A Liviana kezdetben tanácstalanul ült a bokorba, és idegesen tördelte az ujjait.

– Egy sötét sikátor átalakul egy totál normális utcára. Ennyire bevertem a fejemet, hogy elkezdtem hallucinálni? Vagy megőrültem?! Dehát még csak nem is vettem piát, nem hogy ittam!!!... – gondolta magából kikelve. Már semmit sem értett. – De mi van ha ez csak egy álom? – villant be a következő gondolata.

Közben rövid mérlegelés után belátta, hogy nem maradhat örökké ott a bokorban mert ha ő nem jön ki, akkor őt fogják megtalálni, amiben valószínűleg nem lesz túl sok kegyesség, így a legjobb megoldás szerint cselekedett, miszerint felhúzta a csukjáját és igyekezett elvegyülni a tömegben.

Az alakzatokon legnagyobb sokkjára nem más, mint Suhatag városának misztikus vonásait ismerte fel. A csukjája sötétjében is ámulattal lépkedett a gyönyörű házak és kunyhók között. A legutóbbi gondolatához igazodva nem hitte egy percig sem hogy valóság lehet amit lát, hanem betudta egy nem mindennapi álmának. Ettől függetlenül az emberek lépten nyomon megbámulták furcsa külseje miatt, és nem egy alak vállon lökte őt. 

– A sárkány előtti időket álmodhatom most... hihetetlen milyen részletesen festi le nekem a képzeletem Suhatagot. Az ember azt hihetné, hogy ez mind valóságos! – gondolta Liviana továbbra is csodálva a látványt. – Na de várjunk, de ha ez Suhatag... akkor, Erebornak is itt kéne lennie valahol –  csillant fel a lány szeme. 

Így hát megkettőzve a lépteit, elindult nugyati irányba felfelé  a lejtős úton abban a reményben, hogy kiérve a városból Erebor lejtőit pillanthatja meg. Mint kiderült jó irányt választott, ugyanis miután végig verekedte magát a nyüzsgő utcákon, ki a kapun, pontosan a lába előtt terült el az út és a végén maga a Magányos hegy. Ami akkortájt még nem is volt olyan magányosnak mondható.

– Lehetséges volna, hogy mégsem álmodok? Olyan élethű ez az egész, hogy már ebben sem vagyok biztos. Nem! Egyszerűen nem lehet olyan, hogy ez valóság legyen! Azt nem fogadhatom el válasznak... túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – az utolsó mondatát már szinte magának motyogta, de lassan egyik lábát a másik után emelte, és szép lassan a hegyfelé kezdett araszolni. Csak pár méterrel a kapu előtt állt meg, mert nem gondolta volna, hogy idáig sikerül eljutnia anélkül, hogy közben ne ébredne fel az ágyában csalódottan. Ám az igazi meglepetés csak ezután következett számára.

– Hé kislány, nem szabad ilyenkor már errefelé kószálnod – ragadta meg a vállát hirtelen egy kábé vele egymagas, páncélba öltözött szakállas férfi nem túl kedvesen. Tudni illik, Liviana nem épp a magasságáról volt ismert. A váratlan megszólításra összerezzent, de igyekezett nyugodtan válaszolni rá.

– Mégis mióta mondják meg nekem, hogy mit szabad és mit nem? – kérdezte szokásos gúnyos hangjával igyekezve palástolni a legbelül ijedten menekülő, kiutat kereső énjét.

– Vajon az álmokban ez normális? – kérdezte magától félve, de közben úgy látszott, hogy a zsoldosnak kinéző ürgét sikerült szavaival kellően felbosszantania.

– Mégis hogy mersz beszélni velem?! – ragadta meg a lány csuklóját dühösen fújtatva. – A hegybe csakis a hegymély királya engedélyével lehet belépni! - kiabált rá. – Hacsak nem... – állt meg egy pillantra, továbbra sem engedve el lányt, majd a másik kezével egy mozdulattal lerántotta a fejéről a kapucnit. Így láthatóvá vált Liviana arca. Figyelmesen végigmérte őt majd elgondolkozva bólintott. – Talán még jó leszel valamire. Bizonyára a leánynéző miatt érkeztél igaz?– kérdezte de választ sem várva folytatta. – Talán még esélyed is lesz rajta – mondta és a lány karjánál fogva a hegyhez kezdte vonszolni.

– Mi, milyen leánynéző? Hova visz?! Ehhez nincs joga! – kiáltott fel mostmár leplezetlen érzelmekkel a hangjában (akkor is leginkább félelemmel) Liviana de mintha a zsoldos meg sem hallotta volna húzta maga után. – Eresszen el! – Megpróbálta kiszabadítani a csuklóját de ezzel csak azt érte el, hogy a férfi mégerősebben kezdte szorítani a lányt.

– Azt már nem ifjú hölgy, Thror király megparancsolta hogy kísérjenek minden törp asszonyt Ereborba aki egy kicsit is csinos. Az unokájának itt az ideje egy hozzá méltó törp hölgyet választani – mondta. Livianának leesett az álla, és hirtelen még ellenkezni is elfelejtett.

– Én biztos megőrültem, ki kell szabadulnom erről a helyről! – gondolta Liviana pánikba esve, és ezúttal teljes erejéből kezdte el ráncigálni a karját, de az csak nem akart szabadulni. Ekkor a bejáratot álló őr odakiáltott az őt hurcoló, mostmár biztos hogy törp zsoldosnak.

– Hé Galin! Újabb árú? – kérdezte a törp szórakozottan elnézve Liviana küszködését.

– Igen Ferur. Ez pedig ráadásul különösen csökönyös. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az urunk szemében is fel fog tűnni. Reméljük elégedett lesz vele, hisz már a fél Vasdomb törpasszonya idecsődült, a választás miatt. A király nem sieti el a dolgot, és én meg is értem. Ehhez érzés kell... Hé te meg mire készülsz? – fordult Liviana felé akinek eközben félig sikerült kiszabadítani a kezét, és már elkezdett volna rohanni, de mielőtt bármit is tehetett volna egy erős ütést érzett a halántékánál, majd hirtelen elsötétült minden.

Mikor legközelebb felébredt, egy előkelő ágyon találta magát egy tágas szobában, ahol meglepően szép rend volt és drágának tűnő díszletekkel volt teli. Liviana ahogy realizálta, hogy nem a saját ágyában és a legkevésbé sem otthon van, rémülten pattant ki az ágyból. Erőszakosan próbált vissza emlékezni mi is történt a múlt este de az erőltetésre elkezdett sajogni a feje és kicsit meg is szédült, így egy közeli szék támlájába kapaszkodva próbált vissza ülni az ágyára. Az éjeli szekrényen volt egy kézi tükör így gondolkodás nélkül megfogta és az arcához tartva megnézte magát. Nem sok változást észlelt saját magán. Ugyanaz a sápadkás bőr, beesett arc...

– Na álljon meg a menet! Miért van a tarkómnál egy ekkora k*b@szott nagy púp? – kérdezte magát hangosan, majd egyszer csak minden bevillant. Eszébe jutott hogy elhagyta a gitárját és a rollerét, hogy egyik pillanatban egy bokorban volt a másikban meg már Suhatag utcáin, és az hogy valami feleség választás miatt törpnek nézték és elhurcolták őt. Rémülten fordult az ajtó fele, ami éppen abban a minutumban nyílt, és lépett be rajta egy erős testfelépítésű, alacsony asszonyság, de durva testalkatát meghazutolta kedvesen mosolygó arca és a kezében tartott reggelis tálca. Livana mint a villám ugrott vissza a takaró alá és ha még lett volna egy másodperce akkor még alváspózba is képes lett volna elhelyezkedni, de ez már nem jött össze.

– Jó reggelt Men daor! – köszöntötte az asszony a lányt kedvesen. – Jól aludtál? Galin tegnap rendesen beverte a fejedet. Le is szidtam utána, hisz ilyen sebbel aligha lesz esélyed elnyerni a herceg szívét – mondta mit sem törődve Liviana hamuszürke arcával.

– Nem értek egy szót sem. És ismeri azt a Galin nevű fickót? – kérdezte Liviana fortyogó dühvel visszzagondolva az otromba törpre.

– Igen, ő a bátyám. De ne félj alaposan elláttam a baját. Leütni egy nőt... ez azért már több volt a soknál! – mondta a törp asszony megcsóválva a fejét.

– Önt, hogy hívják ha szabad megkérdeznem? – kérdezte udvariasnak szánt hangon Liviana.

– Oh, milyen kis feledékeny vagyok, a nevem Gina, szolgálatodra – hajolt volna meg a korosodó nő, de akarata ellenére hajlás közben egy panaszos nyögés hagyta el a száját, mire Liviana habozás nélkül felpattant és megállította cselekedetében.

– Erre nincs szükség... Gina – mondta komolyan.

– De még mennyire! Az illem határozottan megköveteli. Mellesleg ne aggódj miattam, nem vagyok ám még olyan öreg! – kacsintott rá cinkosan. Jut eszembe, a te nevedet még meg sem kérdeztem!

– Az én nevem... – kezdte a lány, de eszébe jutott, hogy róla most mindenki azt hiszi, hogy törp, ezáltal olyan nevet kell kitalálnia amiket ők használnak, mindössze három másodperc alatt. Fogaskerekei sebesen kattogtak a válaszon de csak egyetlen egy törp nőnek a neve jutott eszébe, de mivel nem akart ugyanazon neven bemutatkozni így hát ferdített. – Lís – bökte ki végül.

– Lís? Ez igazán szép név. Bizonyára a királynak is tetszeni fog – mondta a korosodó nő buzgón.

– Nem szándékozok részt venni ebben a... versenyben – mondta fintorogva de határozottan Liviana.

– Tessék? Már hogyne vennél részt! Eldobnád az esélyt, hogy tagja legyél a királyi családnak? Ráadásul senki sem mondhatja rád, hogy csúnya vagy, mert nagyon is szép alakod van és...

– Köszönöm Gina a dícséretet... de nem vágyok ilyen dicsőségre. Szeretnék haza menni. Tudna segíteni nekem, megszökni? – kérdezte Liviana könyörgőre fogva és bár megmelengette a szívét a külsejéről való vélemény, azonban másra sem vágyott minthogy vége legyen ennek a rémálomnak.

– Hát az nem ilyen egyszerű mint ahogy azt gondolod. Minden kiválasztott törp hölgyet egy szobába vitették és az ajtóikat őrök vigyázzák... kis drágám ez egy nagyon nagy kérdés. Félek, hogy még ha akarnám se tudnám ezt teljesíteni – csavargatta idegesen a haját a nő.

– Valaminek csak kell lennie, olyan nincs, hogy nem létezik – kötötte az ebet a karóhoz Liviana.

– Nincs sok idő... és félek, hogy nem fog sikerülni – kezdte lassan a néni elgondolkozva.

– Bármit, csak kijussak innét – motyogta magának a lány, de nem elég halkan mert Gina felé fordult.

– Miért vágysz ennyire ki innen? Ha csak amiatt ez a véleményed, hogy ilyen körülmények között hoztak ide akkor...

– Nem csak azért... nekem... nem itt a helyem, haza kell mennem! – mondta Liviana kétségbeesetten körbenézve a szobában. Majd szeme megakadt az ablakon. Gina követte a pillantását, ám mielőtt még szólhatott volna valamit, a lány már ki is rohant a teraszra. Lepillantott, de azonnal hátrahőkőlve vissza is húzódott.

– Arra nem fogsz tudni kijutni, több mint tíz láb magas – jegyezte meg a törp asszonyság komolyan – De nekem mostmár mennem kell, az őrök már így is lehet, hogy gyanút fogtak – mondta idegesen és Liviana akárhogy is kérte őt, hogy maradjon ott nem tehetett semmit így Gina távozott.

– Ne aggódj Men daor nem sokáig fogsz itt lenni, hamarosan érted jönnek – búcsúzott a törp asszony még az ajtóból bíztatóan elmosolyodva, majd elment.

*Men daor: kedvesem