Acacia magához szorította Marlene-t, aztán rögtön ment is tovább Remushoz.

- Hiányoztatok! Sirius alig akart elengedni, el tudjátok ezt hinni?

- Siri mindig is bolond volt, de ennyire? – rázta a fejét vidám kacagással Marlene.

- Mit mondott? – érdeklődött Remus, és állát megtámasztotta barátnője vállán.

A McKinnon-család nappalijában ültek, és Acacia hagyta elvonni a figyelmét a kérdésről a berendezés által. Néhányszor járt még csak Marlene-nál, és általában csak átsuhantak a házon barátnőjük szobájáig.

Egy kanapé és egy karosszék ált középen, a szűkös szobában csak egy komód fért el a falon lógó tükör alatt. Az azon álló képkeretek számtalan vidám pillanatot rögzítettek McKinnonék életéből. Acacia egyik kedvencén Marlene nevetett a kamerába az öccse hátáról.

- Nem kerülheted ki a választ – figyelmeztette Remus.

- Jól van – sóhajtott Acacia. – Fél egyedül elengedni, mert biztos benne, hogy valaki elárult minket a baráti körünkből.

- Siri ilyet mondott volna? – hitetlenkedett Marlene. – Kettőnkre gyanakszik?

Acacia jelentőségteljes pillantást váltott Remusszal, mindketten tudták, hogy Sirius sose feltételezne ilyesmit fogadott kishúgáról, Lenájáról.

- Értem – bólintott a fiatal férfi. – Hogy szabadultál el?

- Eltereltem a figyelmét, és kiszöktem.

A teljes igazság szerint addig vagdosta a tányérokat Sirius körül a falba, amíg a férfi mozdulni sem mert, majd kirohant, és pálcájával leintette a Kóbor Grimbuszt.

- Véget érhetne már a háború – sóhajtott Marlene. – Bár legalább rengeteg kedves embert megismerek a Főnix Rendjében – tette hozzá. Acacia ellágyultan figyelte az örök optimistájukat. – Például az a házaspár, akiket Siri hozott a múltkor. Hogy is hívják őket? – Idegesen játszani kezdett a tincseivel. – A férfi Victor, az biztos, a nő pedig egészen hasonlít Acaciára.

- Ciniék beálltak? – sápadt el Acacia.

- Ismered őket?

- Futólag – legyintett. Aggodalmasan dobolni kezdett az ujjaival. Az ő csöppségükkel együtt három gyermekük van, az egyikük még csak fél éves! Mit képzelnek ezek?

- Nagyon szimpatikusak. És a gyerekeik valami tündériek! – Marlene elábrándozott egy pillanatra. – Mindjárt jövök, kiszaladok valamiért a konyhába! – Mire barátai válaszolni tudtak volna, már ott sem volt.

- Mikor kéred meg a kezét? – fordult Acacia azonnal Remushoz.

- Én, izé, fogalmam sincs, miről beszélsz! – hebegte rémülten a kérdezett.

- Négy éve együtt vagytok, és eléggé elválaszthatatlannak és szerelmesnek tűntök még mindig – fejtegette lágyan Acacia. – Mi kell még? Háborúban állunk, ne várd meg, amíg késő lesz, kérlek!

Remus lehajtotta a fejét.

- Ezt nem értheted. Nekem van egy... Van egy kis gondom, és...

Acacia előrehajolt, hogy megpaskolja barátja térdét.

- A kis szőrös probléma?

A férfi teljesen elsápadt.

- Honnan...?

- Marlene egy időben beszélt álmában, és ez történetesen egybeesett azzal az időszakkal, amikor nem sokat aludtam – magyarázta Acacia. – Nem akartam mondani korábban, mert úgy éreztem, neked kell elmondanod, ha készen állsz, de úgy látom, nincs több időm várakozni.

- Ha tudod, akkor érted, miért nem lehet – dörmögte kétségbeesetten Remus.

- Hadd emlékeztesselek, drága barátom, hogy Marlene ezzel a tudással van együtt veled évek óta. És kérlek, hidd el, már nagyon vár arra a gyűrűre.

- Miből gondolod? – Remus arca felgyulladt az örömtől.

- Látom rajta – mosolyodott el Acacia. – Hét évig osztottuk meg egymással a szobánkat, az érzéseinket és a titkainkat, le tudok olvasni ennyit az arcáról.

- Gondolod?

- Persze!

- Miről van szó? – érdeklődött a visszatérő Marlene. – Csak felraktam főni a krumplit a vacsorához.

- Épp főzésről beszéltünk – kapott az alkalmon Acacia. – Remusnak van egy nagyszerű receptje, és megígérte, hogy megtanít rá.

- Lupin nem is tud főzni – közölte fura arckifejezéssel Marlene. Fejét csodálkozva félrebillentette.

- És látod, még így is jobb nálam – bólogatott komolyan Acacia. – Az elmúlt egy évben legalábbis biztosan. – Marlene sajnálkozó pillantására erőltetten elmosolyodott.

- Mit szólnál, ha valamikor megtanítanám neked a receptet? – ajánlotta Remus, mire Acacia győzedelmesen felszisszent.

- Nagyszerű lenne.

- Jöhetek én is? – csillant fel Marlene szeme.

- Nem! Te majd megnézed a végeredményt – vetette fel Acacia.

- Remek ötlet!

- Akkor reszkess, Remus, mert közösen kifőzünk valamit!

Acacia nem számított rá, hogy amikor hazaér, Sirius még mindig ott fog várni rá, ugyanazzal a dühös arckifejezéssel, amelyikkel ott hagyta.

- Neked nem éjszakai gyakorlatod lett volna ma? – morogta köszönés helyett.

- Rémszem lefújta. Kémet talált, így most az egész csapatot kihallgatja holnap délelőtt.

- Csak nekem lehet ekkora szerencsém – dünnyögte Acacia. Magán érezte Sirius átható pillantását, ahogy megállt lerúgni a cipőjét. – Még mindig dühös vagy?

- Te hajigáltál tányérokat!

- Mert árulónak nevezted az egyik legjobb barátomat!

- Tény, hogy valaki információkat szivárogtat!

- És kizárt, hogy Remus legyen az! Ennél még Peter is esélyesebb, könyörgök!

- Mióta véded te ennyire?

- Mióta a barátom, te tökkelütött!

- És én mid vagyok, te köpönyegforgató?

- Most már én is áruló vagyok?

- Nem ezt mondtam!

- Hanem?

- Ne haragudj, hogy ideges vagyok, miután fél délután tányérokat állítottam össze!

- Ó, te szegény, háromszor meglengetted a pálcádat?

- Tudod jól, hogy ha összekeverednek a darabok, akkor nem ilyen egyszerű!

- Tudod mi még nehezebb? Ha nem tudod összerakni, darabonként kell összeszedned, és közben azon merengsz, hogy hozzá fogsz-e szokni valaha, hogy elvesztetted a személyiséged egy részét!

Acaciának itt lett elege, bevonult a szobájába, és mielőtt bevágta az ajtót, hátraszólt a közeledő Siriusnak.

- Ne! Le kell nyugodnom, mert nem tudom, hogy megcsókolni vagy felpofozni akarlak!

Nem várt választ, csak végre becsapta az ajtót.

Fél órával és egy bögre előző esti teával később kilépett, és a szintén sokkal nyugodtabb Sirius elé állt.

- Sajnálom – mormolták egyszerre.

- Ugye nem sebesítettelek meg a szilánkokkal? – kérdezte aggodalmasan Acacia. – Akkor ebbe bele sem gondoltam, csak el akartam menni.

- Nem. Az én megjegyzéseim mennyire hatoltak mélyre? – tudakolta Sirius.

Acacia előhúzta a felsője alól a láncra fűzött gyűrűt.

- Nálam van ez. Nem tudsz mit mondani, ami megbánthat.

Sirius lehúzta a nőt az ölébe.

- Mintha egy csókot emlegettél volna – suttogta.

Acacia két kezébe fogta a férfi arcát.

- Nem tudom, Sirius. Élvezem ezt a köztes állapotot a barátság és a szerelem között, és félek, hogy minden elromlik, ha továbbmennénk. Úgy értem, a korábbi csókok nem sikerültek kifejezetten jól.

- Ha belegondolsz, született belőle egy unokahúgunk.

Acacia felkacagott.

- Komolyan az unokahúgunknak hívtad a gyerekünket?

- Minek hívnál egy rokont, akit látogatsz, és nem cserélted a pelenkáját?

Acacia a férfi homlokához dőlt.

- Talán igazad van – mormolta.

Tekintetét a férfiéba fúrta, ajkuk már majdnem összeért, Acacia megremegett a lehetséges következmények gondolatától, és...

És riadtan szétrebbentek az ablakon kopogó bagolytól.

Acacia zavartan elvette a levelet, elolvasta, és izgatottan fordult Siriushoz.

- Sirius, Sirius, Sirius!

- Mi történt?

- Lily kórházba ment!

- Tessék?

- Megindult a szülés! – magyarázta. Sirius kikapta a kezéből a cetlit. – Már néhány órája, de csak most jutott James eszébe, hogy írjon – tette hozzá.

- És James szüleinek állapota rosszabbodott – suttogta Sirius.

- Ez is ott van? – Acacia visszahúzta a kanapéra a férfit, az ölelésébe zárta, úgy ringatta, mint egy gyereket. Pontosan tudta, mit jelentett már évek óta neki Fleamont és Euphemia Potter. Azzal is tisztában volt, bár Sirius nem mondta ki, hogy reménykedni kezdett, amikor előző héten egy kicsit jobban lettek.

Acacia a fejét csóválta. Sárkányhimlő az ő korukban? James későn született, a házaspár már kifejezetten idős volt, de nem merte Siriusnak kifejezni aggodalmát, miszerint nem fogják túlélni.

- Bemenjünk Jamesékhez? – vetette fel lágyan.

- Ki nem hagynám a keresztfiunk születését – vigyorodott el Sirius.

- Csak a te keresztfiad.

- Mert épp a vécében hánytál, amikor Ágas nem bírta tovább, és felkért – nevetett fel a férfi.

- Hülye romlott paradicsom – morogta Acacia. – Megyünk?

- Motor?

- Igen – sóhajtott hálásan Acacia. A társashoppanálást még jobban utálta, mióta elvesztette a varázserejét. – Imádom, hogy ilyen közel lakunk Londonhoz.

Bemászott Sirius mellé az oldalkocsiba, és miközben élvezte az arcába vágó szelet, próbálta elképzelni Jamest és Lilyt szülőként. Főleg Jamest, aki maga is egy nagy gyerek volt. Majdcsak meglátjuk – suhant át a fején.

Egy órán belül elérték Londont, és Sirius csak kétszer tévedt el, mielőtt meglátták a Mungót álcázó kirakatot.

- Lily és James Potterhez jöttünk, születik a keresztfiunk – jelentette be a bejáratot őrző csúnya babának Acacia, mire az begörbítette az ujját. Sirius megfogta a nő könyökét, és áthúzta az üvegen.

A feléjük szálló fertőtlenítőszagtól Acacia megszédült egy pillanatra, mielőtt az információs pulthoz lépett. Szerencséjükre így késő este nem kellett hosszan várniuk.

- Miben segíthetek? – kérdezte unottan a recepciós boszorkány, miközben szakavatottan körömlakkot kent mutatóujjára.

- Lily Potterhez jöttünk – jelentette be Sirius.

- Á, az ideges kismama – dünnyögte szórakozottan a nő. – Második emeleten kétszer jobbra, már messziről hallani fogják a dühöngést, és a boldog apa ujjtördelését.

Acacia kettesével vette a lépcsőket, Sirius alig tudta tartani a lépést. A fehér csempével kirakott folyosó kétharmadánál az ideges James járkált fel-alá, arcszíne enyhén zöldes volt. Remus és Marlene a kirakott székeken üldögéltek, biztató szavakat sugdostak Jamesnek, aki mintha meg sem hallotta volna.

Ahogy Acacia fülelni kezdett, kis híján felnevetett a közeli kórteremből kiszűrődő hangok miatt.

- Nézze, drágám, már kint a feje!

- Nagyszerű! És mi lenne, ha a fecsegés helyett inkább segítene? Merlinre!

- Tapmancs, Acacia, csakhogy itt vagytok! – James megkönnyebbülten vonta őket keblére. – Annyira aggódom! Szerintetek rendben fog zajlani minden?

- Ne aggódj, Ágas, minden tökéletes. Egészségesek lesznek mindketten, és tökéletes kis családot fogtok aggódni.

- Tudtátok, hogy Dumbledore személyesen intézkedett a biztonságunk érdekében? Legalább egy féltucat auror cirkál a környéken.  – James láthatóan össze-vissza fecsegett bármiről, ami eszébe jutott, hogy egy kicsit megnyugodjon.

Acacia barátaik mellé oldalazott.

- Mikor értetek ide?

- Egy órája? Másfél? – tűnődött Marlene.

- Még McKinnonnál voltam, amikor megkaptuk az üzenetet – tette hozzá Remus. – Így jöhettünk rögtön.

- Peter? – Nem mintha hiányolta volna a sokszor idegesítő és bátortalan Tekergőt, de Acaciát meglepte, hogy ne jönne el valaki az elválaszthatatlan négyesből.

- Úgy tudom, annyit mondott, hogy halaszthatatlan dolga akadt – vont vállat Marlene.

Idegőrlő perceknek tűnő órák vagy óráknak tűnő percek következtek, Acacia nem tudta volna megmondani. Egyszerre tűnt egy örökkévalóságnak és egyetlen szempillantásnak, amikor feltárult a kórterem ajtaja, és James beviharzott, félrelökve a gyógyítót, aki kijött volna tájékoztatni.

Acacia felszisszent, látva, mennyire kimerült a szülést levezető varázsló, aztán végre észrevette Lilyt is, és felkuncogott. Barátnőjük úgy nézett ki, mint aki egy tíz órás alvás után ébredt fel, kezében pedig...

- Ez, ez ő? – James hangja megremegett. – Ez tényleg ő, Liliomom?

- Nem, elcseréltem az ablakon keresztül! – csattant fel a friss anya. – Ne kérdezz most tőlem hülyeségeket, James, persze, hogy ő!

- Harry James Potter – suttogta az ifjú apa áhítatosan. – 1980. július 30.

- Igazából nem – szólt közbe Remus. – Tíz perce múlt éjfél.

James még egy percig gyönyörködött szótlanul a fiában, mielőtt váratlanul felkapta és kirohant vele. Mindenki lefagyva figyelte, csak Lily mosolygott változatlanul.

- Sirius – intett a férfinak. – Menj utána, mielőtt késő lesz – kérte lágyan, Sirius láthatóan megértette, mert nem várt semmire.

- Mi történt, és miért nem megyünk a frissen elrabolt fiad után? – érdeklődött Marlene.

- A szüleihez viszi – mondta halkan Lily, arcán a bánat árnyával. – Válságos az állapotuk.

- Megcsináltad, Lily! – ujjongott fel Acacia magáról megfeledkezve, amikor lassan leülepedtek a történtek.

- Anya lettem – suttogta sokkosan Lily.

Néhány nappal később a Potter-házban gyűltek újra össze talpig feketében. James másodpercenként váltotta az apai mosolyát és a gyászát.

- Tudom, Tapmancs most nincs itt, de remélem, elfogadod megint az ő nevében is. – Acacia kezét szorongatta.

- Hol van? – vonta össze a szemöldökét Remus.

- Aurorképzése van. Mint az utóbbi két évben szinte állandóan – vont vállat Acacia. Nyugtalanította az az értelmezhetetlen szikra Remus szemében. – Peter?

- Azt írta nekem, hogy halálfalókat látott a rejtekhelye környékén. – Lily egy pillanatra sem vette le a tekintetét a kis Harryről, úgy válaszolt. – Nem merte megkockáztatni, hogy eljöjjön.

Acacia az ujját tördelte, valami nagyon zavarta Peter Pettigrewval kapcsolatban.

- Szóval, Acacia Black és az itt nem lévő Sirius Black, hajlandóak vagytok vállalni fiunk, Harry James Potter keresztszüleinek szerepét? – szavalta ünnepélyesen James.

- Nem hittem volna, hogy képes vagy ilyen fellengzősen beszélni – nevetett fel Marlene. – Gyakoroltad?

- Hát ezt nem hiszem el! Mondd, Holdsáp, a barátnődet is megfertőzted? – A levegő megfagyott egy pillanatra, mielőtt James folytatta. – Muszáj állandóan tönkretennetek a nagy pillanataimat?

A kirobbanni készülő hosszas méltatlankodást Acacia megelőzte egyetlen szóval.

- Vállaljuk.

- És vállaljátok vele, hogy ha velünk bármi történik, beszámíthatatlanok lennénk, vagy esetleg meghalunk, akkor minden tőletek telhetőt megtesztek Harryért, hogy szülei legyetek helyettünk? – vette át a szót Lily egy súlyos pillantással. Aztán vissza is nézett azonnal a gyermekére, mintha mágnes vonzaná.

- Vállaljuk. De maradjunk annál a verziónál, amelyikben nem haltok meg.

- Úgy legyen.

Milyen vidámság van, nem igaz? Hiszen baba született! :D