Bezárkoztam az irodámban és magára hagytam a lányt, egészen elkábultam tőle, ahogy néztem miközben alszik. Olyan fiatal volt, érintetlen. Haragudtam rá, amiért az arany haját arra a barna színre festette be. Viccből mondtam neki, hogy a menyasszonyom, de arra gondolva, hogy máshoz megy feleségül, felfordult a gyomrom. Jobb lesz ha azt hiszi, hogy a menyasszonyom, amíg eldöntöm letudok-e mondani róla.
Sosem hittem volna, hogy az a vén Elrico képes lesz egyszer az életemre törni. Jobban bele gondolva nem kellett volna meglepetésként érjen. Nem mehettem ezzel a Don elé, mert akkor azt is megkellett volna magyaráznom, hogy hogy került ide a lány. Iliast és Lucat már meggyőztem, hogy felejtsék el a tegnap éjszakát. Visszagondolva kedvem lett volna golyót röpíteni Luca fejébe, amiért egész éjjel a menyasszonyomat nézte, ahogy fehérneműben táncol, de az csak még több problémát és ellenséget hozott volna a küszöbömre, amit nem engedhetek meg jelenleg magamnak.
Miközben a gondolataim sorra követték egymást, a telefonom éles hangja ébresztett fel. Alessio, az alvezér neve futott a képernyőn át.
- Vittorio. - vettem fel köszönés képpen.
- Menj a raktárakhoz, valaki elcseszte a szállítmányt. - utasított. Alessio is pont úgy haragudott rám az örökösi címem miatt, mint Elrico, de ő legalább a szemembe mutatta, mindig a nem tetszését felém.
- Indulok. - álltam fel az asztaltól.
Odakint semmi jele nem volt, hogy a vendégem körbe nézett volna új otthonában, érdekes. Halkan benyitottam a szobájába, a takarót az álláig felhúzva aludt. Kicsit tétováztam, közelebb akartam menni, de aztán győzött a józan eszem, és inkább az előtér fele mentem. Egy lapra leírtam, hogy rendeljen vacsorát magának, otthagytam a bankkártyámat a papír mellett, és hogy ne várjon rám, mert későn jövök.

A raktárterület közepén egy kétszintes beton építmény emelkedett, körülötte hatalmas konténerek voltak elszórva. Az autómat a bejárat előtt hagytam és hátra mentem, oda ahol az üzleteket bonyolítjuk le.
- Halljam, mit csesztetek el? - néztem az összegyűlt férfiakra.
- A berlini konténert hozták ide, a londoni helyett. - magyarázta a műkincs kereskedelemért felelős Alberto Rossi Capo.
- Hol a londoni? - fordultam a szállításért felelős két pasihoz, a térdük összeremegett, a fejüket lehajtva a cipőjüknek beszéltek.
- Brooklynban egy telepen. - motyogta az egyik.
- Azt mondjátok, hogy a 15 milliót érő rakomány az oroszok területén van? - kissé feljebb emeltem a hangomat. Az egyik férfi homlokán már patakokban folyt a verejték.
- Igen, uram, de...
- Semmi de! - húztam elő a fegyverem és egy lövéssel a szeme közé céloztam. A vére a mellette levő társára fröccsent, aki a térdére könyökölve elhányta magát. - Adj melléje három embert és holnapra itt legyen a konténer, hanem sokkal több vér fog folyni.
Válaszra sem vártam Rossi Capotol vagy az emberektől, elindultam felfele a lépcsőn az iroda helyiségek fele.
Odafent Lucat az íróasztala mögött találtam, beletemetkezve a laptopjába.
- Ha minden szállítónak lelövöd senki sem fog maradni. - motyogta gépelés közben. Gondolom felhallatszott a lövésem.
- Te foglalkozz inkább azokkal a biztonsági kamera felvételekkel, amiket kértem. - ültem le vele szembe.
- Egy chicagoi temetőben nem sok a kamera, sőt majdnem a nullával egyenlő. A templomra felszerelt két kamerát probálom kiélesíteni neked. - motyogta az orra alatt magyarázkodva.
- Úgy csináld, hogy senki se lássa meg. - figyelmeztettem, még otthon üzentem neki a kamerákkal kapcsolatosan.
- Azért itt csinálom és nem otthon. - dörzsölte az állát elgondolkodva. - Amúgy a kis vendéged, hogy van? - kacsintott rám a képernyő felett.
- Egy életre felejtsd el. - mordultam rá.
- Nyugi, úgy teszek, mintha sosem láttam volna azt a táncot. - nevetett fel, de tovább nem firtatta.

Éjfél utánra értem vissza, kínai kajás dobozok voltak a konyhapultra téve, és a papírlapra, amire az üzenetet írtam.
,,Rendeltem neked is." - S
Elmosolyodva nyitottam fel az egyik dobozt, majd a rizses csirkével a kezemben mentem vissza a dolgozómba, hogy átnézzem a maradék jelentéseket.

A reggeli edzésem után póló nélkül léptem be a konyhába, ott találtam a vendégemet. Az egyik ingemet viselte, olyan alacsony volt, hogy a térdéig is leért, így eltakarta a kerek fenekét, sajnálatomra.
- Áthozatnád a dolgaimat legalább. - kezdett bele köszönés helyett Selena.
- Neked is jó reggelt. Szólok valakinek, délutánra itt lesz minden. - indítottam el a kávégépet. Megfordulva a konyhaszigetre támaszkodtam, így szembe kerültem a reggeliző lánnyal.
- A telefonomat visszakaphatnám? - nézett fel a müzlijéből egyenesen a szemembe. Csokoládé barna szemei annyi titkot rejtettek magukban.
- Nem, amíg nem bizonyosodok meg, hogy egy kém vagy, addig szó sem lehet róla. - ráztam meg a fejem.
- Te raboltál el, te nem engedsz ki és még én vagyok a kém!? - akadt ki egy perc alatt.
- Aki eltud szökni az ír maffia elől az sok mindenre képes lehet. - fordultam el a kávémhoz.
- Tudod ugye, hogy aki feketén issza a kávét annak a lelke is fekete? - mormolta az orra alatt.
- Olasz vagyok, fekete a hajam, fekete a kávém és fekete a lelkem is, hercegnő. - ültem le mellé beszéd közben.
- Mit csinálsz itt? - nézett rám ijedten, miközben arrébb húzódott a tányérjával.
- Megiszom a kávét, mint minden reggel. - vontam vállat.
- Akkor folytasd csak nélkülem, mint minden reggel. - állt fel felém se nézve többet.
- Írd össze miket tegyek fel a bevásárló listára, és majd a bejárónőm megveszi. - szóltam utána, remélve, hogy meghallotta.
- Szívesebben venném meg magamnak, amire szükségem van. - jött vissza a folyosóról, de tisztes távolságban megállt tőlem.
- Délután elvihetlek vásárolni, de csak ha megígéred, hogy nem szöksz el. Ha én megtaláltalak, akkor Elrico is megfog és ő nem lesz olyan úriember, mint én. Ha vele lennél, akkor már rég az oltár előtt állnál, a fejedhez szorítva egy pisztolyt, hogy igen-t mondj neki. - vázoltam fel a helyzetét röviden, miközben a kávém maradékát kihörpintve felálltam.
- Azt ne mond, hogy te vagy a megmentő lovagom. Mintha te is nem a kezemre pályáznál. - forgatta a szemeit unottan.
- Nem kell arra pályázzak, mert én már meg is kaptam. - álltam meg vele szemben egy lépésre.
- Nem emlékszek, hogy letérdeltél volna vagy hogy én igen-t mondtam volna neked.- húzta fel az egyik szemöldökét kétkedve.
- Ha térden akarsz látni hercegnő, akkor jobban teszed ha meztelen vagy. - néztem feltűnően a mellei vonalára a felül kigombolt ing alatt.
- Soha nem fekszek be a te ágyadba! - mordult rám, de nem húzódott el, mikor egy lépéssel átszeltem a kettőnk közt maradt távolságot.
- Ki mondta, hogy az ágy kell legyen? - simítottam meg a kezem hátoldalával a nyakát tudatlanul. Elektromos töltések sora indult meg a kezemből, egészen fel a karomba. Elnehezültem a puha bőrétől, ami selyemnek tűnt a kezem alatt, mégis többet akartam.
- Nem kell ahhoz szeress, hogy érezd ezt a vonzalmat, ami összeköt minket. - suttogtam a füléhez hajolva, hogy biztos értse minden szavam.
- Én azt akarom, hogy semmi se kössön össze minket. - hebegte elfúló hangon.
- Megvárom, amíg te jössz hozzám, hercegnő, mert egy idő után úgyis így lesz. - adtam egy lélegzetnyi csókot a nyakára a füle mögé, majd hátra lépve otthagytam.
Délre jelenésem volt a Don-nál, így jobbnak láttam elkezdeni készülődni.

Don Fabio a kertben várt rám, mint minden találkozókon. A háza New York határában helyezkedett el, messze a város zajaitól. A romai kort idéző lugasos kert közepén egy szökőkút csordogált kedveskén, annak az árnyékában szivarizgatott az olasz maffia feje.
- Érdekes pletykák jutottak a fülembe a Collins lánnyal kapcsolatosan. - kezdte a beszélgetést, minden bevezető nélkül. Ekkor nagyot dobbant a szívem, hogy csak így meg ne tudja, hogy nálam van, mert az árulásnak is minősülhet. Zakatoló szívvel vártam, hogy folytassa, de mintha csak a hatás kedvéért vagy azért, mert a vallomásomat várta, hosszú szünetet tartott.