Acacia a jegyzeteit bámulta a RAVASZ vizsgáira való felkészülés céljából. Legalábbis így tervezte, de hiába próbálta leállítani a gondolatait, hogy koncentrálhasson, nem sikerült.

Már éppen feladta volna a dolgot, amikor valaki hangosan ledobta magát a lány mellé. Acacia lehunyta a szemét néhány pillanatra, mielőtt úgy tett volna, mintha észre sem vette volna a érkezőt.

- Helló, Acacia. – A terve pont eddig működött.

- Mit akarsz itt, Black? – érdeklődött a lehető legundokabban. Tekintetét továbbra is a kezében tartott lapokra szegezte.

- Á, szóval vezetékneveket használunk, Harris. – Acacia elfelejtette elhatározását, és unottan égnek emelte a szemét.

- Mit akarsz itt, Sirius? – ismételte meg a kérdést halk sóhajjal.

- A szünet óta eltelt két hónapban nagyon kerültél.

Acacia elsöpörte haját az arcából, hogy jóban érvényesüljön gúnyos mosolya.

- Már előtte is kerültelek – magyarázta lassan, tagoltan, mintha gyerekhez beszélne. – Tudod, amiatt az éjszaka miatt. Rémlik?

Már két hónap eltelt volna? Fel sem tűnt neki. Persze nem csoda. Elkezdett gőzerővel tanulni, igyekezett nem nagyon beleszeretni Regulusba, már csak enyhén vonzódott Siriushoz, próbált rájönni, hogy mire kellhet Tudjukkinek Hollóháti diadémja, rengeteget beszélgetett Lilyvel és Marlene-nal, és mindemellé még az evést és az alvást is beszorította.

De legalább amikor Siriusra nézett, már nem az az éjszaka jutott eszébe, hanem hogy akár nagyon jó barátok is lehetnének. Persze, ehhez az ötlethez két ember beleegyezése kéne.

- Szóval, Acacia – kezdte újra Sirius, miután... Miután abbahagyta Acacia bámulását? A lány csak a szemét forgatta. Hogy hihette, hogy bármi létezhetne közöttük? – Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit. – És itt is voltak. Acacia csak gúnyosan bámult. Akkor előbb-utóbb csak észreveszi magát. – Merlinre, nem úgy értem! – Hogyne, persze. Acacia meg majd elhiszi. – Nem randira gondoltam!

- Kár – vont vállat Acacia. Sirius szeme elkerekedett. – Arra nagyobb élvezet lett volna nemet mondani – tette hozzá.

- Ne csináld már! Ideje lenne elásnunk a csatabárdot. Felejtsük el, hogy átvertél, és...

- És azt is, amit évekig műveltél? – vágott a szavába kíméletlenül Acacia.

- Azt akartad, hogy megváltozzak, nem? Akkor adj egy esélyt, hogy bizonyítsam!

Acacia elgondolkozva figyelte a fiút. Talán igaza van. És a tervükhöz sem árthat, ha beszélőviszonyban vannak. Apropó, terv. Regulusnak már meg kellett volna érkeznie.

- Rendben – közölte végül. – Ha tényleg azt akarok, hogy barátok legyünk, akkor gyere ide holnap ugyanekkor. És készülj fel, tanulni fogunk. Csendben. – Elismeréssel vette, hogy Sirius ne hátrált meg, csak elszántan bólintott. – És most sajnos mennem kell. – Hozzá akarta tenni, hogy a vőlegényével találkozik, végül azonban nem dörgölte az orra alá. Minek? Úgyse valószínű, hogy elfelejti.

Néhány perc múlva már a hetedik emeleten járt. Gondosan körülnézett, mielőtt előhívta a Szükség Szobáját. Regulus mutatta neki három héttel a szünet után, bár azóta se árulta el, honnan tudott róla.

Acacia óvatosan benyitott, és szélesen elvigyorodott, amikor észrevette vőlegényét az egyik széles íróasztal mellett állva.

Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és a fiú hátához settenkedett.

- Szia! – suttogta, miközben átfonta annak derekát karjaival. Regulus megrezzent, mielőtt megfordult, és hosszú csókkal köszöntötte a lányt.

- Azt hittem, már sose jössz! – incselkedett vele, mire Acacia csak a vállába fúrta a fejét.

- Nem tudhattam, mikor érsz vissza – védekezett.

Acacia felnézett, és elmerült Regulus arcának finoman ívelt vonásaiban.

- Hiányoztam? – nevetett Regulus.

- Folyamatosan – tódította a lány ironikusan. – Élni se tudok nélküled!

- Sejtettem.

- Mi volt? – kérdezte elkomolyodva a lány. Regulus a hétvégét Londonban töltötte, illetve egy titkos helyszínen, Tudjukki gyűlésén.

- Kiderítettem, mire kell neki a diadém – közölte Regulus komoran.

- Ezért jöttél később?

- Igen.

Regulus előhúzott egy megviselt könyvet az asztalon mindent elfedő papírok alól, és felütötte egy könyvjelzőnél.

- Horcrux – olvasta Acacia a fiú válla felett. Gyorsan végigfutott a szöveget, és közben folyamatosan szitkokat motyogott. – Ez nagyon nem jó – emelte pillantását kedvesére.

- Nem – ismerte el Regulus, és karját lassan Acacia derekára fonta. – De ma este még nem szeretnék terveket szövögetni – jegyezte meg lassan.

- Hanem mit szeretnél? – érdeklődött széles mosollyal Acacia, fejét enyhén hátradöntötte, így jól láthatóvá téve nyaka ívét.

- Először is megvizsgálom, hogy csókálló-e a rúzsod – mormolta Regulus.

- Maga rendkívül illetlen, kedvesem! – somolygott Acacia.

- Hát mit tehetnék, ha ilyen gyönyörű menyasszonyom van? – sóhajtott teátrálisat a fiú, mielőtt ajkát a lányéra tapasztotta volna. Amikor elváltak, figyelmesen megszemlélte a lányt. – Első kísérletre halványult, de szerintem szükség van további megfigyelésekre – nézett nagy komolyan Acaciára.

- Te bolond vagy – közölte a lány gúnyos mosollyal, miközben elkezdett a fiú tincseivel játszadozni. – És mit szeretnél még ma csinálni?

- Beszélgetni. Csak úgy, menetrend nélkül. Szünetet tartani a barátnőmmel kettesben – ajánlotta Regulus, és az ablak felé húzta a lányt. – Gyere!

Acacia vidáman követte a fiút, aki egyik kezével már az ablakszárnyakat tárta szélesre.

- Meg fogunk fagyni – kötekedett a lány gúnyos mosollyal.

- Akkor talán gyere ide. – Regulus magához ölelte a lányt, fejét Acaciáéra hajtotta.

- Mindjárt jobb – dünnyögte Acacia, és kényelmesen fészkelődni kezdett kedvese karjai között.

- Mesélj nekem valamit!

- Mit meséljek?

- Valamit. Mondjuk a kedvenc csillagképed.

Acacia megfeszült. Tekintete öntudatlanul tévedt a Cassiopeia jól kivehető vonalára.

- Baj van, kedvesem? – Regulus lágy pillantásától csak még inkább menekülni vágyott.

- Nem. Semmi – jelentette ki Acacia határozottan.

Regulus ujjával finoman felemelte a lány állát, így szemük kapcsolódott, és Acacia sem tudta elrántani fejét.

- Kérlek, Acacia. Mitől félsz? – Regulus őszintén kíváncsinak tűnt, a lánynak nem esett nehezére elhinni, hogy a fiú aggódik érte.

- Csak eszembe jutott az éjszaka, amikor összetörtem a bátyád szívét. – Acacia hadart, hogy minél gyorsabban túllegyen rajta. – Ott beszéltem utoljára csillagképekről bárkivel. És azt az oldalamat még nem ismered. Az egész napot azért csináltam, hogy elég nagy fájdalmat okozzak neki. Kegyetlenség volt, és...

- Acacia. – Regulus magához szorította a lányt. – Voldemort utasításait követtem vakon közel egy évig. És a parancsai egy nagy részét élveztem. Ahogy ártatlanok szenvedtek. Nem tudsz ennyivel elriasztani, sőt. Pontosan megértelek.

Acacia hálásan elmosolyodott, torkát sírás fojtogatta. Ez hiányzott neki. Hogy valakinek elmesélhesse, mert érteni fogja.

- Köszönöm – suttogta még maga számára is alig hallhatóan.

Odahúztak az ablakhoz egy asztalt, felültek rá, és néhány takarót varázsoltak, hogy a hátukra teríthessék őket.

- Mondj el mindent! – kérte Regulus. Acacia a fiú vállára hajtotta fejét, hogy ne kelljen a szemébe néznie. Így se volt biztos benne, hogy képes lesz végigmondani.

- Ismered Cassiopeia történetét? – kezdett bele egy nagy sóhaj kíséretében. Már készült volna, hogy elmondja, amikor Regulus közbevágott.

- Igen. A hiú királynő, aki úgy gondolta, hogy még a nimfáknál is szebb. – Acacia nem tette szóvá meglepődését, csak lehunyt szemmel hallgatta a szavakat, melyeket teljesen magára értelmezett.

- Pontosan. Senkire nem volt tekintettel, csak a saját céljait tartotta szem előtt, és addig feszítette a húrt, amíg elpattant. Pont, mint én.

Néhány percig hallgattak. Acacia nem mert a fiúra nézni.

- Ekkora tévedést még életemben nem hallottam – jelentette ki Regulus halkan, de határozottan. – Ez konkrétan egyetlen pontban se egyezik veled.

- Csak vigasztalni akarsz – motyogta Acacia teljes meggyőződéssel.

- Senkire nem volt tekintettel? – Regulus feltartotta egy ujját, hogy jelezze, most számolni fog. – Ez már itt vérzik. Te legalább az iskola, de mivel a bátyámról beszélünk, sokkal inkább az egész világ egyik felének az érdekét tartottad szem előtt. Eleged lett, nem akartad hagyni, hogy más is összetörjön. Ez elég távol áll az állítástól.

- Jó, de... – próbált volna vitatkozni a lány, ha Regulus hagyja.

- Még nem fejeztem be. – Gyengéden végigsimított Acacia arcán. – Csak a saját céljaira figyelt. Erre bizonyítékot nem tudok adni, de biztos vagyok benne, hogy nem egy lány határozta már el, hogy ellenáll Siriusnak. Nem nehéz összeszámolni, hogy hánynak sikerült.

Regulus szavai balzsamként hatottak Acacia sebeire. Már nem próbált ellenkezni, hagyta, hogy meggyőződésének sötét üregéből kihúzza a fiú.

- Elpattintotta a húrt? Végtére is hívhatod így is. – Acacia sebzetten kapta fel a fejét. – De ha jobban megvizsgálod, mit látsz? Megkönnyebbült lányokat, egy lassan megkomolyodó fiút, és a világ leggyönyörűbb menyasszonyát – sorolta Regulus, és Acacia lassan felemelte a fejét. – Nem vagy Cassiopeia, soha nem is voltál. És félek, hogy ha nem raksz bele ennyi kegyetlenséget, akkor sose sikerült volna a dolog – fejezte be, mielőtt Acacia lágy csókot nyomott az arcára.

- Köszönöm – suttogta a lány. – Kicsit azt kívánom, bár már tavaly eljegyeztél volna.

- Ne tedd! – komorodott el Regulus. – Nem akarom elképzelni, hogy már egy éve meghaltak volna miattam a szüleid, te a folyamatos életveszély elől futnál, és Voldemort a halhatatlanság kapuihoz keresné a kulcsot. Az is lehet, hogy már nem élnél.

- Nézheted így is – súgta a lány, kezével végigsimította a másik karját. – Vagy úgy, hogy ezek mindenképpen megtörténnek, de cserébe találtam valakit, aki elfogad, ahogy vagyok, és megért.

Tekintetük összekapcsolódott, forró csókot váltottak.

- Köszönöm – mondta ezúttal Regulus.

Acacia megszorította kedvese kezét.

- Most viszont munkára. Már csak három hónapunk van kitalálni, hogy akadályozzuk meg, hogy Tudjukki örök életet szerezzen, hogy meghaljak, és ha egy mód van rá, nem szeretnék tizennyolc évesen megházasodni. Bár ellened nincs sok kifogásom – mosolyodott el.

- Annyiszor mondtam, hogy hívd Voldemortnak. Ennyivel is gyengítheted az általa keltett félelem hatását. – Regulus komoly pillantása mintha Acacia egész bensőjét látta volna.

- Vagyok én ehhez elég bátor? – mormolta a lány inkább magának.

- Igen – jelentette ki határozottan Regulus.

Leszállt az asztalról, és kedvesét is lesegítette. Két kezében tartotta Acacia két kezét.

- Gondolod? – suttogta a lány.

- Biztos vagyok benne.

Acacia mély levegőt vett, majd Regulus szemébe nézve megküzdött a rettegésével. A rettegésével, miszerint meghalhatnak a barátai, Tudjukki térdre kényszeríti a varázsvilágot, ő maga elveszti a harcát.

- Voldemort – suttogta, majd rémülten körbenézett. – Voldemort – jelentette ki egy kicsit hangosabban.

- Megcsináltad – állapította meg Regulus.

- Igen – hebegte hitetlenkedve Acacia. – Akkor most gyerünk, buktassuk meg Voldemortot - utasította Regulust vérbeli hadvezérként.

- Igenis, kisasszony!

A következő egy-két óra csendes kutatással, ötleteléssel telt.

- Találtál bármit, amivel el tudunk pusztítani egy horcruxot? – kérdezte Acacia.

- Nem jobb, ha el se készíti? – ráncolta a homlokát Regulus.

- Először én is erre gondoltam. De akkor rájöhetne, hogy valaki tud róla, gyanakvóvá válhatna, annál inkább megcsinálná, és még csak nem is tudnánk, mit használt.

- Akkor először azt találjuk ki, hogy oldjuk meg a cserét – ajánlotta Regulus.

- Milyen cserét?

- Már korábban gondoltam rá, hogy hátha azzal megoldható a helyzet, ha elkészítjük valahogy a diadém pontos mását.

- Azután akarod kicserélni, hogy elkészítette, de még nem rejtette el – folytatta a gondolatmenetet Acacia.

- És annak is örülnék, ha életben maradnál mindeközben.

Acacia futtában elmosolyodott, miközben megoldáson töprengett.

- Nem tudod megkérni? – Reménykedve nézett Regulusra, aki elhúzta a száját.

- Nem akarja a kelleténél jobban felhívni a figyelmet a diadémra. Abban semmi meglepő, ha megöl valakit, aki az útjában áll, de ha életben hagy... Ellenben – Acacia izgatottan várt – az ígéreteit betartja. Majdnem mindig.

- És ez hol segít nekünk?

- Lehetséges, hogy mielőtt találkoztam veled, fel lett ajánlva drága bátyámnak a lehetőség, hogy ha átnyújtja a diadémot, akkor téged megkímél cserébe.

- És hogy akarod rávenni Siriust, hogy ezt megtegye? Nem hiszem, hogy ugrált az örömtől.

- Nem is. Mit gondolsz, miért akar mindenáron megszöktetni tőlem? Te is megúsznád, Voldemort se kapná meg, amit akar. Kapcsolt áru.

- Akkor?

Regulus elgondolkozott, de Acaciának az a benyomása támadt, hogy az ötlet már megvan. Csak éppen neki nem fog tetszeni.

- Nem tudom hogyan szépíteni. Át kell vernünk. És csak a te segítségeddel tudom megoldani. De megértem, ha nem vállalod. Még mindig áll, hogy Sirius elbújtat valahol messze.

- Úgy érted, nagyobb becsapás lenne, mint amikor számító módon az érzelmeivel játszottam? – fintorodott el Acacia. – Kétlem.

- Mert nem is. Hosszabb és komplexebb, ezért talán jobban szíven üti.

Súlyos pillantást váltottak, Acacia mélyet sóhajtott.

- Csináljuk. Egyszer már megtettem, másodszor csak nem lesz olyan nehéz, nem igaz? – tette hozzá kesernyésen.

Regulus magához húzta a lányt.

- Ne ostorozd magad, kérlek – suttogta.

- Jövő hétvégén is Londonba kell utaznod? – kérdezte váratlanul Acacia.

- Igen, miért? – Regulus összezavarodott pillantása láttán Acacia felnevetett, csak utána komorult el.

- Szeretnék búcsút venni a szüleimtől.

- De... – Regulus mintha nem találta volna a szavakat. – Már volt temetésük.

A lány úgy döntött, most nem tesz megjegyzést arra, hogy milyen is volt az a szertartásnak csúfolt, elsietett valami, amit a Black-házaspár megrendezett.

- Van a családunknak egy titkos kriptája – magyarázta Acacia, mellékesen elmaszatolt néhány könnycseppet. – Szeretnék ott elbúcsúzni tőlük.

- És ehhez miért kellek én?

- Szeretném, ha elkísérnél – A lány félve ejtette ki a szavakat, nem tudta, átérzi-e majd Regulus, ez mekkora dolgot jelent neki. – Legalábbis valamikor a közeljövőben, nem ragaszkodom pont a jövő héthez – tette hozzá sietve.

- Megtisztelnél – jelentette ki komolyan a fiú.

- Köszönöm. – Hála áradt szét a lányban.

- Akkor a héten kidolgozzuk, mikor és hogyan lépünk le mindketten, utána meg kitaláljuk, hogy pusztíthatjuk el Voldemort horcruxát.

Ki fél attól az apokalipszistől, ami szegény Siriusra vár?