Marlene próbált rájönni, mit felejtett el. Tudta, hogy fontos volt, és hogy kapcsolódott mind Siriushoz, mind Acaciához, de ez nem sokkal szűkítette le a kört.

Egy idő után megelégelte a tétlen töprengést, és inkább elhatározta, hogy megkérdezi Remust. Ő biztosan emlékszik. Mint mindig mindenre. Lágyan elmosolyodott.

– Anyu, elmentem, majd jövök! – kiáltotta a szüleinek, és még azelőtt házon kívül volt, hogy válasz érkezhetett volna.

Megpördült a sarka körül, és a következő pillanatban a Lupin család háza előtt termett. Pálcájával lebegtetni kezdett egy kavicsot, és bekopogott vele Remus ablakán. A fiú óvatosan, mindenre készen kihajolt, felvidult, ahogy észrevette barátnőjét.

Marlene csak egy percet álldogált, és már nyílt is a ház bejárata. Remus kijött, karjaiba szorította a lányt, megcirógatta az arcát, csak azután szólalt meg.

– Mi járatban, McKinnon?

Marlene elveszett Remus csillogó szemében, néhány pillanatig egyáltalán nem reagált.

– McKinnon! – A fiú puhán felnevetett, Marlene elvörösödött zavarában, kezével matatni kezdett a hajában.

– Bocsánat, itt vagyok, csak... – Tekintete újra barátja arcára tévedt, de ezúttal nem hagyta magát. – Most már butaságnak tűnik, hogy csak ezért jöttem, de elfelejtettem valamit.

Remus elkomolyodott, karját szorosabbra fonta Marlene dereka körül.

– Mivel kapcsolatban? – tudakolta aggodalmasan.

– Csak annyi maradt meg, hogy Siri és Acacia körül forog. – Megrázta a fejét, a fekete tincsek szálltak arca körülött. Remus fáradtan felsóhajtott, és elbámult valahova az éjszakába.

Marlene meg tudta érteni. Mióta addig fonta a szálakat, hogy két barátjuk elment egy randira, mintha minden körülöttük mozgott volna. Állandóan.

– Van ötleted, Lupin? – kérdezte a lány. Kezdte nagyon zavarni a dolog.

– Nehéz elhinni, hogy kimenne a fejedből, de a legjobb tippem Acacia esküvője – közölte végül elgondolkodva Remus.

Marlene keze megfeszült barátja hátán. Éppen ez? Hogy lehetett ennyire feledékeny?

– Igen, ez volt az – szűrte fogai között.

Kétségbeesetten néztek össze. Regulus Black. Marlene ritkán haragudott sokáig, de Sirius öccsének nem bírt megbocsátani. Nem elég, hogy hagyja, hogy a szüleik elrendezzék a házasságukat, de még meg is kellett találnia Acaciát Egyiptomban! Miért nem bírta békén hagyni?

– Mire készülsz, McKinnon? – érdeklődött Remus. Marlene a fiú arcára szorította kezét, lágyan csókot lopott tőle. Nem bírt betelni vele, még két év után sem.

– Látogassuk meg Sirit! – kérte.

Remus néhány másodpercig csak bámult, mielőtt kifogásokat kezdett sorolni.

– Késő van, nem beszéltük meg előre, udvariatlan...

Marlene újabb csókkal hallgattatta el.

– Tönkre teszi magát nélkülünk – közölte egyszerűen. – Te is tudod.

– McKinnon...

– Lupin, én is nehezen nézek szembe Acacia esküvőjével, még jobban eszembe fog jutni Siriről, de egyszerűen nem hagyhatjuk egyedül.

Remus belesimult Marlene kezébe, lehunyta a szemét egy pillanatra, mielőtt nagyot sóhajtva abbahagyta a lány ölelését, hogy tenyerébe foghassa az övét.

– Igazad van – suttogta. – Csak a tehetetlenség – tette hozzá.

– Tudom – motyogta Marlene. – Tudom – ismételte halkan, a sírással küszködve.

– Akkor mehetünk? – Gyengéden megszorította a lány kezét, aki határozottan és hálásan bólintott.

Egymás mellett, szinkronban hoppanáltak, de Marlene nem célzott elég pontosan, így összeütköztek Sirius háza előtt, és a lány a földre huppant.

– Sajnálom! – Felnevetett, Remus vidám mosollyal felsegítette.

A fiú egyik kezét a lány derekán nyugtatta, úgy kísérte az ajtóhoz. Előrehajolva lenyomta a kilincset, előre engedte Marlene-t.

– Remus Lupin, az úriember – jegyezte meg, miközben meg sem próbálta elnyomni vigyorát.

Az azonban egy perccel később magától is lefagyott, ahogy megérezte a nappaliban terjengő átható fűszeres, füstös szagot. Whiskey. Összevonta a szemöldökét, még a maga optimizmusával sem lett volna meglepve, ha Siriust az egyik sarokban, a hányásában fekve látja.

Összenéztek Remusszal, és néhány szó után különváltak. Marlene a megérzésére hallgatva a konyhát célozta meg, és hamarosan halk motyogás ütötte meg a fülét.

Sirius a konyhaszekrénye előtt állt, diadalmasan emelt a magasba egy bontatlan whiskey-t. Ernyedten az oldala mellett lógó tenyeréből patakzott a vér.

Marlene nagyot sóhajtott, lágyan felemelte Sirius sérült kezét. Éles vágás piroslott a kezébe, egy gyors pillantás a konyhapultra a bűnöst is megállapította.

– Mit csináltál, Siri? – mormolta maga elé Marlene. – Sirius végre ránézett, legalábbis megpróbált. Úgy viselkedett, mintha legalább hárman állnának előtte. És miért bámulta ennyire... Szerelmesen? – Te teljesen részeg vagy – állapította meg a lány fáradtan.

– Minden rendben, McKinnon? Megtaláltad Tapmancsot?

Marlene pálcájával először eltakarította a vért, bezárta a sebet, csak utána válaszolt.

– Nincs egészen magánál, és szerintem nem ismer fel.

Sirius megint úgy figyelte, mint aki valaki teljesen mást lát.

Remus nyögését még két szobával odébbról is hallani lehetett. A fiú hamarosan megjelent Marlene mellett. A fejét csóválta, de legalább akadt egy mentőötlete.

– Főzöl neki egy teát? Megpróbálom az ágy felé terelni.

Marlene bizonytalan pillantást vetett az újnak tűnő tűzhely felé. Használta Sirius valaha?

– Nem fogja bánni, ha a konyhájában matatok?

Sirius ábrándosan felsóhajtott, Remus keserűen ciccegett.

– A saját nevére sem emlékszik, nemhogy az otthonára. – Remus a hangja alapján neheztelt Siriusra. A két fiú sosem értettek egyet az alkoholról mint megoldásról. Marlene osztotta barátja nézetét, de nem tudta nem sajnálni Siriust. Annyira elveszett volt!

A részeg fiú mormogott valamit arról, hogy Regulusnak hívják, mire Remus a fejét csóválva kivezette a konyhából.

– Gyere, barátom!

Sirius kósza mozdulatokkal bontogatni kezdte a még mindig kézben tartott palackot, mire Marlene önkéntelenül felkiáltott.

– Lupin, vedd el tőle azt az üveget sürgősen!

Remus megnyugtató mosolyt küldött neki, mielőtt betámogatta Siriust a szobájába. Marlene keserű gondolatok közt vergődve gépiesen vizet rakott a tűzhelyre, begyújtotta, aztán a szekrényekben kezdett kotorászni, hogy teafüvet találjon.

Pár percre besietett a szobába, hogy megnézze, mi van a fiúkkal. Sirius lelkesen dünnyögött valamit az ágyán, Remus aggodalmasan ült mellette egy széken.

– Hogy van? – kérdezte Marlene. Hátha jobb, mint aminek tűnik.

– Mit gondolsz? Most remekül, holnap meg nem akarok a közelében lenni.

Marlene bólintott, lecövekelt Remus mellett.

– Leülsz? – pattant volna fel azonnal a fiú, de a lány erélyesen visszanyomta.

– Hagyjad, azonnal megyek is ki a teához – legyintett.

Sirius hirtelen artikulálatlanul mondani kezdett valamit.

– Szretle.

Marlene szeme kerekre tágult.

– Mit mondott?

– Szertlek – ismételte Sirius, alig egy fokkal érthetőbben.

– Én is téged, Siri, én is téged. – Marlene gyengéden kifésülte a fiú arcából a haját.

– És őt is! – A fiú nagyjából Remus felé lengette karját. – Honnan ismered Acaciát? – tette még hozzá, mielőtt végre elaludt.

Remus hosszan, szaggatottan felsóhajtott, aztán halkan felnevetett.

– Szerintem azt hitte, hogy Acacia vagy – jegyezte meg, mire Marlene is elmosolyodott.

A lány behozott a csésze teát, letette az éjjeliszekrényre, aztán letelepedett az ágy szélére.

– Kéred? – intett hanyagul a bögre felé. – Sirius nem hiszem, hogy megissza még.

– McKinnon...

– Bele se kezdj! – tartotta fel az ujját Marlene, és csintalan mosolyt villantott. – Néha túlságosan udvarias vagy. Idd meg, nemrég volt telihold, jót fog tenni.

Remus inkább nem ellenkezett, és kortyolni kezdett.

Marlene szórakozottan rendezgetni kezdte Sirius fekete tincseit, aztán megállt, ölébe ejtette a kezét, és komolyan Remusra nézett.

– Lupin!

– Igen?

– Ígérj meg nekem valamit – kérte lágyan. Remus a homlokát ráncolta, a kiürült csészét letette a helyére.

– Igen?

– Ígérd meg – nem bírta barátja pillantásának intenzitását, kezére szegezte tekintetét –, hogy bármi történik velem a háborúban, vagy utána, vagy bármikor...

– Erre még csak ne is gondolj! – vágott közbe Remus feszülten, de Marlene rendületlenül folytatta.

– Akármi lesz is, ne hagyd el így magad, jó? – Csak egy pillanatnyi csendet hagyott, mielőtt hozzátette. – Nem tenne jót az én udvarias Lupinomnak.

Remus megragadta Marlene egyik kezét, és közel hajolt a lányhoz.

– Megígérem, ha megígéred, hogy nagyon fogsz vigyázni magadra! – suttogta sietve.

Marlene ábrándosan elmosolyodott, és Remus rövid hajába túrt.

– Megígérem – mormolta, mielőtt hosszú csókba invitálta az ő szeretett Lupinját.

Megérkeztem az első novellával. :) Hogy tetszett?  Emiatt a jelenet miatt gondoltam rá, hogy megírok még néhány szösszenetet, annyira meg akartam itt ismerni Marlene véleményét. Gondolatok?