Messze a hegy másik felében egy ifjú törp gyakorolta a kardforgatás művészetét. Természetesen nem egyedül hisz ott volt vele jó barátja és egyben mestere is. Pengék villantak, fémek csattantak. A harc lebilincselő volt, mégis egy hozzáértő csak afféle játéknak jellemezte volna. Vagy baráti párbajnak.

A fiatal törp derekasan küzdött, támadott hárított és volt egyfajta stílusa. Mégpedig az, hogy ha esetleg más irányból jön hirtelen a támadás akkor megpördül, így védekezik, ugyanakkor gyorsabban tudott támadni is. Míg a másiknak a taktikája teljes erőből szólt. Ő nem pazarolta az idejét túlságosan sok védekezésre, egyszerűen csak támadott de azt olyan erővel, hogy akinek a védekezés volt a gyenge pontja könnyen alulmaradhatott a harcban.

Azonban egyikük sem szándékozott feladni. A döntő pillanatban, mikoris az idősebb törp a végső támadásra készült a fiatalabb fürgén megfordult és lefegyverezte támadóját. Ezt követően mindkettőjük kicsit elhátrált a másiktól, hogy egy kis levegőhöz jusson.

– Na, ez nem is volt olyan rossz! – szólalt meg először az idősebb törp elismerően.

– A legjobbtól tanultam – mondta a fiatalabb elmosolyodva majd lehajolt, hogy törölközőjével letörölje homlokáról a verejtéket.

– Azért a technikádon van még mit finomítani. Egyszer majdnem eltaláltalak, és csak annak köszönhetted, hogy nem kaptál ütést, hogy nem oda figyeltem, hanem a kardodra – mondta az idősebb elgondolkozva.

– Egyszer én is majdnem eltaláltalak, amikor is nem a kardomra hanem a lépésemre figyeltél – jegyezte meg a fiatalabb pajkosan elmosolyodva. A másik ezen jóízűen felkcagott majd elégedetten tette vissza kardját a hüvelyébe. Egy ideig még mustráló tekintettel vizslatta tanítványát majd kis idő után megszólalt:

– Na és... mi a helyzet a nagyapáddal? – kérdezte kicsit elkomolyodva. A fiatal erre a témára megált a mozdulatában majd lemondóan sóhajtott.

– Még mindíg ragaszkodik hozzá. Apámmal együtt. Pedig ha ezerszer nem mondtam akkor egyszer sem, hogy még nem akarok megnősülni – mondta komoran.

– Ugyan már Thorin, nem olyan nagy dolog az. Ha jól hallottam az egész Vasdomb és Kék-hegység törp asszonya ide csődült, kizárólag miattad.

– Te ezt nem értheted Dwalin! Nekem még nem való ez – fordult barátja felé komolyan.-Különben is csak azért mondod ezt mert neked nincs feleséged.- folytatta kardját vissza helyezve a tartójába.

– Még nem vagyok olyan öreg hozzá úgyhogy még az is megeshet, hogy a tiédet csenem el – kacsintott a hercegre sunyin.

– Csak tessék – vont vállat Thorin.

– Különben... nem ma volt a válogatás? – kérdezte Dwalin elgondolkodva Thorinra pillantva.

– De igen. Nem véletlen, hogy mostanra kértelek meg – mondta az ifú törp a gyakorlásra célozva miközben ruháit vissza cserélte a hercegi viseletére.

– Áh, szóval kihúzod magadat a döntés alól – bólogatott Dwalin kicsit sem megértően.

– Nem érdekel, hogy apám és nagyapám miben mesterkedik, nem akarom látni. Így is a döntés el fog tartani egy jó darabig – válaszolt Thorin érdektelen. Dwalin nézte még őt egy darabig, majd oda ment hozzá és a vállára tette a kezét.

– Ide halgass komám, ha már az apáid bele kevertek ebbe a dologba azt javaslom inkább te válaszd ki, hogy ki legyen a társad minthogy ők kiválasztják neked, de utána boldogtalan leszel vele – Thorin egy pillanatra meglepődött de némi gondolkodás után végül bólintott.

– Igazad van. Majd még megfontolom.

– És még valami... ha gondok lennének a jövendőbeliddel csak mutasd meg neki ki itt a férfi – csapott a hátára Dwalin láthatóan célozva valamire nevetve amin Thorin sem tudott elfolytani egy mosolyt. Ezután, kart karba öltve mint az igazi jóbarátok indultak vissza a dolgukra.

***

Liviana eközben elégedetten mosolyogva feküdt egy hatalmas boltíves ágy kellős közepén. Minden úgy ment mint a karika csapás, sőt még jobban is! Elérte amit akart, kiválasztották ahogyan azt tervezte és most már csak Thorinra kellett várnia, hogy elbeszélgethessen vele.  

– Ezt a szobát szívesen elfogadnám egy örök életre is... de hát örökké nem fogok itt maradni – gondolta arrogánsan szemlélődve. Ugyanis míg azokat a rémes végeláthatatlan lépcsőket mászta meg elkészült benne a biztos terv. Már csak a megvalósítására várt egy bizonyos herceg személyében.

***

Thorin és Dwalin félúton elváltak, mert míg Thorin a szobájába igyekezett addig Dwalin bátyával óhajtott szót váltani. Az törp herceg felhőtlen gondtalansággal igyekezett felfelé a szobájába mikoris össze futott valakivel aki szerte foszlatta eme gondtalanságát.

– Thorin, nagyapa hivat téged! – szólította meg egy nála alig fiatalabb törp beérve őt. Thorin megfordult majd meglepődve konstatálta, hogy öccse Frerin áll előtte.

– Mást nem mondott? – kérdezte kicsit tartva a választól.

– Semmit, a nagy teraszon vár – rázta meg a fejét a fiatal törp. Külsőre nagyon hasonlított a bátjára annyi eltéréssel, hogy neki barna haja volt és még a szakáll is csak épphogy növésnek indult az állán. Meg talán kicsit kevésbé sütött róla a „felségesség". Thorin gondterhelten bólintott, majd elindult a nagy terasz felé. Mikor megérkezett a kijelölt helyre egy pillanatra megtorpant, ugyanis amint megpillantotta apját és nagyapját rosszat kezdett sejteni. Mindkettejük elégedett arccal és jókedvűen beszélgettek valamiről. Ám a hercegnek sajnos kénytelen kellve atyái parancsára előlépett mire a két törp felé fordult.

– Hivattál nagyapa? – kérdezte tisztelettudóan Thorin.

– Igen fiam. Örömmel közöljük, hogy a leány néző véget ért.

– Tessék? – lepődött meg a herceg. Egy pillanatra már épp azt hitte, hogy ősei végre megértették, hogy ő nem akar megnősülni és ezért küldték el a kérőit, de túl korán örült mert nagyapja következő mondata rögvest szét is foszlatta a hirtelen újjértelnet nyert reménységét.

– Megtaláltuk a neked való törp asszonyt – mondta a király ünnepéjesen. Thorin erre a kijelentésre egy pillanatra még levegőt is el felejtett venni a megrökönyödéstől.

– Mi? Dehát apám! – fordult Thráin fele kétségbeesetten.

– Semmi de fiam. Megmondtuk, hogy ideje mostmár párt keresned magadnak, nem hallgattál ránk. Akkor most egy szavadat se halljam mert mi döntöttünk helyetted! – vágott fia szavába atyja élesen. Thorin nem szólt erre semmit hisz tudta, hogy nem méltó egy királyfihoz, hogy vissza beszéljen és, hogy valahol apjának igaza van. De belül majd szétvetette az elfolytott indulat és igazságtalanság érzet.

– Nyugodj meg Thorin. Rendes lányt választottunk. Kissé harcias, de bölcs és megfontolt. Épp olyan mint te – próbálta Thrór kicsit enyhíteni a helyzet súlyosságát, kevés sikerrel. Thorin csak hátul összekulcsolta a kezét és annyit kérdezett:

– Mi a parancs?

– Felküldtük a szobádba. Ott vár rád, hogy megismerkedhess vele – válaszolt a törpkirály unokája vállára téve a kezét. – De ne hamarkodj el semmit! Légy kedves hozzá és ő is az lesz – tanácsolta még nagyapja. Thorin továbbra is némán bólintott majd távozott. Esze ágában sem volt megismerkedni a jegyesével akinek a gondolatára még idegenebbnek érezte az ismeretlent mint eddig bármikor. De nem volt más választása, hisz elszökni esélye sem volt, és minél tovább hanyagolta volna a találkozást annál jobban bosszantani kezdte volna a gondolat, hogy van egy jövendőbeli felesége akit még nem is ismer. Így magában morogva érkezett meg ismét a szobája ajtajához.

Ám mikor belépett rajta egy egészen sajátos látvány fogadta. Mert ott, az ágya kellős közepén megpillantotta az állítólagos jegyesét, keresztbe tett lábakkal és úgy festett a lány nagyon élvezi a helyzetét. Az ajtónyitódásra rögvest a belépőre fordította tekintetét.

– Na végre, csak hogy megérkeztél! Már azt hittem inkább elszöktél innen csak hogy ne kelljen velem találkoznod. Egész kellemes kis szobád van, bár ahogy elnézem a szobalány gyakrabban is megfordulhatna – állt fel Liviana Thorin ágyáról fennhangon és a herceg elé lépett. Thorint igen csak megdöbbentette ez a kicsit sem kedves fogadtatás de mielőtt még szólhatott volna egy szót is Liviana folytatta.

– Na de nem ez a lényeg. Ugyebár ellene vagy ennek az egész nősüléses ügynek nemde? – kérdezte minden kertelés nélkül a lány. A herceg még mindíg sóbálvánnyá meredve bámult rá.

– Honnan tudod? – kérdezte halkan.

– Már megbocsáss, de szerintem elég nyilvánvaló ha már egyszer a külön neked rendezett leánykérős mizérián sem vagy képes részt venni – fonta karba a kezét Liviana gúnyosan. – De szerencséd, hogy az őseid engem választottak ki különben aligha lenne most az esélyed arra, hogy megszabadulj jegyesedtől – folytatta a szobát körbejárva ami most gyanút kezdett ébreszteni a hercegben.

– Ki vagy te és mit akarsz itt? – kérdezte végül ellenségesen figyelve a lányt.

– Lísként mutatkoztam be apáid előtt de akik ismernek csak úgy emlegetnek... Dark Fox. Lényegtelen. És hogy mit akarok itt? Tudod Thorin – igen, jól látod nem foglak felség meg hercegemezni –; engem leginkább az üzletről ismernek az emberek. Azért vagyok itt, hogy egy alkut ajánljak – fordult vissza Liviana nagysokára társalgója felé. Thorin továbbra is tartózkodóan figyelte a lány minden  egyes rezdülését és kezét titokban a kardja markolatára csúsztatta. De a lány észrevette.

– Csak nem félsz tőlem? – kérdezte Liviana hitetlenül felnevetve. – Semmi okod nincs rá. Csak segítséget kínálok fel. Ha cserébe te is segítesz nekem – mondta egy fokkal elfogadhatóbb hangnemben.

– Mit akarsz? – kérdezte aztán a herceg dacosan Liviana szemébe nézve.

– Ugyebár nem akarsz megnősülni. Én pedig szeretnék kijutni innen és haza menni. Az utóbbihoz szügségem lesz egy bizonyos Szürke Gandalf segítségére akiről ugyebár sosem tudni merre csavarog, így valószínüleg szügségem lesz pár hírszerzőre is a hol jártáról ha meg akarom őt találni. Épp ezért úgy gondoltam társulhatnánk. Eljátszom egy pár hónapig, hogy én a jövendőbeli feleséged és jegyesed vagyok, azután lelépek, te pedig elhíreszteled hogy megcsaltalak... vagy valami ilyesmi, lényeg, hogy valami rosszat követtem el ellened. Így a nagyapád kénytelen lesz belátni, hogy nem szabad sürgetni ezt a nősüléses dolgot mert könnyen hibát követhet el ha kényszerít téged még egyszer erre, és többé nem zargat majd ezzel – vázolta fel a tervét Liviana nyíltan. Thorin ezen gondolkodóba esett de, volt egy olyan sejtése, hogy ez nem lesz olcsó.

– És mit kérsz? –kérdezte félig felvont szemöldökkel. A lány erre elvigyorodott majd így szólt.

– Semmi egyebet, csak azt, hogy biztosítsd amíg itt vagyok az vendégeskedésemhez való szükséges dolgokat, elegendő pénzt és egy kard is jól jönne. De ezt majd csak a távozásomnál lesz szügséges. Meg ugye pár besúgó – Thorin egy pillanatra kétkedve meredt Livianára mert nem hitte, hogy valóban csak ennyit kérne cserébe. Utóbb persze rájött, hogy nem azzal egyenlítette ki az ellenértéket amit kért hanem teljesen más módon. De akkor erről még mitsem tudott.

– Na és mi a biztosíték arra, hogy nem árulsz el és meg lehet benned bízni?! – kérdezte végül Thorin szigorúan. – Ha elárulsz... apám és nagyapám azt fogják hinni én terveltem ki ezt az egészet és kitudja utánna mit tesznek velem – hajolt szikrázó szemekkel közelebb a lányhoz aki csak hideg tekintettel nézett vissza a törp szemébe.

– Csak saját magadért aggódsz? A nagyapád ezért a fejemet véteti ha te elárulsz. Nincs biztosíték rá. De ha bármejikünk is megszegi a szavát a másik is meglakol érte. Úgyhogy nincs mit veszítened – lépett hátrébb Liviana és kezét előre nyújtotta az alkú megpecsételésére. Thorin egy pillanatig habozott de más lehetőséget nem találva a kezébe csapott.

– Eddig még sosem láttam olyasmit, hogy egy nő ilyet meg merne kockáztatni – jegyezte meg bizalmatlanul végigmérve bűntársát.

– Nem minden lányt faragtak örömből és ártatlan kedvességből – felelte Liviana szárazon. – No de most, hogy az alkunk végre áll...hogy tervezte az öreged ezt az egész eljegyzéses hülyeséget? – folytatta ismét a szobán végig nézve. – Azt gondolta,  hogy majd egy szobában lakunk?

– Mégis miből gondolod ezt? – kérdezett vissza Thorin komor képpel a lányra pillantva.

– Ebből – felelte Liviana és Thorin ruhás szekrényéhez lépve szélesre kitárta azt. Thorin benézett a lány karja fölött és megpillantotta az övéi mellett ott tornyosuló női ruhákat a legkülönbözőbb méretekben.