Hát jó, úgy döntöttem félreteszem a gondjaimat és megmutatom Dórinak meg Nórinak meg az összes embernek, hogy én nélkülük is tökéletesen megvagyok! Gyerekes viselkedés tudom, de egy cseppet sem zavar! Most megyek is a barátaimhoz és jól érzem magam! Csak egy baj van ezzel a világmegváltó tervvel. Hogy nekem nincsenek barátaim ebben az iskolában Dórin kívül.

-Szia Laura! Hogy s mint vagy?- jött oda hozzám Áron. Hát tényleg! Áron! Őt el is felejtettem!

-Szia Áron! Jól vagyok, és te?- próbáltam elővenni a leghihetőbb mosolyomat, de szerintem be is vette.

- Velem is minden oké- nézett fel rám. Hát igen, Áron nem egy óriás az biztos. Ezek után beállt a kínos csend. Jó persze nem azt mondom, hogy Áron nem jó társaság, de semmi nem jut az eszembe amiről beszélhetnénk. De már kezdem eléggé unni ezt a csendet.

-És neked jól ment a töri?- hát most jobb nem jutott eszembe de ahogy látom számára jó téma mivel hevesen magyarázni kezdett. Az agyamig nem teljesen jutott el amit mondott ezért csak némán bólogattam.

-Szóval szerinted komolyan jó ötlet volt beletenni az 5. feladatot?- nézett rosszallóan. Ooops lehet, hogy fejben elaludtam?!

-Mi? Tessék? - kezdtem el hablatyolni össze vissza

-Hát csak szerintem nem volt jó ötlet beletenni az 5. feladatot, azt az anyagot még általánosban tanultam. De hát nem lehet ugyanolyan a véleményünk nyilván-

-Ja igen! Az szerintem is nagyon rossz ötlet volt! Borzasztó! Ilyen, hogy juthat eszébe a tanárnak? Nem is tudtam megcsinálni! Nagyon nehéz volt!- próbáltam hitelesen beszélni róla. Habár fingom sincs, hogy melyik volt az 5. feladat, de ha Áronnak nem tetszik akkor biztos nehéz

-Mi? De hát az előbb bólogattál, hogy sikerült jól megcsinálnod!- furcsálkodott. Huppsz, ebből már nem jöhetek ki jól.

-Ja, igen, bocsi! Most már eszembe jutott melyik feladatról beszélsz, mivel összekevertem egy másikkal - vakartam meg a fejem. Persze még mindig nem tudom melyik az a feladat, de így lehet, hogy bevette. Még nézett kicsit furcsállóan aztán beszélt tovább. Jaj de jó! Mégegyszer megbeszélhetem órákon keresztül azt, amit 5 perce beszéltem egy másik emberrel! De ekkor megszólalt valami! A csengő! A megmentő!

-Jaj! Gyere gyorsan, menjünk! Majd folytatjuk következő szünetben!- kezdett el futni Áron a tanterem felé. Persze, majd a következő szünetben! Trallalaa! Nagyon szupcsi! Én csak bicegtem utána míg ő száguldott a teremhez. Nem nagyon zavarta őt, hogy ott bicegek mögötte, gondolom az óra roppant fontos lehetett. Éljen a lovagiasság! Azt sem tudom milyen óra van. Egy két perc múlva én is beestem az ajtón.

-Elnézést a késésért tanárnő!-

-El van nézve Laura, de legközelebb azért próbáljon meg még a csengetés előtt annyival elindulni a terméhez, hogy időben odaérjen!- szidott le a kémiatanár és a kijelentését nevetés követte habár egyáltalán nem értem mit kell azon nevetni, hogy valaki képtelen járni! És hát amúgyis feltartottak a nagyon fontos történelem dolgoztattal! Leültem Áron mellé mivel máshová nem tudtam.

-Na most, hogy végre mindenki itt van, vegyenek elő egy lapot! Röpdolgozat!- jelentette be ünnepélyesen a tanár. Jaj már csak ez hiányzott! Elmondta a kérdéseket és megpróbáltam rájuk elfogadható választ írni. Nem tudtam mindenre jól, de azért reménykedek!

-Most önálló munka, addig kijavítom a dolgozatokat!- felírta a táblára a feladatokat és elkezdtem megoldani. Bár ezt eléggé nehezítette, hogy mindig miután kijavított egyet, annak bejelentette az eredményét szóval minden harmadik percben reménykedhettem, hogy vajon az enyém lesz. Megpróbáltam nem annyira arra koncentrálni rá, de egy név akaratlanul is kíváncsivá tett.

-Hmm Jack! Szép munka! Hibátlan! Magától nem ezt a szintet vártam! Már a tanév elején tudtam, hogy csak a megfelelő idő és az oktatásom kell és ön is összehoz egy csillagos ötös dolgozatot!- kezdte el eleinte Jacket aztán tulajdonképpen saját magát dícsérni a nő.

-Köszönöm tanárnő!- mondta illedelmesen Jack

-Hát köszönheti is! Sok munkámba tellett, hogy ez sikerüljön!- itt nagyon nehezen bírtam ki, hogy el ne röhögjem magam. Persze beképzeltség vagy sem, de ez az én érdemem is valamilyen szinten, hiszen én korrepetálltam Jacket.

-Ejnye bejnye Laura! Magától igazán többet vártam. Ez egy négyes alá alá alá alá alá alá. Csak a legnagyobb kedvességemnek köszönheti, hogy megadom a négyest!- kezdte el megint magát fényezni

-Köszönöm szépen!- mondtam és bár részben csalódott voltam, hogy rossz lett de mégis alig bírtam visszatartani a nevetésem. De szerencsére ki is csengettek. Ez volt ugyan az utolsó óra, de  megígértem Áronnak, hogy még beszélgetünk.

-Sajnálom a dogádat-

-Aranyos vagy, de hát nem lehet mindig minden tökéletes. Remélem a töri jobb lesz, hacsak nem rontottam el az 5. feladatot - vigyorogtam rá, mire ő is vigyorgott

-Hát ööö izé tulajdonképpen nem a töri miatt akartam veled beszélni- makogott

-Jó, akkor miről?- kérdeztem rá

-Hát jó, nem fogok kertelni. Ugye hát nem rég járunk egy suliba meg minden. Meg hát nagyon nehéz volt beilleszkedni, de te persze már az elején kedves voltál. Meg emlékszel tudod volt az a mozi is, hogy kicsit jobban legyünk egy osztály meg minden...-

-Áron, nem tudom mire akarsz kilyukadni de amit te most csinálsz azt hívják kertelésnek!- vágtam közbe. Erre zavartan felnevetett

-Jó jó oké... ööö hát az van, hogy izé már eleinte is szimpi voltál meg minden..és hát az van, hogy izé hát eléggé tetszel. Remélem szereted!- kezembe nyomott egy doboz bonbont és fülig pirulva elrohant. Hát ilyen vallomást sem láttam még! Bár még semmilyet sem láttam az ovis koromban lévő kisfiún kívül. Az lesz a legjobb ha most inkább hazamegyek és kicsit átgondolom a mai dolgokat. Kimentem a hidegbe és elkezdtem sétálni...azaz bicegni.

-Héé! Lau! Várj meg!- kiáltozott a már reggelről ismert hang

-Szia Jack!- forgattam meg a szemem

-Te bonbont kaptál Árontól?!- horkant fel

-Honnan tudod, hogy Árontól kaptam? És amúgyis mi bajod van ezzel?- értetlenkedtem

-Hát onnan, hogy láttalak titeket beszélgetni és ő rohant ki az ajtón pipacs fejjel-

- Ja értem-

-Most komolyan egy fiú mégis, hogy pirulhat el? Azt a lányok szoktak! A fiúk nem- kezdett el Jack nem teljesen tudom, hogy magához vagy hozzám beszélni.

-Most miért? Szerintem aranyos- mondtam

-Mi?! Neked tetszik Áron?! Az a stréber?!- kezdett el szinte kiabálni

-Egy: ne kiabálj!  Kettő: egyáltalán mi közöd van neked ehhez? Három: Áron nem stréber.... na jó talán...egy csöppet- bizonytalanodtam el

-Jó jó oké. De komolyan bonbont adott? Azt a régi filmekben szokás!- kötekedett

-Hát...Áron konzervatív- jó ez nem volt egy nagy visszavágás de sebaj

-Na mindegy legalább megehetjük- és már nyúlt is volna érte

-Mi? Ezt nem fogom megenni!- kaptam el gyorsan

-Hát akkor?-

-Elteszem emlékbe!- mondtam egy olyan dolgot amit én se gondoltam át teljesen

-Emlékbe? Egy csokit?- értetlenkedett

-Hát figyelj eddig az óvodában vallott szerelmet egy fiú, rajta kívül máig senki, szóval ez egy nagy dolog- magyaráztam

-Micsoda? Te ezt ilyen nagy dolognak tartod?- hüledezett

-Ez igenis egy nagy dolog!- jelentettem ki

-De várj! Ha ezt ilyen nagy dolognak tartod akkor....Ugye nem akarsz vele összejönni?- torpant meg

-Na mi van? Féltékeny vagy Jackike?- piszkáltam, bár igazából jól esett ez a dolog

-A kérdésemre válaszolj!- vágott  vissza

-Te meg az én kérdésemre!- mondtam én

-Na jó, inkább hagyjuk a témát!- mondta lemondóan.

-Szóval tényleg féltékeny vagy!- szekáltam

-Nem! Nem vagyok az!- akadt ki

-Amúgy hallottad, hogy hibátlan lett a kémiám?- húzta ki magát büszkén

-Igen, és azt is hallottam, hogy a tanár ott fényezte neked magát. Tudod milyen nehéz volt kibírni a röhögést?!- kezdtem el nevetni

-Hát még nekem!- kezdett el ő is nevetni

-Várj egy kicsit álljunk meg, hogy pihentetni tudd a lábad- torpant meg. Jaj de édes! Hiába minden hülyesége és bunkósága, de az ilyen apró kedvességektől néha eltudok olvadni. Egy kicsit álltunk aztán elindultam jelezve, hogy mehetünk.

-Amúgy szomorú vagy, hogy a te dogád nem lett ötös?- kérdezte egy idő után

-Hát nem lehet mindig minden ötös, de legalább nem lett hármas hanem, mint mind ismerjük a kedves és nagyszerű meg okos, szép és még minden amit gondol magáról kémiatanárnő megadta a négyest szerencsére - mosolyogtam rá

-Amúgy te meg ügyes vagy- mondtam neki, mert hiába minden ellenkezésem muszáj volt megdicsérnem őt

-Hát a te érdemed- mosolygott mire kissé elpirultam. Ezt vagy nem látta vagy direkt nem tette szóvá amiért most hálás vagyok mivel semmi kedvem nincs azt hallgatni, hogy a fejem akár a paradicsom. De időközben haza is értem. Nem tudom ő merre lakik, de engem hazakísért! Bementem a kapun. Aztán még visszafordultam.

-Amúgy komolyan járni akarsz Áronnal? - mondta már komolyan

-Hát mindenképpen....talán!- nevettem aztán intettem neki és bementem a meleg házba.