Óra után azonnal Mirahoz rohantam és elmeséltem, hogy mi történt.
-Most mit tegyek?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Szerinted? Na ná, hogy menj el! A lányok teljesen belezúgtak. Muszály megtenned!-kezdett ugrálni örömében. Josh mellém lépett.
-Mehetünk?-pillantott rám és bár az arcán komoly kifejezés ült, láttam, hogy mosolygott.
-Igen.
Elköszöntem Miratól és Josh társaságában elhagytam az iskola épületét. Elővettem a telefonomat és írtam egy gyors sms-t Owennek, hogy kicsit késöbb megyek. A bátyám csak annyit kért, hogy vigyázzak magamra és hogy sötétedés előtt legyek otthon.
-Merre szeretnél menni?-pillantott rám Josh. Zsebre vágott kézzel sétált mellettem. Haja lazán a homlokába hullott, fűzöld szeme boldogságról árulkodott.
-Valami kevésbé zsúfolt helyre-vontam meg a vállamat és most, hogy Josh ott állt mellettem láttam, hogy milyen magas. Legalább egy fejjel nagyobb volt nálam. Valósággal ki kellett törnöm a nyakamat, ha a szemébe akartam nézni.
-Van egy ötletem-mosolyodott el és megindult előre sz utcán, én pedig követtem. Befordultunk az utca végén és keresztülvágtunk két ház közti ösvényen. Josh megállt és a háta mögé mutatott, egy parkra.
-Megfelel?-kérdezte tőlem. A lélegzetem elakadt. A környezet elképesztő volt. Virágok, fák, tökéletes zöld fű és kék ég.
-Ez...tökéletes-böktem ki végül.
-Örülök, hogy tetszik.
Josh letelepedett egy fa alá a fűbe és én is helyet foglaltam vele szemben. Törökülésbe húztam a lábamat és végigfuttattam az ujjaimat a fűszálakon.
-Lehet egy kérdésem?-szólaltam meg.
-Persze.
-Miért akarsz megismerni? Miért engem? Annyi lány van a suliban. Miért én lettem a "kiválasztott"?-néztem mélyen a szemébe. Josh kissé hátra dőlt és megtámasztotta magát a kezein, a lábát pedig kinyújtotta mellém. Könnyedén elérhettem volna a lábát, ha akarom.
-A fiúkkal fogadtunk, hogy el mersz e jönni velem egy randira.-magyarázta komoly arccal, én pedig teljesen megsemmisültem.
-Mi?-kérdeztem vissza, mire felnevetett.
-Csak vicc volt.-mosolygott rám. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
-Elég beteg humorérzéked van-dőltem hátra a fűben és a lábamat is felhúztam, talpamat a földre szorítva tartottam ott.
-Ne haragudj!-suttogta Josh.
-Semmi gond, de legközelebb tegyél hozzá egy haha-t vagy szólj előre, hogy humorizálni próbálsz.-mosolyodtam el.
Hosszú csönd telepedett ránk. Pár percig egyikünk sem szólalt meg.
-Nem válaszoltál a kérdésre. Miért akarsz megismerni?-törtem meg végül a csendet.
-Mert elbűvöltél abban a pillanatban, mikor kis híján elgázoltál a suli előtt.-mondta ki én pedig meglepetten toltam fel magamat, hogy Joshra tudjak nézni.
-Mi elbűvölő volt abban, hogy neked mentem?-vontam fel a szemöldökömet, jelezve, hogy nem értem a logikáját.
-Az esetlenséged. Félénk voltál, mégis talpraesett. Ritkán jár együtt ez a két tulajdonság.-mondta komoly arccal és egy pillanatra arra gondoltam, hogy talán rosszul itéltem meg az elején-Na jó! Valljuk be, hogy megsajnáltalak!-húzta félmosolyra a száját én pedig felnevettem. Josh is nevetett.-Csak rád kell nézni! Két lábon járó szerencsétlenség vagy!
-Hu, kösz!-próbáltam igazán dühös lenni rá, de nem tudtam. A tény, hogy elhülyéskedjük az egészet, mindent összekavart.-Nagy löket ez az önbizalmamnak!-hajítottam felé a táskámat, de ő nevetve elkapta és a földre rakta. Távoltartva azt tőlem.
-Visszakapom a tatyómat?-kérdeztem a táska felé bökve.
-Nem tudom-gondolkodott el Josh-Attól félek, hogy ha visszaadom újra megdobsz vele. Meg aztán így legalább van egy biztosítékom arra, hogy maradj!
-Mért? Egyébként menekülnöm kellene?-poénkodtam tovább, de Josh elkomorult.
-Lehet, hogy azt kellene.
-De hát miért?-ültem fel teljesen.
-Mindegy-rázta meg a fejét-Felejtsd el amit mondtam!
Bólintottam, de a kérését sajnos nem tudtam teljesíteni. Nem fogom elfelejteni ezt és biztos vagyok benne, hogy egyszer választ kapok arra a kérdésre, hogy "Miért?". Egyszer biztosan.

Josh-sal sokáig beszélgettünk és már a nap is lenyugodni készült, mikor nekem eszembe jutott az Owennek tett igéretem.
-Mennem kell!-ugrottam fel a földről és leporoltam a nadrágomat.
-Máris?-vonta össze a szemöldökét Josh és úgy nézett, mintha tudná, hogy valójában még fele annyira sem győzőtt meg, mint azt hiszi.
-Sötétedés előtt haza kell mennem.-magyaráztam meg, aztán a mellette pihenő táskára pillantottam.
-Visszakaphatom?
-Hm...-gondolkodott el.-Nem.-mondta ki nekem pedig leesett az állam. Felállt és a vállára dobta mind a két táskát. Az övét és az enyémet.
-De...szükségem van rá!-néztem rá összezavarodva.
-Visszakapod, csak még nem most.-vonta meg a vállát mosolyogva.
-Ezt meg hogy érted?-túrtam idegesen a hajamba.
-Hazakisérlek-bicentett.
-Ez nem biztos, hogy jó ötlet.-próbáltam kihúzni magamat, de esélyem sem volt.
-Nem kértem engedélyt-nevetett fel.-Merre laksz?
Tehetetlenül megvontam a vállamat és a park másik oldala felé mutattam. Josh megindult én pedig követtem.
-Tényleg nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem lakok valami közel...-kezdtem, de Josh közbeszólt.
-Az nem gond! Én ráérek-vonta meg a vállát.
-Ha hazaérünk visszakapom a táskámat?-mutattam a vállán himbálózó poggyász felé.
-Lehet.-felte sejtelmesen.
-Egyeltalán minek az neked?-ráncoltam a szemöldökömet.
-Jaj, nehogy azt hidd, hogy kell a táskád, vagy bármi belőle-rázta meg a fejét.
-Akkor?
-Ez csak egy ürügy, hogy minél tovább lehessek melletted.-mosolygott rám. Megtorpantam. Most tényleg azt mondta amit gondolok? Abban a pillanatban világossá vált számomra minden. Ez a srác nem viccelt a fogadással. Máskülönben miért találkozna egy olyan srác, mint ő egy olyan lánnyal, mint én? Ráadásul önként. Ez tuti valami átverés. Én ebből nem kérek.
-Add ide a táskám!-szóltam rá, mire meglepett arccal nézett rám.
-Tessék?
Elhatároztam, hogy másodszor nem fogom kérni. Kinyúltam és határozottan vettem át a táskámat Joshtól.
-Hagyj engem békén és szórakozz valaki mással!-szóltam rá és azonnal ott hagytam. Nem érdekelt, hogy követ e. Az sem érdekelt, ha megbántottam. Velem senki ne szórakozzon! És én hülye még anyámról is meséltem neki. Befordultam az utcánkba és még éppen sötétedés előtt léptem be a házba.