Liviana a nap hátralévő részét azzal töltötte, hogy tanulmányozta a szobát, mérlegelte a kijutási esélyeit és próbálta egy hajtűvel meghekkelni a zárat. De az utóbbit már az első próbálkozásnál elfelejthette, mert amint kotorászni kezdett volna a zárban a kutakodás zaja az ajtón állóknak az érdeklődését is felkeltette és ennek a következménye pedig az lett, hogy bementek, elvették Livianától a hajtűt és egy alapos régies szavakkal mespékelt fejmosásban részesítették. A lány nem akart kötekedni velük, ő annál sokkal okosabb volt. Amint elmentek százféle kijutási terv kezdett el keringeni a fejében.

– Mit csináljak? Kiabáljak segítségért és a falnál várva kötözzem össze őket? Vagy csak szimplán dobjak rájuk egy takarót és amíg abból próbálnak ki gabajodni mentsem az irhám? – motyogta magában, a szobában fel-alá járkálva.

- VAGY előveszem az én híres álcázó művészetemet és elhitetem velük mondjuk azt, hogy én vagyok Lís szeretője és kiszabadítani jöttem. Ahhoz mondjuk díszletként szét kéne vágnom valamivel a takarómat és abból kötelet fonni... ja, dehát nincs is ollóm!... Se késem... Oké akkor az utóbbit dobjuk, nézzük az eredetit.

Mi van ha kijutottam? Utána mihez kezdek? A hegy nagyon nagy, ráadásul még csak azt sem tudom, hogy merre van a kijárat. Az esélye pedig annak, hogy kitalálok 970 millió az egyhez. De hát nincs mese, valamivel el kell kezdeni... de akkor lehet, hogy törp lányhoz illő ruhát kéne fölvennem, meg esetleg egy kicsi sminkel öregíteni magamon. Görnyedt járás és a látszat már meg is van. Ha meg közben nyakon csípne valaki akkor majd mondom azt, hogy elfelejtettem, hogy merre indultam...vagy valami ilyesmi – így el készült a terv Liviana fejében. Ehhez igazodva kezdte volna megvalósítani mégpedig úgy, hogy kivett egy drágának tűnő ruhát egy hatalmas ruhás szekrényből, magára öltötte, majd már indult volna a sminkes asztalához. Viszont mikor elhaladt egy álló tükör mellett megdöbbenten nézett végig magán.

– Többször is kéne ilyen ruhát hordanom – gondolta elismerően megfordulva, majd már épp leült volna az asztalkához mikor legnagyobb bosszúságára megjelent Galin.

– Te meg mit akarsz itt? – mordult rá a lány nem túl kedvesen.

– Fékezd a nyelved, ha nem akarod, hogy ismét beverjék a fejed! – vágott vissza Galin dühösen.

– Úgy hallottam a tegnapival nagy árat fizettél... – jegyezte meg gúnyosan Liviana.

– Itt az idő. Velünk kell jönnöd – mondta a törp elengedve a füle mellett a megjegyzést.

– Ugyan hova? – kérdezett vissza Liviana hűvösen.

– Most fog eldőlni ki lesz oly méltó a királyfihoz és egyben a hercegnői címhez. Ha szerencséd van, téged választanak. Ha nem...az már a te bajod – mondta majd nem túl kedvesen karon ragadta és két ajtó őrzője társaságában elindultak a trónterembe.

– Vajon minden törp ilyen mogorva és tuskó? – kérdezte magától Liviana filozofálva.

Akárhogy is volt, azt el kellett ismernie, hogy a hegy belseje nem mindennapi látvány. Minden egyes apró részlete kidolgozott volt és még egy kritikus sem lett volna képes hibát találni benne. Miközben a lány így nézelődött hatalmas termeken, lépcsőkön és hidakon mentek keresztül. De alatuk is jócskán voltak emeletek, nem is kevés.

– Még mennyi idő míg odaérünk? – kérdezte Liviana fájdalmasan mikor egy nagyobbacska lépcsőt megmászva ismét egy hosszú folyosót látott maga előtt.

– Ne akadékoskodj, inkább örülj, hogy nem hátra kötözött kézzel kell menned – intette le Galin szigorúan.

– Tudtommal nem egy fogoly vagyok itt, hanem egy egyenjogú nő – fújtatott a lány dühösen.

– A nőknél sosem lehet tudni mikor villantják ki ismét a karmaikat – legyintett a törp gondolkodás nélkül.

– Talán ha máshogyan bánnátok vele lehet, hogy...

– Csendet! – vágott Liviana szavába az egyik ajtó őrzője – Megérkeztünk a Királyok Trónteremébe.

És valóban. Bár koránt sem volt akkora csönd mint amilyennek lennie kellett volna, hisz a többi ifjú hercegnő jelölt is már ott volt és jó lányokhoz híven mindannyian sugdolóztak, pletykáltak és illlegették magukat a király előtt. Liviana felmérve a terepet rögvest megállapította, hogy a lányok mind egy szálig törpök voltak.

– Így ni, szépen beállsz ide a sorba és megvárod míg a leány szemle elkezdődik – állította be a lányt Galin miközben sugdolózva magyarázta mit hogyan csináljon. A lány rá sem hederített, inkább a trónon ülő királyt kezdte el fürkészni. Külseje méltóság teljes és tekintélyt parancsoló volt. Ruházata gazdagon díszített, koronálya fényes volt és még hatalmas szakállát is páncélzattal fedte el. Kék szeme azonban élénken csillogott ahogy végig nézett a sok törp lányon. Livianának valahonnan ismerős volt ez a tekintet. 

– Valahol már láttam ezt a szemet... – gondolkodott el a lány. Majd szemét a király feje fölé fordította. De nem volt ott az amit keresett. 

– Ezek szerint az Arkenkövet még nem találták meg – folytatta a gondolat menetét Liviana. Thror király mellett ott állt fia Thráin is aki ha nem is olyan óriási szakállal rendelkezett, de ő sem maradt el atyja mögött. A királlyal ellentétben ő szigorú pillantásokat vetett a kígyózó sorban álló lányokra. Végül egy a király trónja előtt álló törp csendre intett mindenkit majd így szólt:

– Ezennel a lányszemlélet kezdetét veszi! – erre minden hölgy elcsöndesedett, egyenes sorba rendeződtek és izgatottan kezdtek el, csábosan mosolyogni. A király méltóságosan felállt trónjáról és lassan lesétált a lépcsőn. Palástja uszájként követte. Ahogy elhaladt a  törp nők mellett azoka a legbűbályosabb mosolyukat villantották a király felé egy mély meghajlás kíséretében. Liviana volt az egyetlen közülük aki kifejezéstelen arcal hajtott fejet, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy megütközve felkeltse az uralkodó figyelmét. A törp király megállt és kissé meglepődve fürkészni kezdte az arcát. Liviana nem szólt semmit csak belenézett az idős törp jég kék szemébe.

– Hát persze! Azért tűnt ilyen ismerősnek mert már láttam és mert ugyanilyen szeme van Thorinnak is! Na várjunk csak... és hol van Thorin? Miatta megy itt ez az egész felhajtás, de még annyira sem veszi a fáradságot, hogy legalább megtámassza magát itt? Miféle királyfi az ilyen?- gondolkozott az álarca mögött a lány.

– Hát neked meg mi vitte el a jókedvedet? – kérdezte az előtte álló király össze vonva bozótos szemöldökét mire Liviana kissé össze rezzent, jóllehet nem vették észre. 

– Mi vitte volna? Nem várhatja el tőlem, hogy a többi lányhoz hasonlóan illegessem magamat abban a reményben, hogy ha külsőmmel elnyerem felséged tetszését megkapom a hercegnői címet és a jómódú élet utalványát – válaszolt kissé szemtelenül. Az előtte és mögötte álló lánysereg ezen felháborodva kiáltott fel és kezdtek el sugdolódzni Liviana háta mögött, azonban őt nem érdekelte a sértő kritika. Büszkén és merészen állta a király pillantását. Végül az uralkodó kapta le előbb a tekintetét, de csak azért, hogy megszemlélje a lány szavaival keltett hatást.

– Csendet! – hangzott fel Thráin tekintéjt parancsoló kiáltása, minek hatására a terem egy szempillantás alatt elnémult. Thrór elégedetten bólintott majd figyelmét ismét Livianának szentelte.

– Látom nem rejted véka alá a véleményedet – szólalt meg aztán az idős törp tetszetősen. Hangjában nem rejtőzött harag csupán tréfás óvaintés. – Bátran és komolyan állsz előttem akár egy igazi harcos és aki ilyen beszéddel járul elém az bizonyosan nem a különleges élet biztosításokért jött.

– Honnan tudhatná? Attól még, hogy mondtam valamit nem leszek egy csapásra szent. Nem tudhatja, hogy nem-e én is ezektől a céloktól vezérelve jöttem ide – vont vállat Liviana kissé gúnyosan elmosolyodva. – Ha adhatok egy tanácsot, fontolja meg felség, hogy kiben bízik meg és kinek hisz. Ez a legveszélyesebb döntés ebben a játszmában. – folytatta már-már incselkedő mosollyal Liviana, de ez nemhogy elhidegítette volna a királyt tőle, sőt elismerően elmosolyodott a lány szavain.

– Mi a neve e merész és okos törp hölgynek? – kérdezte és Liviana látta, hogy eddigi kísérői már felszólnának az ő nevében ám ő szigorú pillantással feléjük fordult és kezével megáljt parancsolt.

– Állj! Aki mindeddig úgy bánt velem mint egy cseléddel, valamint beverte a fejemet, annak a neve hallgass! – szólt ellentmondást nem tűrően mire Galin és társai jobbnak látták befogni a csőrüket.

– Miket beszélsz lányom? Ki volt olyan bátor, hogy képes volt megütni? – kérdezte a király elcsodálkozva. Liviana akaratlanul is a halántékához kapott.

– Gondolom, ha most megnevezném az illetőt megbüntetnéd igaz? – kérdezte a lány.

– Maradéktalanul – bólintott a törp király kézségesen.

– Ezesetben nem nevezem nevén az illetőt. Mert bár ártott nekem, komolyabb bűntetést nem érdemelt ki. Még így sem – felelte Liviana határozotran. 

– Nocsak... – mormogta a király ámélkodva.

– Nevedet azonban még mindig nem árultad el – tette hozzá már jóval hangosabban.

– Lís vagyok felség – hajolt meg Liviana újfent.

– Nos Lís... örömmel tudatom veled, hogy kiálltad a próbát – mondta Thrór elismerően bólintva.

– Miféle próbát? – kérdezett vissza a lány csodálkozva.

– Bebizonyítottad, hogy méltó vagy a hercegnői címhez, mert merész vagy mint egy igazi vitéz, határozott mint egy született vezető és okos mint egy furfangos róka – ennél a pontnál Liviana hangosan felnevetett. Nevetése karcos volt ugyan de szívből jövő.

– Hát nem hiába emlegetnek engem ott ahonnan én jövök Dark Foxnak – jegyezte meg.

– Dark Fox? – kérdezett vissza a király érdeklődve.

– A jelentése sötét róka – válaszolt Liviana pajkosan egy halvány mosollyal. A király nem vett észre semmit, csak mosolyogva bólintott.

– Illik rád. No de most, hogy tudom te vagy a megfelelő feleség unokámnak arra kell kérjem az őröket, hogy kísérjenek el téged a szobátokba, hogy személyesen is megismerkedhess vele – mondta az idős törp majd intett két őrnek akik ezúttal nem Liviana ajtónállói voltak és a lány a király utolsó szavaira műmosolyt erőltetve az arcára kivonultak a teremből.