Acacia melankolikusan hevert az ágyán. Külső szemlélő azt hihette volna, hogy alszik, de a lány méregzöld szeme éberen csillogott.

Ahogy meghallotta, hogy szobatársai mozgolódni kezdenek, óvatosan a fal felé fordult, arra függesztette üres pillantását.

Fáradtan lehunyta szemét, hogy erőt vegyen a minden reggel lejátszódó beszélgetéshez, ujjaival ösztönösen a takarója sarkát kezdte piszkálni.

- Szerinted tudott ma pihenni? – kérdezte hangjában végtelen aggodalommal Marlene McKinnon.

Nem. Nem tudott. Egy éve és két hónapja nem tudta rendesen összeszedni magát.

- Nem tudom – lehelte Lily Evans tétován. – Olyan, mintha aludna még, de minden nap így néz ki.

Acaciának oda sem kellett néznie, hogy lássa maga előtt barátnői aggodalmas tekintetét.

- Azt hittem, a nyár majd segít neki, de... - Acacia hallani vélte Marlene tincseinek suhogását, ahogy a fekete hajú lány megrázta a fejét.

Persze, Acacia is azt hitte. De hiába próbált a nyáron bármit. Felejteni. Túllépni. Barátként tekinteni rá. Elhatározni, hogy összejön vele. Semmi nem használt. Csak a pusztító üresség maradt.

És akkor az utána jövő szeptemberre még nem is gondolt. Ez pedig jó volt így. El akarta felejteni.

- Mióta Sirius... - Lily szava is elakadt.

Mióta elcsábította Siriust, teljesen a rabjává tette, és egy mesteri szúrással szemmel alig látható darabokra törte a szívét. Ha Acacia behunyta a szemét, könnyedén maga elé tudta képzelni a véres szilánkokat.

Ez volt az a pont, ahol másik két szobatársuk is beszállt, hogy mindent kiderítsen arról az ominózus éjjelről.

- Mióta Sirius micsoda? – érdeklődött késedelem nélkül Cynthia.

- Azt mindenki tudja, hogy Black szívét összetörte, amit Acacia művelt, de mi történt? – Tracy hangjában még annyi év után is érződött egy kevés francia akcentus.

- Tessék? – Megint Lily beszélt, úgy tett, mintha nem hallaná Cynthia kérdését.

- Ugyan már! Elmennek egy randira, másnap Black úgy néz ki, mint akin áthajtott a Roxfort Expressz, és te megpróbálod bemesélni, hogy annak ott semmi köze hozzá? – Ha Acacia ébren lett volna, mármint úgy, hogy a többiek is tudják, egész biztosan egy sértő kézjellel jutalmazza a megjegyzést, így viszont csak a szemét forgatta.

Kimerülten sóhajtott egyet. Aznap reggel még annyira se volt energiája ezt végighallgatni, mint máskor. Valahogy ki tudta hagyni, hogy az egész elmúlt évet részleteire szedjék. Sokadszorra.

- Jó reggelt! – dünnyögte, miközben felült.

A levegő megfagyott a szobában.

- Hogy aludtál? – próbálta megtörni a kínos csendet Marlene.

- Fantasztikusan – ironizált Acacia. – Ja, és Cynthia, nem annak ott, hanem neki – vetette be kedvenc fegyverét, gúnyos félmosolyát, a lány, miközben hajkeféért kotorászott.

Cynthia elpirult, motyogott valamit, aztán gyorsan bevonult a fürdőbe. Tracyre elég volt egyetlen ronda pillantást vetni, hogy kövesse barátnőjét.

Acacia felöltötte a maszkját, az érzelemmenteset. Már így is később tette, mint kellett volna.

- Mennyit hallottál? – érdeklődött Lily óvatosan.

- Épp eleget.

- És mennyit aludtál? – tudakolta Marlene.

Acacia lesütötte a szemét, válasz helyett a falon lógó tükörhöz lépett. Koncentrált, elképzelte magát barnán, aztán csalódottan szusszant egyet.

- Ma se megy – állapította meg Lily. – Mi van veled?

- Én csak egy ijesztő, összetört szívű lány vagyok, aki hazamegy karácsonyi szünetre, és kinyírja a szüleit – hadarta Acacia egykedvűen.

- Ennyire nem vagy túl rajta? – Marlene lágyan átkarolta szőke barátnőjét, de az lerázta magáról.

- Mondtam már, az mindegy.

Persze hogy nem volt túl rajta. Soha, egyetlen lány se volt ugyanolyan, miután Sirius csapdájába esett.

Lily csalódott pillantást vetett rá, mielőtt folytatta a faggatózást.

- Mit írtak tegnap a szüleid?

Acacia halk morgást engedett ki magából.

- Közölték azok a fránya ősök, hogy legyek szíves hazautazni karácsonyra, mivel szeretnék bejelenteni, hogy megkérték a kezem.

Barátnői galleon méretűre tágult szemeire ügyet sem vetve elhallgatott. A szüleiből is elege volt. És már csak néhány napja volt összegyűjtenie az egészen hatástalan érveit az érdekházasság ellen.

- Férjhez mész? – sikkantott fel Marlene.

- Ha rajtam múlik, ugyan nem – rázta a fejét Acacia. – Tizenhét vagyok, Merlinre!

- És... – kezdte volna Lily, de Acacia leintette.

- Elég volt mára. Inkább készülődj.

Acacia a reggeleket utálta a legjobban. Amikor Marlene egy év kapcsolat után is elpirulva köszön Remusnak, Lily veszekedni kezd Jamesszel, Peter elejt, felborít valamit, esetleg beleütközik valakibe, Sirius meg...

Sirius ellenséges pillantást vet rá, amelyre Acacia a létező leggúnyosabb vigyorával válaszol. Igyekezett tudomást sem venni a szívéről, amely ki akart ugrani a helyéről, helyette inkább a fiú gyűlölettel teli szemére figyelt. Az segített kitölteni az ürességet.

És ezt természetesen az egész Griffendél végig nézi, árgus szemekkel pásztázva Acacia érzelemmentes és Sirius háborgó tekintetét.

Mindenki tudni akarja, hogy ki az, aki képes volt a gyógyíthatatlan szoknyapecért megtörni, és a jó út felé terelni. És még inkább érdekli őket, hogyan csinálta.

Acacia körbehordozta gúnyos mosolyát a bámészkodókon, mire hirtelen mindenkinek lett jobb dolga is. Szokásos szerda reggel. Soha, semmi nem különbözhet.

A koreográfia nem változott a nap további részében sem.

Lementek reggelizni, ahol Acacia és Sirius a két legmesszebbi pontot foglalta le.

A folyosón megbámulták.

Első óra egy kis Sirius-mentes idő, pihenő, de a maszkját egy másodpercre sem engedte le.

A folyosón megbámulták.

Második órán Lumpsluck újfent megpróbálta pármunkára fogni Acaciát és Siriust, de az azonnal kitörő káosznak és felhördülésnek hála ismét megváltoztatta a döntését.

A folyosón megbámulták.

Lyukas óra, a hetedéves, griffendéles lányok közül csak neki, ezzel elnyerve a nap egyetlen igazi szünete címet. A remény legkisebb szikrája nélkül újra megpróbálta a metaformálást, sikertelenül. Nem mintha tényleg elhitte volna egy másodpercre is, hogy néhány óra alatt rendbe jöttek az érzelmei, túllépett az ürességen, és visszatér a képessége külseje megváltoztatására. Mennyire szívesen elbújt volna egy ismeretlen arca mögé! De ez is a szenvedéséhez tartozott. Nem menekülhetett előle.

A folyosón még jobban megbámultak.

Remusszal kettesben sétált a következő órájukra, amikor rájött, hogy valami mégsem úgy történt, mint kellett volna.

- Mi történt tegnap este óta? – szegezte a mellette battyogó fiúnak a kérdést, aki erre összerezzent.

Acacia gyilkos pillantást lövellt egy csoport róla pletykázó hugrabugosnak, akik sürgősen odébbkotródtak. Legalább halkan beszélnének!

- Nem értem, mire gondolsz – védekezett azonnal Remus.

Kiosztott néhány sértő kézjelet mardekáros évfolyamtársainak, akik hangos sziszegéssel jutalmazták. Acacia érezni akarta azt az elégedettséget, amely mindig együtt járt a kígyós házzal, az ősellenségeikkel való összetűzéssel. Nem találta.

- Mit csinált Sirius? Mire eljön ez a szünet, lankadni szokott a figyelem, mivel az iskola nagy része konstatálja, hogy ma se nőtt második fejem.

Remus továbbra sem volt túl közlékeny.

- Inkább Marlene-t faggassam, aki teljesen ki fog készülni tőle? – Acacia övön aluli ütése talált. Marlene egy éve folyamatosan felelősnek érezte magát, hogy Sirius szíve összetört, Acacia pedig a lányként született újra, aki összetörte Sirius Black szívét. Az, hogy ő maga is sérült közben, csak Marlene-t és Lilyt érdekelte. Esetleg Remust. Nem mintha más tudott volna róla.

- Szakított a barátnőjével – vallotta be végre fiú.

- Tudhattam volna – morogta a lány.

Sirius láthatóan megkomolyodott. Nem töltött minden éjjelt más lánnyal, a megjegyzéseit is moderálta, több tartósabb kapcsolata is volt. Legalábbis nála kifejezetten soknak számított az egy hét elérése.

De annak az átkozott, gyönyörű éjszakának minden hónapfordulóján véget vetett az aktuális románcának függetlenül mindentől. A lány kinézetétől, házától, agykapacitásától. Csakis azért, hogy Acaciát bosszantsa. Jellemző. Kicsinyes bosszú.

- Nem bírta volna ki, hogy ne tegyen nekem keresztbe? – fakadt ki Acacia, aztán sürgősen eltüntette az érzelmeket az arcáról. Remusban bízott, hogy nem árulja el, a folyosón leselkedő vérszívókról viszont határozottan nem mondhatta el ugyanezt. – Köszönöm – biccentett Remus felé. – Itt elválnak útjaink – intett a felfele induló lépcső felé.

- Közösen van óránk – ráncolta a homlokát a fiú. Úgy érti, lenne. Mindig elmondja. Minden hónapban. Mindig tudja, hogy Acaciának szüksége van egy kis egyedüllétre.

A szokásos menetrend.

- Muszáj rendbe raknom a gondolataimat, mielőtt találkozom azzal a tulokkal – mosolyodott el Acacia. – Szia!

És mielőtt Remus reagálhatott volna, a lány eltűnt az előtte megnyíló diáksereg tengerében.

Felrohant néhány lépcsőn, elég gyorsan ahhoz, hogy ne ismerjék fel. Egy titkos átjárón keresztül elérte a hetedik emeletet, ahol szinte sose járt senki.

Hamarosan a kedvenc helyén ücsörgött, egy elrejtett folyosószakasz ablakában. Homlokát az üvegnek döntötte, próbált kitörni az ördögi körből, amely minden hónapfordulón befurakodott a fejébe.

Hiba volt összetörnöm a szívét. Talán elég lett volna, hogy belém esett. Boldog pár lehetnénk még most is.

Halkan felkiáltott, ajkába harapott, a fájdalom segített visszanyerni az önuralmát.

Ha nem teszem meg, engem is csak kihasznált volna, mint az előttem és utánam lévőket. Ha nem tanulja meg a leckét, magától sose komolyodott volna meg. Már rég szakított volna velem.

Kimerülten, de elégedetten sóhajtott. Még egy hónapot nyert.

Ahogy hátrasimította szőke loboncát, mozgást érzékelt a szeme sarkából. Egy villanásnyi időre Siriust vélte felismerni, aztán megnyugodva nyugtázta a mardekáros címert a fiú talárján. A tudata peremén mintha felismerte volna a fiúban a Sirius öccsét, de hamar kiszorította a gondolatot, bemutatott a fiúnak, aztán újra a fejében lévő katyvaszhoz fordult.

Hatalmas erőfeszítéssel kizárta Siriust az örvényként kavargó képzeletéből, inkább kényszerítette magát, hogy a közelgő karácsonyi szünetet gondolja végig. Ha komolyan gondolták, hogy ki akarják házasítani, márpedig a szüleinél még Perselus Pitonnak is jobb humora volt, akit még senki nem látott mosolyogni, akkor hatalmas patáliát fog csapni.

Elégedetten hátradőlt. A szüleivel szinte nem is lehetett mást csinálni, mint veszekedni, egy érdekházasság ötlete pedig mindannyiukat ingerlékennyé teszi.

Talán erre a veszekedésre volt szüksége az elmúlt egy évben, amikor semmi nem bírta kiszakítani a fájdalmából. Talán ott rontotta el, hogy megpróbált a megszokott dolgokhoz ragaszkodni, még azután is, hogy beléjük fásult.

És nem elég, hogy a monoton napok sora a megmaradt energiáit is elölték. Nem is a szüntelen nyomás zavarta a mellkasában, vagy hogy mindenbe belefásult, hogy szinte semmit nem érzett, kivéve azt a szökőárt, amely Sirius láttán kelt életre a hasában.

A legjobban még csak nem is az fájt neki, hogy szerelmét feláldozta a közjó oltárán, hogy mert lépést tenni a lányokért, akik a fiú játékszereiként végezték volna záros határidőn belül. Miért elfogadott, hogy Sirius ezt művelte, és miért lenne megbotránkoztató, ha egy lány járná végig az iskola összes ágyát? Ha ez megtörtént volna, a lány minden bizonnyal közutálat tárgyává vált volna, és ribancnak hívják. Az a galád himpellér ellenben legrosszabb esetben is féltékeny pillantásokat a kevésbé elbájolóbb fiúktól. Acacia egyetlen másodpercig sem sajnálta, amit tett.

A magány azonban sokszor kibírhatatlannak érződött. Saját barátnőin kívül kevés emberrel tudott beszélni. Őket meg nem merte beavatni. Jóban voltak a Tekergőkkel. Túlságosan. Direkt biztosan nem árulták volna el, de Lily James barátnője volt, Marlene pedig hosszú évek óta testvéries kapcsolatban élt a fekete hajú hódítóval.

És kinek panaszkodott volna? Remusnak? Tovább nem adja, az rendben. De megölné mindeközben a bűntudat, hogy mi mindent elhallgat Sirius elől.

És akkor már csak egy egész iskolányi fiatal maradt.

A lányok nagy része hálás volt neki, de tartottak tőle. Senki nem tudta Acacián és Siriuson kívül, mi történt azon az éjjelen, így vad pletykák kaptak szárnyra. Acacia alakja félelmetes ködbe burkolózott, tartottak villogó szemétől és gúnyos mosolyától. Elterjedt, hogy bármilyen erős kapcsolatot a földbe tud tiporni egy pillanat alatt. Ha jöttek, csak pletykatémát kerestek.

A fiúk meg még náluk is rosszabbak voltak. Az ő szemükben az elérhetetlen trófea volt, akinek lába még a nagy Sirius Black láttán sem remegett meg. ha közeledtek felé, egytől-egyig csak meghódítani akarták. És mindeközben még jobban féltek tőle, mint a lányok.

Acacia fáradt sóhajjal hátradöntötte a fejét. Kimerült az ijedt, irigykedő, megvető pillantások kereszttüzében.

Talán hálásnak kéne lennie, amiért a szüleinek ilyen borzalmas ajándékötletei vannak. Egy egészséges veszekedés végre felélénkíti majd. Lehet, hogy erre volt szüksége, nem arra, hogy megbeszélje valakivel a problémáit, az érzéseit. Felesleges azon rágódnia, hogy hányadik szünetig fogja mindenki őt figyelni, és mikortól fog megoszolni a közönsége.

Csak ki kell szakítani a komfortzónájából, és minden jóra fordul. Túllesz ezen az ostobaságon, újra érezni fog rendesen. És onnantól pedig csupán egy lépés, hogy újra képes legyen megváltoztatni a külsejét.

Akkor pedig mindegy, mit gondol az iskola, végre képes lesz eltűnni a tömegben, nem kell örökké azon aggódnia, hogy honnan akarják kifürkészni a titkait. Felszívódhat, megkönnyebbülhet.

De a legjobb az egészben, hogy ez végre elég lesz ahhoz, hogy Sirius Blacket egyszer s mindenkorra elfelejtse.

Bármin múljon is.