Acacia bánatosan bámult ki a konyhaablakon. Augusztus 31. Az utolsó nap, mielőtt Regulus felszáll a Roxfort Expresszre.

Még mindig nehezen hitte el, hogy férjhez ment. Nem volt ugyan egészen szabályos, de ettől még házas volt. Akkor is, ha Regulusszal sokkal egyszerűbb volt az életük, amíg minden valódi érzését elpakolta jó mélyre.

Mélyet sóhajtott. Ötlete sem volt, hogy mi fog történni, amikor egyedül marad. Mondjuk átruccan az anyósa, hogy elvágja a torkát?

Megrázta a fejét, és inkább a kenyérre figyelt, amit közel tíz perce tartott a kezében anélkül, hogy egy csepp lekvárt is rákent volna, mint tervezte.

Mozgolódást hallott a szomszéd szobából, Regulustól. Jó. Még rengeteg mindent meg kellett beszélniük.

Újra a reggelijére pillantott, aztán vállat vont, és inkább letette. Semmi étvágya nem volt a saját ötletétől.

- Jó reggelt! – Megrázkódott a hirtelen hangtól.

- Jó reggelt! – fordult a férje felé. – Mire jutottál tegnap a kobolddal?

Regulus a sokadik tárgyalást bonyolította le a kontaktjával, aki hajlandóságot mutatott a diadém lemásolására, de meg is kérte az árát.

- Végre megegyeztünk – sóhajtott elégedetten Regulus. – Nemsokára már csak az árat kell kitalálnunk. De elvállalta.

- Merlinre! Mondd, hogy nem csak viccelsz!

- Teljesen komoly vagyok – biztosította a férje halvány mosollyal. – Azt megeszed?

Acacia szótlanul átnyújtotta a kenyeret.

- Az a kobold közölte, hogy ha nem iszom meg az apja által főzött undorító löttyöt, akkor súlyosan megsértem a vendégszeretetüket.

- Van nekik olyanjuk? – érdeklődött felvont szemöldökkel a fiatal nő.

- Szerintem csak ki akart szúrni velem, de túl régóta egyezkedünk, hogy ennyin elbukjam. Még most is érzem az utóízét.

- Részvétem. – Acacia szórakozottan biccentett, tekintete újból az ablakon túli szabadságra villant.

- Gond van? – Észrevette, miért ne tette volna?

- Csak támadt egy ötletem.

- És nem fog tetszeni nekem.

Acacia nem nézett Regulusra.

- Nem – ismerte be. – De szerintem szükséges lehet.

Regulus két nagy lépéssel átszelte a távot, és megragadta Acacia kezét.

- Mondd el – kérte lágyan a férfi.

Acacia határozottan felvetette a fejét.

- Le akarom tenni a Megszeghetetlen Esküt. – Olyan gyorsan hadart, amennyire csak tudott, hogy elterelje a figyelmét a férje közelségéről, Regulus elfehéredő arcáról, és a tényről, hogy még saját magát sem győzte meg a dologról.

Szavait néhány hosszú pillanatnyi csend követte.

- Értem – felelte végül Regulus. – Igazad lehet. Ha biztos vagy benne.

Acacia szerette Regulusban, hogy belátta a dolog szükségességét, és nem kezdett el aggályokat sorolni.

- Biztos vagyok benne – biztosította. Már majdnem elhitette magával.

- Tudod mivel jár ez, ugye?

Acacia bólintott. Ha Voldemort akár csak megsejti, hogy tudnak valamit, minden eszközt be fog vetni, hogy kiszedje belőlük. Szükség lesz a motivációra.

- Még ma meg kell tennünk. Nem vagyok biztos benne, hogy az összes halálfaló elég bezártnak minősíti ezt a helyet, és nem akarnak-e majd benézni, hogy még nyugton vagyok-e. Például a bűbájos unokatestvéred, Bellatrix. Amennyire emlékszem, meglehetősen gyanakvó természettel áldotta meg az ég.

Regulus kurtán felnevetett.

- Valószínűleg nem történik ilyesmi. Úgy tudják, hogy nincs pálcád, és ezáltal védtelen vagy a szemükben. Hiszen varázslat nélkül semminek látnak.

Acacia felkapta a fejét, mint a vadászkutya, ha szagot fog.

- És te nem így látod? – Izgatottan várta a választ. Általában kerülték a muglik kérdését, de ez alapján...

- Bolond lennék elhinni, hogy veszélytelen vagy. – Regulus lágyan végigsimított a nő arcán. – Szerintem a puszta mosolyoddal is ölni tudnál, ha akarnál.

- Igen, Sirius mesélhetne – suttogta Acacia. – De ezt azt jelenti, hogy...

Nem merte befejezni a mondatot.

- Még mindig szkeptikus vagyok – kezdte Regulus lassan. – De olyan elszántan hiszel benne, és olyannyira fúriaként tud küzdeni Lily Potter, hogy kezdem átfogalmazni a meglátásaimat.

Acacia nem bírt magával, és Regulus nyakába ugrott.

- Miért nem mondtad korábban?

- A megfelelő alkalomra vártam.

Egy pillanatig egymás szemébe bámultak, elfelejtették, hogy már nem ugyanúgy állnak a dolgok kettejük között, mint néhány hete.

Aztán Acacia megköszörülte a torkát, és hátrált néhány lépést.

- Nos... Szükségünk lesz az eskühöz egy harmadik félre is.

- Azt hiszem – nézett rá Regulus elgondolkozva –, tudom a tökéletes jelöltet.

- Acacia, gondolom, találkoztál már Siporral.

A nő enyhe nosztalgiával és fájdalommal fürkészte a házimanót. Mandorra emlékeztette.

- Futólag – felelte végül. – Én Acacia vagyok. – Kezet nyújtott a manónak, aki csak meredten bámulta, és végül Regulushoz fordult.

- Regulus uram nem mondta, hogy ilyen nagylelkű asszonyom van.

- Úgysem hittél volna nekem – vont vállat a férfi. – Te minden boszorkányt és varázslót a szüleim példáján képzelsz el.

- Elkezdjük? – pillantott fel Acacia. Regulus komoran bólintott. – Kérlek, fogd meg a kezem – nyúlt előre Acacia, miután letérdelt. – Mondta Regulus, hogy mi a feladatod?

- Igen, asszonyom, mindent pontosan elmagyarázott. Sipornak nagy megtiszteltetés, hogy részt vehet benne. Asszonyom és uram nem fog csalódni bennem.

- Köszönjük, Sipor. Bízunk benned.

- Sipor soha, senkinek nem beszél az itt történtekről, még magának Walburga nagyságos asszonynak sem.

Acacia szívesen kifaggatta volna Regulust, hogy hogy volt képes ilyen kapcsolatot kialakítani a manóval a Black-házban, de nem volt rá idejük. Hagyta, hogy a manó belecsimpaszkodjon a karjába, és nagy levegőt véve kijelentette.

- Készen állok.

Regulus biccentett, pálcáját az összefont jobbokra szegezte, elmormolt egy kivehetetlen varázsigét.

Acacia jóváhagyóan jelzett Sipornak, aki enyhén remegő hangon elkezdte.

- Esküszik-e, Acacia asszonyom, hogy minden áldozatot hajlandó meghozni a horcrux elpusztítása érdekében?

Acacia nyelt egyet, de határozottan felelt.

- Esküszöm.

A feléjük tartott pálcából az első lángnyelv a karjukra tekeredett. A manó megrezzent, de csak kellemesen meleg volt, nem égetett.

- Esküszik-e, asszonyom, Regulus gazdámon és a méltatlan Siporon kívül soha, senkinek, egyetlen szót se mond a horcruxok létezéséről és pusztításáról?

- Esküszöm.

A második lángnyelv is karjukra csavarodott, Acacia szinte érezte, ahogy a lelkét is körül fonják, örök emlékeztetőül, hogy nem szegheti meg fogadalmát.

- És végül, esküszik-e, hogy ha a Sötét Nagyúr akár csak a közelében járna az igazságnak, akkor inkább megszegi esküjét, minthogy kiszolgáltassa a titkot?

Acacia tekintetét Reguluséba fúrta, ahogy halkan kimondta harmadszor is.

- Esküszöm.

A harmadik láng is megérkezett, tüzes táncot járt az első kettővel, minden rezdülésükkel Acaciát fenyegetve. Ahogy lassan elhaltak, a fiatal nő végignézte, ahogy halványan kirajzolódik mintájuk az alkarján.

- Regulus, én félek – közölte Acacia, miközben figyelte, ahogy a férje bepakol a másnapi indulásához.

A férfi megmerevedett, lerakta a kezében tartott rézmérleget, és a nőhöz sétált. Óvatosan végigsimította a vállát.

- Mitől?

- Hogy nem működik a tervünk, és meghalok – felelte tömören Acacia.

- Minden rendben lesz. Vegyük át még egyszer, jó?

Acacia bólintott, aztán belekezdett.

- Holnap elmegyünk Siriusszal a diadémért, meggyőzöm, hogy nála biztosabb helyen van.

- Ne feledd, te állítólag nem tudsz a vele kötött alkuval – egészítette ki Regulus. – Így is lelkiismeretfurdalása lesz miatta, de ha neked is elmondja, az lehet, hogy romba dönt mindent.

- Aztán mivel rengeteg időm lesz egyedül, nyugodtan tudok a varázslat fordításán dolgozni – folytatta Acacia.

- És utána jön a feketeleves – sóhajtott Regulus. – Tőle félsz? Voldemorttól?

Acacia megrázta a fejét.

- Dehogy. Mi lesz, ha nem sikerült elpusztítanunk? Vagy ha rájön?

Regulus lágyan elmosolyodott.

- Túl jó vagy erre a földre. Pontosan tudod, hogy minden idők egyik legveszélyesebb feketemágusa próbál majd információt kiszedni belőled, de az nem aggaszt. Ne félj! Be fognak válni a terveink, és...

- Ez a másik! – tört ki váratlanul Acaciából. – Állandóan a tervek, a ravaszkodás! Egész életemben büszke voltam, hogy a Griffendélbe kerültem, de újabban úgy érzem, a Mardekárban lenne a helyem! Nem lehet, hogy tévedett a Süveg? – A nő arca elgyötrötté, nyúzottá vált.

Regulus tétovázott egy pillanatig, aztán karjaiba zárta Acaciát.

- A két ház nem különbözik olyan sokban. Ránk sokkal jellemzőbb az a csendes bátorság, amely benned is lakozik. Inkább a háttérből irányítod a dolgokat, így az elismerés nem neked jár a tömegek szemében. Szerintem azonban ezek a rejtett hősök sokszor sokkal fontosabbak. De téged egy pillanatig sem az ambícióid vezérelnek. A házad ékköve vagy, Acacia Black, ezt sose feledd.

A nő elmosolyodott, fejét férje mellkasába fúrta.

- Köszönöm – suttogta. – És sajnálom – tette hozzá gondolatban. – Regulus – szólalt meg maga számára is váratlanul.

- Igen?

- Én... Nekem van egy titkom, és... – Nagy levegőt vett, erőt keresett a folytatáshoz.

- Acacia, nem kell elmondanod.

- De én szeretném, mert... – Újból elakadt.

- Régóta hordozod, de nem állsz még készen. – Regulus úgy nézett a nőre, mint aki pontosan tudja, miről beszél. – El fog jönni az a pillanat, amikor beavatsz valakit, de ezeket a mélyre ásott dolgokat nem lehet akármikor megbolygatni.

- Honnan tudod? – Acacia kétségbeesetten ki akarta adni magából. Olyan régóta cipelte már! Mégis, ha egészen reálisan nézte a dolgot, a férfinak igaza volt.

- Mert te éppen akkor keresztezted az én ösvényemet, amikor készen voltam. Akkor éjszaka a könyvtárban meg tudtam nyílni. Pont jókor jöttél. De ne akard csak azért elárulni, mert úgy érzed, tartozol nekem.

Acacia szája elnyílt meglepetésében.

- Hogy a merlini életbe vagy ennyire jó emberismerő?

Regulus halkan felkacagott.

- A bátyám és a szüleim között nőttem fel, minden rokonom aranyvérű. Ilyen társaságban hamar megtanulnál te is olvasni másokból.

- Igazad lehet. Bár nem mintha Siriust nehéz lenne megfejteni, Üvölt róla minden gondolata.

A férfi szomorkásan elmosolyodott.

- Ha beszélőviszonyban vagy vele, akkor mindenképpen. De ha a némaságából próbálod kikövetkeztetni, hogy mikor akar lelépni otthonról, az már fogósabb kérdés.

- Mióta nem beszéltetek?

- Évek óta. Ha leszámítjuk, amikor megfenyegettem, hogy meg fogsz halni, ha nem csalja ki tőled a diadémot. Meg néhány ehhez hasonló eszmecserét.

Acacia nem igazán tudta, mit mondjon.

- Kellemesnek hangzik – grimaszolt végül. – Korábban közel álltatok egymáshoz?

- Nagyon – felelte Regulus nosztalgikusan. – A dolog azután kezdett elromlani, hogy megjöttek a hírek a Griffendélbe kerüléséről. Csak képzeld el! Egy egész évig hallgattam egymagam, ahogy Siriust pocskondiázták, és belém verték, hogy ne merjek én is szégyent hozni rájuk.

Acacia megszorította a férfi kezét.

- Sajnálom.

Regulus vállat vont.

- Talán, ha elég ideig élek, akkor legyőzzük Voldemortot, és elmondhatom neki, hogy neki volt igaza.

- Ne mondj ilyeneket. Egész biztosan megéled.

- Jólesik a bizalmad, de mindketten tudjuk, hogy nem egy életbiztosítás, amit csinálunk.

Acacia keze enyhén remegett, ahogy feladta Regulusra a kabátját. Eljött a pillanat. Egyedül fog maradni egy házban, melynek hollétéről rengeteg halálfaló tud. Egy-egy másodpercre átsuhant rajta a gondolat, hogy talán el kéne szöknie valamelyik barátjához, azonban mindig feltámadt az önérzete, felvetette a fejét, és szemébe kacagott a veszélynek.

- Biztos ne kísérjelek el?

- Csak gyanút keltenél. Ne feledd, neked egy kalitkába zárt madárnak kéne lenned.

- Még mindig nem értem, hogy vették be ilyen könnyen – rázta a fejét hitetlenül.

- Meggyőző színészkedés, és Sipor irántam mutatott hűsége. Anyám azt hiszi, hogy a házimanónkkal nyugodtan tud kémkedni rajtad anélkül, hogy ide kéne jönnie.

- Tudod már, mikor kell hazajönnöd gyűlésre?

- Legkésőbb a hónap végén, lehet, hogy korábban. De félek, októbernél nem fog tovább tartani Voldemort türelme.

- Készen állok, Regulus, akármit is tervezzen. Illetve készen fogok állni, ha ma megszerezzük a diadémot Siriusszal. – Félszegen bólintott. – Indulnod kéne.

- Nem fogom lekésni a vonatot.

Acacia néhány pillanatig hallgatott, mielőtt kibökte.

- Regulus, ha valami közbejön, és meghalok...

- Ilyenre még csak ne is gondolj!

- Ha így alakulna – folytatta a nő makacsul –, akkor bízhatok benned, hogy elviszed az emlékemet a kriptánkba?

Egy hosszú pillanatig összekapcsolódott a tekintetük, mielőtt Regulus megenyhült.

- Ha egy mód van rá, nem lesz rá szükség. De ha megtörténne, akkor igen, ígérem, hogy megtisztelem az emlékedet.

- Köszönöm – suttogta Acacia.

A nő igyekezett megnyugodni, nem sok sikerrel. Végül is csupán Sirius Blackkel készült találkozni. Nem látta, mióta egybekeltek Regulusszal, és ez kiszámíthatatlanná tette Sirius reakcióját.

Egész nap használhatatlan volt, hiába próbált belemélyedni a hieroglifák és az ófrancia nyelv rejtelmeibe. Képtelen volt koncentrálni.

Bár korábban azt kívánta, bárcsak felgyorsulna az idő, amikor elérkezett az indulás pillanata, legszívesebben visszaforgatta volna a napot a legelejére. Esetleg még korábbra.

Megpördült, és dehoppanált. Regulus kiderítette, hol lakik Sirius, így erre már nem kellett az idejét vesztegetnie.

Erőteljesen kopogott a fiú ajtaján, pálcás kezét egy pillanatra sem eresztette le. Amikor nem hallott választ, óvatosan benyitott.

Átvágott egy szűkös előszobán, és máris a nappaliban találta magát, ahol Sirius gondolataiba mélyedve fürkészett egy üveg Lángnyelv whiskey-t.

- Jobban örülnék, ha nem innál – szólalt meg gunyorosan, mire Sirius elkerekedett szemmel ugrott fel.

- Acacia?

- Heló, Sirius. A segítségedre lenne szükségem.

Tudjátok, mit jelent Acacia nagybetűs Esküje? Hogy  nem igazán avathatja be Siriust se most, se később. Hupsz.

Ó, egyébként nemrég túlhaladtunk a történet felén. Közeledik a végjáték.

Narissza