy kegyeiért történő, vérre menő küzdelmet is. Szerencsére legjobb barátja, Sunghoon kigyógyította ebből azáltal, hogy elvitte egy bokszmeccsre. Duzzadtak az izmok, nőttek a sebek, csöpögött a vér és hulltak a fogak. T/N többé nem vélte a harcot szentimentális gesztusnak, de legalább tudta, hogyan kell csinálni, hogy fájjon.

Azonban, mivel finom és törékeny úrihölgy volt, nem megtermett férfi, aki bármit megtehet, amihez kedve szottyan, a saját módszereivel kellett kifejezésre juttatnia, hogy mennyire beverné Lord Park Jongseong csábos, mosolygó arcát.

T/N összeszorította az ajkát, és legyezője által olyan szavakat formált, amelyeket illetlenség és hölgyhöz méltatlan durvaság lett volna kimondani, ő viszont merészen elsuhogtatta szíve legtitkosabb ideáit anélkül, hogy az ajkát megnyitotta volna.

Gyűlölöm.

Gyűlölöm.

GYŰLÖLÖM.

Még sosem üzent ilyen sértőt senkinek. Szerencséjére emlékezett a feszes mozdulatsorra, mert a lord igazán megérdemelte ezt az egy szót többszörösen, és elégtétellel töltötte el, hogy az ökle helyett ezt dörgölhette a képébe.

Amíg Sophie a gyermekkorában látott és megtapasztalt lovastanyáról fecsegett, Lord Park Jongseong észrevette a neki szánt jelzést - mert a feladó szinte kitakarta a többieket, hogy mindenképpen eljusson a vevőhöz a mondanivalója. T/N arca majdnem mosolyra rándult, amint észlelte, ahogy az ifjú szeme elkerekedik, gyengén ellágyul. Ezúttal nem siklott át rajta a tekintete olyan könnyen, megütközve, értetlenül pislogott a kisasszony arcára, amely alig látszott a legyezőjétől, mintha oda lenne írva az üzenet oka.

- Lordom? Jól érzi magát? Mintha kicsit elsápadt volna...

- Igen, igen, pompásan. - Megköszörülte a torkát, az ádámcsutkája félénken megremegett. T/N elégedett volt magával, hogy sikeresen helyretette ezt a bájgúnárt. Roppant élvezetes volt.

Sophie amúgy sem járna jól, ha egy ennyire kétes hírű alakkal barátkozna. Vannak kedveltebb tevékenységei is, mint a lovaglás... Bordélyházakban, meg efféle züllött helyeken mulatja az időt, és paráználkodik fűvel-fával, mint a legtöbb bűnös férfi. Őket viszont nem szánják a megszégyenülés és tisztátlanság bitójára, ha hódolnak a test örömeinek a házasság kötelékén kívül, ellenben a szegény hajadonokkal, akiket gyakran ők maguk vonszolnak oda édeskedő szavaikkal és szoros markukkal. A Davies család leányára nem lenne jó hatással egy ilyen simulékony, parázna férfi.

- Kimegyek egy kicsit, nehéznek érzem a levegőt. Nem, köszönöm, Mr. Morris, nem szükséges kikísérnie. – T/N pukedlizett a társainak, majd kimért léptekkel, a legyezőjét összecsukva és a kezébe fogva megindult a folyosó felé, amely a kertbe vezetett, bár most valószínűleg nem járható. Ez nem volt akadály, T/N tudta, hol tartják a kulcsot az erkélyre, a birtok tulajdonosának elsőszülött lánya, Emma Wentworth egyik előző vendégeskedésekor megmutatta neki. A kisasszony szeretett egyedül gyönyörködni az ápolt virágokban, távol a társaság fülledt ömlengésétől, de néha magával invitált beszélgetőpartnereket is. T/N azzal is tisztában volt, hogy nem fognak találkozni, ugyanis Emmát éppen Edward Taylor vikomt foglalta le. Magányában pedig még jobb lesz kárörvendeni, a frappáns győzelmen elmélkedni, amit egy irritáló férfi felett aratott.

Már éppen kiért a homályos folyosóra, ahol az ablakok az alkony fényeit borongóssá szűrték, amikor koppanó lépteket hallott a háta mögül. Felvont szemöldökkel fordult meg, ami, ha nem regulázza meg, talán a fejéről is leszaladt volna meglepettségében, amikor a lord közelített felé, ezúttal még elkötelezettebben, mint a teremben. Az arcán kiismerhetetlen kifejezés ült, ahogy a lány elé lépett. Semmi sem számít a női igény és az udvariasság, hogy így letámadja, miután megmutatta szíve utálkozó ábrázatát?

- Komolyan gondolta? – Elárvult kiskutyaszemeket meresztett. Még szerencse, hogy T/N a macskákat és a lovakat részesítette előnyben. Dacosan felszegte az állát.

- A lehető legkomolyabban.

- Mióta érez így?

- Mindig is így éreztem. Próbáltam maga felé közvetíteni, csak nem szánt rám elég figyelmet. Most már tudja. És ha nem viselkedik az üzenetemhez méltón, attól tartok, az egész világnak elmondom. Komolyan kell venni engem ilyen ügyben. – Mintha csak a saját mondandóját helyeselné, biccentett. Ha nem elég egyértelmű a legyezője, akkor kénytelen a szavaira hagyatkozni. Értetlen férfiak.

- Jó - mormolta Lord Park Jongseong.

Nem feszengett tovább, megragadta a hölgy csípőjét. Mielőtt lesújtó szavakkal, ütlegeléssel értékelhette volna ezt a gyalázatos tettet, T/N tüdejéből minden levegő kiszorult, sikkantani sem tudott, és tehetetlen szoborként hagyta, hogy a gyűlölt férfi a száját az övére illessze. Moccani sem bírt a döbbenettől.

Mint valami rémálom!

Nem tudta, mi történik, de azt érezte, hogy ahogy a puha száj szenvedéllyel, odaadón dolgozik rajta, a szoros marok pedig marasztalón tartja, egyre jobban felenged a forró ölelésben, a parfümtől illatozó zakónak simulva, mintha a napon hagyott jégkocka lenne. Lord Park Jongseong bicepszébe kapaszkodott, hogy nehogy elessen, mert a lábaiban nem tudott bízni, és úgy tűnt, már magában sem, amint ő is megmozdította a száját, és talán kicsit felsóhajtott, mert nem gondolta volna, hogy ez ilyen jó érzés.

Aztán a férfi tenyerét megérezte a feneke fölött elhelyezkedő fodrokon, és a varázs megtört. Felocsúdott a különös révületből, és iszonytató súllyal nehezedett rá a történtek terhe, vagyis akárha az ő olvadó-jégkocka valójára egy sziklát hajítottak volna, ami szilánkosra zúzta, a vizes darabkákat meg szerteszét fröcskölte.

Ő nem egy könnyűvérű fruska!

- Mit merészel?! - kiáltotta megvetőn, az új tapasztalatoktól remegve, és legyezőjével keményen kétszer-háromszor lesújtott az értetlenül elhúzódó férfi vállára, saját magával szembeni rettenetét is a másik szidására összpontosítva. - Maga tuskó! Maga fráter! Maga gonosz alak!

Elsuhant a kerterkély felé, aztán még gyorsan visszafordult, és a legyezőjével hadonászva, a jó modorra köpve, vérig sértve, lélekig megrökönyödve elhadarta a véleményét.

- Remélem, könyörög minden istennek, már ha magának van olyan, hogy nem láttak meg minket bejönni ide!

Ezen végszóval kísérve szélviharként tombolva eltopogott. A bálteremben még órákig színét sem látták, Jongseong pedig némi rosszullétre hivatkozva hamarabb otthagyta a mulatságot. Sophie látta rajta, hogy milyen zaklatott, így csak bánatos arccal bólogatott, nem marasztalta, hanem mihamarabbi jobbulást kívánt neki.

Csakhogy a félreértés egy igen szívós betegség, amelyen a különböző gyógykészítmények és a hosszú kúrálás mit sem segítenek, sőt, csupán a téboly felé hajszolják szerencsétlen embereket. Így volt ez Jongseonggal is. Alig ért haza, és már úgy érezte, becsavarodott.

Nem akarta, hogy megcsókoljam. Ezt ismételgette a fejében, és egyre cudarabbul érezte magát. Hiszen a lány akarta, aztán nem akarta, talán végig nem akarta, és ő értelmezte félre. Ez borzasztó súlyt helyezett az ifjú vállára, elvégre nem volt ő illetlen és szégyentelen kujon, hogy a nőket az ellenkezésük dacára szédítse, kifejezetten lovagiasnak tartotta magát, amikor hölgyekről volt szó, és a barátai is úgy jellemezték. De ez a báli affér szégyenfoltot hagyott a lelkében, és mielőbb ki akarta sikálni onnan, mert a végén tényleg belebetegszik ebbe a szarvashibába, amit könnyelműen vétett.

Ennek legjobb módja pedig, hogy vizitre megy a kisasszonyhoz, akire a szájával támadt, és az elnézéséért esedezik, még akkor is, ha világéletében megvetette őt ez a bizonyos kisasszony.

El is ment T/N otthonához, és kopogtatott a bejáratnál. Ahelyett, hogy egy lakáj nyitott volna neki ajtót, a ház úrnője tette, a vikomtesz.

A lakáj elkapott egy erőteljesebb náthát, és minduntalan lázzal küszködve tüsszögött, így a munkaadói pihenésre intették, helyettese pedig nem volt, mert a vikomtesz felesleges formaságnak tartotta, ha egyszer ők is képesek elvégezni a feladatot.

Ha pedig esetleg a rossz nyelvek rajta és a módszerein csámcsognának, csak jó étvágyat hozzá. A képmutató, páváskodó, mély unalomban tengődő társaság véleménye nem érdekelte, akik minden lehetséges információra rávetik magukat, és napokig az új szőnyegről fecsegnek az özvegy Mrs. Smithnél, ami nem illik a falhoz, és milyen ízléstelen. Csak a királyi család szavát tartotta mérvadónak, és erre a világlátásra nevelte a gyermekeit is. Lehet, hogy a fiánál jobban járt, mert T/N először elégedetlenül megjegyezte, hogy ez a módszer szégyenbe hozza őket a királyi család előtt is, mert azt sugallja, hogy nem telik személyzetre, és ne csodálkozzanak, ha ezek után nem látják olyan szívesen őket a bálokon.

A vitának a lány részéről egy horkantás vetett véget, és végül kénytelen volt belenyugodni, hogy ezúttal a szülei okoznak neki egy kis arcvesztést az összejöveteleken, mert nem ő volt az úrnő, hogy mindenről ő rendelkezzen, és erre az anyja is emlékeztette, ezzel próbálván sugallni, hogy ha férjet talál, ahhoz saját háztartás is dukál.

A vendég arcán mindenesetre a megbotránkozás halvány jele sem látszott, és ezt T/N mamája pozitívumként könyvelte el, szívélyes mosolya feljebb ívelt egy kicsit.

- Lord Park Jongseong vagyok, üdvözletem asszonyom. A lányát szeretném meglátogatni. A tegnapi bálon mély benyomást tett rám, és röstellem, hogy nem jelentkeztem be illendően, de nem tudtam várni. Itt van?

- Igen, itt van. Kérem, várjon, amíg szólok neki.

T/N anyja vékony, nyílt tekintetű asszonyság volt. Vidáman állt hozzá az élethez, és a boldog befejezés az ő véleménye szerint mindenkinek kijárt, aki csak egy kicsit is vágyta és megdolgozott érte. A lányának is anyatigrishez méltón, buzgón igyekezett egy jegyest találni, mint ahogyan a fiának is hajdanán, ám T/N-nel nem volt olyan egyszerű.

Az elmúlt években udvarlók sorra adták át a kilincset, ám mind csalódottan távoztak a találka után, T/N pedig magányában, ahogy egyre fogyott a kérők száma, és felfokozott, elnyújtott függetlenségében, a rothadó rózsák, szétszóródott bonbonok és kisebb ajándékok tékozlón hízelkedő tengerében egyre kisstílűbb, követelőzőbb, merészebb és hiúbb lett. Az anyja sugárzott volna, ha jön egy férfi, aki beköti a fejét, és a házas élet szép újdonságai által megzabolázza az ő makrancos leányát. Persze, ehhez az kellett, hogy tényleg méltó férjet találjon, különben az egész életét kényelmetlenül és kínlódva kell eltöltenie. T/N mamája hitt a szerelmi házasságban, elvégre ő is abban élt, és a fiát is egy ilyen szent frigybe segítette, és cseppet sem vélte lehetetlennek, hogy a lánya is részesülhet a világ e gyengéd jótéteményében.

Lord Park Jongseong pedig korban, ahogy azok a macskaszemek gyorsan és alaposan felmérték, felépítésben és arcberendezésben megfelelőnek tűnt, ahogy az ajtó előtt ácsorgott egy csokor mezei virággal, önmagában is, és azt is figyelembe véve, hogy az előző hónapban érkező kérő már minden fiatalosságát és markánsságát elvesztette, mivel túl volt már a hetvenen. Ha egy kicsit félénk, és nem árad belőle mértéktelenül a határozottság, az csak jó, ha az ő eltántoríthatatlan gyermekével párosul.

Bár most már nem volt annyira parancsnoki a házasság csataterén, mint néhány éve, azért még büszke volt, hogy egy férfi az ő konok tündérét keresi, és békés mosollyal tipegett be a szalonba, ahol lánya a kanapén terpeszkedett, és egy magazint bújt.

- Egy kérő érkezett.

T/N szembogarai előbukkantak a lapok mögül.

- Miféle?

- Jóképű. - A lány felvonta a szemöldökét kifejezvén, hogy a válasz nem elégíti ki. - Mezei virágokat hozott.

Végre valaki, aki nem virágboltból vásárolja, és meri bemocskolni a kezét egy nőért, gondolta végül a kisasszony megkönnyebbülten, sőt enyhe reményteljességgel. A virágboltok a lusta férfiak oltárai, de még nem halt ki a lovagiasság, és a lovagok nem imádnak hamis bálványokat.

- Rendbe szedem magam, anyám. Adj öt percet.

- Természetesen, kedves. Hozatok teát és süteményt.

Ezzel T/N királynői tartásban elvonult, hogy felbondorítsa a haját és bepúderezze az orcáját, az anyja pedig elégedettséggel követte nyomon, hogy mégis egyfajta izgatottsággal vonul. A házi ruhája a halványsárga színével pompás volt udvarlók fogadására, mintha kis fényt árasztott volna kemény szíve és harsány jelleme ellenére, amelyek az első találkozás alkalmával azonnal elkergették a férfiakat a közeléből, mert a ragyogó külső tüzes sárkányt rejtett.

Visszatérve a szalonba, valamely legyezőjét az arca elé emelve kecsesen helyet foglalt a szófán, egyik kesztyűs kezét a felvert, hímzett díszpárnára fektette, és biccentett az anyjának, aki azonnal intézkedett is.

Addig is T/N az óra kattogását hallgatva azon merengett, hogy mégis ki érkezhetett. Ha esetleg a külföldről hazatért Brown báró volna az, az anyja név szerint konferálta volna föl előtte. Meglepő emlékezőtehetsége volt, ha lánya előző udvarlóiról volt szó. Valóban izgalommal és kíváncsisággal várta azt a jóképű, virágokat szedő egyént, aki érdeklődik egy vénlány kegyei iránt.

Mielőtt viszont felvetődhetett volna benne, hogy a jóképű anyja szótárában, hogy az eufemizmussal éljünk, az öreg szépítése, belépett a kérő a vikomtesz mögött, és az alakja cseppet sem volt elkeserítően torz vagy furcsán gömbölyű. Feszes combok, vékony csípő, egyre szélesedő, jól karbantartott mellkas és kellően izmos karok bújtak meg az elegáns, de mértéktartó öltözet alatt. Az arcot ekkor ugyan még virágcsokor takarta, de T/N-nek kedvére való volt, amit eddig látott.

Régen legeltette a szemét ilyen szép férfiidomokon. Egyszer néhány éve szobrászkiállításra mentek az apjával és a bátyjával, amikor az édesanyja kedvenc barátnőit fogadta, és bár rontó erőnek tartotta azt a pőreséget, amit az alkotások képviselnek, a vikomt meggyőzte, hogy ez művészet, és a lányának igenis műveltnek kell lennie ezen a téren is. Úgyhogy elmentek, és bár az apja azt kérte, alaposan elemezze a szeme elé táruló látványt, a pironkodó hölgy inkább csak a legyezője és a bátyja karja mögül lesett ki a robosztus márvány hátakra és mellizmokra, a karakteres arcvonásokra, meg inas bokákra. A férfitest faragványai túl élethűek, élesek és kényesek voltak a szemének, még akkor is, ha a legkényesebb részeket értő módon eltakarták mindegyik modell esetében. Ez a kitárulkozó, művészi meztelenség sokkal másabb és zavarbaejtőbb volt, mint a bokszolók feszült, vad csatáin látott kérlelhetetlen öklelések és az ott domborodó izmok, amelyek folyamatosan mozogtak és munkálkodtak.

Most, hogy már idősebb volt, gond nélkül művelhette ezt a bűnös kis játékot, a zavartalan méregetést, amit egyszerre vetett meg és élvezett. A változást, még ha utálta is beismerni magának, valószínűleg Lord Park Jongseong hátának látványa hozta el, amikor azon a hűvös délutánon önkéntelenül megleste.

- Jó napot...

A virágcsokor mögül kimozdult a szép testhez tartozó arc, és T/N nagy megrökönyödésére szembe találta magát a férfivel, aki csókot lopott tőle. Az ajka széle önkéntelenül megremegett, és pusztán a lord látványát sértésnek tartotta, ami egészen a lelke legmélyéig hatolt. Sietve, hevesen legyezte magát, ezen tevékenységbe sűrítette mély sebként vérző ellenérzését, dühét, nehogy az anyja előtt vágja sérelmeit az úrhoz. Az ujjai belemélyedtek a díszpárna szövetébe. Úgy markolászta, mintha az úr torkát ragadta volna meg.

Mert ha kitudódna a dolog, ha valaki tudomást szerezne róla, ha neadjisten, valaki látta őket, és elpletykálja, akkor ő, a leendő vikomt húga arra lesz kárhoztatva, hogy hozzámenjen a lordhoz, miután ekkora szégyent hozott a családjára és mocsokkal kente be a nevüket. És ez az elvtelen, szennyes férfi még szítja is a tüzet, hogy ide mer jönni, elvetni a gyanú további magjait!

Felháborító!

Szemében a rosszérzés sötét felhői gyűltek, és közben annyira fenyegetően legyezett, hogy Jongseong nem mert kezet csókolni, mert a végén még eltalálja a nők gyilkos suhogója, ahogy Sim gróf nevezte az eszközt, amellyel gyakran kommunikáltak a hölgyek, és amelynek nyelvére többé-kevésbé megtanította a zöldfülű Jongseongot.

A férfi egy nem túl nemes és ildomos mozdulattal a székbe rogyott. A csokrot az asztalra helyezte, és próbálta összeszedni magát a beszédhez, de megrendítette az az utálat, amivel a másik őt fürkészte. Még akkor is, ha ennyire nem kívánt a jelenléte, feltétlenül el volt köteles mondani, hogy mennyire átkozottul érzi magát, amiért így megalázta a kisasszonyt, úgyhogy nagy buzgalommal köszörülte a torkát, hogy belekezdjen, és befejezze még akkor is, ha a hölgybuzogány kemény fája csattan az arccsontján.

- Tudom, hogy helytelenül cselekedtem - suttogta annak teljes tudatában, hogy a lány anyja nem messze ül az egyik fotelben, és bár úgy tűnik, hogy egy babaruhát kötöget, a fülét, mint a denevér, élesen hegyezi. - Nagyon helytelenül. Nem lett volna szabad ezt tennem önnel, és kihasználnom a kínálkozó helyzetet. Megértem, hogy soha többé nem akar látni, csak szeretném, ha tudná...

Jongseong, miközben beszélt, rosszabbul érezte magát, mint a kérők, akik eljöttek a hölgy kegyeiért, hogy utána vert seregként távozzanak. Ez nem csoda: még sosem lobbant gyűlölet senki iránt a lányban.

Szigorúnak szigorú volt a kérőkkel, mert pontosan tudta, hogy mik az elvárásai jövendőbelijével szemben. Elsősorban, hogy becsülje meg őt, és ne csupán bájaiért, hanem a jelleméért is. A férfi szemében érjen valamit, ami több mint a nászért kapott szívélyesen mosolygó és helyeslő, női testet mintázó bútor. A lovagjának tudomásul kell vennie az igényeit, értékelnie a véleményét és a jogait, hogy valamennyire továbbra is a saját élete úrnője lehessen. Ha ezt senki sem tudja megadni neki, büszkén válik vénlánnyá. Gyakran megvetette őket, de a gyűlöletre senkit sem talált és tartott méltónak. Voltak elvei, és hű volt hozzájuk.

Aztán egy szemtelen lord elcsábította, és ettől valahogy kedvezővé vált a gondolat, hogy egy kicsit megrontott vénlány legyen - már ha a rontást még legalább egyszer megismétlik. T/N ezt nagyon akarta, újra érezni azokat a finom ajkakat, szorosan a másik kidolgozott, kemény, izmos testének préselődni, és elveszni a testiség ezen csodálatos, általa még alig ismert világában...

Sután és feszélyezetten kezdte el nyeldekelni a levegőt, a szíve összezavarodottan lüktetett, felidézve, hogy milyen szenvedéllyel ölelte át a férfi előző délután, hogy úgy vágyott rá, hogy még a gyűlölettel és minden szabállyal dacolt érte.

Elege volt az udvarlókból, a szaloni csevejekből, a birtokokról való értekezésről, meg az üres bókokból és mohó pillantásokból. Ezekre sosem vágyott igazán, és kezdte úgy vélni, hogy tényleg kiöregedik belőlük. Nem érezte magát öregnek ugyan, de a kérő szó íze megsavanyodott a szájában, és nem hitte, hogy valaha visszakapja a kezdetekben tapasztalt édeskés zamatot. Ellenben talált valamit, amihez kedve van, és szívesen belevetné magát: Lord Park Jongseong karjait.

És erre éppen aközben jött rá, hogy a férfi elnézést akart kérni. A szavai elmosódtak, elhalkultak. T/N nem látott mást, csak azt a puha szájat, ami néma szavakat formált, és bárcsak az övén beszélt volna ezen a különleges nyelven!

Nem volt már ideges, valami teljesen más fűtötte, ahogy lopva az anyjára pillantott, aki igazán beleélte magát a varrogatásba. A fülét ugyan nyitva tartotta, de a szemét a munkájára szegezte, így T/N meg tudta cselekedni, amit hirtelen és szeszélyesen óhajtott, mialatt orcája a púder alatt roppantmód égett, és általános kevélysége szó nélkül elhagyta.

Remegő kezével megmarkolta a legyezőt, és elregélte szíve vágyát a napszín eszköz koreografálásával.

- ...nagyon sajnálom. Soha többé nem teszek ilyet, diszkrét úriember leszek, a közelébe sem megyek. - A lordot mintha a lány legyezőszavai csak jobban ingerelték volna, hogy bocsánatkéréseket és a távolságról szóló ígéreteket alkosson.

T/N éppen ezért még egyszer megismételte az üzenetet, ezúttal lassabban, és kevésbé reszketve attól a suta hévtől, ami a tapasztalatlanok sajátos tulajdonsága, és amelyet az izgatottság éltet.

Csókoljon meg.

A lány várakozóan méregette az urat. Többször nem bírta ezt a buja kérelmet jelezni, és csak imákat rebeghetett a Mindenhatóhoz, hogy célba ért. A lord felvonta a szemöldökét, becsukta a száját, és arra koncentrált, amit a lány mondott neki ezen a különös nyelven. Mindenképpen értelmezni akarta. Amikor megértette, enyhe megbántottság tükröződött az arcán, ám hamar összeszedte magát, és pallérozott modorú férfiú lévén rendezte arcvonásait.

- Köszönöm, hogy fogadott. És köszönöm a teát és a süteményt is. - Bár egyiket sem kóstolta meg, érintétlenül hevertek a megterített asztalon, kínáltatták magukat az abroszon.

T/N kétségbeesett. Úgy számította, hogy Lord Park Jongseong majd bólintani fog, vagy egy apró kis mosolyt villantani, ami tökéletes tükrözi majd hajlandóságát az újabb bűnökre. Hiszen akkora nőcsábász, még a lányt is elkapta annak ellenére, hogy mennyire megvetette, nem volna olyan nehéz megismételni, ráadásul T/N most sokkal készségesebb lenne az elejétől kezdve, hiszen ezúttal akarja. De ha elmegy, és itt hagyja kielégítetlen vágyaiban hánykolódni, kiszolgáltatottan és csóktalanul, az szívszorító csalódás lesz.

T/N életében először esdeklő pillantást vetett a mamájára, hogy marasztalja az urat. A nő szeme azonnal felcsillant, és tekintete úgy tapadt Jongseongra, mint a prédáját megtaláló nagymacskáé.

- Ugyan, uram. Nem kér még egy kis süteményt? Biztos van a konyhán, szívesen kéretek önnek frisset.

- Attól tartok, nem lehet, bár igazán kellemes a társaság, kénytelen vagyok menni.

Jongseong az anya közbeavatkozására, mézes-mázas hangja hatására mintha csak jobban sietett volna, tüstént összeszedelőzködött, leporolta a nadrágjáról a nemlétező morzsákat. A lány a legyezője mögé bújt, miközben kételyektől zsongva a száját harapdálta, félszegen pillogott az úrra, igyekezett eligazodni az iménti cselekvésein és mondatain. Lehetséges, hogy ez volt a jel? Hogy kövesse, és akkor a folyosón esetleg megragadja majd őt, és a szuszt is kicsókolja belőle tapasztalt, gondoskodó ajkával?

- Kikísérem! - T/N felpattant, és alázatos szava kicsit kiáltásra sikeredett, nem túlzottan sugárzott békét és udvariasságot, de éppen a lány sem valami békésre és udvariasra áhítozott.

A mama nem tartott velük, hiszen eddig egy kérőt sem akart a lánya saját kezűleg az ajtóhoz vezetni. Értette tehát, hogy ez fontos, és bár érzett némi aggodalmat, megnyugtatta a szívét azzal, hogy az úr bizonyosan tisztességes úriember. Az asszony nem volt híve a pletykáknak fenntartások nélkül hinni, főleg a bolhából is elefántot alkotó előkelő bűvészek körében. A lánya pedig szintén nem vetemedne semmiféle meggondolatlanságra, hiszen annyira még senki sem volt képes elcsavarni a fejét, és bár igazán vonzó és kedves jelenség ez a lord, még neki sem kínálkozott annyi idő, hogy magába bolondítsa az ártatlan élvezeteknek hódoló T/N-t.

Bár nem kizárt, hogy az asszony véleménye megváltozott volna, ha látja, miként sürgölődik egyetlen lánya Jongseong körül, mennyire esetlennek és odaadónak hat, ahogy epedve lesi a legyezője remegő csipkéje fölött, az izgalomtól enyhén zihálva, olyan fátyollal a tekintete előtt, amit egy tisztességes hölgynek csak a menyasszonyi fátyol után, a nászi ágyon illendő viselnie.

T/N szorosan és szorgosan a férfi mellett lépkedett, átható, kérlelő, ugyanakkor csábos, sőt kacér pillantásokat vetett rá, és az egész teste merev volt, készen, hogy bármelyik pillanatban erős markok ragadják meg, és a hátát a falnak tolják, és addig legyen csókolva, amíg a helyzet nem válik kényelmetlenné, vagy amíg rájuk nem talál egy szemfüles szolgáló, de inkább az előbbi.

Azonban erre nem került sor. A kegyetlen alak rá sem nézett, csupán az ajtóból fordult vissza, hogy egy gyors kézcsókkal búcsúzzon, ami a kérőknél is lelombozóbb volt, mert ők legalább hálásan csüngtek a selyemkesztyűt csókolva, amíg tehették, ezzel szemben ez az ember egy apró puszira alig méltatta a kacsót, amely annyira szívesen rántotta volna vissza az előszoba árnyékába.

- Viszlát!

Már ott sem volt. T/N pislogni is elfelejtett a döbbenettől. Csak állt a nyitott ajtóban, kétkedőn bámulta a távolodó hátat, és az izgalomtól szorongva emelkedő mellkasa, amit kissé nyomott ettől a fűző, újfent a haragtól lett nehéz, mert egyszerűen képtelen volt kiigazodni a lordon, és ez feszültté tette. A szájában az elárultság keserűsége terjedt szét a csók édessége helyett. Ostobának és meggondolatlannak vélte, hogy így kiszolgáltatta vágyait, ezáltal magát egy arra méltónak sejtett férfinek, aki galádul elutasította a felkínált lehetőséget: őt. Ha a válasz igen, már nem is annyira kívánatos? T/N fortyogva, cseppet sem nőiesen csapta be az ajtót.

A találkozót követően a szobájába zárkózott, és csak járkált mezítláb. A cipőjét levette, mert a csatok erőteljesen csattogtak minden lépésénél, és félő volt, hogy leszakadnak a nagy igyekezetben, hogy az ifjú hölgy kisétálja magából az indulatait. De nem igazán működött, mert Lord Park Jongseong olyan tragédia volt, amely ellen nem talált még hatásos ellenszert, és ha nem a ruháját fojtotta puncsba, akkor őt méregbe ez a tagadhatatlanul alattomos, förtelmes nemes.

Egyedüli és végső mentsvárát az jelentette, amikor édesanyja bejelentette, hogy a bátyja és a sógornője átjönnek teára.