Ismét a medencében pihentem, teljesen kizárva a világot. Owen lépett ki a hátsó ajtón, nyakában törölközővel.
-Csatlakozhatok?-kérdezte mosolyogva.
-Persze-nevettem fel. Owen ledobta a törölközőt a földre és levette a nadrágját és a pólóját, nehogy vizes legyen, aztán beugrott mellém a vízbe. Egy ideig lubickolt, játszott a vízfelszínen, aztán alakot váltott és úszott két hosszt. Lebuktam a víz alá és egy egyszerű csuklómozdulattal örvényt hoztam létre, amelyet Owen alá toltam. A bátyámat pillanatok alatt elnyelte a víz és én vigyorogva figyeltem, ahogy a buborékok közt megjelenik a bátyám vidám arca.
-Ezt vegyem kihívásnak?-mozgatta meg az uszonyát, közelebb lökve magát hozzám.
-Akár-bólintottam mosolyogva. Owen felemelte a kezeit tenyérrel ellentétes irányban érintette egymáshoz a kettőt és egy hátározott mozdulattal húzta el egymástól őket, amitől kifutott alólam a víz és esetlenűl zuhantam a medence aljára. Owen elengedte a vizet és engem megforgatva tért vissza a folyadék a helyére. Még meg sem álltam és máris beszorítottam a bátyámat a medence sarkába. Próbált megmozdulni, de az árral szemben szinte képtelenség úszni. Egy ideig ellenkezett, de aztán hátrahajtotta fejét és sóhajtott egyet.
-Rendben. Nyertél!-adta meg , mire felnevettem.-Kifejezetten jó kedvedben vagy. Mi történt?-úszott közelebb hozzám.
Hirtelen beugrott Josh, ahogy átadta nekem a papírokat.
-Jobban vagyok-mosolyogtam Owenre.
-Örülök neki.
-Én is-suttogtam inkább magamnak, mint neki.

Ismét sötétedésig voltam vízben. Mire kimásztam már volt öt nem fogadott hívásom és két üzenetem. Miratól és Miketól. Mind a ketten a hollétem felől érdeklődtek. Először Mike-ot hívtam, tudva, hogy a másik beszélgetés hosszabbra fog nyúlni.
-Szia.-vette fel a telefont a második csöngésre.-Minden rendben?
-Szia. Persze.
-Miért nem voltál ma?-kérdezte. El kellett gondolkodnom a válaszon. Ha azt mondom neki, amit Owennek, akkor hazudok, de az igazat mégsem mondhattam el neki. Ígyhát hazudtam.
-Nem voltam jól.
-De már jobban vagy?-kérdezte azonnal aggodalommal a hangjában. Mikenak könnyű hazudni. Ő nem veszi észre az apró jeleket. Bezzeg Mira. Na vele nehéz dolgom lesz.
-Persze. Kutya bajom-nevettem fel erőltetten.
-Akkor jó. Megnyugodtam. Küldjem a házikat?-kérdezte azonnal. Természetesen segíteni akart ahol csak tud.
-Nem, köszi. Már megkaptam.
-Rendben. Akkor hagylak is. Pótolj csak! Remélem azért holnap már jössz!-szólalt meg halkabban.
-Én is remélem.
-Szia!
-Szia!-raktam le a telefont és egy pillanatra elgondolkodtam, mielőtt benyomtam a hívás gombot Mira száma mellett. Nem lesz könnyű őt félrevezetni, de nem biztos, hogy megértene.
Mira az ötödik csöngésre vette fel.
-Hello. Már kezdtem aggódni. Beteg vagy?-szólt bele.
-Igen-vágtam rá azonnal, amit kissé hosszú csönd követett.
-Keira, Keira-hallatszott a barátnőm hangja és szinte láttam magam előtt, ahogy rosszalóan a fejét rázza.-Sosem tudtál hazudni.-suttogta Mira.
-Mike hitt nekem.-gondolkodtam el.
-Mike nem éppen az eszéről híres. Na mesélj!-kérte én pedig elmondtam mindent a tegnapi randitól kezdve. Mira csendben halgatta végig a történetet és a végén szinte látni véltem magam előtt, ahogy elképedve néz maga elé.
-Te nem vagy normális!-suttogta.-Mit kell még tennie ennek a szerencsétlen srácnak, hogy végre bízz benne?-kérdezte hitetlenül.
-Semmit. Már semmit.
-Sikerült meggyőznie?-sikkantott meglepetten.
-Igen-pirultam bele.
-El sem hiszem, hogy tényleg tetszik neked!-ujjongott.
-Én sem. Eddig még senki nem tetszett.-suttogtam mosolyogva.-Fogalmam sem volt, hogy ilyen érzés. Folyamatosan rá gondolok.
-Tudom. Tisztában vagyok vele, hogy milyen érzés.-nevetett fel.
-Ja igen. Kyle-biccentettem, de Mira nem-mel felelt, mire kikerekedett a szemem.
-Akkor ki?-vontam össze a szemöldökömet-Sosem beszéltél róla, hogy esetleg más tetszik, nem Kyle.
-Igen. Mert nem voltam biztos benne. Még most sem vagyok.-suttogta félősen.
-Na és ki az?-jöttem lázba-Ismerem?
-Ami azt illeti igen. Mike az.