Acacia éberen feküdt, és a hányingerével küszködött. Hónapok óta érezte a gyomrában a csomót, és végre ki fogja bogozni. Bár mások talán csak egyetlen éles vágást fognak látni.

Fáradtan oldalra hajtotta a fejét, hogy Sirius arcára lásson. Talán utoljára teszi. Valószínűleg. Nem törődött a kockázattal, lágy csókot lehelt a férfi ajkára, mielőtt hangtalanul kicsusszant az öleléséből.

Még egy utolsó árulás a varázsvilágért.

Fájt a szíve. Sirius végre boldog volt, és megint elveszi tőle.

Macskaként kisurrant a szobából, csendesen behajtotta az ajtót, nem csukta be, nem hagyhatta, hogy éppen a halk kattanás buktassa le.

Visszanézett, megremegett. Legkésőbb néhány óra múlva halott lesz. Talán korábban. És még csak el sem mondhatja személyesen Siriusnak. Eltűnik, mint mindig. Újra ő lesz a lány, aki összetörte Sirius Black szívét. Csak ezúttal nagyobb tétek hevertek az asztalon.

De tennie kellett valamit. Voldemort visszatért, ezt pedig csakis a horcruxainak köszönhette. Nem az volt az egyetlen, amit Regulus az élete árán pusztított el.

Acacia átölelte magát a karjával, hogy erőt öntsön magába.

Szólnia kell Dumbledore-nek. Réges-rég meg kellett volna tennie. Pótolnia kellet mulasztását. Akármi is legyen az ára.

Már így is túl sokáig halasztotta. Voldemort visszatérésének már négy hónapja, és nem tett semmit. De túl csábító volt a lehetőség, hogy néhány napot a lányával tölthessen. A Rend házában, takarítás közben, úgy, hogy a gyermekének sokáig semmi fogalma sem volt a tényleges kilétéről, de legalább ennyit kapott. Haladékot.

Most azonban nem maradt vesztegetni való ideje.

Még egyszer, utoljára meglátogatta Csikócsőrt. A hipogriff aludt, de a nő érkezésére felemelte fejét. Acacia könnyedén meghajolt, mielőtt megsimogatta útitársuk csőrét.

- Szervusz, kicsim – suttogta a nő. – Vigyázz arra a bolondra helyettem, jó?

Az állat úgy nézett Acaciára, mintha értené, amit mond.

A nő nesztelen, gyors léptekkel lefele indult. Félt, hogy ha sokáig húzza, akkor nem lesz ereje megtenni.

Libabőrös lett a hideg, őszi levegőn, de nem állt meg. Kinyújtotta karját, előre tartotta varázspálcáját, mintha az mutatná az utat.

Tűnődve forgatta kezében régi fegyverét. Egyszerre idegenkedett tőle, és üdvözölte régi ismerősként. A főnixtoll mag felismerte, hajlandó volt vele tartania, de már Siriushoz tartozott. Vissza kellett vennie egy kicsit a férfitől, hogy eljusson a Roxfortba. Egy utolsó kaland.

- Üdvözlöm a...

- Tudom. – Egyetlen pengeéles szóval a kalauzba fojtotta a szót. – Negyven galleont kaptok fejenként, ha egy percen belül Roxmortsba érünk – ígérte szárazon a férfina... Nem is, csak egy fiú volt. Egy suhanc. De megígérte neki és a vezetőnek. Több pénzt is megért, ha sikerül véghez vinnie.

- Hogy mennyit?

- Pontosan hallottad. És ha nem kérdezősködsz, még tízet fizetek – tette hozzá, mire rekordgyorsasággal záródott mögötte az ajtó, és valóban, másodpercek alatt elérte a célját. – Osszátok el! – dobta hátra az erszényét, melyben száz galleonnál biztosan több lapult.

Neki már úgysem kellett.

Tétova léptekkel haladt a birtok vadkanos kapujáig, onnan azonban határozottan ment tovább. Nem maradt ideje habozni. Nem maradt ideje semmire.

A rácsok feltárultak, Dumbledore bizonyára tisztában volt vele, hogy amikor kijelölte levelében a dátumot, ilyen istentelen időponttal tervezett.

Hamarosan az ismerős folyosókat rótta. Csak az igazgatói iroda előtt torpant meg. Tudta a jelszót, de szüksége volt egy utolsó lökésre. Siriust átverte, csak egy levelet hagyott hátra, Remusról tudta, hogy a rózsaszín hajú aurornál jó kezekben lesz, Csikócsőrtől elbúcsúzott. Azonban...

Halk lépteket hallott. Szőke lány érkezett, épp olyan szőke, mint Acacia. Sirius szürke szemeivel. A nő vértelen mosolyra húzta a száját. Hát ez is meglesz.

- Acia? Te mit keresel itt ilyenkor?

- Mondja a diák, aki ilyenkor a folyosókon sétál – lőtt vissza kedvelt, gunyoros mosolyával Acacia.

Hallgatta, ahogy a kislánya, aki szinte felnőtt nővé érett már, zavaros fejtegetésbe kezd egy elsős trágyagránátjáról és valamiféle büntetőmunkáról. Ez olyannyira nem illet a talárján csillogó iskolaelsői jelvényhez, hogy a nőnek kedve támadt felkacagni. Olyan őrülten és zabolázatlanul, mint annak idején Sirius tette.

- Szóval mit is keresel fél ötkor Dumbi irodája előtt? – érdeklődött, közben tűnődve Acaciára nézett. Elsápadt.  – Úgy nézel ki, mint aki meg fog...

- Kérlek, ne – szólt rá Acacia csendesen. Hozzátett még néhány mondatot, igyekezett elterelni a lány figyelmét, miközben erőt gyűjtött egy legeslegutolsó varázslathoz.

Vérezni kezdett a szíve, hogy éppen a lányára kell pálcát fognia, az elvesztett varázserő fájdalma feszegette belülről, de nem adhatta fel.

- Confundo!

A lány összezavarodva elsétált, valamit motyogott az orra alatt, Acacia szemébe pedig végre béke költözhetett. Most már tényleg minden szálat elvarrt.

Hagyta, hogy gondolatai messzire szárnyaljanak vele, ahogy a mozgólépcső egyre feljebb emelte.

Erőteljesen kopogott a faajtón, válaszra sem várva belépett.

- Á, Mrs. Black! – vidult fel az öreg igazgató, aki bojtos hálósipkájától eltekintve fel volt öltözve. – Szólíthatom így?

Acacia vállat vont.

- Mindegy. A legtöbben Acaciának vagy Aciának szólítanak. Nemsokára meg úgyse fog senki sehogy se szólítani.

- Megkérdezhetem, hogy miért jött? – kulcsolta össze a kezét Dumbledore, teljesen elkomolyodott.

- Meghalni – közölte lakonikusan a nő.

- Mérget vagy halálos átkot szeretne? – kérdezte a professzor rezzenéstelen arccal.

- Meg kell szegnem egy Megszeghetetlen Esküt. Fontos információm van Voldemortról.

- Értem. Volna olyan kedves megosztani velem a teljes történetet?

Acacia örömtelenül felnevetett.

- A férjem bármikor felébredhet a hiányomra, és nem fogja kellően megnyugtatni a hátrahagyott levél, miután rájön, hogy a búcsúmat tartja a kezében. Egyébként pedig kétlem, hogy akár egy könyv is elég lenne mindarra a porlocktrágyára, ami idáig vezetett.

- Pedig úgy tudom, maga otthonosan mozog a könyvek világában. Nem sajnálja, hogy két életet is hátrahagy?

Acacia halványan elmosolyodott.

- Kiszorultam a varázslók közül, amikor elvesztettem az erőmet. Sose tudtam beilleszkedni a muglik közé. Látszólag két világnak vagyok a részese, valójában azonban csak a peremükön egyensúlyozom. Most pedig eljött az idő, hogy egy harmadikat fedezzek fel.

- Kérem, Acacia, gondolja végig újra, hiszen...

A nő megunta a szócséplést, mélyet sóhajtott. Nem félt az ismeretlentől, csak a szeretteinek okozott fájdalom mértékétől. Nem mintha lett volna visszaút. Ha pedig lett volna, akkor se nézhetett volna rá.

- Voldemort – mintha az Eskü megérezte volna, mire készül, égni kezdett az alkarja – készített – lángnyelvek keltek életre a bőrén, Acacia szinte kedvtelve figyelte őket – horcruxokat.

Dumbledore halk „hát így" felkiáltás közepette holtan rogyott a földre Acacia Harris, Acacia Black, a lány, aki összetörte Sirius Black szívét és a nő, aki megtette újra.

Egy tízes skálán mennyire utáltok? :D Ne tartsatok vissza semmit, égek a vágytól, hogy megtudjam.

Pénteken érkezik a zárórész Sirius szemszögéből, az is hasonlóan rövidke lesz, utána jövő héten hozom a bónusz novellákat. Ha maradt még ötletetek hozzájuk, szeretettel várom.

Narissza