- Oké, akkor most foglaljuk össze. – kezdte Liviana felemelve a kezét. Egész délután készültek arra a bizonyos vacsorára amit korábban Frerin emlegetett. Kötelező volt részt venniük rajta, már csak Liviana miatt is, épp ezért mivel nem kockáztathatták a lebukátst, így Thorin végig szenvedett több mint két órát, mire sikerült megtanítania neki egy mondatot és egy szót.

– Tehát, amikor köszönök azt derûndân*-nal teszem meg – szögezte le Lís.

– Igen – bólintot Thorin karba tett kézzel. Gondolatban már ki tépte az összes haját a lány kiállhatatlanságán, és "óra" közben kétszer is ki kellett mennie a szobából csak, hogy lenyugodjon. Egy alávaló csalónak tartotta őt, semmi többnek. És az, hogy alkut kötött vele...gyanította, hogy az volt élete legnagyobb hibája... Vagy mégsem?

– És ha megkérdezik a nevem akkor Imnê Lís*-el kell válaszolnom – folytatta Lís.

– Pontosan – bólintott ismét a herceg. – Bár a kiejtésed nem a legmeggyőzőbb – tette hozzá lenézőn.

– Na ne dumálj, már ez is szép teljesítménynek számít tőlem! – fortyant fel a lány.

– Még egyszerűbb lenne, ha egyáltalán nem kellene téged tanítanom! – kontrázott Thorin feldühödve.

– Ez nem az én hibám. Reklamálj a Valáknál amiért nem törpnek teremtettek – vont vállat Liviana higgadtan. Thorin kifújta a bent tartott levegőt és csak, hogy ne bosszantsa fel magát mégjobban fölöslegesen, témát váltott.

– Tudsz még mást ezen kívül a törpökről? – kérdezte tárgyilatosan.

– Csak azt amit a szóbeszédekből hallani – felelte Liviana foghegyről. – De ezt mintha már mondtam volna – tette hozzá. Ha másnak kellett volna a helyében felelnie nyilván csak egy-két nyelvbotlás és bizonytalan 'őőő'-zés után tudta volna ugyanezt efféle szavakkal közölni, de mivel mi most Livianáról beszélünk – a színészkedés koronázatlan királynőjéről –, így magától értetődő volt, hogy úgy hazudta mindezt mint a vízfolyás. Elvégre ez a munkája része volt. – Nem azt mondtad, hogy csak annyit mutatsz néped kultúrájából amennyi szükséges? –folytatta fölényes mosollyal.

– Már ezzel is árulást követtem el a véreim ellen – sötétült el a herceg szeme.

– Ne kezdj már megint a becsületed miatt nyafogni – szólt rá Liviana fájdalmas arccal. – Választanod kell, vagy az alkú vagy a becsületed. Habár... ha beköpsz minket akkor is oda a becsületed amellett, hogy szégyent hozol a fajtádra – tette hozzá némi gondolkodás után.

– Inkább hallgass – oltotta le Thorin.

– Ejnye, biztos, hogy nem inkább neked kéne valamit a tiszteletről tanulni? – kérdezte Liviana gúnyosan elmosolyodva, a herceg viszont úgy tett mintha nem hallotta volna a korábbi megjegyzést, és kilépett a teraszra. A lány egy percig elgondolkodva nézett utána, majd vállat vonva leült az íróasztalhoz amin egy kis kézi tükör pihent. Ha jól emlékezett, akkor ezt még a király küldette fel még az ebéddel együtt mint üdvözlő ajándék. Thorin persze amint meglátta ki is akarta dobni az ablakon mondván: „Te nem érdemelsz ilyen kincseket" azonban a mi Lís-ünknek eszébe jutottak a régi babonák, miszerint ha eltörsz egy tükröt utánna hét évig nem lesz szerencséd. Thorin ugyan nem volt babonás, de ettől függetlenül nem szeretett volna semmilyen balszerencsét (azon kívül ami már amúgyis volt) magára, így hát a tükör maradt.

– Kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből a forrófejű, lobbanékony hercegből Durin trónjának örököse, aki vissza követeli a honját – gondolkozott el Liviana óvatosan végighúzva az ujját a tükör peremén. Ekkor halk kopogás hangzott fel. A lány felemelte a fejét és kiszólt.

– Tessék! – ám ezúttal nem Gina, nem is Frerin lépett be. Thorin meg hallotta a balkonról Liviana hangját, így kérdőn fordult vissza a lakosztály belsejébe. Egy fiatal törp lány lépett a szobába. Valószínűleg szobalány vagy ehhez hasonló lehetett, mert alázatos tekintettel fordult Livianához, illetve az épp visszatérő Thorinhoz.

– Hercegem, hercegnőm. Thráin úr küldött, hogy emlékeztessem őfelségüket, hogy a vacsorára várják szíves megjelenésüket – mondta egy sutha meghajlás közepette.

– Ha nem mondod hülyén halok meg... – gondolta Liviana epésen, de nem szólt semmit.

– Köszönjük Anís, üzenem apámnak, hogy hamarosan megyünk – bólintott a herceg méltóság teljesen. A cseléd meghajolt, majd maga után becsukva az ajtót, távozott.

– Nocsak, milyen jól ismerjük a személyzetet – jegyezte meg Liviana gúnyosan felvont szemöldökkel.

– Halgass... – morogta ismét Thorin, ügyet sem vetve a lány beszólására, aki szintén nem vette magára a figyelmeztetést.

– Na de akkor, ha jól értelmeztem, várnak minket A vacsorára – folytatta Liviana felpattanva az ágyról, majd a határ vonalnak használt fehér csíkot körülményesen – hogy még véletlenül se essen az ellenséges oldalra – megkerülve az ágy oldalába dobott táskájához lépett, majd a vállára vette. – Hát, lássuk azt az első benyomást – tette hozzá feltűnően nagy vidámsággal az arcán.

– Az minek neked? – kérdezte a herceg nem tetszően a lány táskájára biccentve.

– Ne vedd sértésnek, de még csak alig tizenkét órája vagyok itt, és még nem tudom mire kell számítanom. Márpedig ha nem tudom mire számítsak, akkor inkább biztosra megyek. – adta meg a választ Liviana kioktatóan, majd hátat fordítva Thorinnak, a táskáját a felső szoknyája alá dugta, ráerősítve a derekára.

– Most már mehetünk – fordult vissza a törphöz vissza hajtva a szoknyát, majd mellé lépett és tüntetően belé karolt. Thorin ezt egy utálkozó pillantással jutalmazta.

– A látszatot fent kell tartani – tette hozzá a lány szemtelenül elmosolyodva. Thorin vett egy gondterhelt sóhajt, majd lenyomva a  kilincset, kiléptek a szobából.

Az elmúlt órák úgy hatottak az ifjú törpre mintha kalickába lett volna zárva ezzel a kiszámíthatatlan nőszeméllyel attól a perctől kezdve, hogy átlépte a szobája küszöbét. Azonban ahogy kilépett onnan, egyfajta szabadság érzet hatalmasodott el rajta és láthatóan megkönnyebbült. Liviana ellenben inkább idegesebb lett. Még ha nem is vallotta be magának. Mindenesetre bízott az ő vele született megoldó képességében, és remélte, hogy ezúttal is jól szerepel majd. Közben látványosan úgy csimpaszkodott Thorin karjába mintha az élete múlna rajta. Igaz nem sok törppel találkoztak össze útjuk során, de akik elmentek mellettük mind a páros után fordult. Thorint ez igen csak ingerelte, és a következő fordulóban neki is szegezte Lísnek.

– Az, hogy alkut kötöttem veled nem jelenti azt, hogy szorongatnod kell! – sziszegte dühösen.

- Emlékeztetnélek, hogy ilyesfajta részletekre nem tértünk ki, tehát ebben nincs beleszólásod. – felelte a lány angyali mosollyal. Mert pontosan ez volt az amit el akart érni. Thorin a fogát csikorgatta, de nem felelt. Csendben haladtak a tágas folyosókon melyeket az arany fények világítottak meg szerte a hegyben.

– Hogyhogy erre felé nincs akkora sürgés? – kérdezte Liviana mikor már egy ideje nem találkoztak össze senkivel.

– Ezeken a részeken nem tartózkodhatnak köztörpök, csak a királyi család engedélyével – felelte a herceg ridegen mire Liviana felkuncogott.

– Köztörpök? – kérdezte. Igen csak mókásan hangzott a kifejezés. – Hát emberek nem járnak errefelé? – folytatta felvont szemöldökkel.

– Nem túl gyakran – válaszolt Thorin türelmetlenül. Szívesebben megszakította volna a kommunikációt ezzel a szemfényvesztő lánnyal, minthogy válaszolgatnia kelljen mindenféle kérdésére, de nem tehette. Az alku kötelezte. Ráadásul a kérdések nem mindíg függtek össze.

– Hány emeletből áll a hegy pontosan? Mi alapján van felosztva? A személyzet hányadik szinten van? Itt, hol van mosdó? Mikor érünk már oda? – hogy csak párat említsek.

Thorin már majdnem beleőszült mire megérkeztek az ebédlő bejáratához. Már hallani lehetett belülről, hogy javában dúl az eszem-iszom dínom-dánom. A zenészek húzták a csárdás muzsikát, koccantak a sörös korsók. A herceg Livianával karon fogva oda lépett a kapu őrökhöz akik mélyen meghajoltak Thorin előtt, ő maga pedig biccentett. Az ajtónállók megfordultak, majd döngő hanggal kitárták előttünk a vastak kő kaput. Odabent otthonos fény világította be a termet, minden asztalnál hangos vigadalom volt. Kivéve egynél. A királyi család asztalánál.

Ám abban a pillanatban, hogy a hatalmas ajtó kinyílt, mindenki elcsöndesedett és egy emberként fordultak a belépők irányába. Thorin és Liviana, alias Lís felé. A páros egy pillanatra megállt. Liviana felvette a lehető legméltóságteljesebb arcát, majd hercegnőhöz méltó tartással körbenézett a teremben. Thorin ellenben feszülten kapkodta a pillantását a törpök közt, várva a lesulytó pillantásokat amiért ezzel az ember lánnyal jelent meg. Azonban Liviana erre is gondolt, már sokkal korábban, miután sikerült letisztáznia a helyzetet az ifjú herceggel.

– Egy kis szem ceruzával mindent meg lehet oldani – mondta volt gyakran odahaza mikor ügyfelei megkérdőjelezték, hogyan akarja a lehetetlennek tűnőt mégis megtenni.

Egy időre síri csend uralkodott el a teremben. A király felcsillanó szemekkel állt fel az asztalfőről, és alaposan végig mérte a két partnert. Magában azonnal levonta a következtetést, miszerint kiegészítik egymást és remekül mutatnak együtt. Sőt, akár már azt is el tudta volna képzelni, amint királyi selymekbe, arany koronával a fejükön bölcsen, igazságosan és tiszteletet parancsolóan állnak a trón előtt. Király a királynő oldalán.

– Maga a tökély – mormogta a bajsza alatt elégedettem, majd szólásra nyitotta a száját.

– Kedves barátaim! Véreim! Nagy megtiszteltetés bejelentenem... hogy a hegymély hercege, unokám... Thorin élet társat választott! – mondta ki a végzetes szavakat, mire a teremben hangos éljenzések és jókívánságok csendültek fel.

– Nem én hanem te... – szűrte ki a herceg a fogai között, bár ez senkinek sem tűnt fel.

– Ha még sokáig kell ezt hallgatom, esküszöm kidobom a taccsot...– gondolta Liviana az álarca mögött undorodva, de azért nem felejtett el egy öntelt mosolyt villantani Thorinra. Thrór csendre intette az egybegyűlteket.

– Épp ezért... mához két hétre bált rendezünk tiszteletükre. – folytatta – Fogadjátok sok szeretettel Líst...a... – itt a király megakadt fenkölt szónoklatában. Nem tudta honnan származik a lány, így kérdőn Livianára nézett. A lány szerencsére vette az adást.

– Ó, a Kék hegység tájáról származom, felség – mondta könnyedén elmosolyodva. – Bocsássa meg eme halasztásomat – tette hozzá mesterkélt bűnbánással az arcán. A király kedvesen elmosolyodott.

– Nincs miért bocsánatot kérned leányom. Én nem kérdeztem a legelején. Gyertek és foglaljatok helyet köztünk – mutatott a bal oldalán két üres helyre. A páros komótosan elindult a kijelölt székekhez, miközben előttük a törpök utat nyitottak meghajlások kíséretében.

– Azért ehhez hozzá tudnék szokni. – gondolta Liviana önkéntelenül is elmosolyodva, majd mikor oda ért az asztalhoz, kecsesen lehuppant a helyére Thorin oldalán és szemügyre vételezte a többi ott ülőt.

*derûndân: üdvözlet

*Imnê: A nevem...

A Khuzdul fodításban karamellaspiskota segített, innen is köszönöm neki! ^^