*Chicago - fél évvel korábban
-Vittorio ülj be végre az autóba, elfogunk késni! - kiáltotta Don Fabio, aki olyan nekem mintha az apám lenne.
- Nem értem miért megyünk erre az abszurd temetésre. - foglaltam helyet mellette a hátsó ülésen, miközben a sofőr beindította a motrot.
- Nem azért repültünk ennyit, hogy te várost nézz, meg aztán az írekkel jó jóban lenni, ha érted mire célzok. - kacsintott rám a vénember.
- Egy dologra jók az írek, normális whiskyt becsempészni ebbe az országba. - dőltem hátra unottan.
Don Fabio nem szólt az út többi részében és jobbnak láttam én is csendben maradni. Az ablak tükröződésében az arcomat vizslattam, fekete haj, ami kissé borzos lett a chicagoi szelektől, és szürke szem, mely elnyel minden érzelmet általában, ez volt minden ami a szüleimből ezen a földön maradt.
A temetésre utolsóként értünk oda, a leghátsó sorban ültünk, jó rálátásom volt az egész gyülekezetre legalább.
A főnök felesége halt meg, így mindenki aki ebben a körben mozgott tiszteletét probálta tenni a temetésen. Az írek vezetője a legelső sorban ült, mellette az egyetlen gyermeke, egy lány, alig lehetett több 17 évesnél.
- A gyönyörű Selena, látom megakadt benne a szemed. - motyogta a Don nekem.
- Egy kamasz kölyök. - legyintettem és inkább a főnököt néztem tovább. Néha azért a szertartás alatt visszakalandozott a tekintetem a lányra, a göndör szőke hajára.
A pap nagyon hosszú beszédet mondott, amiből egy sorra sem figyeltem oda, mellettem a Don helyeslőn motyogott, mikor a szent beszéd egy olyan részéhez ért a csuhás, ami tetszett neki.
- Enrico, helyesztesd át a papot hozzánk, kezdem megunni az öreg szerzetest a Szent Anna plébánián. - adta utasításba Don Fabio a példabeszéd végén.
- Vegye elintézettnek, főnök. - biccentett Enrico és ki is indult a templomból elintézni a megfelelő hívásokat. Enrico idős férfi volt, 60 év körüli, a Don öcse, mindenki arra számított, hogy halála után majd ő örökli a családot, egész addig amíg én meg nem jelentem.
Nekem aztán mindegy volt, aki untatja a vénembert vasárnaponként, csak én ne keljen vele tartsak, ezek a gondolatok jártak a fejemben, ahogy a mise folytatódott.
A temetés végén előre kellett mennünk részvétet nyílvánitani a gyászoló családnak. Az ír főnök unottan nézte az előtte felravatalozott koporsót, de a lánya szeme kipirosodott volt a sírástól.
- Őszinte részvétem, Joseph. - fogott kezet a két maffia főnök.
- Részvétem az édesanyád miatt. - nyújtottam kezet a lánynak, de ő mintha meg se látta volna. Haragosan rám nézett, majd sarkon fordult és elindult kifele a templomból.
- 18 éves, jobban kellene viselje, hogy elment az anya, már nem gyerek. - rázta meg a fejét csalódottan Joseph.
- Hagyjuk gyászolni őt egy ideig? - kérdezte a Don, amit nem igazán tudtam hova tenni.
- Már reggel elmondtam neki, nincs értelme tovább halogatni. - vont vállat az ír főnök.
- Értem. - bolíntott a Don. - Vittorio, menj kérlek Selena után. - küldött el a főnök, hogy valami kamaszt pesztráljak.
Odakint találtam meg a sírok között, le volt ülve nekem háttal egy kopott fa padra és az előtte álló márványtáblát szugerálta.
- Vittorio Costa vagyok, azért küldtek, hogy megnézzem, hogy vagy. - álltam a háta mögé.
- Tudom ki vagy és nem vagyok kíváncsi az enyelgésedre. - legyintett felém se fordulva.
- Megértem, hogy gyászolsz... - vakargattam meg a fejem mérgesen, mikor félbe szakított.
- Nem értesz te semmit, és ha az előbb nem lett volna világos kiváncsi se vagyok rád. - fordult felém lendületből, amitől a haja aranyként szállt a levegőben. Csokoládé barna szemei haragtól csillogtak, egy pillanatra le is fagytam.
- Rossz emberrel húzol ujjat, hercegnőcske! - mordultam rá, mikor feléledtem a döbbenetből. Gyönyörű volt, a legszebb nő, akit valaha láttam és a legelkényesztetebb is.
- Menj, mássz vissza a főnököd mögé és fontoskodj tovább ott. - állt fel velem szemben Selena, nálam jó egy fejjel alacsonyabb volt, majd minden szó nélkül ott hagyott. Csak néztem a haragos távolodó alakját és azon gondolkoztam 30 éves létemre, nem tudok megállítani egy kamaszt.
Az autóban várt rám Don Fabio, mulatatta a dühös arcom, mikor meglátta. Kevés ember képes bármilyen érzelmet kicsalni belőlem, a szüleim halála után egy fehér lap lettem mindenki számára, olvashatatlan.
- Látom megismerkedtél a menyasszonyoddal. - mosolyodott el, miközben az autó elhagyta a templomot.
- Mivel? - fordultam felé, már másodszor aznap totál döbbenetbe.
- Selena Collins a feleséged lesz, pontosan két hónap múlva. Ma este fogod megkérni a kezét a vacsorán, egy nagy üzleti megállapodás lezárása képpen a két család között. - komolyodott el a Don.
- Én nem veszek el egy csitrit! - fakadtam ki.
- De, elveszed, méghozzá mosolyogva, ez a Don-od utasítása! - emelte fel a hangját a vénember, így jobbnak láttam csendben mérgelődni tovább.

Az este közeledtével egyre idegesebb lettem, már a délután folyamán behozta valaki az ,,eljegyzési gyűrűt", de annyira a gondolataimban voltam, hogy nem is vettem észre. Minden variációt végig járattam, hogy hogyan tudnám ezt az eljegyzést felbontani, de a legtöbb az én vagy legalább két tucat ember halálával végződött.
Mérgesen felrántottam a dobozt, amiben egy gyémánt alakra csiszolt rubint volt, arany pántra erősítve, még cédula is volt benne.
,,Én ezzel kértem meg a feleségemet, remélem neked szerencsét hoz." - Don Fabio
Véres rubint, illett a hangulatomhoz és ehhez az egész hercehurcához.
A dobozt a zsebembe süllyesztve indultam a nappaliba, mikor kiabálást hallottam az irodából. Futva tettem meg az utat és gondolkodás nélkül berontottam a helyiségbe. Don Fabio a vezetékes telefont szorongatva üvöltött valakivel.
- Mi az, hogy eltűnt?! Nem tudnak az embereid egy 18 éves kamaszra vigyázni?? Ez a te városod, kerítsd elő! - mikor felém fordult, nem tehettem róla, kitört belőlem a nevetés.
Drága arám megoldotta helyettem a problémát.
- Ne nevess, amíg nem veszed el a lányt nem lesz belőled főnök! - fenyegetett meg a kagylót lecsapva a vénember.
- Akkor jobban teszem, ha elindulok feleséget fogni, szó szerint. - forgattam meg nevetve a zsemben a dobozt, miközben az ajtó fele mentem.

*New York - jelen

Minden négyzetcentimétert papírok terítettek be az iroasztalomon, de mégsem az kötött le a leginkább, hanem a fekete hajú nő, aki előttem térdelt, szájában a farkammal. Két kézzel a hajába markoltam, mikor meguntam az egyenletlen tempóját és egy mozdulatra a torka végéig nyomtam le magam. Hol lehet olyan titkárnőt találni, aki érti a dolgát? Durva voltam vele nagyon, de ugyis holnaptól új munkahelyet kereshet magának.
- Most elmehetsz. - cipzároztam össze a nadrágom felé legyintve. Az arcára mentem, így a két keze közé temetve szaladt ki az irodámból.
Ahogy becsukta az ajtót halk kopogtatás hallatszott, majd Ilias Vespuci jött be, az egyetlen Capo, akivel barátságot ápolok. Köszönthető talán annak, hogy korban közelebb áll hozzám a 33 évével, mint a többi Capohoz.
- Látom kiszolgálnak az alkalmazottjaid. - mosolygott rám barna fürtös haja alól.
- Holnaptól üresedés van, ha valakit beajánlanál. Mi járatban vagy amúgy? - dőltem hátra a székben, miközben az asztal másik végéhez tolt fotelek fele intettem.
- Ma lesz a legénybúcsúm, amint azt tudhatod. - forgatta a szemét unottan.
- A titkárnőmet akarod elkérni rá, ha az előbb nem lett volna tiszta, nem ő a megfelelő személy.
- Nem nem, semmi ilyesmi. - mosolyodott el. - Csak nincs kedvem a többi Capo butaságához és gondoltam inkább elhívlak téged és Lucat az új klubbom megnyitójára.
- A legénybúcsúd napjára tetted, hogy ne keljen a többi Capoval enyelegj? Okos. - biccentettem elismerően.
- Akkor benne vagy? - nézett felém reménykedően a kék szemeivel.
- Egy feltétellel: Olyan nőt adj nekem, aki érti is dolgát! - nevettünk fel mindketten.

Dolce Vita, elég közhelyes olasz név egy klubbnak, de Ilias sosem a kreativitásáról volt híres. Luca Rossi a bejárat mellett várt rám, Rossi Capo örökös fia, és talán a második barátomnak mondható ember ebben a családban.
- Jó, hogy jöttél Vittorio, hanem egyedül kellene Ilias siralmait hallgassam, hogy mennyire szerelmes Francescaba. - fogtunk kezet, majd tovább indultunk a klubb belseje fele.
Odabent magas kerek szinpadokon rudak körül forgó lányok adták meg a hely hangulatát, miközben a dj a legszexuálisabb számokat játszotta.
Luca a karzat irányába vezetett, mely a VIP részleget különítette el az alól tomboló tömegtől.
- Igazán szép a választék ma este. - nézett a majdnem semmiben táncoló lányok irányába Luca a korlátra könyökölve. Szőke haja volt, fiús arcvonásaival angyalian tudott udvarolni minden nőnek és lánynak, aki az utjába került. Elég sokszor meg is gyűlt miatta a baja.
- Azok a hölgyek nem ilyen igényekre vannak, de kérettem nektek át a másik klubbomból rábeszélhetőbbeket. - nevetett fel a hátunk mögött Ilias.
- Pedig ott azt a barnát szívesen kiprobálnám. - mutatott az alattunk forgó lányra Luca. Felülről csak a haját láttam, ami göndören tapadt a tarkójára a párás levegőtől, ami odalent volt. Fekete egyberészes fehérneműben volt, cipő nélkül.
- Ő a legjobb táncosom, ha megkérhetlek tartsd a kezeidet a zsebedben. - töltött whiskyt nekünk Ilias magyarázkodás közben.
- Nagyon fiatal lehet. - néztem a lány alakját, alacsony volt, de magabiztosan forgott csak a lábaival tartva magát a rúdhoz.
- Már nagykorú, nekem ennyi elég. - vont vállat Ilias.
Beszélgetve ittunk meg 1-2 pohárral, mikor a mosdót keresve felálltam.
- A lentit kell sajnos használd, az itteninél a reggel eltörött a cső és csak holnap tudják rendbehozni. - mutatott a lépcső fele a Capo.
Vállat vonva mentem le, mikor is újra a barna hajú táncosban akadt meg a tekintetem. A lépcső korlátjának támaszkodva néztem, ahogy nekem háttal táncol. Magabiztosan mozgatta a kerek fenekét a zene ütemére, be kellett ismernem, hogy valóban van benne valami külöleges, ahogy Luca mondta.
A dj zenét váltott, mire a lány a haját hátrasöpörve a vállán megfordult és újra egy csokoládé barna szempárral talaltám magam szembe és teljesen megfagyott az idő körülöttem.