Lily addig fészkelődött nagy nehezen, amíg legalább félig belátott a konyhába a kanapéról. Egyik kezét gömbölyödő hasára simította, és komiszan csillogó szemekkel várta a műsort.

James Potter főzni próbált.

Mióta Lily már felállni is nehezen bírt, nemhogy ide-oda rohangálni a tűzhely és a hűtő között, férjére hagyományozta a vacsorakészítést, ez pedig kiapadhatatlan forrásként szolgált a nő jókedvének.

Nem mintha olyan rosszul sikerültek volna az ételek, de ahogy James mérgezett egérként rohangált legalább húsz percet, az rengeteg vidám percet okozott Lilynek. Most is, néhány másodperccel az olaj serpenyőbe öntése után a férfi kiviharzott a nappaliba, és máris enyhén kimelegedetten térdelt le a kanapé mellé.

– Jól vagy, Liliomom? – kérdezte lágyan, és kezét szeretetteljesen felesége hasára helyezte. – Te is jól vagy, kicsim? – lehelte, aztán elkerekedett a szeme a fájdalomtól. – Megrúgott! – újságolta boldogan. Enyhén rázogatni kezdte a kezét. – Jó erősen – tette hozzá sziszegve. Újból Lilyhez fordult. A nő visszaszámolt. Három... Kettő... Egy... És aggodalom. – Jól ülsz itt? Nem zavar az ételszag? Hozzak még egy párnát? Szeretnél mozogni egy kicsit? Mit segíthetek? Biztos rendben vagytok?

Lily teljesen nyugodtan, enyhén szkeptikusan figyelve elszámolt tízig, aztán félbeszakította a kérdésözönt.

– James – kezdte halkan, mire a férfi vadászkutyaként felkapta a fejét. – Serceg az olaj – figyelmeztette, aztán vidáman nézte, ahogy férje felpattan, és egy sprintet levágva a konyhában terem. Lily felnevetett, és a hasának suttogta. – Ma még gyorsabb volt, kicsim, mint a héten bármikor. – Halkan dúdolni kezdett, és ragyogó mosollyal fogadta az ezt követő mozgolódást.

A következő ének közben végig figyelte, ahogy James egy tésztaszűrőért nyúl, megpróbál benne narancslevet tárolni, aztán miközben feltörli, beveri a fejét a konyhaszekrénybe, csak utána jut eszébe, hogy tojást akart feltörni.

Meglepően rövid idővel később a férfi büszkén megjelent, kezén sütőkesztyűvel egy serpenyőnyi rántottát hozott. Aztán fordult is vissza egy alátétért.

Lily a fejét csóválva nagy levegőt vett, és a földre tette lábait. Mezítlábas lábfejét nem is látta a hasától.

– Tudod, kicsim, igazán jöhetnél már. Mindketten nagyon várunk, és nem tudom, meddig viselem még jól ezt az állapotot – mormolta, miközben nagyot nyögve feltápászkodott.

James ezt látva majdnem elejtette a forró edényt.

– Liliomom! – Riadt hangja alapján Lily mintha egy cigánykerékkel próbálkozott volna meg, nem az asztalig vezető öt lépéssel. A férfi sietősen elhelyezte az alátéten a serpenyőt, csak majdnem égetett vele lyukat az abroszban, és a nő elé sietett. – Pihenned kéne! – méltatlankodott, és megpróbálta megtámasztani feleségét.

Lily elhessegette.

– James, nem fekvőbeteg vagyok, hanem várandós, Merlin szerelmére! – fakadt ki. – El tudok menni odáig, köszönöm szépen!

A férfinek volt annyi esze, hogy ne ellenkezzen a hormonálisan instabil nővel, így nem segített, de közvetlenül mögötte araszolt, mintha az ájulását várta volna.

Lily bosszúsan kifújta a levegőt, és komor elégedettséggel elhelyezkedett a legtávolabbi széken.

– Mi a vacsora? – érdeklődött, és szándékosan nem nézett a rántottára, amit már felismert a szagából is.

– Rántotta – jelentette be a férfi.

– Nagyon finom az illata – dicsérte meg a nő. James úgy ugrándozott körülötte, mint egy nagyon boldog, nagyon hűséges kiskutya.

– Vettél eleget? Kérsz inni? Biztos nem inkább narancslevet kérsz? Sok benne a vitamin! Jól ülsz? Nem akarod feltenni a lábad?

Lily békésen vacsorázott, miközben az ideges férfi lassan hiperventillált. A nő lassan idejét látta a közbelépésnek.

– Komolyan, James, melyikünk fog szülni? – szúrta közbe az egyik legjobb kártyáját. Sajnos csak néhány naponta vethette be. A férfi mintha csak ekkor vette volna észre, Lily mennyire nyugodt, és mint kiszúrt lufiból a levegő, rohamosan távozott belőle az idegesség.

A nő a szájához emelte a következő falatot, és megengedett magának egy győzedelmes pillantást. Újabb zavartalan estét szerzett magának. Hacsak...

Egy pillanatra megállt a kezében a villa, ahogy tompa fájdalmat érzett alhasi tájékon, aztán folytatta a mozdulatot, és ütemes rágás közben higgadtan végiggondolta, mit is jelent ez. Nyelés után Jamesre nézett, és felkészült az őrületre.

– Drágám!

– Igen, Liliomom?

– Jön a gyerek – jelentette be lágy mosollyal, aztán kortyolt egyet a vitamindús narancslével teli poharából.

James lefagyott. Mozdulatlan villájáról visszaesett a tányérjáról egy darab rántotta. Aztán hangos csattanással a villa is csatlakozott hozzá. Lily folytatta az evést, miközben a férfi akkora erővel tolta hátra a székét, hogy az felborult. Kezét a hajába túrva, hangosan motyogva járkálni kezdett. Lily elfintorodott a következő fájásnál. Nem véletlenül hívták fájásnak.

– Mit csinálunk most? – kiáltott fel enyhén hisztérikusan a férfi.

– Először is figyelj ide – ajánlotta Lily. – Én folytatom a vacsorát. Te küldesz egy patrónust Rémszemnek. – Remélte, hogy a tőmondatokat talán ilyen idegesen is megérti a férfi. – Rémszem hoppanál a legmegbízhatóbb minisztériumi sofőrhöz, akit Dumbledore talált. Ellenőrzi, hogy még mindig nem áll-e Imperius alatt. – A nő andalító hangja és magabiztossága legalább annyira kezdte megnyugtatni a férfit, hogy felesége utasításait képes legyen követni. – Ha nem áll, beülnek a minisztériumi kocsiba, idehajtanak, mi kimegyünk a ház elé, elvisznek Londonba, megszülök, és néhány óra múlva szülők leszünk.

James meredten bámult.

– Nem lehetne mégis hoppanálni? – kérdezte félénken.

– Az én állapotomban?!

– Már megyek is, szólok Rémszemnek!

Ahogy a fájások folytatódtak, Lily egyre gyakrabban fintorodott el, de egy órával később már a Mungó előtt szállt ki az autóból a búgócsigaként pörgő Jamesszel.

– Állj már meg – sziszegte, és a tervezettnél erősebben szorította meg férje karját a fájdalom következő hulláma miatt.

– A hat legjobb emberemmel vigyázunk rátok – dörmögte Rémszem. – Senki illetéktelen nem juthat be, de azért lankadatlan éberség!

– Köszönjük, Rémszem – hálálkodott James. – Csak kérlek, védjétek meg az én Liliomomat!

– Semmi gond nem lesz, James – csitította a lassan már síró férfit Lily. – Bocsánat, a hormonok – intett férje felé a harcedzett aurorra nézve, majd betámogatta Jamest a kórházba.

Határozottan, nyugodtan utat tört maguknak a beteg varázslók és boszorkányok között, néhány éles megjegyzéssel leszerelte a menyétté változott gyermeke miatt hőbörgött férfit, és ellentmondást nem tűrően megállt a recepciós boszorkánnyal szemben.

– Mi a panasz? – érdeklődött a nő unottan.

– Jön a gyerek – közölte egyszerűen Lily, és az elmúlt hónapok során nem először kívánta, bár lett volna más fokozata a férjének is, mint mérgezett egér és teljes letargia.

– Mikorra várják? – sóhajtott a recepciós, és egy adag formanyomtatvány alól gyűrött cetlit húzott elő.

– Ha sokáig húzza az időt, itt fogok megszülni a padlón. – Lily kezdte elveszíteni a béketűrését, de legalább a nő végre felnézett, és elkerekedett a szeme.

– Elnézést, azonnal intézkedem. Két nevet szeretnék kérni.

– James és Lily Potter.

A nőnek láthatóan mondott valamit a név, mert az eddiginél is gyorsabban kereste a papírokat, és tessékelte őket egy kórterem felé, miután megígérte, hogy perceken belül megérkezik a szülést vezénylő varázsló is.

Lily késlekedés nélkül megindult a lépcső felé, húzta maga után a lassan sokkos állapotba kerülő Jamest is. Úgy sietetett végig a kijelölt terem felé, mintha világ életben azokat a folyosókat rótta volna, férje karját egy pillanatra sem engedte el, egyik-másik fájdalmasabb összehúzódásnál meg is szorította azt.

Megkönnyebbült, amikor meglátta a kihelyezett székeket. Kedves mosollyal leültette Jamest, majd néhány darab pergament, egy tollat és egy kis üveg tintát húzott elő a táskájából, és átnyújtotta neki.

– Légy oly jó, és írj a Tekergőknek meg a lányoknak, rendben? – Lágyan megsimította a férfi arcát, aki erre mintha feleszmélt volna. Lendületesen felállt, és mély csókba vonta kedvesét.

– Sok szerencsét! – mormolta. Lily halkan felnevetett.

– Igyekszem sietni, rendben?

Bő két órával később végre kezébe foghatta megmosdatott és bepólyált kisfiát. Majdnem elsírta magát örömében, ahogy enyhén remegő karjába szorította az apró testet.

– Szervusz, Harry! – suttogta, a babára mosolygott, aztán majdnem elejtette ijedtében, ahogy a gyerek felsírt. – Már most a szívbajt akarod rám hozni, nem igaz? – dünnyögte.

Úgy érezte, a legszebb és legtökéletesebb gyermeket tartja, aki valaha világra jött. Harry halkan gőgicsélni kezdett, és Lily felé emelte tündéri kis kezét.

A nő ajtócsapódásra kapta fel a fejét, és azonnal magához szorította a kicsit, szíve dörömbölni kezdett félelmében, nem látta rögtön, ki jött be.

Megnyugodva fújta ki a levegőt, ahogy végre észrevette Jamest. A férfi idegesen ujjait tördelve álldogált az ajtóban, amíg Lily fejével maga felé nem intette.

– Ez, ez ő? Ez tényleg ő, Liliomom? – Lily bosszúsan fújt egyet.

– Nem, elcseréltem az ablakon keresztül! – fakadt ki. Bár élete legszebb pillanatának élte meg, ahogy végül találkozott a kis pocaklakóval, teste nem felejtette el az elmúlt órákat. – Ne kérdezz most tőlem hülyeségeket, James, persze, hogy ő!

A férfi meg sem hallotta az epés szavakat, csak áhítatosan suttogott maga elé.

– Harry James Potter. – Lilynek könnyek szöktek a szemébe. – 1980. július 30.

A nő hosszú, mély pillantást váltott férjével, szinte egyszerre harapták be ajkukat és nyeltek nagyot.

– Igazából nem – szólt közbe halkan Remus, és Lily csak ekkor vette észre, hogy a lányokkal és Siriusszal együtt ő is ott állt. – Tíz perce múlt éjfél.

Lily szinte olvasni tudta James gondolatait, és óvatosan felé emelte gyermekét. A férfi bólintott, felkapta Harryt, és az ajtó felé iramodott vele.

A vörös hajú nő bánatosan követte tekintetével. Csak lassan érezte át, hogy az ő szeme fénye talán egyik nagyszülőjét sem ismerheti majd meg igazán.

Mélabúsan Siriusra mosolygott, és halkan megszólította.

– Menj utána, mielőtt késő lesz – kérte lágyan, és a férfinak csak egy pillanatra volt szüksége, hogy megértse.

Ott maradó barátaik kérdései megválaszolása közben máris hiányolni kezdte a kis csomagot a karjából, anyai ösztönei egy percre sem akarták felügyelet nélkül hagyni, amíg Voldemort rá vadászhat.

Végigpillantott Marlene-en, Acacián és Remuson. Legalább nem lesz egyedül a kis Harry, ha vele és Jamesszel bármi történne. A barátaik majd vigyáznak rá.

Élesen kifújta a levegőt, és egy picit megkönnyebbülve hátradőlt.

Mire James és Harry egy órával később visszaért, már rémesen ideges volt. A szülés előtti nyugalma semmivé foszlott, minden sarokban rémeket látott. Magához akarta szorítani a kisfiát, és elrohanni valahova messze, valahova biztonságba, valahova, ahol senki nem bánthatja, és legfőképpen nem törhet az életére. Folyamatosan férje és gyermeke halálát vizionálta, az aggodalomtól már ülni sem bírt.

Fél órája hazaindultak a barátaik, húsz perccel korábban a rutinvizsgálatokat végző gyógyító is távozott, Lily azóta ketrecbe zárt vadként járkált fel-alá, tekintete rémülten villogott, minden kis neszre odakapta a fejét. Már fontolgatta, hogy kimerültségére ügyet sem vetve kirohan a folyosóra, és családja keresésére indult, amikor feltárult az ajtó, és az egyre táguló résben Jamest látta Harryvel a karjában.

Habozás nélkül odaugrott, és magához ölelte a kicsit. Hosszú másodpercekig csak szorította, becézte, és egyáltalán nem törődött a környezetével. Aztán felnézett, és egyik karjával Jamest is átkarolta.

– Soha többet ne ijessz meg ennyire – suttogta elhalóan.

Hagyta, hogy James magához vonja, és a kis család percekig egyként álldogált ott, mielőtt a férfi elhúzódott, hogy aztán gyermekük fölött áthajolva lágy csókot lehelt a nő ajkaira.

– Sajnálom, Liliomom – mormolta. Lily tudta, mit jelent, ha James Potter komolyan mondd ki valamit, így dühének és félelmeinek nagy része azonnal elpárolgott.

– Mi történt? – tudakolta, és Harryt karjaiban ringatva az ágyhoz hátrált, aztán amikor férje is leült mellé, annak vállára hajtotta fejét.

– Először ugye a szüleimnél voltunk – kezdte elhalóan James. – Először a fertőzésveszély miatt a gyógyítók be sem akartak engedni, de korábban kellett volna felkelniük ahhoz, hogy két Tekergőt kint tartsanak.

– Mit csináltatok? – tudakolta Lily szigorúan összevont szemöldökökkel. James csibészesen elvigyorodott, a nő még úgy sem volt képes haragudni rá, hogy sejtette, nem fog már választ kapni.

– Biztos tudni akarod, Liliomom? – A férfi néhány pillanatra Harryre irányította a figyelmét, mielőtt folytatta volna. – Szóval bejutottunk, de ők csak néhány percig bírtak ébren maradni – suttogta maga elé James, hangja elcsuklott egy kicsit. Megköszörülte a torkát, és Lily úgy sejtette, csak azért állt ellent a könnyeinek, mert nem otthonuk védelmét élvezték. – Tapmancs leszerelte odakint a gyógyítókat, elvitte a balhét, ami nagy dolognak számított, mert kifejezetten dühösnek tűntek. Én meg indultam vissza hozzád, de elkaptak útközben, és mindenféle biztonsági vizsgálat miatt feltartottak.

Lily elgyönyörködött elalvófélben lévő kisfián, közben hagyta, hogy szabad kezét James összefűzze a sajátjával.

– Nem szeretnél már hazamenni? – érdeklődött a férfi.

– El akarsz vinni innen? Mi lett az állandó aggodalmaiddal?

– Otthon legalább külső tényezőktől védve vagy – vont vállat könnyedén James, és Lily elértette a célzást. Ott legalább a Fidelius megvédi a kicsikéjüket az esetleges támadásoktól. – És sokkal nyugodtabb lenne az első közös esténk, mint itt az állandó vizsgálatok között. Meg persze fogadni mernék, hogy kitalálnának valamit, hogy itt tartsanak.

– Igazad van – mormolta a nő. – Akkor lelépünk? – James újabb kajla mosollyal ajándékozta meg Lilyt, aki késlekedés nélkül viszonozta.

– Sose hittem volna, hogy éppen tőled hallom, de igen, lelépünk – rikkantotta a férfi, és Lily tudta, együtt bármivel megbirkóznak, bármi áron megmentik a fiukat. A kezében tartott Harryre nézett, aztán felvetette fejét, és bármire készen az ajtó felé húzta kedvesét.

Na, hogy tetszett? :D Magát a szülést nem vállaltam, hiába érkezett rá kérdés, de úgy döntöttem, az előtte és utána történtekkel megbirkózom.

Jövő héten érkezem Jamesszel (heh, már csak meg kéne írni), egy köszönetnyilvánítással, aztán vége, lezárom a történetet.

Narissza

Ui.: Ha esetleg felmerült bennetek kérdés úgy kábé bármivel kapcsolatban, vagy nem értettek valamit, ne tartsátok magatokban! Annak is szívesen szorítok helyet a záró rész után. :)