Sirius kacagva hárította a vele szemben mozgó álarcos alak átkait.

Még akkor se érezte ennyire élőnek magát, amikor felrobbantották Piton üstjét. Még akkor se érezte, hogy így zubog a vére, lüktet minden tagjában, és azt ordítja, hogy él, még él, mozog és harcol.

Újból felkacagott, és egy jól irányzott kábítással ártalmatlanná tette ellenfelét.

Hátrasimította haját, és körbenézett, tud-e még segíteni valakinek. Néhány méterre tőle a Prewett-ikrek tartottak sakkban egy másik halálfalót, egy harmadik ájultan hevert nem messze tőlük.

Mivel úgy látta, ők kézben tartják az ügyet, inkább Alice Longbottomhoz és volt évfolyamtársukhoz, Jacob Davieshez csatlakozott, akik már a védővarázslatokat motyogták.

- Ezzel kész is vagyunk! – hallotta a nő vidám hangját. – Jól tetted, hogy szóltál, Jacob. Nem sokon múlt, hogy elkéssünk – tette hozzá komolyabban.

Siriusban ellentétes érzések kavarogtak. Nyilván nem akarta, hogy bármi baja essen Jacob családjának csak azért, mert a fiú mugliszületésű, de a Tekergők egyike se bocsátotta még meg neki, hogy hatodév elején megcsalta Lilyt. Mintha az nem lett volna elég nagy bűn önmagában, hogy összejött vele!

Megkönnyebbülésére Jacob bement valamiért a házba, így nem kellett beszélnie vele.

- Mi lesz velük, Alice? – intett a három kábult halálfalóra, akiket a Prewett-ikrek épp takaros kupacba rendeztek.

- Már szóltam Rémszemnek – felelte az aurornő. – El kellett intéznie egy kisebb ügyet, de visszafelé összeszedi, és beviszi őket a Minisztériumba. Rendben vagytok? – érdeklődött kedves mosollyal.

Sirius kedvelte az állandóan energikus nőt, aki néhány évvel volt csak idősebb náluk, de máris nagy hírnevet vívott ki az aurorok között, férjével, Frankkel együtt.

- Persze, rutinmunka volt – vont vállat Sirius. – Nem veszélyes őket csak úgy itt hagyni?

- Nem nagyon tudunk mit csinálni – vont vállat keserűen a nő. – Én már így is munkaidő helyett vagyok itt, téged vár Dumbledore, az ikrek meg... – Elgondolkozott. – Ti mit csináltok, Fabian?

- A húgunk új receptet próbált ki! – válaszolta az egyik a két vörös hajú férfi közül. – Hiába mondtam neki, hogy még pihennie kéne, hisz az ikrek még csak három hónaposak, nem hallgatott rám.

- Miért tenne ekkora ostobaságot bárki? – lépett közelebb Gideon. – Hisz itt vagyok én is!

- Te nem ismered még Mollyt – magyarázta Alice ravaszul csillogó szemekkel. – Nem igazán lehet vitatkozni vele, és nem is érdemes, mert megvonja tőled a süteményeit, azokért pedig meg is halnék!

- És most születtek gyerekeik? – érdeklődött Sirius.

- Persze, a kis Fred és George – válaszolta Fabian. – Ők a kedvenc unokaöcséim.

- Már most látszik rajtuk, mekkora csínytevők lesznek – bólogatott Gideon lelkesen. – A Prewettek vére különösen jól érvényesül az ikerpárokban!

- Akkor menjetek, legyetek jó nagybácsik! – hessentette el őket Alice. – És ha véletlenül marad, nyugodtan elküldhettek egy szeletet a desszertből – ajánlotta fel ártatlanul.

- A másik kedvenc kishúgunk – ölelte magához Gideon a nőt.

- Meg is őrültem volna, ha ilyen bátyjaim lettek volna! – Alice könnyűszerrel kitáncolt a férfi karjai közül. – Tényleg mehettek, elintézem a maradékot – intett könnyedén.

- Van még teendő? – nézett körbe Sirius, miközben a vörös hajú ikerpár behúzódott egy sikátorba hoppanálni.

- Jacobnak a lelkére akarom kötni, hogy ha magukhoz térnek a halálfalók, mielőtt ideér Rémszem, akkor csak küldjön üzenetet, ne próbálja meg legyőzni őket egyedül. Viszont indulj te is, tényleg megoldom.

Sirius könnyedén biccentett, és nemsokára belevetette magát a semmibe.

Hamarosan az igazgatói irodában ült, és röviden összefoglalta a bevetés részleteit Dumbledore-nak.

- Daviesék biztonságban vannak, professzor úr – fejezte be a beszámolóját.

- Nagyszerű – biccentett komolyan az idős férfi. – Ez esetben nincs más hátra, indulhatsz Egyiptomba. Ha nem tévedek, még akad néhány perced dél előtt. – Elővette a játékmotort, melyet Sirius adott neki, hogy zsupszkulcsnak használja.

- Köszönöm, professzor. – Sirius hálás volt Dumbledore-nak, amiért ezt elintézte. Végre Acaciával is tölthet egy kis időt! – És visszafele...?

- Holnap ugyanígy délben fog felizzani – válaszolta meg az igazgató a befejezetlen kérdést.

Sirius alig bírta ki az utolsó másodperceket, miközben félfüllel hallgatta Dumbledore instrukcióit a bevetésről.

Aztán végre kékes fénnyel felizzott a motor, Sirius szorosan megmarkolta, és a gyomorszorító pörgés-forgás végén egy félreeső utcácskában ért földet. Néhány pillanatig igyekezett úrrá lenni a szédülésén, mielőtt lendületesen megindult volna.

Gondosan memorizálta az útvonalat Aragic határához, így hamar, eltévedés nélkül átlépte a mágikus határt.

Mivel Acacia nem tudott üzenni neki, így fogalma sem volt, merre találja. A legjobb ötlete alapján megpróbált olyan személyt találni, aki látta a lányt, és talán útba tudja igazítani.

Keresett egy európai kinézetű embert, és sűrűn fohászkodott Merlinhez, hogy az értse az angolt.

- Egy barátomat keresem, néhány hete érkezett. Tudja esetleg, hogy ki segíthet?

Az első férfi nem beszélt angolul, utána egy nő csak nem ismert ilyen személyt, de már megértették egymást, a harmadik ember pedig végre erősen törve az angolt, de útba igazította.

- Mererid. Vörös Sárkány fogadó. – Félig mutogatva, félig szavakkal elmagyarázta, merre kell mennie, Siriusnak pedig már csak követnie kellett az irányt.

Vidáman lófrált a nyüzsgő tömegben, elképzelte, mi mindent tudna itt csinálni Acaciával, ha nem csak egyetlen napjuk lenne. Vajon örülni fog, amiért itt van? Vagy zavarónak találná a jelenlétét, amely csak a tervüket veszélyezteti?

Könnyen megtalálta a Vörös Sárkányt, a kitámolygó, részeg alakok minden kétségét eltüntették.

Otthonosan érezte magát az alkoholszagú levegőjű kis fogadóban, de ezúttal nem inni tért be.

A pult mögött álló nőhöz igyekezett, aki folyamatosan szolgálta ki a vendégeit, közben időnként felkacagva, és megállás nélkül fecsegett valamiről.

- Elnézést! – szólította meg Sirius.

- Mit parancsol a fiatalúr? – fordult szinte azonnal felé a nő, miközben oda sem nézve kiöntött egy pohár Lángnyelv whiskey-t egy középkorú, bánatos arcú férfinak.

- Mereriddel szeretnék beszélni. Egy barátom után jöttem.

- Én lennék az, kedveském. Ha én nem tudom, kiről van szó, akkor bizony nem járt még a közelében sem ennek a negyednek, ne aggódjon. Szóval meséljen csak, milyen kishölgyet keres ilyen messze az otthonától? Mert hogy lány van a dologban, azt messziről kiszagolom!

Még mondta volna tovább, de Sirius szerencséjére James mellett edződött, így ügyesen félbeszakította.

- Fekete haja van, nagyjából a válláig ér, és sötétek a szemei is.

- Fiatalúr, tudja, hány emberre illik ez a leírás itt a környéken? Mert higgye el nekem, hogy...

- Ő még csak néhány hete érkezett. Talán három. Hajóval.

- Most hogy mondja, eszemben van valaki, akire még így is illik a leírás. Mondja csak, ha egy férfi illetlenkedne a kislánnyal, akkor legyőzné egymaga? Mestere a pálcaforgatásnak? Mert az nem mindegy ugye, én például...

- Igen, illik rá a leírás – szólt közbe újra Sirius. – Nem lángolt véletlenül a szeme miután találkozott vele?

- Annyi dühöt és megvetést ritkán lát az ember lánya, mint abban a törékeny hölgyben lakozott – legyintett az asszony. Sirius ezt elég könnyen el tudta képzelni. Bár megijedt azt hallva, hogy Acaciával kikezdett volna valaki, de nem esett nehezére elhinni, hogy a lány könnyedén túljárt az ostoba fickó eszén, és minimum ájultan hagyta hátra a fickót.

- Nem tudja esetleg, merre lakik? – kérdezte izgatottan Sirius.

- Én ne tudnám? Hisz éppen én kerestem a kis Veronicának lakhelyet, ha egyszer mindenáron a muglik között akart szállást bérelni! Mindjárt kerítek is egy térképet, megmutatom! Anwar, vigyázz a pultra egy pillanatra! – kiáltotta egy férfinek, mielőtt eltűnt volna a lépcsőn.

Sirius türelmetlenül várta a visszatértét.

- Na, itt is vagyok! – ért vissza hamarosan az asszony. – Itt ni! – Részletes térképet hozott, bejelölte rajta nem csak az úticélt, de a legrövidebb utat is. Sirius őszintén remélte, hogy soha, egyetlen halálfaló sem vetődik ide, mert seperc alatt megtalálnák a lányt. Mererid nem igazán törődött olyasmivel, minthogy ki és miért keresi Acaciát. – És ha megtalálja, kérem, adja ezt is vissza neki, itt felejtette a lelkecském! Viszontlátásra és Merlin legyen magával!

Sirius egyedül maradt egy térképpel és egy fél pár ametisztfülbevalóval. Ez összezavarta, nem illett Acaciához.

De nem töprengett hosszan, inkább elindult, és hamarosan elért a jelzett épületig.

Lelkesen lépcsőzött fel a másodikra, a térképre ugyanis még az emelet is fel lett írva. Sirius döbbenten vette észre, hogy a zár nyitva, az ajtó résnyire kitárva állt.

Előreszegezett pálcával lépett be, és megrökönyödve vette észre az öccsét.

- Mit keresel itt? – morogta Regulusnak, aki szintén rászegezte fegyverét.

Miért kellett elrontania mindent az öccsének? És hová lett az a kedves fiú, akinek régen ismerte?

- A menyasszonyomért jöttem – felelte Regulus jéghideg hangon.

Még mielőtt párbajba kezdhettek volna, sietős léptek zaja szűrődött be a lépcsőházból.

Sirius egy másodpercre sem vette le a tekintetét Regulusról, csak a szeme sarkából figyelte az ajtót. Az hangos csattanással teljesen kitárult, és Acacia viharzott be a gondolatiba merülve. Sirius hiába tudta, hogy nem a megszökött méregzöld szempárt láthatja, tudat alatt végig arra várt. Amikor azonban a lány felnézett és észrevette őket, csak egy ismeretlen, barna írisz pillantott vissza rá.

Néhány hosszúra nyúló pillanatig egymást bámulták így hármasban, mielőtt a lány megszólalt.

- Sirius? Regulus? – Acacia hangja megrökönyödötten csengett. – Mi a merlini élet történik itt? – fakadt ki.

- Ideje hazatérni, Acacia – mondta Regulus jelentőségteljes pillantással.

Acacia elsápadt. Sirius gyűlölte így látni. Nem akarta engedni, hogy visszakerüljenek a start mezőre!

- De... Én... – próbált kinyögni valamit a lány.

- Acacia, ha azt akarod, hogy elsimítsuk a szökésedet, akkor vonakodás nélkül velem jössz – közölte enyhe fenyegetéssel a hangjába Regulus. – Ne akard, hogy megint másra csapódjon le a következmény! – Sirius addig akarta ütni Regulust, amíg levedli ezt a gúnyos, selymes modort, amely valamiért akkora hatással volt az egyre kisebbnek tűnő Acaciára.

- Ne csináld, Acacia! – szólt közbe Sirius is. – Megoldjuk! Csak ne engedj neki, és akkor meg fogjuk oldani!

A lány lassan felemelte tekintetét. Sirius gyűlölte ilyen üresnek látni az arcát. Kétségbeesetten figyelte, ahogy a lány visszaváltozik szokásos önmagává, ezzel feladva a szökés folytatását.

- Nem tehetem ezt veletek – suttogta a lány. – Sajnálom, Sirius. Üdvözöld a többieket a nevemben.

- Menjünk, kedvesem. A holmidat már összeszedtem.

Sirius tehetetlenül figyelte, ahogy Regulus kivezeti a szőke lányt a lakásból, kettesben hagyva Siriust egy zsupszkulccsal, amelynek újbóli használatához még majdnem egy teljes nap kellett.

A nap tökéletesnek tűnt. Azt leszámítva, hogy Acacia nem tudott eljönni. De azon kívül egyszerűen tökéletes volt. Lily boldog mosolya, ahogy bevonult egy sátorba öltözni Marlene segítségével, James izgatottsága és kikötődött cipőfűzője, a Potter- és Evans-szülők ismerkedése. Még a Nap is sütött.

Lily és James esküvője kis létszámúra lett tervezve. Csak a szülők és a legközelebbi barátok. Meg egy ceremóniamester, akit ki tudja, honnan szalajtottak, de legalább nagyon lelkesnek tűnt.

Csak a szülők, a Tekergők, Marlene és néhány tag a Rendből. Frank és Alice Longbottom volt osztálytársukkal, Dorcas Meadoweszal beszélgettek, a Prewett-ikrek pedig igyekeztek feltűnés nélkül megdézsmálni az állófogadásra tartogatott süteményeket.

Tehát minden tökéletes volt.

- Készen állsz, Ágas? – kérdezte barátját Sirius.

- Nem is tudom.

- Tessék? – Sirius megdöbbent. Hát nem ezt a napot tervezte barátja, mióta meglátta Lilyt?

- Szerinted jó így a hajam, vagy fésüljem a másik irányba?

Sirius megnyugodott. Ha Jamesnek ez volt a legnagyobb gondja, akkor tökéletesen felkészült.

- Hogy házasodhat meg egy ekkora gyerek, mint te? – nevetett fel.

- Látod, ez engem is érdekel. – James jelentőségteljesen bólogatott.

Sirius otthagyta készülődő barátját, hogy rákérdezzen Lily állapotára is. De nem jutott elég közel.

- Sirius, ha egyetlen lépést is teszel a sátor bejárata felé, akkor ponyván keresztül is megátkozlak! – hallotta a menyasszony ideges kiáltását.

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy jól vagy-e!

- Ne aggódj, Siri, kézben tartom az ügyet! – ígérte Marlene.

A ceremónia egyszerű volt.

Lily Evans és James Potter a legközelebbi barátaik körében fogadtak sírig tartó hűséget. Első hitvesi csókjukat Fabian kurjongatása és Gideon tűzijátéka közben váltották.

Aztán elszabadult a pokol.

A esküvőnek helyet adó kis rét szélein halálfalók jelentek meg.

- Na azt már nem, ti alávaló mocskok! – rikácsolta magánkívül Lily. – Nem hagyom, hogy elrontsátok ezt a napot!

- Ne aggódj, drágám! Nem különleges esküvőt szerettél volna mindig is?

- Fogd be, te idióta, és elő a pálcát!

Sirius legszívesebben csatlakozott volna a kibontakozó harcba, de ekkor tekintete a rémülten fejüket kapkodó Evans-házaspárra tévedt.

Lebukva egy piros csóva elől rohanni kezdett feléjük, mielőtt a halálfalók is észreveszik a muglik jelenlétét.

Bíznia kellett abban, hogy a többiek kézben tartják a helyzetet, amíg visszatér.

- Asszonyom, uram, Sirius vagyok, később szívesen bemutatkozom rendesen is, de előbb kijuttatom innen önöket – hadarta a tőle telhető leggyorsabban.

Vetett hátra egy utolsó pillantást, és ereiben meghűlt a vér. Maga Tudjukki vezette hívei csapatát, egyszerre harcolt az újdonsült Potter- és a Longbottom-házaspárral.

Lily hátrafordult egy pillanatra, hogy kiálthasson Siriusnak.

- Mi ezt megoldjuk! Menjetek, kérlek!

Sirius szó nélkül belekarolt Lily szüleibe, és velük együtt belevetette magát a semmibe.

Sirius már kezdte nagyon unni magát, hát harcolt egy kicsit. :D Bármi ötlet, mi fog még történni itt? Elárulom, hamarosan több szempontból is elszabadul a pokol. Remélem, tetszett!

Narissza