Néhány perc csend után a csengő hangja szelte át a csendes magányomat, majd komótosan ballagtam le a lépcsőn, de a szemeim duplájára nőttek amikor is Jungkookot pillantottam meg az ajtó a anyával beszélni. 

-Anya? Jungkook te mit keresel itt? - néztem először szülőmra, majd a váratlan vendégünkre. 

-Szia Jimin. - nyúlt a kabátja zsebébe és a telefonomat mutatta felém. -... visszahoztam a telod. - nézett a készülékre, utána rám. Mire enyhén bólintottam neki és oda lépkedtem hozzá. Kezemet felé nyújtottam, de megfogta a másik hatalmas mancsával kicsi kacsom, majd húzni kezdett a nappali felé. Ott le ültünk a kanapéra ő viszont velem szembe fordult és kézfejemet simogatta hüvelykujjával, amit nem tudtam hova tenni de ekkor a másik zsebéből elővett egy cetlit, és elém tolta. Egy szám volt rajta semmi más mire kérdőn néztem rá és hangot is adtam csodálkozásomnak. 

-Ez meg mi? - tekintetem közte és a cetli között cikázott. 

-Nem ismerős? - kérdez aggódást hallatva a hangjából, de csak nemlegesen razom meg a fejem. - Erről a számról küldtek az sms-t neked. 

-Jungkook nem értem mire akarsz kilyukadni, de nekem nincsenek barátaim se senkim ugy akivel beszélnék. Max Hobi de róla sem hallottam már évek óta. - tartam szét a kezem csodálkozva. 

-Ez e… 

-Kész a vacsora. - lépett be anya a nappaliba hatalmas mosollyal az arcán. - Bátorkodtam még egy terítéket rakni, remélemve, hogy velünk tart. - nézet anya a mellettem ülőre. 

-Áh… nagyon köszönöm. Elfogadom! - állt fel gyorsan ültő helyéből, s felém nyújtotta a kezét. - Gyere. - nézett rám kedvesen, mire bele csúsztattam hatalmas kezébe kicsi mancsom és felhúzott engem, majd a konyha felé indultunk, de egy valamin megakadt a szemem. A keze még mindig a kezemet fogja, s egyre szorosabban. - a szívem hatalmasat dobbant tettére, így pírral az arcomon ültem le az asztalhoz lehajtott fejjel. Halk motoszkálást hallottam meg magam mellől, a tányér eltűnt előlem. Lássa emeltem fel a fejem és anya meleg mosolyával találtam magam szemben, majd elem rakta a teli tányért. Ezt követően Jungkooknak is szedett és végül magának. Elület velem szemben és enni kezdtek, de nekem valahogy nem ment, nem volt étvágyam. Mire anya hangja rántott vissza mélázásomból…. 

-Jimin kicsim valami baj van? Miért nem eszel? Meg olyan sápadt is vagy. Bevettem már a gyógyszereidet? - kérdezte tőlem aggódva. 

-Anya… nincs semmi baj. Csak… - néztem jobbra balra mire folytattam. -... nem vagyok éhes! Ennyi!- erőltettem magamra egy mosolyt. 

-De be kell vegyed a gyógyszereidet. Ahoz pedig muszáj enni. - jegyezte meg és ekkor tudatosult bennem, hogy más is van itt. 

-Légyszíves ne a vendég előtt. - pillantottam rá szúrós szemmel, majd a pálcikámhoz nyúltam és lassan enni kezdtem. 

-Öhm bocsánat, de milyen gyógyszerekről van szó? - kérdezte a mellettem ülő, s anyámra nézett. 

-Még nem mesélte Jimin? - kérdezett vissza szülőm mire nekem gombóc nőtt a torkomban. - Szóval Jiminek egy veleszületett betegsége van, illetve volt, mert kb fél éve sikeres szívműtéten esett át. - vetett egy pillantást rám anya büszkén. 

-Ahhh… értem. Akkor múltkor azért voltál rosszul? - fordult felém Jungkook, mire kissé idegesen bólintottam egyet. És innentől kezdve csend telepedett ránk a vacsora végéig. Miután végeztünk anya a tányérokat a mosogatóba tette. 

-Menj fiam feküdj le. - mosolygott rám a pulf mellől. 

-Én is megyek. Köszönöm ezt a finom vacsorát. - hajolt meg enyhén a mellettem álló, s felém fordult. 

-Akkor gyere kikisérlek. - és ezzel a kis folyosó felé indultam, Jungkook pedig követett. 

-Jimin. - szólított meg míg a cipőjét vette fel, majd felegyenesedve nézett rám. -...az elmaradt kávét pótoljuk be, mármint neked narancslét. - mosolygott rám kedvesen. 

-Re… rendben. 

-Holnap érted jövök úgy 5 körül. - tette vállamra egyik kezét, s úgy nézett a szemembe. 

-Jól va… van. - egyetem bele minden habozás nélkül, majd kilépett az ajtón. 

-Joejt Jimin. - nézett vissza a válla fölött. És ez így ment majd három hétig. Minden nap eljött értem, s mindig ugyan abba a kis kávézóba mentünk. Egyre többet tudtam róla, viszont én nem vagy nehezen kezdtem beszélni magamról, és az álmaimról. Frusztrált a tudat, hogy én mindent tudok róla, de ő csak annyit, hogy Jiminek hívnak, és egy műtétem volt na meg azt, hogy merre lakók. Épp ezért határoztam el magam, ma én hívom el kávézni. Mire elhatároztam magam, már a kezemben tartottam a telefonom és írtam is. 

Én. 

Szia Jungkook. 
Ma én szeretnélek meghívni. ☺️
A Google térkép szerint a Örs mellett van egy jó kávézó. Ott várlak majd. 
Ha nem baj?! 

Gyorsan rá nyomtam a küldésre, és hiszitek vagy sem azonnal látta. 

Jungkook. 

Szia Jiminie. 
Persze, hogy elfogadom. De inkább érted megyek. Nem akarom, hogy egyedül mászkálj. 

Amint végig futottam a sorokat nemlegesen ráztam meg a fejem, és úgy döntöttem erre nem válaszolok neki. Viszont ekkor az eszembe jutott, hogy 5 óra felé szokott végezni, így atájba fogom várni. Hamar az órámra néztem és 16:18 mutatott, ahogy realizáltam a dolgot az ágyra hajtottam a készüléket és öltözni kezdtem. Egy fekete szaggatott farmerra jutott a választásom, felülre egy fehér pólót és egy sárga kockás inget is magamra aggattam. Gyorsan a tükörbe néztem és mosolyogva bólintottam a tükör képemnek, majd felkaptam a motyómat, és indultam is a megbeszélt helyre. Hamar oda értem és beültem a meleg kávé illatú helyiségbe. Telefonomat kihalásztam a zsebemből, s az órára pillantottam 16:50… pont időben. 

És már pötyögtem is neki…. 

Én. 
Én már itt vagyok. 😅
Már csak te hiányzol… 

Gyorsan lőttem egy képet a kávéjáról, amit kikértem és már küldtem is neki. Beletelt pár percbe mire olvasta, de választ nem kaptam. Majd hirtelen gondolataimból egy kéz rántott vissza ami a vállamon landolt. Enyhén megugrottam, s oldalra kaptam a fejem, ahol Jungkook állt kicsit lihegve. 

-Jiminh mondtam, hogy elmegyek érted. - szólt hozzám aggódó hangon, ami mosolygásra késztette. Igen mosolyogtam ugyanis az elmúlt időszakban egyre többet görbült felfelé a szám. 

-Meglepi!!! - válaszoltam neki és a kezébe tettem a poharat. Mire sóhajtott egyet, s velem szembe foglalt helyet. 

-Ne csinálj ilyet többet. Jó?! - jegyezte meg mutatóujját feltartva nekem, fenyegetés gyanánt. De nem ijedek meg tőle inkább viccesnek találom, hogy megpróbál atyáskodik fölöttem. Mire fejem lehajtva kezdtem zavaromban a kezemet piszkálni. 

-Sajnálom. De meg akartalak lepni.

-Jól van. Nincs baj. Csak ígérd meg nem csinálsz ilyet többet. - nézett rám szúrós szemmel, mire bólintottam neki. - Na de, hogy hogy ide jöttél??? - jött tőle a kérdés. 

És igazság szerint magam sem tudom miért ide jöttem, és nem a megszokott kis helyünkre. S itt jött el az a pont, hogy a megérzéseimet el kell mondjam neki, amiről nem igazán szeretek beszélni. 

-Tudod… - sóhajtottam…-...nem igazán éreztem jól magam a helyünkön. Olyan érzésem vo… kérlek ne nevess majd ki! - vágtam saját mondatomba, majd folytattam. -...olyan érzésem volt mintha va… valaki figyelne. - halkultak el a mondat végére, majd lehajtottam a fejem zavaromban. Mire egy meleg kezet éreztem meg az asztalon pihenő mancsomon. Hirtelen kaptam rá a tekintetem, és egy biztató mosolyt kaptam az előttem ülőtől. 

-Nincs semmi baj. Mond nyugodtan! Nem foglak kinevetni. - biztatott tovább, mire nagyot sóhajtottam, viszont a szívem kihagyott egy ütemet, s elpirultam. Annyira megértő velem és kedves.
Azt hiszem ebben a három hétbe bele zúgtam Jeon Jungkookba. 

Sziasztok csajok.
Megjött a folytatás. Elég uncsira sikerült tudom, de a kövi rész izgalmasabb lesz! Ígérem.... 🥰
Remélem tetszett azért.
Millió puszika és ölelés

Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️