A történtek után napok teltek el. A helyzet változatlan volt,talán valamivel feszültebb hangulattal variáltuk az együtt élés fogalmát. A probléma nemes egyszerűséggel Abby volt és a hangulatingadozásai. Szinte már a csapat összes tagjával össze veszett. Esténként mulatni járt,nappal pedig Tonyt zaklatta ki tudja miért. Na és Steve.....elzárkózott. Nem beszélt senkivel és nap közben nem is igazán volt jelen a mindennapi életünkben. Éjszakánként viszont titokban életre kelt és Abby után eredt. Személyes meggyőződésem az volt,hogy csak vigyázott rá és New York lakosságára a lány kiszámíthatatlansága miatt. A többiek viszont kezdtek kételkedni abban,hogy ez Abby jó létéről szól-e. Clint és a többiek véleménye inkább a szakítás el nem fogadásáról szólt. Minden reggel a csapat találgatásokba kezdett a kettejük ügyével kapcsolatban, néha én is beszálltam az eszme cserébe.  A bosszúállók szinte már családdá nőtték ki magukat. Valami olyasmi kapocs volt köztük,mint Sif, Heimdall, Thor és én köztem. Közös ügynek vélték Abbyt és Stevet ezen a nehézségen túl juttatni. Kivéve persze Remyt. Saját elmondása szerint szarik rá mit csinál Abby,addig a pillanatig,amíg a közelembe nem jön még egyszer. Úgy fogalmazott,ha még egyszer megtörténik az ebédlői incidens akkor már az ő ügye lesz. Ez pár kérdést persze fel vetett bennem. Miért védelmezne,akárki ennyire komolyan egy olyan másik személyt,akit csak pár hete ismer. Sőt az ismer elég tág fogalom volt.....A történtek fejében pedig eme mondata után fogta magát és elment. Itt hagyott minket,mondván dolga akadt.Nem maradtam sokáig társaság nélkül ugyanis Thor  hazatért. Vicces....nem rég élek Midgardon mégis otthonomnak nevezem önkéntelenül is.
Remyn rágódva sétálgattam a Toronyban. Utam a tárgyaló teremhez vezetett,ahova először hoztak Wandáék,valamiért ez volt számomra a legkedveltebb hely, talán mert itt kezdődött a midgardi életem.Ahogy beléptem,a szemem megakadt a Mjölniren. Nagyot nyelve léptem be a szobába. A padlón hevert csak úgy. Thor hanyagul kezelte a fegyverét,mégis az volt mindene. Elé sétáltam s átkoztam magam a gondolatokért,amik ellepték tudatomat. Kezeim bizseregtek érte. Oly rég foghattam. Az erő,ami át járt akkor fenomenális volt emlékeim szerint, úgy éreztem magam,mintha istenek ereje költözött volna minden izom rostomba.Ámbár emlékeim elég haloványak voltak. Egyszer emeltem meg életem során a Mjölnirt. Még kislány koromban.Beszöktem a kincses tárba és ott volt ez a csoda. Odin  talált rám, s nem tetszett neki,amit látott.Hisz nem az ő fia érintette hőn szeretett fegyverét.Hanem gy kislány,aki még csak nem is kékvérű. Még csak nem is a lánya.Vajon ennyi idő elteltével fel tudnám emelni?Halandóként még mindig érdemes lennék rá?-elmélkedtem magamban,ezek a felvetések a tudatalattim legmélyéről érkeztek,s annyira elmerültem a kérdések pedzegetésében,hogy észre sem vettem,hogy a Mjölnir a kezemben van. Tágra nyílt szemekkel vizslattam a fegyvert. A pulzusom az egekbe szökött,ahogy az energia áramlott a vénáimban,aztán nem bírtam tovább magamban tartani hangos örömittas kurjantásomat. S ekkor csapott be a krakk. Túlzott jó kedvemben elfelejtkeztem magamról s suhintottam a tárggyal,ekkor a Mjölnir megmakacsolva magát szakadt ki kezeim közül,s a tárgyaló terem egyik nyitott ablakán keresztül kirepült.Hűlt helyét bámulva ráztam meg a fejem s egy egészen csúnya káromkodást lezavarva futottam az ablakhoz. Félig kihajolva meredtem a távba,ahol a fegyvert véltem felfedezni. Csak egy helyben lebegett. Kitártam kezem ,ahogy Thor szokta mikor hívja őt,de a Mjölnir csak nem mozdult.
-Idióta kalapács.-morogtam dühösen. Ekkor fülemet ismerős hang csapta meg. Thor. Régi vadász éneket énekelt. De rég is hallottam ezt. Még fiatal csenevész korunkban énekeltük.Általában,akkor amikor a másikat kerestük.Ilyenkor általában valamiféle orbitálisan nagy butaságot csináltunk. A homlokomon verejték csepp szaladt végig. Thor ugyanis felém tartott. Ezt pedig nem láthatta meg.  Nagy erőkkel kezdtem el a Mjölnirnek rimánkodni.
-Ha lennél szíves.-nyújtottam ki kezemet,de semmi a fegyver egy tapodtat sem mozdult.A lépések egyre közelebbről hallottam.-Kérlek szépen ne csináld ezt.-nyújtottam ki a kezemet újra,ámbár kicsit határozottabban,úgy,ahogy Thor szokta.Semmi.-Ne csináld ezt velem..-vált a hangom esdeklővé,de az még mindig nem mozdult. Thor hangja egyre élesebben és hangosabban közelített felém. Az arcom égni kezdett,a szívem őrült ritmusát járta. Erről nem tudhat. Semmilyen körülmények között. Nem szerezhet tudomást arról,hogy érdemes vagyok a fegyverére. Addig nem,míg tudomást nem szerez arról,hogy RÁ érdemes vagyok.-Az isten verje meg beolvasztatlak a törpéknél,ha nem jössz azonnal vissza!-kapott el a pulyka méreg rögvest. A Mjölnir megfordult a levegőben s csúcs sebességgel kezdett közeledni felém.
-Basszus!-buktam le a fegyver elől,ugyanis teljes erőbedobással közeledett az arcom felé. Gyorsan megfordultam,s míg felálltam érte nyúltam. A kis áruló nem hozzám jött,hanem a tulajához tartott épp. Ficánkolni kezdett a kezemben. Még volt annyi erőm és időm,hogy levágjam a földre. Kezem még mindig a markolaton volt,mikor belépett Thor. Kívülről nem sok mindent lehetett leszűrni a helyzetemből,csak ami adott volt és az elég egyértelmű volt.Megemeltem a Mjölnirt. Fejben már a monológot gyártottam,amiben elmagyarázom eme roppant fura szituációt. Gry és a Mjölnir története. Nagyszerű. Rá se mertem nézni az istenségre. Viszont valamilyen oknál fogva az égiek szeretnek. Az én nagyra becsült hősöm, ugyanis elég együgyű és önelégült tudott lenni néha.Így volt ez most is. Ő csak annyit látott,hogy zihálva markolom a Mjölnirt.
-Csak szólok,hogy még mindig nem tudod felemelni.-dőlt az ajtó keretnek lazán Thor mosolyogva. Midgardi viseletet hordott,amit még nagyon szoknom kellett,ugyanis nagyon bírom a piros palástját.
-Thor!-kiáltottam fel meglepetten,mintha nem is sejtettem volna jelenlétét. Elengedtem a markolatot,s kiegyenesedtem. Hajamat hátra tűrtem a fülem mögé,s a tenyeremmel a homlokomat töröltem meg egy látszólag laza mozdulattal. Ugyanis a kezem remegett. Nem a helyzettől,hanem Tőle. Buta érzelmek. Könyökömet vakargatva léptem felé.-Én csak..-mutattam a fegyverre.-Tudod én csak...
-Segítsek?-lépett felém,mire én nyeltem egyet.  Kérdőn néztem rá. Mégis miben kéne segítenie?-Meg akarod fogni?-kérdezte teljes egyszerűséggel,míg lépett felém egyet. Azt hiszem én ott akkor vesztettem el teljesen a fonalat,ugyanis bele pirultam a kérdésbe. Az sem segített,hogy midgardon nem árulnak olyan pólót,ami bő lenne erre az istenre,legalábbis kezdtem azt hinni. Továbbá azt hittem,hogy az izmaira céloz kérdésével,annyira nagyon bámultam,attól féltem,hogy feltünt neki. Nagyot is nyeltem ismét a gondolatra.Ez a pasi lesz a végzetem egyszer. Rá emeltem túl fűtött tekintetemet,mire neki leesett,hogy elég két értelműen fogalmazott.Mondtam én,hogy együgyű. Zavarában elmosolyodott,s félre tekintett. Ilyenkor elvarázsolnak a szarka lábak a szemeinél. Gyönyörű tekintettel áldották meg az égiek.-A Mjölnirt...meg akarod emelni? Segíthetek.
Abban a pár percben,amit át éltem vele, soha a büdös életben nem akartam újra meg emelni a szeszélyes ördögöt. Szidalmak áradata kezdett telepatikusan áramlani Thor felé önelégültsége miatt.Nagy kár volt,hogy egyikünk sem tudott gondolatot olvasni.
-Igazán nem szükséges.-kezdtem kihátrálni a dologból,de Thor rendíthetetlen volt.
Maga elé húzott.A levegő bennem rekedt. Kelletlenül hajoltam le a fegyverhez. A pulzusom az egekbe szökött ismét,amikor a férfi a hátam mögül ugyanígy tett. Lélegzete a nyakamat simogattam,amitől libabőrös lettem. Thor teljesen rám hajolt testéből áradó hő elborította az agyamat és az érzékeléseimet. A levegőt kapkodva fogtam meg a markolatot. Remegő kezeimet Thor észre vette.Mosolyogva szólalt meg.
-Ne izgulj csak felemeljük,oké?
A szemeimet forgatva markoltam meg a Mjölnirt,"Ó ha tudnád miért remeg a kezem,már nem lennél ilyen bátor."Kezét nagyon lassan fonta körbe az enyémen. Oldalról láttam,ahogy karján az izom megrándul. Ó Te Jó Ég... 
Felemeltük. Közösen. Elbűvölve néztem kezeinket. Teljesen hozzám simult a férfi. Nagy vaskos meleg tenyerét,amely szabad volt a derekamra vezette,majd teljes lassúsággal a hasfalamra vezette azt. Teljességgel ki voltam élezve mozdulataira. Az egész annyira fülledt volt,hogy néha sóhajok szaladtak ki a számon,csak remélni mertem ,hogy az isten nem érzékeli ezt. Magához szorítva suhintott egyet a fegyverrel.
-Így ni.-suttogta rekedt hangon,majd mintha megszagolta volna a hajam. Ámbár ennyire felhevült állapotomban semmi sem volt biztos. Keze ha lehet még jobban magához szorított,ha Thor keze nem lett volna az enyémen a Mjölnir már a földre esett volna. Önkéntelenül vezettem szabad kezem az övére.
-Gry...-suttogta,s mintha megakadt volna a nevem kiejtése közben. Rá emeltem tekintetem oldalról,s a tekintete ködös volt. Lesokkolódva álltam ott. Thor ugyanígy tett. Nagy erős kezei közt elvesztem. Nem tudtam mi tévő legyek. Vagy hogy egyáltalán,olyan-e a helyzet,hogy tegyek is valamit. Ekkor hangos zajok csapták meg a fülemet,mint a napokban már oly sokszor. Szinte hallottam,hogy az álomvilágom tükre szét törik. Thor a homlokát ráncolva fordult a hang irányába.
-Mi ez?
-Abby...-ekkor egy férfi hang ütötte meg a fülem-...és Steve...- majd egy harmadik hang-...meg Tony...
Több se kellett nekünk azonnal szét rebbentünk, Thor a földre ejtette a Mjölnirt,s megindult a hang irányába. Követve őt fordultam vissza az ajtóból,s még a Mjölnirre mutattam.
-Hozzád még lesz egy két szavam,ezért még számolunk.-vágtam oda dorrgálón.