Sirius biztonságba helyezte az Evans-házaspárt a Potter-házban, az első eszébe jutó helyszínen, aztán azzal a lendülettel nekilátott erősítést szerezni. Először magának Dumbledore-nak, majd Rémszem Mordonnak küldte el patrónusát, csak ezután hoppanált vissza a harctérre.

Dorcas Meadowes Marlene-nal vállvetve harcolt négy csuklyás figurával. Lily, James és Longbottomék még mindig Tudjukkit próbálták térdre kényszeríteni, nem sok sikerrel. A Prewett-ikreket közel tucatnyian támadták egyszerre, de az odaérkező Remus és Peter besegített nekik. Sirius sehol nem látta fogadott szüleit, reménykedett benne, hogy épségben hazaértek, és a fiatalokra hagyták a harcot.

Ebben a pillanatban Tudjukki egyik átka a földre küldte Lilyt, mire James sebzett vadállat kiáltásával térdelt azonnal melléje, Alice-re és Frankre hagyva ellenfelüket.

Sirius azt se tudta, kinek segítsen először. Legszívesebben puszta kézzel fojtotta volna meg Tudjukkit, amiért bántani merte Lilyt, de az esze azt diktálta, hogy ha nem csinál valamit nagyon gyorsan, akkor Fabiánék nem fogják sokáig bírni.

- Vigyáztam! – rikkantotta, és rögvest kilőtt egy pajzsbűbájt Peter háta és az őt célzó halálfaló közé, aki csak felnevetett.

Sirius bárhol felismerte volna ezt a kacajt.

- Bellatrix – mormolta, és heves párbajba kezdett unokanővérével.

Hamarosan fáradni kezdett, egyre több hibát vétett, az aggodalom barátaiért is csak a figyelmét terelte el. Szeme sarkából látta, hogy barátai figyelme is lanyhul, a rémület környékezte, nem tudhatta, mikor fog célt érni az első gyilkos átok.

Megfeszítve erejét sikerült elkábítania Bellatrixot, épp időben, hogy lássa, ahogy Tudjukki földre küldi Franket, és már egyedül Alice-szel vív.

Kezdett kétségbeesni. Most már biztosan érződött a halálfalók túlereje. Dorcas Meadowes ernyedten a földre hullott, Siriusnak fogalma sem volt, hogy elkábították vagy megölték. Ösztönösen indult Tudjukki felé, az utolsó pillanatban rántotta félre Alice-t egy vélhetően gyilkos csapás elől.

Néhány másodpercet vesztegetett James keresésére, barátja igyekezett a földön fekvő társaikat védeni.

Sirius érezte, hogy nincs már sok hátra, de elhatározta, hogy ott és akkor kell meghalnia, akkor legalább akkora kárt okoz, amekkorát csak tud. Folyamatosan szórta átkait a legkülönfélébb ellenfelekre. Gondolkodás nélkül kábított mindenkit, aki csak a közelébe ért, az se érdekelte, hogy a fele el se találta a célpontot. Nem volt ideje még erre is figyelni.

Rövidesen bekerítették, barátai többsége a földön feküdt. Sirius becsukta a szemét, célzás nélkül harcolt, maga elé képzelte Acacia arcát. Sose mondhatta már el neki, mennyire szereti, de azt nem volt hajlandó elmulasztani, hogy az ő emlékével essen el.

A vele szemben álló csuklyás Stuporját szinte meg sem hallotta, karját széttárta, és a Halál arcába nevetett.

Várta a sötétség ölelését, mely sosem érte el. Egy ismerős hang pajzsbűbáján foszlott szét. Sirius zavarodottan emelte fel tekintetét. Az utolsó lélegzetére készült, mely nem érkezett el.

Mordon érkezett meg egy csapat aurorral, akik váratlan túlereje megrémisztette a halálfalókat, sietős hoppanálásra késztette őket. Megmenekültek.

- Anya! Apa! Jól vagytok? – Lily szakadt, koszos ruhájában kimerülten és kócosan valahogy sokkal szebbnek tűnt, mint korábban. Sirius halkan felnevetett. A lány visszautasította, hogy pihenjen, hogy támogassák, pedig még nem volt öt perce, hogy magához tért.

- Két lehetőség van – recsegte Rémszem Mordon, aki ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje Siriusékat. – Vagy figyelnek titeket, vagy tégla van közöttünk.

Sirius elhűlten nézett körbe.

- Nem! – James ritkán háborodott fel úgy igazán, de olyankor nagyon. Például, ha a barátait gyanúsítgatták. Sirius el se tudta képzelni, hogy bármelyikük ilyet tenne. Kiszolgáltatni őket az ellenségnek? Nevetséges. És mégis ki? A frissen esküdött James és Lily? Az örökké hűséges Marlene? Remus, aki a titkaikat akkor is megőrizte, ha így egy másik barátja elől kellett rejtegetnie? Vagy Peter? Éppen Peter? Lehetetlen!

- Mindenkiben megbízom a jelenlévők közül – szögezte le hűvösen a fiú.

- És aki nincs itt? – szegezte neki a kérdést az auoror. – Acacia Harris? Ő el se jött. – Nem is a vádaskodás volt a legrosszabb. Hanem a hideg tárgyilagosság, amivel ezt Mordon előadta. Siriusban forrni kezdett a düh.

- Nem volt itt, mert nem tudott – csikorogta, kezét ökölbe szorította. – Mert nem hajlandó minket veszélybe sodorni azzal, hogy nem engedelmeskedik a vőlegényének. Mert hajlandó lenne feláldozni önmagát, ha ezzel megment minket.

- Honnan tudod, hogy nem csak egy jól megtervezett színjátékot látsz?

Sirius hitetlenkedve összenézett barátaival. Acacia, amint elhiteti velük, hogy rabként tartják fogva, miközben összeszűrte a levet a halálfalókkal? Acacia sose tenne ilyet. Tény, egyszer már kijátszotta, ha a kikötői jelenetet is beleszámolta, akkor kétszer, de olyankor hideg racionalitással döntött így. Tehát esélye sem volt, hogy ő küldte volna Tudjukkit az esküvőre, hogy halomra gyilkolják őket. Ez éppen annyira valószerű, mint hogy Peter elárulná őket!

- Nem is tudott róla – közölte végül kurtán. – Tőlünk nem tudhatta meg, akkor pedig elárulni sem tudott. Ha tisztában volt vele, hogy ma esküsznek Ágasék, akkor azt csakis az öcsém mondhatta el.

- Csak azért jött, hogy a barátaimat sértegesse, vagy van más is? – sziszegte James idegesen. Épp olyan idegesen, mint amilyennek Sirius is érezte magát.

- Lankadatlan éberség, fiam! Sokszor éppen a hozzánk legközelebb állók fordítanak hátat legelőször.

- Előbb köpném le magam, minthogy ilyet feltételezzek egy barátomról is. – James hangjával vágni lehetett volna. Akár egy tömör kőfalat is.

- Lankadatlan éberség! – ismételte Mordon. – A héten lesz egy gyűlés, majd értesítünk.

Távoztával fagyos csönd ereszkedett rájuk. Nem segített az Evans-házaspár értetlen arckifejezése sem.

Sirius soha korábban nem kívánta még annyira, hogy bárcsak ott lenne vele Acacia.

A parázsként szunnyadó dühe minden nappal nagyobb és nagyobb lángot vetett. Sok ideje nem akadt gondolkozni, de ahogy gépiesen szórta a védőbűbájokat közeli és távoli ismerősök házára, egyre kevésbé tudta elfelejteni, hogy közeleg a dátum, a pillanat, amikor Acacia kénytelen lesz hűséget fogadni Regulusnak.

Ahogy vége felé közeledett a július, majd lassan eltelt az augusztus, Sirius egyre kétségbeesett lett. Hajszolta a halálfalókkal való összetűzéseket, hátha egyszer lecsúszik a csuklyájuk, és ott lesz az öccse, és... A terv még nem volt egészen kidolgozva, de mivel sosem találkozott Regulusszal, így szükségtelen is volt.

Sirius mélyet sóhajtott, és szemezni kezdett a kisasztalon álló whiskey-vel. Mióta mindenhez képest durván kiütötte magát azon a mardekáros bulin, nem próbálta italba fojtani a bánatát. Ebben azonban erős tényező volt, hogy nem egyedül kellett ellenállnia a kísértésnek. És hogy nem másnap vette feleségül az öccse a szerelmét.

James és Lily beköltözött új házukba Godric's Hollowban, és ez arra ösztökélte Siriust, hogy végre kibérelje a saját otthonát is. Amikor legutóbb letelepedést tervezett, még nem tudott Acacia esküvőjéről. Keserűen felnevetett a gondolatra, és önkéntelenül nyúlt az alkohol után.

Ahogy az első, maró kortyok legurultak a torkán, nem is értette, miért nem használta ki a felejtésnek ezen formáját egy ideje. Hisz annyira könnyű!

Hagyta, hogy lassan elússzanak a gondjai, és egyedül maradjon az édes semmiben. Hamarosan hiába emelte az üveget, egy korty sem maradt benne.

Feltápászkodott, a konyhába indult, hátha talál egy bontatlant. Furcsa, korábban sose vette észre, hogy ilyen ingatag a padló. Ez is Regulus hibája! Valahogy biztosan. Majdnem keresztül esett valamin, aztán ahogy győzedelmes mosollyal megpróbált megállni, a saját lábában felbukva a földre esett.

Néhány pillanatig elmerengett, hogy milyen puha szőnyeget választott, és ez milyen csodás döntés volt. Keze megakadt valamiben. Egy lila fülbevaló? Biztos Lilyé. Járt már ott korábban? Mindegy.

Fel sem akart kelni soha. Aztán eszébe jutott a whiskey, és erőt vett magán. Ha már egyetlen üvegecskétől ilyen jó kedve lett, miért ne igyon még egy kortyocskát?

Korábban is három konyhaszekrénye lett volna? Érdekes. Nincs is ennyi tányérja. Tányérokat rakott bele egyáltalán? Tud egyáltalán főzni? Nem hagyta, hogy ezek a gondolatok elválasszák a lényegtől, egy határozott mozdulattal beverte a kezét egy éles perembe. Ezzel később feltétlenül kezdenie kell valamit. Nem szabad ilyen veszélyes dolgokat tartania otthon. Hagyta, hogy a vére lecsepegjen, és inkább másik kezét emelte a szekrény felé.

Diadalmasan tartotta magasba a megtalált palackot, amikor egy ismerős lányhangot hallott maga mögül, és valaki puhán felemelte sérült testrészét.

- Mit csináltál, Siri?

Acacia! Igaz, máskor nem fekete haja szokott lenni, és soha nem hallotta még ilyen gyengédnek, de csak ő lehetett! Megérezte, hogy egyedül van. És még egy becenevet is kitalált neki!

- Te teljesen részeg vagy – állapította meg a földre szállt angyal. A zöldszemű szívgyilkos. Akinek meleg, barna tekintete aggodalmasan pislogott, és nem tűnt vérszomjasnak. Annál jobb.

- Minden rendben, McKinnon? Megtaláltad Tapmancsot?

Ki az a McKinnon? Acacia... Harris... McKinnon? Ez az! Acacia Harris McKinnon!

- Nincs egészen magánál, és szerintem nem ismer fel.

Hogyne tenné! Soha, senkivel nem keverné össze Acaciát!

- Főzöl neki egy teát? Megpróbálom az ágy felé terelni.

- Nem fogja bánni, ha a konyhájában matatok?

Dehogyis! Acacia nála azt csinál, amit csak szeretne! De előtte bemutathatná a meglehetősen ismerős barátját.

- A saját nevére sem emlékszik, nemhogy az otthonára.

Ki hangozhat ennyire szarkasztikusnak? És miért sértegeti? Hisz pontosan tisztában volt vele, hogy őt bizony... Hogy is hívják? Orion... Harris... Regulus? Nem tűnt egészen helyesnek.

- Gyere, barátom!

Bizonyára ismeri, ha a barátjának nevezi. Csak ez a fránya memória! Nem ivott eleget, ezzel lehetett a gond!

- Lupin, vedd el tőle azt az üveget sürgősen!

Ha Acacia mondja, akkor úgy is kell tenni. Sirius hagyta, hogy ez a Lupin figura elvegye tőle a whiskey-t. Esetleg, ha a lány már nem lesz nála, megkeresi. Amiről nem tud...

- Ennyire magad alatt vagy az esküvő miatt, Sirius?

Miféle esküvő? Ő ugyan meg nem házasodik! Kivéve persze, ha Acacia igent mondana. Akkor esetleg. És ki az a Sirius? Hiszen ő Walburga volt!

Érezte, amint a nem teljesen ismeretlen Lupin gyengéden valami puha helyre vezesse. Ez lenne az ágya? Ha lennének gondjai, ilyen csodásan kényelmes burokban biztosan elfelejtené őket!

- Hogy van?

Drága Acacia, így aggódik érte!

- Mit gondolsz? Most remekül, holnap meg nem akarok a közelében lenni.

- Hiba volt egyedül hagyni.

Végre Acacia is látta a probléma gyökerét! Ők ketten összetartoztak!

- Szeretlek – nyögte ki tisztán és érthetően.

- Mit mondott?

Baj van a hallásával?

Megismételte.

- Én is téged, Siri, én is téged.

- És őt is! – mutatott egyenesen arra a Lupinra, vagy kire. Az egyikre a kettőből. – Honnan ismered Acaciát? – érdeklődött artikuláltan.

A válaszra később nem emlékezett, ha volt egyáltalán, magába szívta a sötétség.

- Azt a merlini jó...! – Sirius a hosszú, cizellált káromkodást inkább félbehagyta. Istentelenül hasogatott tőle a feje.

Igyekezett visszaemlékezni a dátumra, az estéjére, vagy bármire, de nem sok mindent talált. Napfénynél nem tűnt hihetőnek, hogy Acacia nála járt volna. Persze azt se hitte volna, hogy megivott másfél palack whiskey-t, és nem a saját hányásában ébredt utána.

Kizárta a lehetőséget, hogy magától az ágyába került volna, és ezt megerősítette a kiürült bögre is. Semmi emléke nem volt róla, de egy kósza illatfoszlány alapján valaki megivott egy csésze gyógyteát. Sok mindent megmagyarázna. Például, hogy miért van lekezelve a kezén a vágás, aminek a létezése is kiment a fejéből.

Akkor pedig valaki járt is nála. De hogy került ide Acacia? Hacsak...

Halványan egy fiatal férfi alakja is felderengett, nem csak Acacia. Elhozta volna Regulus? Éppen Regulus? Lehetetlen!

Egyébként sem fekete haja volt. Feltéve, hogy megbízható a memóriája. Feltehetően nem.

De mégis... Inkább Remusra hasonlított.

Nem mintha Remusnak bármi köze lehetett volna Acaciához, amikor Regulus és a drágalátos szülei egyesült erőkkel őrzik. Ugye?

Egy pillanatra felrémlett benne Rémszem Mordon korábbi felvetése. Áruló.

Aztán azonnal megrázta a fejét. Mordon csak paranoiás. Tudnának róla, ha valaki információt szivárogtatna ki.

Kábán ránézett a naptárra, melyről szintén nem volt emléke. Karcsú lányírással szerepeltek benne az események, bizonyára Lily kezét dicsérték.

Megfagyott a vér az ereiben.

Acacia esküvő.

Elkésett. Nem tudta megmenteni Acaciát. Ahelyett, hogy az utolsó pillanatban kitalált volna egy tervet, leitta magát a sárga földig. Undorodott magától.

Eszement, mazochista ötlete támadt. Korábban azt hitte, az a pillanat fogja élete végéig kísérteni, ahogy Regulus szilveszterkor megcsókolta Acaciát. Ideje volt változtatni ezen.

Maga sem tudta, hogy végérvényesen kihúzni, vagy még mélyebbre akarja nyomni a tüskét, amikor felvette a Grimmauld tértől nem messze animágus alakját, és óvatosan beoldalgott a hátsó kerten keresztül.

Jól számított.

Az augusztusi hőségben minden ablakot és a teraszajtókat is szélesre tárták, így nem esett nehezére egy viszonylag árnyékos helyet találni a szenvedéséhez.

Csak nézte, ahogy Acacia karcsú alakja egy habcsókhoz hasonlító fehér ruhában a terem végébe, Regulus mellé libben. Ha emberként jelent volna meg, talán könnyezett volna, talán minden útjába kerülő vendéget megátkoz, és felkapja Acaciát.

Így azonban csak egy halk vonyítással ünnepelhette a pillanatot, ahogy Acacia kimondta a bolondító igent.

Ott maradt, szívszakadva figyelte a hitvesi csókot, csak azután indult haza.

Biztosan talál még együveg piát valamelyik sarokban

Nem szép dolog másokon nevetni, de az egyik kedvenc jelenetem a részeg Sirius. Annyira látom magam előtt. XD A másik majd csak később jön. Vélemények?

Narissza