Acacia sápadtan állt a tükre előtt. Néhány perce maradt csak, mielőtt örök hűséget kell fogadnia Regulusnak. Ha tévedett, akkor az minden bizonnyal az életébe fog kerülni.

Lesimította fehér ruháját. Semmi beleszólása nem lehetett az előkészületekbe, a ruhát is Walburga választotta. Különben biztosan nem lett volna ilyen giccses. A hófehér anyag halványan csillogott, az egész szoknyarészt hatalmas gyöngyökkel díszítették, a dekoltázst szikrázó gyémántok szegélyezték.

Halk kopogásra kapta fel a fejét.

- Szabad. – Hangja határozottan csengett. Senkinek nem adja meg azt az örömöt, hogy bizonytalannak láthatja. – Regulus? – döbbent meg.

- Kedvesem – biccentett vőlegénye.

- Azt hittem, nem láthatlak az esküvő előtt. Mi lesz így a babonával? – érdeklődött gunyorosan Acacia, miközben Regulus arcát figyelte. Két órán belül ő lesz a férje.

- A babona alól kivételeznek azok a lányok, akik megszöktek a menyegző elől, és ezért a hárpia anyósuk a szobájukból se engedi ki őket – felelte óvatos mosollyal a fiú. – Készen állsz? – kérdezte elkomolyodva.

Acacia egykedvűen vállat vont.

- Te is tudod, hogy nincs választásom – felelte színtelen hangon, de nyugodtan. Már beletörődött, hogy tizennyolc évesen férjhez megy. – Így tudjuk elpusztítani a horcruxot. Az elejétől tudtam, mit vállalok, Regulus – nézett fel a fiúra.

- Sajnálom, hogy így alakult.

- Nem te tehetsz róla.

Acacia egy pillanatra az ablakához lépett. Egyiptomban annyira szabadnak érezte magát!

- Hoztam neked valamit. – Acacia kíváncsian megfordult. Regulus tenyerén egy kecses diadém feküdt. – Ugyan nem Hollóhátié volt, de remélem, tetszik.

Acacia végigsimította a fényes ezüstöt.

- Köszönöm. – A lány a hajába tűzte az ékszert. – Jó így? – tudakolta.

- Gyönyörű vagy – suttogta Regulus lehangoltan.

- Baj van? – Mitől lehetett ennyire szomorú? Persze, remélték, hogy nem kerül sor az esküvőre, de végső soron sejtették, hogy nem kerülhetik ki.

- Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte Regulus elgyötörten.

- Regulus, nincs miért megbocsátanom. – Megragadta a fiú két kezét. – Nagyon örülök, hogy belerángattál ebbe az egészbe! Ha más nem is, csak képzeld el, hogy készülnénk most az egybekelésünkre! – Lágy csókot lehelt összefont ujjaikra.

- Köszönöm, Acacia, hogy még akkor is kitartasz mellettem, amikor a világ elfordult tőlem – mormolta a fiú. – Odalent foglak várni, jó?

- Igyekezz olyan helyre állni, ahol hamar észreveszlek, rendben? – mosolyodott el a lány.

Most már csak Orion Blacket kellett kivárnia, hogy levezesse a végzetébe.

Óvatosan lépdelt lefelé a lépcsőn, épp csak annyira kapaszkodva jövendő apósa karjába, hogy ne essen hasra. Finom, titokzatos mosolyát egy másodpercre sem engedte le, ahogy belépdeltek a zene ütemére a bálterembe, melyben most hosszú széksorokban foglalt helyet az aranyvérűek legjava.

Acacia végig azt mantrázta magában, hogy ne engedje a gúnyt megülni az arcán.

Most meg kellett győzni az össze arisztokrata, begyöpösödött fejű idiótát, hogy... Miről is? Halk sóhajt engedett ki a fogai között, és inkább Regulusra figyelt, aki megnyugtató mosollyal várta a terem másik végébe.

Orion jéghideg biccentéssel engedte el a lányt, aki elegánsan beállt vőlegényével szemben, és várta a kezdést.

- Azért gyűltünk itt ma össze, hogy megünnepeljük két hű szív...

Acacia irritáltan a szemét forgatta, de ezt szerencséjére csak Regulus látta, aki halvány vigyorral nyugtázta.

A teremben ülők közül talán volt, aki bevette azt az őrülten szerelmes kislányt, akinek előadta magát, de még ők is tudják, hogy ez nem szerelemnek indult.

Csak üzlet. Végső soron csak jó üzlet.

Ahogy a sablonos szavakat elengedte a füle mellett, és tekintetét Reguluséba fúrta, eszébe jutott az első találkozásuk.

Regulus még nem engedte be a páncélja mögé, így Acacia biztosra vette, hogy a gyilkosával állt szemben. Aztán lassan megismerte, megkedvelte, végül megszerette.

Eddig biztos volt benne.

Azonban most, hogy újból őt nézte, az eddigi hite a szerelmükben megrendült, megrepedezett.

A pillanatban, amikor sírig tartó hűségre készült, két kézzel kellett kapnia az eddigi érzései után. Ahogy Regulus zöld szemét figyelte, Sirius szürkéjét képzelte oda.

Lehajtotta a fejét, mély lélegzetet vett, és kénytelen volt készenállni.

- Fogadod-e, Regulus Arcturus Black, feleségedül az itt megjelent Acacia Harrist jóban és rosszban, egészségben és betegségben, életben és halálban?

Acacia megérezte Regulus kérdő tekintetét, így lassan felnézett. A fiú selymes mosolyától enyhe bűntudat kerülgette.

- Fogadom – hangzott a fiú határozott válasza.

Ő következett.

- Fogadod-e, Acacia Harris, férjedül az itt megjelent Regulus Arcturus Blacket jóban és rosszban, egészségben és betegségben, életben és halálban?

A lány végiggondolta, mire vállalkozik, hogy mennyire közeli lehet az a halál, és mikor kimondta válaszát, teljesen elszánta magát. Nem maradt visszaút.

- Igen. – Szinte a saját hangját se hallotta, és érezte, ahogy lassan könnyek kezdenek csorogni az arcán.

- Innentől férj és feleség vagytok! – Acacia elmosolyodott. Őszintén. Tartozott ennyivel Regulusnak. – Megcsókolhatod a menyasszonyt!

Regulus óvatosan kezébe fogta Acacia állát, felemelte, egyik kezével letörölte a kristályként csillogó könnycseppeket.

- Sajnálok mindent – suttogta, mielőtt hosszú, lágy csókot nyomott Acacia ajkára.

Acacia kábultan viszonozta, és csak közben döbbent rá, mit is jelent valójában.

Regulus Black felesége lett.

A lakodalom rövid volt, talán a legrövidebb a varázslók történelmének folyamán, és Walburga Black azon igyekezetében, hogy minél hamarabb kirúghassa Acaciát a házból, sikerült szinte az összes vendégbe érkezett családot magára haragítania.

Bár az aranyvérűek nem érezték kellően hosszúnak az eseményt, Acacia idegei számára kibírhatatlannak tűnt.

Miközben a gratulációkat fogadta szende mosollyal arcán, elképzelte, melyik drágalátos rokonnak és ismerősnek milyen átkot szánna, ha kéznél lenne a pálcája. Persze, mivel Egyiptomból megérkezése után Walburga rögtön elkobozta, így nem volt kéznél, de már a gondolat is megnyugtatta.

Amikor végre Traviséket is sikerült mézesmázos szavakkal hazaküldeni, a hőmérséklet egyből fagypont alá csökkent.

- Bírni fogsz vele? – tudakolta Walburga Acaciát méregetve.

- Anyám, kezelni tudom a feleségem. – Regulus hangja dermesztően hideg, és fémesen éles volt. Acacia megborzongott.

- A vonaton is megszökött – jegyezte meg Orion.

Acaciának lett volna néhány szép szava azzal kapcsolatban, hogy a jelenlétében beszélik ki, de bölcsebbnek látta magában tartani őket.

- Anyám, apám, akkor nem védte a környezetünket számtalan bűbáj, és nála volt a pálcája. Gondoljátok, hogy az óvintézkedések ellen tehet bármit is? Épp olyan fogoly lesz, mint eddig.

Acacia újból elámult Regulus színészi képességein. Miközben komor elégedettséggel nyugtatta meg szüleit, vonásai egyetlen pillanatra sajnálatot tükröztek, amiért a fiatal nőnek is végig kellett ezt hallgatnia.

- Ahogy gondolod, fiam. De egy percig se feledd, a Nagyúr számít ránk! – biccentett végül Orion, immár Acacia apósa, miközben rosszindulatúan méregette a nőt.

- Hívd magadhoz Siport, ha gondod akadna vele – tanácsolta Walburga. – Te meg vigyázz, mit csinálsz! – sziszegte Acaciának, aki engedelmesen meghajtotta fejét, hogy ne lássák gúnyos mosolyát. Ennyitől meg kellett volna ijednie?

- Gyere! – intett Regulus, és Acacia megadóan belekarolt. Nem látta megfelelőnek az időt, hogy kifejezze ellenérzéseit a társashoppanálás ellen, így néma csendben hagyta, hogy újdonsült férje a sötétségbe rántsa.

Alig érkeztek meg, Regulus máris ölelésébe vonta.

- Remélem, egyetlen szavamat se vetted komolyan – suttogta.

- Nem, dehogy – rázta a fejét Acacia. – A szüleidhez meg már hozzászoktam.

Acacia csak most nézett körül, hogy kibontakozott Regulus karjai közül. Ugyanaz a kellemetlen érzés fogta el, mint az esküvőjükön.

Füves mezőn álltak, néhány méterre tőlük egy ház, minden bizonnyal a saját házuk emelkedett.

- Azt hittem, sokkal komorabb lesz – jegyezte meg Acacia. – Biztos voltam benne, hogy ahova a drága anyósomék beteszik a lábukat, onnan az örömnek a lehetőségét is kiszívják.

- Összetéveszted őket a dementorokkal – nevetett fel Regulus. – Bemegyünk? – A választ meg sem várva menyasszony pózba emelte az ijedtében felkiáltó Acaciát.

- Tegyél le, te utolsó...

- Utolsó mi?

- Csak tegyél le!

Ahogy közelebb értek, Acacia már ki tudta venni a sötétzöldre festett falakat is.

- Nem lehetett volna egy kevésbé mardekáros színt választani? – érdeklődött.

- Hidd el, így is épp elég bajom volt a szüleim lenyugtatásával. Mindenbe beleszóltak, még a szőnyegek rojtjaiba is. És ne akard tudni, mekkora patáliát csapta, amikor közöltem, hogy nem fogok egy olyan fénytelen lyukban élni, mint a Grimmauld tér.

- Mindig tudtam, hogy bátor ember vagy, de ennyire?

Regulus felcipelte Acaciát a lépcsőn. A nő hamar megunta, ahogy a férfi egyszerre próbálta megtartani őt és kinyitni az ajtót, így inkább előrehajolt, és kisegítette.

Az ajtó rövid előszobába nyílt, halványbarna tapétán szinte észrevehetetlen arany vonalak kavarogtak. Az egész annyira steril érzetet keltett, hogy Acacia megborzongott.

- Muszáj lesz raknunk valamit a falakra. Nem hagyhatjuk így. Leraknál végre?

- Nem, még nem.

Acacia dühösen fújt egyet, és legalább a cipőjét lerúgta, elégedetten nézte, ahogy felborulva ér földet.

Regulus a nappaliba cipelte a feleségét. Ez a helyiség már egy kevéssel otthonosabb volt a szoba közepén egy asztalka körül kört alkotó fotelekkel, és a szembeni falnál álló kandallóval. De a falak még itt is riasztóan üresen árválkodtak.

Acacia már meg sem kérdezte, hogy leszállhat-e, inkább megpróbált kicsusszanni vőle... Nem is, férje karjai közül.

Sikertelenül.

- Már majdnem ott vagyunk – ígérte halkan felnevetve Regulus.

Keresztbe átvágtak a nappalin, a szemközti sarokban álló ajtó felé tartottak. Nem volt kilincsre zárva, csak behajtva, így Regulus könnyedén bevihette.

Ahogy Acacia meglátta az ágyat a szoba közepén, megfagyott az ereiben a vér. Erre miért nem gondolt korábban? Hisz nyilvánvaló, hogy mivel jár, ha az ember lánya megházasodik!

Regulus könnyedén leültette a díszes ágytakaróra, de Acacia olyannyira döbbent volt, hogy szinte észre sem vette.

Nem volt már gyerek, rég tudta, mit jelent a nászéjszaka, de ez nem könnyített a helyzeten.

Zavarában lehajtotta a fejét, kezében nyugvó kezét kezdte nézni. Te szentséges Merlin, most mi lesz?

- Acacia! – Regulus puha hangjára felnézett, próbált nyugodtnak tűnni.

- Igen? – Valahogy megoldotta, hogy ne remegjen meg a hangja.

- Én nagyon kedvellek téged – folytatta a fiatal férfi. Acaciának a torkában dobogott a szíve. Pont most kezd bele egy vallomásba? – De én nem akarom ezt csinálni.

- Hogy érted? – Összeráncolta a szemöldökét, próbálta nem nagyon beleélni magát a gondolatba.

- Én nem szeretném veled elhálni a nászt. Nem úgy, hogy nem tiszta szívedből mondtál nekem igent. – Hogy létezhetnek ennyire rendes emberek? Mert az, hogy nem Walburga és Orion Blacktől, biztos! – Nem úgy, hogy igazából a bátyámat szereted.

Acacia csak bámult. Regulus biztosnak tűnt a dolgában, és ha a nő igazán őszinte akart lenni, akkor nem is tévedett.

- Mióta? – mormolta maga elé.

- Mióta tudom, vagy mióta szereted? – érdeklődött fásultan Regulus. – Hogy mióta érzel így, azt nem tudhatom. De egy pillanatra sem szakadt félbe, és ebben már szilveszter előtt bizonyos voltam.

- Tessék? – Létezik, hogy Regulus jobban ismerte őt, mint ő saját magát?

- És ha jobban belegondolsz, a mi kapcsolatunk végig inkább legjobb, legközelebbi barátság volt, mint fűtött érzelmek.

Ez nem volt igaz. Nem teljesen. Egyikük részéről sem egészen így történt, de Acacia megértette Regulus szándékát. Ha ezt mondják ki, talán egy kicsit kevésbé romlanak el a dolgok.

- Miért hagytad, hogy hozzád meneküljek? – kérdezte félve.

Regulus elmosolyodott.

- Nem csak te ismerted fel, hogy nem bírom már egyedül a titkomat, Acacia. Én ugyan nem láttam rajtad első pillanattól kezdve, de azért hamar észrevettem, hogy neked is könnyebbségre van szükséged.

- Ezért hagytad, hogy... – Acacia hagyta, hogy a mondat befejezetlenül lógjon. Nem tudta hogy lezárni. Még túl friss volt.

- Igen – bólintott Regulus.

A kapcsolat, ahogy könnyedén megértették egymást, nem változott. Csak a levegő tűnt kevesebbnek.

- Köszönöm – suttogta maga elé. – Akkor...

Megint nem tudta befejezni. Hogy lehet rákérdezni arra, hogy mit csinálnak a nászéjük helyett?

- Tartozom neked egy ígéret beváltásával – közölte lassan Regulus.

- Igen? – Hihetetlennek tűnt.

- Még tavasz elején. – Regulus a szoba ablaka felé fordult, és Acacia hamarosan megértette, miért. Tapintatból. – Búcsút szerettél volna venni a szüleidtől.

Acacia lehajtotta a fejét. Hogy felejthette el éppen ezt?

- És... Még mindig hajlandó vagy velem jönni? – Nem tudta, hogy készen áll-e egyedül.

- Megtisztelnél.

Regulus ugyanúgy viselkedett, beszélt és mozgott, mint máskor, mégis más volt. És ez bizonyára maradni tervezett egy darabig.

Miután mindketten átöltöztek, és Acacia összeszedett néhány apróságot, felkészültek az indulásra.

- A ház száz méteres környezetében nem lehet hoppanálni – magyarázta Regulus. – Így nem tudnak rajtunk ütni.

- És megszökni sem, nem igaz? – dünnyögte Acacia.

- Ahhoz erre is szükséged lesz. – Regulus átnyújtotta a pálcáját.

- Végre – suttogta Acacia állhatatosan. – Mehetünk?

A választ meg sem várva hoppanált.

Csak néhányszor járt ugyan arra, de pontosan tudta, hova kell céloznia. A barlang mélyen a föld alatt fekhetett, és egyetlen járható bejárata sem volt, az állott levegő csak emberek számára túl szűk réseken keresztül érkezett. Apró, elvarázsoltnak tűnő lámpások világították meg a helyet, ahol álltak, és a barlang hátoldalát, mely emberi kéz által építettnek tűnt. Acacia ekkor értette meg miért.

- Regulus, azt hiszem, a Gringotts alatt vagyunk.

- Miből gondolod?

- Mindig is úgy éreztem, hogy az a sima kőfal jelent valamit, és majd ha megnézed, ott kezdődnek az emlékhelyek. Mintha jönnénk egyre messzebb a gyökereinktől, a...

- A diadémtól? – tippelt Regulus.

- Azt hiszem, igen. Apám mesélte, hogy a bank legmélyebb széfe őrzi, és azt hiszem, erről az oldalról a mi mágiánk védi.

- Hogy érted?

- Gyere, megmutatom. – Acacia kézenfogva húzta maga után a Regulust. – Ezek nem sírhelyek. – Szeretetteljesen végigsimított egy, a falba vésett néven. – Csak emlékek. Egy földi tárggyal állítunk nekik örök nyughelyet. Ezért hoztam ezeket.

Előhúzott egy fél pár, ametiszt fülbevalót, és egy zsebórát.

Acacia végigpillantott a jól ismert rendszeren. A falba vésett nevek alatt egy-egy előre kivájt falfülke várta az emlékeket.

Először a fülbevalót fogta a kezébe. Nem emlékezett, hol vesztette el a párját. Talán nem is számított. Hisz anyját is elvesztette, mit várt?

- Anyámtól kaptam, aki az ő anyjától. Mindig utáltam, de viseltem, mert tudtam, hogy neki nagyon sokat jelent. Mindig ő jutott eszembe róla. Ezzel őrzöm meg az emlékezetét.

Pálcája enyhén megremegett, ahogy lendületes mozdulatokkal belevéste anyja nevét a sziklafalba. Veronica Harris.

Ezután kézbe vette a zsebórát is.

- Erről tudtam, hogy ezt szeretné, ha megőrizném. Ez is családi örökség, de csak a fiának adta volna tovább. Apám precizitását megőrzi itt örökre.

Újabb nevet vésett fel. Fredric Harris.

- Nyugodjatok békében – suttogta. – Mindig csodálkoztam, hogy pont nekem jut az utolsó – mutatott rá a tényre, hogy már csak két beugró árválkodott üresen. Ezzel elterelte a saját figyelmét a fájdalmáról. – De gondolom, így logikus. Hiszen mi fogjuk kivenni a diadémot is.

- Úgy érted, hogy...? – Regulusnak leesett az álla. – Nekem is...

- Persze. – Acacia szomorkásan elmosolyodott. – Négy fülke várt itt ránk. Egy anyámnak, egy apámnak. Egy nekem és egy a férjemnek. – Megfogta Regulus egyik kezét. – Ezért szerettem volna, hogy elgyere. Meg akartam mutatni. Ha hajlandó vagy rá, szeretnék itt majd magunknak is emléket állítani. Tudom, nem úgy alakult ez a házasság dolog, mint hittük, de szeretném, hogy tudd, ettől még összetartozunk. Csak máshogy.

- És nem is akarnám sehogy máshogy – felelte enyhén rekedten Regulus, szemében meghatottság csillant. – Örülök, hogy a családod része lehetek.

Na, csak megtörtént a (nem annyira) várva várt esküvő is. Érdekel, mit gondoltok, úgyhogy nagyon hálás leszek, ha megírjátok. És ha már kommenteltek, igazán rányomhattok arra a kis csillagocskára.

Pénteken érkezem Sirius szemszögével, benne az egyik kedvenc jelenetemmel. :D

Narissza

Ui.: Ha valaki felismeri az "ez csak jó üzlet kifejezést" egy bizonyos filmből, az szóljon, hadd pacsizzak le vele virtuálisan!