A ruháimat és dolgaimat kartondobozokban találtam meg az előtérben, nem tudom ki hozhatta el a lakásomról, de még a bugyijaim is szépen összefogva voltak. Bepakoltam a gardrób üres polcaira, majd magamra kaptam egy sima falmert és egy fehér pólót, hogy az előtérben várjam Vittoriot. Az órára nézve idegesen láttam, hogy már négy óra is eltelt. Nem mondta hova megy, és telefon híján megkérdezni se tudtam, mikor jön haza. A körmeimet a konyhaszigeten kopogtatva vártam, hogy teljenek a percek. Öt óra körül aztán nyílt a lift és Vittorio sápadt arca jelent meg.
- Pakolj össze, el kell tűnnünk innen. - mondta köszönés helyett és a dolgozó szobája fele sietett.
- Miért? És hova? - ugrottam fel a bárszékről, hogy utána menjek.
- Tudják, hogy New Yorkban vagy. A lakásodat is megtalálták, így már lehet, hogy arra is rájöttek, hogy én hoztalak el. - az irodája nagyon letisztult volt, egy modern íróasztal, rajta asztali számítógép, egy barna bőrkanapé a fal mellé tolva, vele szemben egy irattartó szekrény.
Vittorio perzsa szőnyeget felemelte, majd az alatta levő széf kombinációját beütve kinyitotta azt.
- Hozz egy nagy táskát a gardróbból. - küldött el, nem tudom a komoly hangja, vagy az hogy még ő is megijedt a helyzettől, de szó nélkül hallgattam rá.
Mikor visszatértem egy fekete utazó táskával a férfi kábé öt milliónak tűnő kápét rakott ki a széf mellé és két útlevelet. Felismertem az egyikben az én új hamis papíromat, a másik biztos az övé lehetett.
- A Don-nak azt mondtam, hogy az unokatestvérem esküvőjére kell utaznom Olaszországba, te velem jössz. Nagyon régi és befolyásos ott a családom, így megtudlak védeni. - magyarázta a táskába pakolva a pénzt.
- De ki van a nyomunkban? Vagy az én nyomomban? - szuggeráltam megrémülve a hátát.
- Az írek, az oroszok, a fél olasz maffia. Úgy tűnik az apad szép váltságdíjat rakott a fejedre, hogy minden család rád vadásszon. Elrico találta meg a lakásod, így az előtt el kell tűnnünk az országból, hogy szagot fogna, hogy itt vagy. - állt fel a kezében a poggyásszal.
A repülőtérig nem beszéltünk sokat, néha Vittorio mondta, hogy hajtsam le a fejem, ha kamerák közelébe értünk, de még a hatalmas kalap, amit a fejemre adott, sem tudta meggátolni, hogy ne vegyen fel pár kamera a repülő téren.
- Ha megtudják, hogy te bujtatsz az apám az életedet is kérheti a Don-tól. - néztem a szemébe a magán repülőgép lépcsője előtt.
- Majd azt mondom olyan szerelmes lettem beléd, hogy nem tudtam neked nemet mondani. - fogta meg a kezem. Melegség járt át és a tudat, hogy valaki törődik velem, anyám halála óta nem éreztem ilyesmiket.
Minden olyan gyorsan történt, reggel még vitatkoztunk a semmin, most pedig a legnagyobb maffia családok elől menekülünk Olaszországba. Vittorio a gépen maga mellé ültetett és kijelentette, hogy amíg ez meg nem oldódik, nem mehetek tőle egy karnyújtásnyira messzebb.
- És ha a mosdóba kell mennem? - néztem rá hitetlenkedve.
- Úriembernek neveltek, majd elfordulok. - vont vállat és be is fejezte ezzel a témát.

Jó pár órát utaztunk a levegőben, mikor a kapitány szólt, hogy lassan megérkezünk Londonba.
- Én azt hittem Olaszországba megyünk. - fordultam Vittoriohoz kérdőn.
- Egy gyors kitérő. - legyintett, de egy apró mosoly játszott a szája szélén.
Mint később kiderült vásárolni álltunk meg a britt fővárosban, mert Vittiorio emlékezett rá, hogy nincs mit felvennem egy esküvőre. A ruhaszalonban csak ketten voltunk a két eladón kívül.
- Válassz többet is, egy olasz esküvő akár egy hétig is eltarthat. Az árakkal ne törődj, vedd úgyhogy bocsánat kérés, amiért elraboltalak. - ült le egy fotelbe az öltöző fülke mellett.
A sorokat végig járva a két eladóval, akik nem győztek minél több ruhát a figyelmembe ajánlani, mondván mennyire talál a hajamhoz, meg a szememhez. Az egyikük a fehérnemű méreteimről érdeklődött, mert Vittorio arról tájékoztatta őket, hogy elhagytam a bőröndömet. Elvörösödve diktáltam le a méreteket, majd a két halom ruha társaságában beültem a fülkébe próbálgatni.
Egy gyönyörű zöld ruhával azonban meggyűlt a bajom, sehogysem engedett a cipzárja, és féltem ha erősen meghúzom elszakad.
- Segítene valaki, kérlek? - hajoltam ki a függöny mellett, de az eladók sehol sem voltak, csak a férfi.
- Persze. - állt fel elrakva a telefonját, amit azóta nyomkodott folyamatosan, hogy a gépről leszálltunk.
- Nem tudom lehúzni a cipzárt. - fordultam a tükör fele, hogy lássa a problémát.
Érdesek voltak az ujjai, ahogy a ruha mély hátkivágása alatt apró cipzárhoz nyúlt. Idegesen összefűztem az ujjaimat és próbáltam nem felsóhajtani, ahogy a hátamhoz ért. Egyszer aztán meghallottam a jól ismert hangot és az anyag szorítása eltűnt a bőrömön, mi több, ahogy elengedte a hátam a smaragdosan csillogó ruha egyszerűen a lábam köré esett le, meztelenül hagyva engem, csupán csak egy tangában. A karomat a mellkasom elé kapva próbáltam takarni magam, de a hatalmas tükör miatt már mindent láthatott.
- Ne takard el magad. - suttogta a nyakamra. A két karomat lefejtette, majd a hátam mögé fogta őket össze.
A másik kezével a fenekemet simogatta, majd áttért a hasamra, miközben a tükörben folyamatosan a felforródott arcomat nézte.
- Azt mondták, hogy még szűz vagy, ez igaz? - kérdezte a fülembe suttogva.
Csak egy aprót bólintottam, a sosem tapasztalt érzéstől kinyitni sem tudtam a számat, nem hogy ésszerű mondatokat formálni.
- Ért valaha valaki is így hozzád? - simítottam meg a melleimet tollpihe könnyűen.
Egy félős fejrázással válaszoltam neki.
- Na és itt? - húzta végig a kezét a hasamon egészen a lábaim közé.
Ismét csak megráztam a fejem.
- Akkor úgy illik, hogy a vőlegényed legyen az első. - fogaival végig karcolta a nyakam, mire teljesen elvesztettem a megmaradt higgadtságom és felsóhajtottam vágyakozón.
Az ujjai gyorsan az egyik oldalára húzták a tangám, majd körkörös mozdulatokkal simogatni kezdtek.
- Erre vártál igaz, amikor azt a sok ruhát felpróbáltad? - egy ujjat éreztem magamban egyre mélyebben, majd Vittorio morgását hallottam a fülemben. - Olyan szűk vagy, hogy kicsit ki kell tágítanom téged, ha be akarok férni később.
Lassú tempóban mozgatta az ujját, majd egy másikat adott hozzá. Apró nyögések szabadultak ki a torkomból, olyan hangokat adtam ki, amilyeneket még soha. A gyomromban egy furcsa érzés kezdett bizseregni.
- Most megengedem, hogy elmenj így, de a következő a farkamon lesz, hercegnő. - harapott a fülembe, miközben egyre gyorsabban mozgatta az ujjait. A hüvelykujját az érzékeny részhez nyomta, mire csillagokat láttam és végig futott a testemen a megkönnyebbüléssel keveredett extázis. A levegőt kapkodva vettem, miközben a tükörben Vittorio elégedett arcát láttam meg. A fejemet elfordítva a szájára tapasztottam az enyémet, váratlanul érhette, mert pár pillanatig nem reagált, majd a karomat elengedve a hajamba túrva a tükörnek nyomott. Nem tudom meddig csókolózhattunk, de mikor szétváltunk egyikünk se vette normálisan a levegőt.
- Öltözz, visszamegyünk a repülőre. - adott egy gyors puszit a homlokomra, majd otthagyott a ruhák és az emlékek között a fülkében.

Minden ruhát, cipőt és táskát, amit kiválasztottam becsomagoltak, még többet is. Vittorio szorosan fogta a kezem, miközben a sofőrünk visszavitt minket reptérre.
- Ne zavarjon senki Olaszországig. - szólt a stewardessnek, mikor beléptünk a jól ismert kabinban.
- Rendben, uram. - mosolyogott rá flörtölve.
Vittorio rá sem figyelve egy hátsó ajtó fele húzott, mikor beléptem egy kis hálószobába találtam magam.
- Vetkőzz le. - utasított, miközben elkezdte kigombolni az ingét. Remegtek a kezeim, de engedelmeskedtem neki. Lehet az öltöző fülke emléke vagy amilyen szenvedéllyel mért végig, de gondolkodás nélkül hallgattam rá.