Sirius dühösen bámult maga elé, próbálta kiverni a fejéből a képet, amely minden bizonnyal örökké beleégett. Peter a halálukba küldte James és Lilyt. Éppen Peter! És ő, Sirius Black okozta elő. Ha nem próbál ravaszkodni, még élnének!

Ő tehetett mindenről.

De megfizet érte Peternek, ha ez az utolsó dolog, amit életében tesz, akkor is. Utol fogja érni, és megbosszulja Potteréket.

Kábán Acaciára nézett, aki mintha beszélt volna. Nem fogta föl, csak James élettelen arca lebegett előtte. Ezt megakadályozhatta volna, nem úgy, mint Marlene halálát.

Acaciának mindvégig igaza volt. Mindvégig. És ő képes volt Remust gyanúsítani!

Be kell cserkésznie Petert, de nem viheti magával a nőt. Nem teheti ki ekkora veszélynek! Nem, ki kell találni valamit. Esetleg...

- Van nálad pénz? – kérdezte rekedten. Legalább semmit nem kellett színlelnie. Nem ment volna.

- Minek?

- Úgy nézek ki, mint aki hoppanálna?

Acacia bólintott, és néhány érmét kotort elő a zsebéből.

- Hívom a Kóbor Grimbuszt.

Sirius hálás volt, amiért Acacia a legnagyobb fájdalom közepette is logikusan gondolkozott. Eszébe sem jutott, hogy Sirius esetleg nem megy haza. Nem mehetett. A Gringotts összes pénzéért se! Még akkor se, ha Acacia feleségül menne hozzá. Nem engedheti el azt a kis patkányt megtorlatlanul.

Egyszerűen nem.

Acacia kinyújtotta a kezét, és ahogy a busz megjelent, Sirius búcsúpillantást vetett a nőre. Acacia hátranézett, hogy mondjon valamit épp, amikor Sirius dehoppanált. Még így is észrevette a csalódottságot a tekintetében.

Sirius az utolsó négyzetcentiméterig átkutatta Peter lakását, hátha kihagytak valamit. Sejtette, hogy nem, és minden porcikája az áruló után akadt eredni, de a hároméves aurorképzés nem múlt el nyomtalanul, nem hagyhatott ki semmit.

Remélte, hogy a monoton munka majd kiűzi a fejéből Jamesék fülében zengő sikolyait, de nem. Minden másodpercben máshogy képzelte el a halálukat, érezte, hogy lassan kezd megőrülni. Ha nem kapja el Petert, képtelen lesz valaha is együtt élni a lelkiismeretével.

A hajnal első fényeinél Londonba érkezett. Nem hitte, hogy Peter muglipénzt hordott volna magával, reménykedett benne, hogy legalább az éjszakát a Foltozott Üstben töltötte.

Hogy lehetett ennyire vak? Bedőlt Peternek! Éppen neki! Miért nem tűnt fel, hogy mindig a legerősebbnek, legveszélyesebbnek vélt emberhez rohant? Utólag egyértelmű volt, hogy Voldemort kegyeiért könyörgött.

Az Abszol út üres volt a korai órán, a bejáratául szolgáló kocsmában is csak néhányan lézengtek. A kocsmáros, a kopasz Tom először nem akart felvilágosítással szolgálni, Siriusnak azonban elég volt felmutatnia aurori jelvényét, hogy készségesen elmondja, egy férfi, akire tökéletesen illett Peter személyleírása, valóban a fogadóban vett ki szobát, azonban néhány órája, még sötétben távozott.

Sirius kurtán megköszönte, és indult is tovább. Egy sikátorban kutyává változott, és követni kezdte Peter szagát.

A néhány órás nyomot jól érezte ugyan, viszont az áruló vagy félelemből, vagy elővigyázatosságból rengeteg kitérőt és kanyart tett meg, ezért Siriusnak időnként nehéz dolga volt a szagminták kibogozásával.

Kora délelőtt végre rámosolygott a szerencse. Egy buszmegálló mellett lassan erősödni kezdett a szag. Sirius diadalmasan felvakkant, és keresett egy elhagyott helyet, hogy emberként folytassa útját.

Újra nyakába szakadt a gyász, amelyet egyszerűbb, állati ösztöneivel nem tudott ilyen élesen felfogni. Legszívesebben leült volna elsiratni barátját, azonban megacélozta magát.

Ha elkapta Petert, temérdek ideje lesz gyászolni. Most azonban a harc idejében járt.

Megérzését követve egy forgalmas sétálóutcára lépett, és Peter után kezdett kutatni. A zsigereiben érezte, hogy nem lehet már messze.

Igyekezett azokra a leágazásokra koncentrálni, ahol sok az ember, és vonathoz lehet eljutni vele. Ha Peter végiggondolta a helyzetét, rá kellett jönnie, hogy az országon belül sehol nincs biztonságban sokáig.

Csak reflexeinek köszönhette, hogy nem csapódott a hátába az átok.

- Féregfark! – kiáltotta egy szemen bökött sárkány dühével. – Most meghalsz!

Peter csak tessék-lássék hárította a támadásait, és Sirius túl későn értette meg, miért.

Az emberbőrbe bújt patkány megvárta, amíg kellő ember rájuk figyel, ezt nem volt nehéz elérni, tekintve hogy egy csapat mugli között párbajoztak, mielőtt kiabálni kezdett volna.

- Hogy tehetted ezt, Tapmancs? – Sirius vicsorogva támadott tovább, még nem esett le neki, mire készül ellenfele. – Elárultad őket! Elárultad Lilyt és Jamest! Hogy tehetted ezt a legjobb barátaiddal?

Sirius lefagyva hallgatta a férfit. Egy pillanattal korábban már majdnem elintézte, ekkor azonban körülötte kezdett szorulni a hurok. Peter még néhány könnycseppet is kipréselt.

Aztán gúnyosan kacsintott.

Gúnyosan.

Kacsintott.

Az a Peter Pettigrew, aki soha, egyetlen leckéjét se tudta egyedül megírni, valami nagyra készült, és Siriusnak már nem volt esélye megakadályozni.

A következő pillanatban felrobbant körülöttök az utca. Járókelők sikoltoztak, a csatornákig érő gödör maradt az utca közepe helyén, mindenhol holttestek hevertek, és Peter...

Peter nem volt sehol, koszos, szakadt talárja közepén csak egyetlen levágott ujj hevert.

Sirius nevetni kezdett. Nem volt örömteli, beleeresztette minden fájdalmát és frusztrációját. Valahol összegabalyodott gondolatai mélyén még élvezte is a helyzet iróniáját.

Nem sikerült bosszút állni, így a lehető legnagyobb árat fizeti.

Őt fogják börtönben dugni, gyilkosnak és árulónak bélyegezni, miközben Peter lesz a hős.

Csak nevetett és nevetett.

Érezte, hogy megérdemli. Nem vette észre, hogy Peter nem olyan egyszerű lélek, mint amilyennek általában tűnt. Még az árulása után is azt hitte, elég lesz sarokba szorítania.

Kacagott, szárazan, szíve legmélyéből.

Csak Acaciát és Remust sajnálta. Meg a kis Harryt.

Féktelen hahotázása közben a nőre terelődtek a gondolatai.

Vajon ezután is hinni fog neki? Nem valószínű. Ő is meg fogja utálni. Talán jobb is így. Csak egyikük fog szenvedni, és az Sirius lesz. Ezt a terhet nem fogja Acacia vállára lőcsölni.

Nevetett, ahogy az aurorok és egyéb minisztériumi hivatalnokok kiértek.

Kacagott, amíg be nem rekedt, akkor sem hagyta abba.

- Dobja el a pálcáját! – hallott egy pattogós hangot.

Sirius megtette, és jól láthatóan rá is taposott, két fadarabot hagyva maga után. Minek őrizgesse? Úgyis elvették volna. Úgyse lesz rá szüksége.

Lassan abbahagyta a nevetést, ahogy meglátta, éppen mentora és tanítója fogja börtönbe csukni.

- Csalódtam benned, fiam – hallotta Rémszem Mordon száraz, enyhén fájdalmas recsegését. – Azt hittem, mindennek az alját láttam már – tette hozzá.

Sirius még mindig nem érezte, hogy félnie vagy sírnia kéne. Minek? Arra lesz ideje a dementorok között, Azkabanban, egy teljes életen át, amíg esze maradékát is el nem veszti, és még az után is.

Soha nem fog véget érni a bűnbánata, akkor se érne, ha nem démonok cibálnák a lelkének megmaradt részét innentől.

Kacagása előbb kuncogásba, majd joviális mosolyba fordult.

Biztosan félnie kellett volna a rá szegeződő pálcák kereszttüzében, de nem volt mitől tartania. Mi lehetett volna rosszabb annál, hogy legjobb barátai meghaltak, meggyilkolták őket, és gyilkosuk mindenkit átvert?

- Vigyék el, de vigyázzanak vele, Merlinre! – hadart utasítását valami keménykalapos kis méregzsák. Ha Sirius jól emlékezett kevés irodai tapasztalatából, Caramelnek hívták, és borzasztó tétova ember volt.

Sirius láthatóan még arra sem méltó, hogy Rémszem mondjon felette ítéletet.

- Egy pillanat! – Az ismerős hangra felkapta a fejét. Acacia?

A nő magabiztosan közeledett, Sirius talán sose látta ilyen hivatalosan felöltözve. Magassarkúja, mint egy-egy halálos fegyver, kiskosztümjét bármelyik titkárnő megirigyelte volna.

- Hölgyem, kérem! Ne közelítsen, bűnözőt fogtunk – magyarázta a köpcös kis mitugrász. Acacia irritált sóhaját Sirius még húsz méterről is hallani vélte.

- Beszélni kívánok vele – jelentette ki a nő hidegen.

- Hölgyem, ez nem így...

- A büntetőkönyv hetedik fejezetében, mely a büntetéseket és az elítéltek a külvilággal való kapcsolatát fejtegeti, a negyedik alfejezet tizenkettedik cikkelyének harmadik paragrafusa kimondja, hogy a gyanúsítottnak joga van beszélni a hozzátartozóival, függetlenül attól, hogy bűnösnek vagy ártatlannak ítéltetik.

- Hölgyem, kérem...

- Ha és amennyiben – folytatta Acacia ügyet sem vetve a közbeszólásra – a hozzátartozó hivatalos nyilatkozatot ad le, melyben részletesen leírja, hogy minden támadás és az esetleges elhalálozás a gyanúsított kezétől az ő személyes felelőssége, a hatalmi szervek nem vonhatóak felelősségre.

- Kérem, ez...

Acacia lesújtó pillantást vetett a férfira, aki jobbnak látta csöndben maradni. Sirius ezt egy vidám mosollyal nyugtázta.

- Valamint amennyiben túszul ejtené a gyanúsított a hozzátartozót, a hozzátartozó gond nélkül elvezethető a gyanúsítottal együtt. Természetesen az esetleges haláért itt is személyesen kell felelősséget vállalni.

- Ettől még...

- Szerencsére éppen akad nálam egy nyilatkozat, azonban sajnos csak egy tanút volt lehetőségem keríteni. Megtisztelne egy aláírással?

Sirius harsogva felröhögött, ahogy a hebegő-habogó Caramel végül aláfirkantja a nevét az Acacia táskájából előkerülő pennával és tintával.

Ezután a nő Siriusra is éles pillantást vetett, ez a nap folyamán először elvágta a férfi humorát.

- Hölgyem, egész pontosan milyen kapcsolatban áll Sirius Blackkel? – aggodalmaskodott még mindig a teszetosza Caramel.

- A sógorom. Kíván arról is papírt látni?

- Nem, dehogy, menjen csak – motyogta a férfi döbbenten.

- A pálcámat majdnem elfelejtettem leadni, elnézést – mosolyodott el a nő negédesen, és a legközelebbi hivatalnok kezébe nyomta az eszközt.

Aztán határozott léptekkel megindult Sirius felé, aki megborzongott a jéghideg tekintetet látva.

Sok mindenre szíves-örömest készenállt, azonban nem akarta látni a csalódottságot Acacia szemében.

A nő megállt tőle egy méterre, és egy hatalmas pofont kevert le neki.

- Ha nem hagysz ott, megoldottuk volna közösen – sziszegte, nem törődve a magasabb készenléti fokozatba kapcsolt aurorokkal. – Te utolsó idióta!

- Acacia, én... – Erre határozottan nem készült.

- Peter csinálta valahogy, nem igaz?

Képes még ezután is hinni neki? Lehetetlen!

- Igen – lehelte maga elé.

- Egyszer el kell majd mesélned, hogy pontosan hogy is történt – szorította össze a száját Acacia.

- Honnan tudtad ennyire pontosan a rendszabályt? – hitetlenkedett Sirius.

A nő halkan felnevetett.

- Apám élete nagy részében ezzel foglalkozott – közölte. – Ennyi haszna csak lett.

Sirius egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy magával rángatja a nőt, de még saját magát sem vette komolyan. Sose tudta volna megtenni.

Acacia lágy pillantása söpört végig rajta.

- Most nézd meg, mibe keverted magad – sóhajtotta a nő. – És én éppen ma akartam beállni a fagyöngy alá.

Sirius nem tudhatta, komolyan mondta-e, de erőt merített a gondolatból, hogy talán igen.

- Sajnálom.

- Tudom. Sirius – kezdte halkan, komolyan –, biztos vagyok benne, hogy magadat fogod okolni mindenért, és nem mondom, hogy alaptalanul. De amikor úgy érzed, eleget szenvedtél, leróttad az árát, nálam mindig kerítünk neked egy szabad fekhelyet, világos?

- Mindketten tudjuk, hogy egy életre az Azkabanba zárnak.

- Mindketten tudjuk, hogy ha kellő motivációd van, akkor te lehetsz az első ember, aki megszökik.

- És mi az a kellő motiváció? – érdeklődött Sirius játékos mosollyal. – Talán te?

- Például én is lehetek. – Szavait kacér vállrándítással toldotta meg, mielőtt újra elkomorult.  – Mindent meg fogok tenni, hogy hozzám kerülhessen Harry – felelte komolyan Acacia. – Egyelőre nem volt időm beszélni Dumbledore-ral, mert téged kergettelek, de ha egyetlen apró esély mutatkozik rá, akkor megoldom.

- Köszönöm. – Sirius végigsimította a nő vállát, mire néhány pálca megrezdült, de egyetlen átok sem csapódott beléjük. – Ha nem sikerül...

- Akkor is figyelni fogok rá – ígérte Acacia.

- Ez a búcsú most hosszú időre szól, nem igaz?

- Dehogynem.

- Acacia, vigyázz Remusra a kedvemért, jó? – Bárcsak többet tehetne a barátjáért!

- Ez természetes – bólintott a nő.

- Hiányozni fognak a veszekedéseink, a csáléra vágott zöldségeid és a felém dobált tányérok – állította, mire Acacia elmosolyodott, és a nyakához nyúlt.

Sirius szíve összeszorult, ahogy a nő leoldotta a tőle kapott gyűrűt, lehúzta a láncáról.

- Visszaadod. – Miért is tartana ki egy ilyen emlék mellett?

- Csak kölcsönbe – helyesbített Acacia. – Nem fogom hagyni, hogy kisajátítsd. De addig is tekints rá búcsúajándékként.

- És ha el akarják venni, mit mondjak?

- Hogy személyes tárgy, és egyetlen személyes tárgyhoz minden elítéltnek jár – közölte komolyan Acacia.

- Hihetetlen vagy.

- És ha még azután is belekérdeznek...

- Igen?

- Ötleted sincs, hogy mire gondolok, igaz? – Sirius láthatta még egyszer Acacia gúnyos mosolyát.

- Nem igazán.

- Csak közöld velük, hogy a menyasszonyodé.

Sirius ledöbbenve figyelte, ahogy Acacia szó nélkül megfordult és elsétál, Sirius vigyorogva az ujjára húzta a gyűrűt, aztán a távolodó nőt figyelve újra kacagni kezdett.

Nem is hagyhatná jobb kezekben Harryt és Remust.

Ha leszámítjuk, hogy Sirius éppen tizenkét évnyi azkabani üdülésre indul, akkor ez a kedvenc részem. :D

Valamint van néhány örömteli és kevésbé örömteli bejelentivalóm.

Kezdjük a feketelevessel, shall we? Két fejezet van már csak hátra, ez értelemszerűen négy részt, két hetet jelent. Sajnos közeleg a búcsú ideje.

De hogy még késleltessük egy kicsit, van egy meglepetésem is számotokra.

Minden főbb mellékszereplő szemszögéből felajánlok egy novellát, akár olyan részről, ami megtörtént a történetben, akár olyanról, amiről csak említés volt. Ebből ráadásul hármat ti találhattok ki. :)

Marlene novelláját már megírtam, azt a jelenetet (is) magába foglalja, ahol a részeg Siriust pásztorolják Remusszal. 

Drága jó barátnőm azt kérte szülinapjára (ezúttal is boldogat), hogy írjam meg, amikor Remus megkérte Marlene kezét. Már feldolgozás alatt áll. :)

És akkor marad még nekünk három hősünk, akiknek a történetét ti szabhatjátok meg. Ötleteljetek, mire vagytok kíváncsiak. Ez alá a fejezet alá várom a kommenteket, a következő két hétben végig nyitva áll a lehetőség. Ha nem választotok, az én kegyeimre bízzátok magatokat, az meg nem egy életbiztosítás. Senkinek. :D

Szóval:

Lily:

James:

Regulus:

Várom az ötleteket!

Narissza