Amint már normálisabb volt a légkör elengedtem a korlátot és sétálni kezdtem a Doktor felé. Na ezt nem kellett volna. Amint megtettem 5 lépésem a korlát mellől eldőltem szépen balra ahogy illik. Neki estem a korlátnak bevertem a fejem és elsötétült minden. Utolsó emlékem hogy szalad felém a ballonkabátos férfi és a nevemet kiàlltja. Mikor magamhoz tértem azr hittem mindent álmodtam.
-DOKTOR!
Erre a mondatra berontott és átölelt de annyira szorosan és lendületesen hogy hanyatt dőltünk az ágyon.
-Végre! Azt hittem vége. Nagyon megijesztettél.
- Bocsánat! De ha leszálnál rólam talán levegőt is kapnék.- és zavartan elnevettem magam. Köszönöm hogy aggódsz értem és hogy vigyázol rám!- mikor ezt elmondtam adtam a homlokára egy puszit. - Na hol vagyunk?- kérdeztem izgatottan.
-Öhm épp elszívjuk egy Nap energiáját hogy jobban legyél.- nevette el magát kínosan.
- Oh, de már jól vagyok!- védekeztem.
- Örülök neki! Akkor induljunk!- és megsimogatta a fejemet.
-Allons-y! - kiáltottuk egyszerre.
- Hova menjünk kisasszony?
- Először csak szeretném megvizsgálni a csillagokat közelről.
-Rendben.- szaladt az ajtóhoz melyet kinyitott.- Nézz ki!
Szaladtam olyan erővel hogy az ajtóban nem tudtam megállni és kirepültem az űrbe. A Doktor utánam kapott épp hogy megfogta a lábam.- Hű ez de gyönyörű!
-Klau ezt direkt csináltad vagy véletlen volt?
Ránéztem és elvigyorodtam.
- Is-is.
-Máskor szólhatnál ha repülni támad kedved vagy tesztelni.- mondta picit felnőttesen  szólva.
- Igenis tanár úr!- vágtam vigyázba magam. Ő meg visszahúzott.-Mégegyszer!- mondtam mint egy ovis.
-Tudod milyen veszélyes dolgai lehetnek a jövőre nézve??- kezdte leszídó monológját. -El is szállhattál volna és vége!
-Elnézést...
Oda jött hozzám és àtölelt.
- Naaa hova menjünk?
- Mindegy csak menjünk már!
-De most tényleg kapaszkodj!- nézett rám picit szúrosan.
- Természetesen.
A Doktor meghúzott egy kart meg mégegyet meg mégegyet vagy 5x körbefutotta a kis szerkezetet. Egy kis zötykölődés után megint a padlózaton kötöttem ki de nem ájultan de a lehető legerősebben fogtam a korlátot és megérkeztünk.
- Megjöttünk!
- Ez mindig ilyen veszélyes?- nevettem fel és láttam ahogy elmosolyodik.
- Egy idő után már meg lehet szokni- mondta fülig érő szájjal.
- Tulajdonképpen hol is vagyunk Doktor?- kérdeztem csillogó szemmel.
-Nézz ki!- jött felém és nyújtotta bal kezét. -Most már elengedheted a korlátot.-kacsintott egyet és felhúzott.
Kézenfogva futottunk az ajtóhoz, kinyitotta az ajtót és puff. Franciaország 18. század környéke.
-Hű!!!Aztaaa!!! Ez csodás!! Nem vagyok kicsit feltűnő és fura ebben a bőr szerkóban?- vakartam a fejem zavartan de közben ahogy néztem azt vettem észre hogy engem néz.- Minden rendben?
- Aha. Még sose láttalak ebben a ruhábán sőt ilyenbe se. Nagyon fura, és nem baj.
- Hát jó.- és tettem egy lépést balra. - Én ezt még mindig nem hiszem el. Itt vagyok veled, mire mindig vágytam egy 18.századi világban.- Le kell üljek.- és leültem egy padra mely a híres Eiffel torony felé nézett.
- Hát nem szép? Épp most építik és senki se tudja hogy hány évig áll még fennt és milyem szimbólikus lesz. Mennyi mindent átvisel gondolj bele a világháborúk és minden. Belegondoltam.
-  Véletlen jöttünk ide vagy volt valaki akiért vagy valamiért jöttünk?
- Csak úgy.
Ebben a pillanatban megszólalt egy riadó szerűség és pont ellenkező irányba kezdett futni mindenki, mint amerre mentünk.
- Fussunk velük megtudjuk hova futnak!- és kacsintott egyet megragadta a csuklóm és magával rántott.
- Szólhattál volna hogy futni fogunk.
Futottunk amíg meg nem állt a tömeg, francia nők, lányok, ifjak,férfiak, vének mindenki ott volt. Egy magas állványon egy francia ember épp hidetett valamit de nem hallottam mit. Franciául beszélnek körülöttem de értem, fejemre csaptam, erre a cselekedetre vagy 5 néztek rám hogy normális vagyok e. A Tardis automatikusan lefordítja a nyelvet. Körülnéztem magam mellett sehol sincs a Doktor. Fölnéztem hát a fára ott lóbálta a lábát és boldogan integetett nekem. Zavartan visszaintegettem és odaállta a fa törzséhez. Vége volt a beszédnek ott álltam támasztva a fát és vártam a Doktorra.  Egyszer azt vettem észre valaki mellettem lezuhan vagy leugrik. Hátra néztem és a Doktor feküdt a földön.
- DOKTOR!-rohantam ahogy tudtam hozzá.- Még nem hagyhatsz itt!-simogattam meg a fejét, ölembe tettem a fejét és beszéltem hozzá. Minden arisztokrata nézett rám mint egy őrült. Már kezdtem feladni és potyogtak a könnyeim mire kinyitotta a szemét.
-DOKTOR HÁT ÉLSZ!-öleltem át olyan szorosan hogy majdnem megfullasztottam. - Bocsánat csak megijedtem.
- Vagy 5 napja nem aludtam és most jó volt pihenni picit és most hogy tudom hogy vigyáztál rám nagyon boldog vagyok!- és ölelt vissza.
- Na induljunk!- nyújtottam a kezem amibe ő belekapaszkodott.
- Jéééé! Nézd!! Kék pici izék!
- Hogy mik?
- A faj neve izék, na igen de ha ők megjelennek mindenkit felfalnak ők az idő elpusztítói. Szóval, röviden baromi nagy baj van.- Fuss!
- Amúgy lehet egy kérdésem?- tettem fel zihálva miután picit megálltunk pihenni.-1.Hova tüntek az emberek? 2. Hol vannak azok a pici izék? 3. Hol vagyunk mi? 4. Hogy hogy a Tardis a NASA- nál volt?- vettem egy nagy levegőt és kifújtam magam.
- Az emberek elbújtak az izék elől. Mi egy utcában vagyunk. A kék izék pedig lassabban jönnek mint mi. A Tardist elhagytam utolsó kalandomkor és hát öhm érted.- vakarta zavartan a fejét- A nők mindig a nők.-suttogta.De fussunk tovább!- ragadta meg újra a csuklóm.
- Nézd ott vannak emberek!-mutattam elénk. -Az ott egy páncélszoba?
- Milyen okosak az emberek.
Ez volt az utolsó mondat amit hallottam és elsötétült minden.
- Doktor!-kiáltottam fel riadtan.
- Sssssssss itt vagyok Klau.- simogatta meg a fejem. Körül néztem és azt vettem észre hogy a kezem be van kötve és a Doktor ölében fekszek na meg rágcsáló hangokat hallok.
- Ők azok,az izék? Ők csinálják?
- Igen. Nem is mondtad hogy beteg vagy.
- Hogy mi? Én beteg?
- Igen előbb elájultál. Nem emlékszel? Utánunk csukták be az ajtót pont időben be tudtalak cipelni.
- Én nem tudtam hogy beteg vagyok. Milyen betegségem van?
- Tudod hogy nem olyan doktor vagyok.
Körülnéztem ez egy óriási nagy doboz volt vagy 200 voltunk benne. Anyukák gyerekeiket fegyelmezték és ölelték.
Nem messze tőlünk volt egy kisfiú aki nekem nagyon ismerős volt de, egyedül ült, nem beszélt senkivel szülei nem voltak mellette talán nem is volt neki vagy nem itt. Oda másztam hát hozzá. A Doktor megfogta a lábam.
- Hova mész?
- Kiderítek valamit. Te csak maradj itt.
Leültem mellé.
- Szia! Klau vagyok.
- Szia! Én Peter vagyok.- mondta nagyon vékony hangon.
- Örülök hogy megismertelek! Barátaid szüleid hol vannak?- tértem rá a lényegre.
- Anyukám van de ő nem tudom hol van, barátaim nincsenek.
- Oh sajnálom.Apukáddal mi van?
- Megették ezek a kék valamik.
- Sajnálom. Nekem sincs apukám én egy koleszban lakok. Egy anyukám van meg egy mamám.- mondtam picit szomorúan és átöleltem a kisfiút.
- Neked mi történt az apukáddal?- kérdezte csillogó szemmel.
- Hát hogy is mondjam ő is meghalt csak miattam. Én tettem.. - és kitört belőlem a zokogás.
Odajött hozzám a Doktor és átkarolt.
-Bocsánat- mondtam elcsukló hangon két szipogás között.- Amúgy mióta tünnek el az emberek mióta csináljátok ezt?
- Öhm olyan 3 hete.
Megsimogattam a kisfiú fejét és ő oda jött hozzám hogy megöleljen. Rámosolyogtam és egyre hangosabb volt a rágcsálás hangja.
-Tényleg mi van a Tardissal? Őt nem eszik meg?-néztem kérdően a Doktorra.
- Nem dehogy.
- Huh jó.
- Kérdezhetek valamit?-szólt Peter. -Bácsi te ki vagy? Ti szerelmesek vagytok?
- Nem bácsi vagyok hanem Doktor és nem nem vagyunk szerelmesek ő a legjobb barátom.
- Félsz Peter?- kérdeztem
- Igen félek.
- Ne félj vigyázunk rád.- kacsintottam rá.
- Nem mész oda hozzájuk?- mutattam egy kis gyerek csapatra akik játszottak. Ő felállt és szaladni kezdett.
- Már 3 hete megy ez az egész. Mindent megesznek.
- Érdekes.- és elhallgatott a rágcsálás. Kinyíltak az ajtók és szabad volt a levegő.
- Hol van Peter? Megígértem hogy vigyázok rá.
-Klau!! Doktor! Ne hagyjatok itt!-hallottuk a vékony hangot.
Egy kisgyerek szalad felénk Peter volt az. Vérzett a keze.Megfogtam a gyereket felkaptam a Doktor után szaladtam és  nyomomban a kék izék.
- Még ti hiányoztatok!- sóhajtottam fel. NYISD KI AZ AJTÓT!- kiabáltam a Doktornak. Berohantunk kezemben a gyerekkel. Még mindig vérzett a keze. Leültettem a padlóra.
-Vigyázok rád!- mondtam a szemébe. DOKTOR! Hol van a gyógyszertárad?- kiabáltam teli torokból.
- Bal jobb jobb jobb kanyar.
- Megvan!- rohantam föl. Bekötöttem a kezét és el is àllt a vérzés. A Doktor csak nézett elképedve.
-Tehát ilyen ha valaki fontos neked.
- Amikor lepottyantál a fáról akkor ennél is rosszabb volt- húztam mosolyra a szám. - Na és hogy történt mindez?
- Az úgy volt hogy jàtszottunk hátra futottunk a sötétségbe és valami elkapott erre nagyon megijedtem és keresni kezdtelek titeket.
Egyszerre néztünk egymásra a Doktorral.
-Lehet ezért akarnak megenni mindent vagyis csak őt akarják de nem tudják mik azok!!!!  Ooooh értem a kék izék segíteni akarnak de nem tudnak még ,valamit keresnek és minden egyes elfogyasztott dolog után kevesebb lesz a lehetőség.
- Lehet. De nézzük meg mi az amit igazából akarnak. Te Peter pedig menj ki és játsz a barátaiddal és kerüld a kék izéket!
Ahogy ezt kimondtam egy dalt hallottam a fejemben ami gyönyörű volt és azt énekelte valaki hogy: ne add fel! Kapaszkodtam a korlàtba de minden össze folyott és kipréseltem pár szót. Ami így hangzott BAD WOLF, NE ADD FEL. Egy kiáltás:DOKTOR!!!!!