Ahogy azt a mondatot kimondtam hallottam a csicsergést.
-Nemár!-préseltem ki magamből forró levegővel kísérve az indulatszót.
-Megoldjuk.- és szorosabban megölelt.
Most már az Angol kisvárosban voltunk, az ablak előtt még mindig ott állt és velem szemezett.
- Ez velem szemezik és ez nem tetszik nekem.- Jack felkapott és felvitt a szobába amit Elsa mutatott.
-Na itt nem fog zaklatni.
Le volt engedve a redőny. Ez volt minden reményem.amin kimentek hallottam egy koppanást. Pont olyan volt mintha egy madár csapódott volna a redőnynek.
-Lehet nem szabadna de muszáj megnéznem mi az.
Felkektem az ágyból felhúztam egy határozott mozdulattal a redőnyt és ott repkedett a madár AZ a madár aki folyton követett.
Miért pont én? Gondoltam magamban és közben néztem ahogy repked az az fura cucc. Annyira néztem azt vettem észre hogy felém repül és betöri az ablakot.
-DOKTOR!!JACK!!!ELSA!!Segítsen valaki...könyörgök...
Hallottam ahogy a lépcsőn dübögnek, ahogy futnak fel hozzám, és egy nagy koppanást az az volt hogy elestem és persze azt a hideg kezet a kezemen ami előkészítette a felüleletet a fiatalságom elszívására, és elképzeltem magam ahogy öreg vagyok vagy minden erőmet kiszívja és meghalok. Még nem akartam meghalni még nem akartam a Doktort elhagyni.Hallottam ahogy berontanak és mind a hárman a nevemet kiáltják.
Mindig velem van a baj csak megnehezítem a Doktor életét.
Hallottam még egy sípoló hangot amit szerintem Jack adott ki. Mindent hallottam csak nem tudtam reagálni se kinyitni a szemem. Lehet hogy már nem is élek. Éreztem ahogy egy forró kéz megfogja az arcom és valami langyos csöpög rá és a Doktor hangját. A Doktor hangjánál nincs nyugtatóbb ha miatta meg kell halnom hát meg kell. Kinyitottam nagy nehezen a számat és a szememet. Síró embereket láttam felettem.
-Doktor...neked...kell...döntened....
Ahogy magyarázott nekem a csicsergés megszólalt.
A Tardis légköre kihatott a szervezetemre és valószínűleg ezért nem mozogtam már nagyon.
Ahogy fél halál állapotában voltam azért hallottam.
-Na hogy döntötök?
-Még van 15 percünk.
- Nem sok.
-De idő.
- Doktor...fuss...és gondolkodj!
Letelt az a 15 perc. A klinikai halál állapotában nem hallottam a többi eseményt. De éreztem hogy sokkal jobb minden. Melegebb van és kezdek élni. Már csupa víz voltam mert olvadt rólam a jég.
-Meghaltam?
-Nem haltál meg.
Feltápászkodtam és minden erőmmel oda mentem hozzá és átöleltem.
-Köszönöm. Tudtam hogy jól döntesz.
És mi lett velem a másik világba?
- Feláldoztuk a tested ami az összes lényt oda hívta nem tudjuk hogyan de megmentettél mindenkit.
-Hogy jöttél rá hogy ez a valós világ?
- Tudtam hogy nem adnád fel és nem halnál meg ilyen egyszerűen.
- Köszönöm hogy így gondolod. Az akkor nem is történt meg hogy Jackkel nem találkoztunk és nem is bókolt nekem?
- Hát nem.
-Ez elszomorít picit.
Elmondtam azt a szót hogy picit elkezdtünk egyszerre nevetni és leültünk a földre.
- Vajon ez hogy működik? Van itt egy kar itt meg egy itt is. Ott egy gomb.
Ő csak nézett ahogy ügyködök és egyszer csak leparkoltunk.-Hol vagyunk?
-Ahova hoztál. Erre viszont kíváncsi vagyok mit ügyködtél.
Elszaladt az ajtóhoz.
- Nagyon pontosan tudsz parkolni.
-Köszönöm! Biztos nem tőled tanultam. Azt igen hogy hogyan kell vele menni de a parkolást nem. Habár nem tudom kinek magyarázok tuti elment már.
-Gyere már Klau! Megtudtam hányas évet írunk.
Felkaptam egy vékony kabátot elraktam a Tardis kulcsát bezártam az ajtót és szaladtam utána.
-Na itt vagyok!-fújtam ki a levegőm.
- Tudod hol vagyunk?
-Honnan tudjam?
- Jó akkor elmondom- szánt meg a Doktor- 2300-ban hajdani Anglia helyén.
-Hogy mennyi????? Jól hallottam?????
2300?? Hol vannak az emberek?
-Valószínűséggel feltalálják( azt még amikor te még fiatal leszel) a hibernációs szállítást és persze egy másik élhető bolygóra tartanak egy űrhajóban.
- De akkor kik élnek a Földön?
- Ők.- mutatott egy árnyalakra előttünk.
-Azok mik?
- Mindent elpusztítanak ami maradt ilyen utó munkások.
-De ez nem lehet, ennyire lepusztult a Föld? Ennyire kihasználtuk? Nem lehet. Itt nincs semmi izgalmas.
- A Föld kérgei elmozdultak. És a Globális felmelegedés elöntött földrészeket. Rengetegen meghaltak.
-Nézd az egy bácsi! Ő itt maradt kérdezzük meg tőle mi történt.
Oda siettünk hozzá.
-Elnézést! Szeretnénk kérdezni pár dologgal kapcsolatban. Mi vagyunk a jövőért alapítvány vezetői.- mutatta a hipnotikus papírt a bácsinak.
- Jéé! Még vannak emberek! Jöjjenek velem az utcán nem tanácsos ilyen dolgokról beszélni.
Elindultunk hát a bácsi után.
- Hogy hívják a bácsit ha szabad kérdeznem?
- Jajj ne butáskodj kislány nyugodtan kérdezz. Amúgy meg Joseph a nevem.
Megérkeztünk egy kis lepukkant házhoz de a környéken ez volt a legszebb. Vakolata hajdan fehér volt ma már fekete de belül nagyon kis otthonos volt.
-Na szóval mit szeretnétek kérdezni tőlem?
-Mi történt itt az elmúlt 20 évben?
- Sajnos megszállták e bolygót a földönkívűliek és elvittek mindenkit. De főleg az asszonyokat és lányokat és a fiatalokat. A környéken mindenki elhalt mellőlem. Feleségemet elvitték lányommal együtt nem tudom miért kellettek nekik de nagyon hiányoznak.- potyogó könnyek közt mondta.
-Le tudná írni hogy néztek ki mármint az idegenek? Segítünk vissza hozni az emberiséget a feleségét és a lányát is.
- Zöld nyálkás bőr, óriás fekete szemek, óriás száj és fül. Összesen 3 ujjuk volt amivel behálóztak embercsoportokat és így vitték el őket.
-Sajnáljuk. Magát hogy hogy nem vitték el?
-Mert én is az vagyok!
Felállt levette az ember bőrt magáról és úgy nézett ki mint ahogy leírta magát.
-Futás!-kiáltottuk egyszerre.
-Tudtam hogy rossz vége lesz ennek hogy a házába hívott.
-Fordulj be jobbra.
Befordultam.
-Ugye számítottál arra hogy ránk találhat?
-Hát persze.
Gyorsan benéztem egy kukába. Üres volt se szaga se semmi.
-Gyere bújjunk ide. De siessünk!
Beugrottunk magunkra húztuk a kuka tetejét ez olyan 30 másodperc se volt.
- Emlékszel amikor-szavába vágtam hogy sssssssssssss.
- Itt van.- tátogtam.
Már vagy 10 perce ott ültünk a kukában már zsibbadt a lábam.
-Most már tuti elment.
A Doktor felnyitotta a kuka tetejét és nem volt ott az a lény.
-Huh.- mind a ketten sóhajtottuk egyszerre.
Kikászálódtunk a kukából és elindultunk a Tardis irányába.
-Na nee nene nenene ezek ránk várnak!-már vagy 5-en álltak a Tardis előtt.
-Szerintem fussunk!-adtam egy egész jó ötletet.
Azzal a lendülettel megfordultunk és autómatikusan egymás kezéért nyúltunk.Nem néztem rá de tudtam hogy elmosolyodik.Nagy sajnálatunkra azok a zöld bigyók futottak utánunk.
-Amúgy Doktor ezek mik?
-Hát ha jól megnézem akkor a 1189.Galaxys lakói és gondolom felrobbant egy csillag és érted bumm. Ezt a helyet pedig megfelelőnek gondolták a túléléshez.-magyarázta én meg csak bólogattam.
-Uuuu figyu teljesen elfelejtettük hogy én suliba járok meg minden!
-Lehetne hogy ne most beszéljük meg?
-Lehetne.
Bevágódott elém kinyitott egy kaput a sonickal, megragadta a kezem kinyitott még egy ajtót és ezt úgy mind 1 perc alatt. Lehúztunk mindent próbáltunk elzárkózni a külvilágtól. Baromi sötét volt csak a sonic világított kéken. A Doktor fel és le járkált közben vakarta a fejét. Gondolkodott. Annyira szeretem nézni ahogy az ötletei előbukkannak a semmiből. Leültem a padlóra és néztem a képeket amelyeket a földön találtam.
-D..d..ok..t..or.. ezen a képen mi vagyunk..
-Hogy mi???
-Nézd már meg!!! Az te vagy meg én!! De hogy a csudába??
-Ez felettébb érdekes.- vakarta a fejét miközben a kezében tartotta a képet.
-Az a falon meg eredeti Van Gogh??? Naaa neee!Mindenhol ott van!! Van Gogh megőrjít! Álmomban, újságban,hirdetésben, itt.
-Nyugiii Klau nyugi!-magához húzott és átölelt, annyira jól esett hogy nem akartam hogy elmúljon ez az érzés.
De sajnos utól értek azok a nyamvadt izék és már majdnem bejöttek.
-Gyorsan fel az emeletre!
Felfutottunk a kanyargós és egyáltalán nem stabil falépcsőn és bezárkóztunk egy szobàba.Kutattam a zsebeimet hátha van benne valami világító cucc.
Találtam egy követ melyet édesapámtól kaptam és ha hozza értem világított.
-Oho-kiáltottam fel.
-Mi az mit találtál?
-Ezt!-és zsebemből kihúztam a gyönyörűen világító követ.
-Aaaaz- mutatott a kőre- Aaazt több milliárd éve ellopták!Honnam van?
-A hajdani édesapámtól kaptam mikor még élt.
-Oh sajnálom. Részvétem. Miben halt meg?
-Megmentett és úgy...játszottam a játszótéren, pillangót kergettem és az útra tévedtem és jött egy autó és puff...- és elsírtam magam.
A Doktor megint megölelt és annyira jól esett hogy legszívesebben örökké így maradtam volna.
- Doktor itt is vannak képek...
-Nekem ez nem tetszik.
-Nekem sem.De most már látunk.
- Na igen de gondolkodjunk hogy mentsük meg az embereket.
-Figyu mi lenne ha elvinnének oda ahova kell azok az izék,kiszabadítom őket te meg elviszed innét az űrlényeket?
-Pont ez jutott eszembe!
-Akkor?
-Figyelj Klau ez most fájni fog de muszáj tudnom kell hol vagy mert féltelek.
-Au! Ez mi volt?
-Semmi érdekes majd kiveszem.Amúgy GPS szerűség.
-Aha értem. Akkor sok sikert! Vigyázz magadra!
-Gyerünk csináljuk- és megdörzsölte a kezét. -ALLONS-Y!!
Az én Doktorom kiugrott az ablakon utána néztem és láttam hogy él és virul mert puhára esett.
-Na most én jövök!-sóhajtottam egy óriásit. -GERONIMO! Huppsz spoiler! Még jó hogy nem hallotta.
Kirontottam az ajtón. Ott álltak azok a szörnyek és engem bámultak.
-Megadom magam!
-Nem ketten voltatok?
-Nem?
- Na vigyük!-karoltak volna belém.
-Állj! Tudok így is menni nem kell segítség!
Baktattunk az utcán. Mint egy fontos ember úgy éreztem magam. Akárhova néztem azok a lények, semmi menekülési esélyt nem láttam.
-Megjöttünk- szólt egy nagyon mély rekedt hang.
Előttem egy óriás gyár volt.
- Ez rosszul hangzik...
-Ne rinyálj!
Bevittek egy sötét terembe,lekötöttek és úgy hagytak.
-Klau!-hallottam egy ismerős hangot és villogni kezdett a kezem ahol megszúrt a Doktor.
-Doktor!
-Na hogy megy?
-Egész jól! Már bent vagyok a gyárban le vagyok kötve. Picit félek mi lesz de nyugi vigyázok magamra. És te Doktor?
-Vigyázz magadra! Én már jól haladok ja amúgy a zsebedbe raktam a drágaköved átalakítottam picit a soniccal olyan mint a sonic bármit ki tudsz nyitni.
-Köszi az jó lesz! De most nem tudok beszélni mert hallom hogy jönnek.
Abban a pillanatban berontottak az ajtón.
-Te magadba beszélsz?
-Aha tudod megnyugtattam magam.
-Nyugi nem fog fájni!- jött hozzám a szörny valami lángoló cuccal.
-Aaaz mi?-remegő hangon kérdeztem.
- Semmiség!Mondd hogy ááá!
Elővettem a beszélgetés közben a zsebemből a követ, teljesen úgy nézett ki amilyen mindig is volt. Megnyomtam és egy kis halk zümmögő hangot hallottam és azok az izék is.
-Ez mi? Te vagy az kislány?
-Igen én vagyok tudja vannak macska hajlamaim és dorombolni is tudok.
Kipattantak a kötözők elengedték lassan a kezem és a fejem.
-Ne mozdulj innét különben rossz vége lesz! Nekünk most èrtekezletünk van.
- Nyugi nem megyek sehova nem is tudnék.-próbáltam szomorúan mondani szerintem ment. -Ezek miért járnak értekezetre? Nem értem.-mondtam magamban, még mindig ott feküdve azon az ágyon ahova lekötöttek.
Már 10 perc telt el. -Tuti elmentek már messze.-gondoltam szintén magamban.
Kimásztam a kötelek közül és kinyitottam lassan csendben az ajtót. Kiléptem egy hosszú folyosóra az ajtó mellett egy egész jelmagyarázat volt.
-Na ezt szeretem.
Megkerestem hol lehetnek emberek.
Pechükre nem gondolták volna hogy kiszabadulok és megmentem az embereket. Látszik hogy nem jó a memóriájuk.Mindenhova kiragasztották hogy merre vannak a ,,homosapiensek''. Követtem a nyilakat,futottam csöndben.
Megérkeztem egy óriási vas ajtóhoz, elővettem a kövem megnyomtam és kinyílt az óriási vas ajtó.
-Ez túl könnyű így.
Beljebb merészkedtem. Sehol senki. Felkapcsoltam a villanyt. Láttam az embereket legyengültek és féltek. Ilyen kalitkaszerű rácsos cellában tartották az embereket mint a díszmadarakat. Odaszaladtam az egyikhez.
-Héé! Figyeljetek! Kiszabadítalak titeket.
-Köszönjük!!!-hangzott a válasz 50 helyről egyszerre.
-Mindenkit kiszabadítok csak ne legyetek hangosak!
Mentem a kövemmel kinyitottam az lakatot majd a zárat. Már vagy 20-at kinyitottam még volt 50.
-Várjatok meg!! Még várjatok picit.
-Klau! Ne engedd ki őket!-hallottam a kezemből a Dokit.
-Próbálom Doktor!
-Dia!!!-szólt egy ismerős hang.-Engedj ki és meg akadályozom hogy kimenjenek!
Oda futottam hát hozzá kinyitottam a celláját és kiszaladt egy szőke fiú egyenesen az ajtóhoz és utána a többi fiú a cellából.
-Köszönöm! Doktor meddig maradjunk még bent?
- Amíg mindenkit ki nem szabadítottál!
Olyan 5 perc múlva már az utolsóka nyitottam.
-Kész! Nyithatod!- szaladtam az elsők között.-Ne beszéljetek! Fussatok! Ha valaki lemarad azon segíteni kell nem otthagyni!
Kilöktük az ajtót. Mindenki utánam futott.
-Mindjárt kint vagyunk!Doktor hol vagy?
-Épp viszem őket egy másik galaxysba.
Te hogy haladsz?
-Rohanunk ki a gyárból. Mindjárt felrobban.
-Várok rád ahol volt a Tardis.
-Rendben.
Láttam a fényt és már kint is voltunk.
-Futás gyertek utolsó méterek mindjárt felrobban!
Ahogy oldalra néztem mintha a Mestert láttam volna. Ő volt aki tudta a nevem.
Óriási robajjal robbant fel a gyár vagy mi.Hátamra fordultam és elkiáltottam magam: Túléltük! Megcsináltuk!
Felkeltem szaladtam a Tardis irányába. A Doktor ott állt az ajtóban és kitárta karjait én meg mégjobban szaladtam felé akkora erővel hogy feldőltünk mint egy  krumplis zsák.
-Hát megcsináltuk!
-Meg ám.
Feltápászkodtunk és egy csomó ember állt előttünk és egyszerre kiáltották hogy köszönik. Egy kiáslány egy gyönyörű rajzot adott nekem. Elbúcsúztunk és mentünk tovább.

Légyszí kommenteljetek meg csillagozzatok ha tetszik ha nem akkor kommentbe szintén várom!! Eddig nem sokan jeleztek vissza...😉😞❤