Ijedten húztam ki a lábaimat a vízből, mikor az hullámozni kezdett. Josh értetlenül figyelte a vizet.
-Mi a fene folyik itt?-kérdezte halkan, szinte suttogva. A következő pillanatban két cápa emelkedett ki a vízből és alakot váltva a földre érkeztek. Az egyiknek sötét, szinte fekete haja volt és világosszürke szeme. Amint a másikra pillantottam, elakadt a lélegzetem. Eltelt ugyan két év, de anélkül is felismertem őt, anyám gyilkosát. Josh azt hihette a történtek riasztottak meg ennyire, mert közelebb hajolt.
-Nyugalom! Nem lesz semmi gond-suttogta. Fogalma sincs semmiről! Az a srác megölte anyámat és most én következem.
-Josh!-szólalt meg a gyilkos és megvetően pillantott a mellettem álló fiúra. Josh álkapcsa megfeszült.-Add át a lányt és nem esik bántódásod az árulásodért.
-Milyen árulás?-kérdezte Josh.-Kitagadtatok! Akaratom ellenére száműztetek ide, pedig nem tettem semmit!-kiáltott rájuk.-Mind a hárman tudjuk, hogy könnyedén lenyomlak titeket. Egyébként is minek nektek egy lány? Keressetek olyat, aki legalább meg tudja védeni magát. Kettő az egy ellen nem túl fair, igazam van?-kérdezte és csak mellékesen intett egyet felém. Értettem én, hogy meg akar védeni, de azért ez sértette a büszkeségemet.
-Nem a lány miatt jöttünk ketten. Hanem miattad. Tudomásunkra jutott, hogy átáltál az ellenség mellé.-magyarázta a fekete hajú. Én, pedig értetlenül kapkodtam a közöttük. Próbáltam összerakni a mondatfoszlányokat. Josht kitagadták, tehát egyszer közéjük tartozott.
Elképedve léptem egyet oldalra, eltávolodva a fiútól. Josh értetlenül nézett rám.
-Cápa vagy-suttogtam és a szemem megtelt könnyel. Életemben először megnyitottam a szívemet és egy cápát szerettem meg. Josh szemében szomorúság tükröződött. Bevallom tudatalatt azt vártam, hogy rácáfoljon az elméletemre.
-Sajnálom, Keira.-suttogott.-Nincs mentségem.
-Add át az aranyhalat!-hangzott a gyilkos hangja.
-Aranyhalat?-szaladt fel a szemöldöke és meglepetten pillantott rám.-Sellő vagy?
Erre a két cápa is összezavarodott.
-Nem tudtad?-kérdezte a gyilkos összevont szemöldökkel.
-Kuss, Simon!-szólt rá Josh és felém fordult.-Miért nem mondtad?
-Te se említetted, hogy fenevad vagy-suttogtam és ismét hátrálni kezdtem.
-Keira! Ne menekülj!-szólt rám.
-Mind szörnyetegek vagytok!-mondtam ki ami eszembe jutott, mire Josh szemében fájdalom csillant. Megpördültem és rohanni kezdtem. Hallottam, hogy dulakodnak, de már nem érdekelt. A szemem megtelt könnyel és a látásom elhomályosodott. Alig láttam valamit. Gyorsan behúzódtam egy fa mögé és figyeltem, ahogy Josh tovább rohan.
-Keira!-kiabált kétségbeesetten.
A lábam megroggyant és a földre csúsztam. A mellkasom összeszorult. Nem hiszem el, hogy Josh gonosz, hogy gyilkos. A zokogás olyan hamar árasztott el, hogy fogalmam sem volt mit tegyek. Nem kaptam levegőt. Próbáltam megnyugodni, de nem használt. A világ lassan elsötétedett előttem és az utolsó, amire emlékszem a nevem volt. Josh a nevemet kiáltotta.

Ismét ugyanazt álmodtam, mint múltkor, de ezúttal Simon helyett Josh támadott meg.
Riadtan ültem fel. A pólóm és a hajam csatakos volt az izzadságomtól. Lassan körbenéztem. Egyszerű, krémszínű szoba. Az ágyon, amiben feküdtem, kívül egyetlen bútordarab sem volt a szobában. Lerugtam a takarót magamról és felálltam. A padlót műszálas szőnyeg borította. Lassan megindultam az ajtó felé és kikukkantottam rajta. Sehol senki. Lábujjhegyen futottam végig a folyosón és lerohantam a lépcsőn. Három ajtó állt előttem. Melyiket válasszam? Fel kell készülnöm arra, hogy ha rosszul döntök akár azonnal rohannom kell. Lenyomtam a jobb oldali ajtó kilincsét, de csak egy hálószoba volt mögötte, kijárat nem. Újrapróbálkoztam a következővel és megkönnyebbülten lélegeztem fel, mikor az a szabadba nyílt. Megcsapott a hideg szellő és akkor jöttem rá, hogy egy sort és egy fekete topp kivételével semmi nincs rajtam. Se nadrág, se pulóver, se cipő. Kiléptem és az első amit megpillantottam, a víz volt. Rengeteg víz. Gyorsan körbe néztem. Sehol egy szárazföld. Szigeten voltam. Nem ismertem fel a helyet és csak úgy nem indulhatok el vakon. Kell egy terv. A hátam mögött léptek zaja hallatszott és a házból Josh lépett ki.
-Hagyj békén! Ne gyere közelebb!-szóltam rá.
-Keira! Meg kell hallgatnod!-suttogta.
-Nem! Hagyj elmenni!-utasítottam. Josh válla egy pillanatra megfeszült, aztán elengedett.
-Rendben.-lépett egyet hátra.-Menj!-intett az óceán felé. Meglepett, hogy ilyen hamar beleegyezett. Megfordultam és mielőtt bármit tehetett volna, beugrottam a vízbe. Visszanéztem, hátha követ, de ő csak állt ott, az ajtófélfának dőlve.
-De egyet mondhatok.-szólalt meg.-Nélkülem nem találod meg a kijáratot!
Nem értettem, mire céloz, de nem érdekelt. Ha elkezdek úszni, akkor egy idő után biztos, hogy találok egy szárazföldet, ahol lesz segítség. Hátat fordítottam, majd lebukva a víz alá alakot váltottam és úszni kezdtem. Legalább hat óráig próbálkoztam, esélytelenül. Minden egyes alkalommal a háznál lyukadtam ki. Josh minden alkalommal nagyot nevetett a meglepett fejemen, de én folytattam. Hat óra úszás után teljesen kifáradtam. Visszaváltoztam emberi formámba és kimásztam a sziget oldalára.
-Befejezted?-nevetett fel.
-Igen-suttogtam duzzogva.
A házat mágiával védték le. Csapdába estem.