Sirius lágy mosollyal figyelte, ahogy Acacia térdig gázol a Földközi-tengerben. A nő két karját szélesre tárta, mintha rá akarna feküdni a folyamatosan őket ostromló széllökésekre. Finom metszésű arcát a Nap felé fordította.

Gyönyörű volt. És gondtalan.

Remusnak nem kellett volna külön emlékeztetnie rá levelében (melyre azóta se válaszolt), pontosan tudta, hogy Acacia sose volt ilyen vidám és nyílt, mint mióta Sirius megszökött.

Szerette elképzelni, hogy a nő a puszta jelenlététől teljesnek és védettnek érzi magát, de nem tudott hogyan rákérdezni.

Végigpillantott a kis öblön, és széles vigyor kúszott az arcára.

Mintha a paradicsom egy szegletét láthatták volna. Égbe törő fehér sziklafalak, azúrkék víz valószerűtlen tisztasággal, semmi nyoma az embereknek, csak érintetlen, gyalogszerrel megközelíthetetlen természet.

Néhány méterrel odébb Csikócsőr pihent az árnyékban, Sirius szeretettel nézte az állatot, aki nélkül nem lehetett volna ott.

Tekintete újra a nőre tévedt, aki most hátrafordult, fejét enyhén hátrahajtotta, úgy nézte a férfit.

Sirius végigsétált a kellemesen meleg homokon, ugrált egy kicsit, amikor a kövecses fövenyre ért, majd csatlakozott a nőhöz a vízben.

- Hamarabb kellett volna eljegyeznünk egymást, ha ez ilyen látképpel jár. – Amíg a nő a horizontot fürkészte, Sirius pillantása megállapodott Acacia arcán.

- Teljesen igazad van – felelte mély meggyőződéssel.

- Válaszolnod kéne Remusnak, tudod?

Sirius lefagyott. Honnan sejthette Acacia, hogy róla leveleztek? Nem tudott róla, hogy a nő legilimentor lenne.

- Tudom, hogy többször is írt már, és nyilván nehéz neked, miután nagyjából másfél évtizedig árulónak hitt, de próbálkozik, hogy jóvá tegye.

A férfin megnyugvás söpört keresztül, aztán kényelmetlenül ficeregni kezdett. Tudta, hogy Acaciának igaza van. Ezt meg is mondta neki, mire a nő ellágyultan végigsimított a férfi arcán.

- Együtt megoldjuk, jó?

- Jó – bólintott Sirius. Acacia zöld szemének röntgensugarától újra megjelent tudata peremén az az elnyomni kívánt gondolat, amellyel újra és újra megküzdött.

- Mi a baj? – vonta össze szemöldökét a nő. – Látom rajtad, hogy aggaszt valami.

Lehorgasztotta a fejét.

- Sirius. – A figyelmeztető hangra nagyot sóhajtva felnézett.

- Csak időnként eszembe jutott, hogy tizenkét év alatt minden bizonnyal egy egész hadseregnyi férfi figyelmét felkeltetted – felelte végül kelletlenül, igyekezett figyelmen kívül hagyni az Acacia arcán játszó gúnyos mosolyt.

- Vártam, hogy mikor bököd ki végre – jegyezte meg könnyedén a nő.

- Igen?

- Sirius, te nagy melák – sóhajtotta Acacia. Pillantása újból a távolba kalandozott. – Amennyire tudom, nagyjából az egyetlen nő vagyok, aki hosszabban felkeltette a figyelmedet. – Sirius kezdte kicsit kínosan érezni magát magát, noha Acacia teljesen tárgyilagosan beszélt. – Természetes, hogy eszedbe jut ilyesmi. Mit gondolsz, fordított helyzetben én nem jutnék ugyanerre?

- Te túl okos vagy ahhoz, hogy hagyd magad lecsukatni – vélte Sirius, mire Acacia gyöngyözően felkacagott.

- Ez is igaz. És nem kell aggódnod. A legtöbb kéretlen széptevőt meglehetett győzni, hogy Remus a barátom, ezután békén hagytak. A maradék nagy része komolyan vette a nemet, amikor meredten bámultan őket néhány percig, az utolsó néhányat pedig ágyékba térdeltem, amikor nem akarták megérteni.

Sirius átölelte Acacia derekát, állát a nő vállára fektette.

- Miért? – tudakolta halkan.

- Mert egyiküknél se éreztem magam teljesnek – közölte egyszerűen a nő. – Hiába vonzottak, vagy teremtettek velem szellemi kapcsolatot, nem éreztem azt, hogy teljesen és feltétlenül elfogadnának. Ellentétben veled.

Sirius nem válaszolt, csak szorosabbra fonta ölelését.

Egyiptom zajos, nyüzsgő forgatagában könnyű volt élőnek éreznie magát. Megértette, hogy miért imádta annyira Acacia. Azonban az a melankólia se kerülte el a figyelmét, ami körbelengte a nőt.

- Mi a baj? – kérdezett rá végre egyik este.

A nő egészen addig elmélázva bámult maga elé, ekkor lassan felemelte a fejét.

- Hm?

- Mióta megjöttünk, nem vagy olyan, mint korábban.

Acacia vállat vont.

- Ostobaság.

- Nem érdekel – szögezte le a férfi határozottan. – Ha ostobaság, akkor is benne akarok lenni. Emlékszel? Ez itt – mutatott az Acacia ujján ékeskedő gyűrűre – azt jelenti, hogy mindenben együtt leszünk.

Acacia halványan elmosolyodott, végül Sirius nógató pillantására halkat sóhajtva elárulta.

- Legutóbb úgy nézhettem ki, mint a helyiek. Kreol bőr, sötét haj. Most meg?

- Hiányoznak a képességeid – értette meg végre Sirius.

- Igen – mormolta Acacia. – Azt hittem, ezen már túlvagyok, de kiderült, hogy mégsem teljesen.

- Semmi gond nincs vele – bizonygatta Sirius hevesen. – Ez teljesen normális, és együtt meg tudjuk oldani.

- Gondolod?

- Tudom.

Néhány pillanatig szótlanul egymáséiba fonták tekintetüket, míg végül Acacia szólásra nyitotta a száját. Sirius már készült ennek az intim pillanatnak a tökéletes befejezésére, így aztán a szavak hidegzuhanyként érték.

- Az ott nem Harry baglya? – intett a távolabbi ablakuk felé.

- Hedvig? – Azonnal hátrafordult, és felpattant, hogy beengedje a madarat.

Amíg a férfi elolvasta az üzenetet, Acacia valahonnét előkerített egy adag kicsit szikkadt bagolycsemegét a madárnak, aki ezt fáradt huhogással hálálta meg.

- Mardekár szőrös talpára, Hugrabug papucsára és Merlin szerelmére! Ezt nézd!

Kiviharzott az újságért, hagyta, hogy a nő is feldolgozza a dolgokat.

Harry sebhelye megfájdult. Ez jót nem jelenthet. Nem tudta, mit keres a helyi lapban, de úgy érezte, ott majd válaszra talál.

És igaza lett, ezzel azonban még egy hatalmas szitoklavinát indított el.

- A Sötét Jegy a kviddics világkupán! Halálfalók, Acacia, halálfalók!

A nő maga elé meredt, mielőtt remegve megszólalt.

- Készülődik a következő háború.

Sirius megdermedt.

- Nem térhet vissza, ugye? Nem lehet!

Riadtan néztek egymásra.

- Azonnal indulnunk kell vissza – jelentette ki Acacia.

- Ott a helyünk – bólintott rá Sirius azonnal.

Soha tanévet olyan stresszesnek nem élt meg Sirius, mint abban az évben, pedig végzősként sem volt éppen kellemes séta a Roxfort.

De a hatalmas problémák, amelyeket egyszerűen  Trimágus Tusának hívtak, bőven felülmúlta Regulus leánykérését.

A lehető legközelebb akart maradni a keresztfiukhoz és a lányukhoz, így egy sor heves vita és a régi szép időkre emlékeztető tányérdobálás után Acaciát biztonságba helyezte otthonában, Remus mellett, Sirius pedig a roxmortsi barlangban húzta meg magát.

És minden próbával csak egyre idegesebb lett.

Sárkányok.

Vízalatti mentőakció.

Már azt hitte, megúszhatják, amikor felvirradt a harmadik próba napja. Hagrid tökágyásában várakozott feszülten, és átkozott mindent és mindenkit, aki miatt nem mehetett közelebb.

Órák teltek el, mire végre érte küldött Dumbledore. Az irodájába ügetett, ahol a halottsápadt Harry várta.

Sirius azt hitte, rosszul hall.

Voldemort visszatért.

És mégis, nem tudott másra gondolni, mint hogy Harry túlélte. Sokkosan, de épségben visszatért.

Ennek hála már aznap este elkezdték összehívni a Főnix Rendjét.

Csak akkor kapott dührohamot, amikor Dumbledore ki akarta jelölni a főhadiszállást. Ő maga javasolta a Black-kúriát, hiszen kerülte, mint a pestist, nem érdekelte, mi lesz vele.

De arra nem számított, hogy őt is bezárják.

- Nem! – csattant fel, amikor meghallotta a döntést.

- Sirius, gondold végig! – fortyant fel Acacia. Mindannyian idegesek voltak, de olyannyira feszültnek, mint Acacia, egyikük se tűnt. A nő folyamatosan komor volt, mindenkire felcsattant, aki hozzászólt, és általában épp olyan hideg kőszoborként viselkedett, mint hatod- és hetedévben.

Sirius számtalanszor rákérdezett, Acacia azonban minden alkalommal kibújt valahogyan a válasz alól.

- Nem fogok patkányként elbújni! – közölte határozottan, noha a nő szemében égő határozottságot látva úgy érezte, esélye sincs.

- Közel kell lenned, mindenkire szükségünk lehet, és nem fogom hagyni, hogy a férjem az életét veszélyeztesse a rossz emlékek miatt. Részben megértelek, Sirius, én is voltam ott fogoly, de...

A férfi nem figyelt az érvekre, csak elhűlten figyelte a dühös nőt. Tényleg azt mondta volna, hogy...

- A férjed? – suttogta maga elé.

Dumbledore hirtelen nagyon érdekesnek találta a búgó fémszerkezeteit.

Acacia zavarba jött.

- Házasodjunk össze! – nyögte ki.

- De azt mondtad...

- Pontosan tudom, mit mondtam – sóhajtott Acacia. – De akkor nem volt nyakunkon a háború. Az előzőt is épp csak túléltük, annak az esélye, hogy most is így lesz, nagyon kicsi. Nem fogok még egy lehetőséget elszalasztani. – A nő úgy nézett ki, mint aki biztos benne, hogy már másnap meghal. Nem mintha Sirius ezt hagyni tervezte volna.

- Tudod, nekem kéne a kérdezés részét csinálnom, de mindegy. Igen, keljünk egybe! Minél hamarabb!

Magához vonta a nőt, aki először tűnt megkönnyebbültnek és boldognak az utóbbi hetekben.

Acacia felnézett, lágy csókot lehelt az ajkára.

- Nem fog tetszeni – kezdte –, de a szalonotokban meg lehet ezt oldani könnyedén.

- És ki ad össze minket? – kérdezte óvatosan Sirius. – Kétlem, hogy a Minisztériumból hívhatnánk valakit.

- Én. – Szinte el is felejtették, hogy az igazgató is jelen van. – Ha elfogadják.

- Igen – lehelte hitetlenkedve Acacia.

- Köszönjük – tette hozzá Sirius, és menyasszonya tekintetében ugyanazt a kérdést látta, mint amin ő is gondolkozott. Honnan van Albus Dumbledore-nak ehhez papírja?

Sirius mindig utálta az emeleti szalont, különösen a családfával, de aznap szépnek látta.

Szép volt, mert tudta, Acacia hamarosan belép, és bevilágítja majd a szobát.

Nem volt nagy vendégseregük. Csak a Weasley-család, akik segítettek élhetővé tenni a főhadiszállást, Hermione Granger, Harryék hármasának oszlopos tagja és néhány rendtag, akik szabaddá tudták tenni a napjukat.

A férfi rémesen sajnálta, hogy se Harry, se a lányuk nem lesz ott, de nem akartak várni. Nem vesztegethettek el még több időt. Hisz ki tudja, mennyi maradt hátra?

Sirius Remus legszebb dísztalárját viselte, ami helyenként kicsit kopott volt, de nem érdekelte. Szinte észre sem vette, csakúgy, mint a székeken ülő barátokat.

Csak az az angyali teremtés számított az ajtóban, akinek karcsú derekát még inkább kihangsúlyozta világoskék ruhája.

Nem volt fehér, nem volt díszes. De tökéletes volt.

Onnantól, hogy Acacia belépett a szalonba, csak az ő tekintetét látta, és a nő sem törte meg a szemkontaktust.

Megállt vele szemben, a bármiféle szabályokat áthágva megragadta Sirius kezeit, boldog mosollyal várta Dumbledore szavait.

- Sokszor, sokféle módon kifejtettem már gondolataimat a szeretetről. Ideillő gondolatok százait tudnám felidézni, azonban mindegyikkel csak az időt vesztegetnénk. Néha a tetteknek kell beszélniük helyettünk – szavalta ünnepélyesen az igazgató. – Ez egy ilyen alkalom. Azért gyűltünk össze, hogy Sirius és Acacia egy sokkal erősebb kötését megünnepelhessük. Ez nem a szavak napja.

Sirius éppen az se zavarta volna, ha órákig beszél. Amíg ő Acaciát nézheti, addig minden mellékes.

- Fogadod-e hát feleségedül Sirius Black az itt megjelent Acacia Blacket?

- Igen – zengte hangosan a férfi.

- Ígéred-e, hogy szeretni és védeni fogod?

- Igen.

- Esküszöl-e, hogy kitartasz mellette, amíg a halál el nem választ titeket egymástól?

- Még utána is – rebegte Sirius, mire Acacia szeme megvillant.

- Fogadod-e férjedül Acacia Black az itt megjelent Sirius Blacket? – fordult ezután Dumbledore a nőhöz.

- Igen, fogadom.

- Ígéred-e, hogy szeretni és védeni fogod?

- Az utolsó csepp véremig.

- Esküszöl-e, hogy kitartasz mellette, amíg a halál el nem választ titeket egymástól?

- Hát hogy a viharba ne! – kacagott fel, azzal a kacajjal, amelyet Sirius oly jól ismert.

Fékevesztett, vad öröm, enyhe őrület, örökké tartó rohanás. Ezt jelentette a nevetés, és Sirius készenállt részt venni minden áldott pillanatában.

- A rám ruházott hatalomnál fogva innentől házastársakká nyilvánítalak titeket.

Sirius elengedte Acacia kezét, majd olyan óvatosan, mintha nem tudná, hogy törhetetlen, megemelte a nő állát.

Ajkuk összeért, és mintha érzelmek és emlékek kavalkádja robbant volna.

Mintha minden eddigi csókjuk, közös pillanatuk és nevetésük csak egyetlen apró darabja lett volna egy titokzatos kirakósnak, amit nem láthattak át, amíg kész nem lettek vele.

Helyére került az összes ölelés, veszekedés és kibékülés történetük első közös állomása óta.

Benne foglaltatott az az áldott-átkos éjszaka Roxmortsban, a részeg csókok, melyeket szinte öntudatlanul váltottak, Acacia önfeláldozása a szülei halála után, lopott pillanatok, barátok-szeretők huzavona, leánykérés, Azkaban, minden.

Nem volt több kétség, hogy összetartoznak-e, hogy tudnak-e együtt létezni.

Nem maradt félelem.

Nem állhatott immár közéjük semmi evilági.

Ahogy Sirius elmélyítette csókjukat, történetük kezdetét és végét, érezni vélte, ahogy kettejük szíve egybeolvad, egyként dobog tovább.

Mindörökre összetartoztak.

Ki boldog? :D

Jövő héten utolsó fejezet!