Steve Rogers  sötét szobában állt. Egy kapcsoló előtt viaskodott magával. Nem látott semmit,de hallotta Gail szuszogását. Nem merte fel kapcsolni a teremben a világítást. Tudta,hogy egy ketrec lesz csak ott bent és az ő kedvese. Már,ami megmaradt belőle. Nem bírta ki verni a fejéből azt a gondolatot,hogy az az ember aki abban a ketrecben van-e az még mindig az a lány,akit ő ténylegesen megismert. Percekig állt ott aztán egyszer  csak fel kattintotta a lámpát. Először zavarta a fény mennyisége,de hamar hozzá szokott. Ami a lelki szemei előtt volt hasonló volt,ahhoz ami ténylegesen elé vetült. Abby egy ketrecben. Az egyik sarokban ült, trikót viselt csak meg egy alsó neműt. Fel morrant. Tony nem éppen vendég szerető körülmények közt tartotta. Haja kócos volt. Fejét felhúzott térdein pihentette. Lassan lépdelt a férfi a ketrechez. A szíve szakadt meg. Nem akarta így látni soha. A legutóbbi esetnél ki hozta onnan szerelmét,de most nem tehette. Nem nézhette a saját vágyait vagy jó létét. Abbyt kellett szeme előtt tartania és ha igaz,amit Gry feltételez róla,akkor Abigail Bowman nagyobb bajban van,mint azt gondolná. Steve leült a földre,pontosan a ketrec mellé. A lány nem mozdult. 

-Mond csak miért van az,hogy a végén mindig ide lyukadunk ki?-kérdezte Steve halkan.

-Talán azért mert nem csak én vagyok függő.-motyogta vissza a lány,de a fejét még mindig nem emelte fel.Várt egy pillanatot,megszívta orrát és felnézett.Orrát vakarva nevetett fel egy pillanatra.-Te pont annyira vagy elcseszett,mint én. Én vagyok az akibe kapaszkodsz. Képtelen voltál elengedni,amikor ketrecbe raktak legelőször. Mi lett az eredménye? A Halál Angyala újra ébren volt. 

-Abby..-csóválta a fejét a férfi.

-Aztán Mexikóig mentem. Értem jöttél. Mi lett az eredménye? Meghaltam.

-Tudom mit akarsz ezzel,de..

-Ennek következménye volt Balthazar. Fel áldoztam magam,erre te majdnem megölettél mindenkit.

-Teljes ostobaság volt az a lépésed.-védte magát Steve.

-Na és végül is hol kötöttem ki Steve? Egy rohadt háborúban. Ami megváltoztatott és most nagyon nem tetszik neked az eredmény. De még ezek után is minden után. Ok okozat után...te még mindig itt vagy és nem engedsz. Legyen Steve gyógyíts ki ebből,hogy vissza kapd azt az ábrándot rólam,amit babusgatsz,de mi lesz a következő szorult helyzet? Őszintén félek attól,hogy mi lesz ezután. Csak mert te nem tudsz leszokni.

-Nem vagy önmagad,jelenleg az erőd erősebb nálad. Szeretsz engem és én is téged, a többiekkel pedig törődsz. Mi vagyunk a családod. Ezek a gondolatok,amik benned vannak nem egészen a tieid.

-Ó dehogynem.-emelte fel a lány a jobb kezét. Csuklóján karperec fityegett. Kéken világított.

-Az meg mi?-kérdezte Steve.

-Tony ajándéka. Blokkolja az erőm. 

-Ezek szerint...

-Basszus Steve..-nevetett fel a lány s lassan felállt a padlóról. -Ezek szerint teljesen önmagam vagyok, és rohadt dühös vagyok,azokra akik elvileg szeretnek engem. Ki jutok innen Steve,de meg bánjátok,hogy úgy kezeltetek,mint egy állatot. Nem vehetitek el az erőm!-csapott hirtelen a ketrec rácsaira a lány. Steve Rogers szeme meg sem rebbent. Csak ott ült s nézte az acsarkodó lányt. Levette fejéről baseball sapkáját,s beletúrt hajába.

-Elfáradtam Abby. Kezdem azt hinni,hogy amit én látok benned,az már rég rég halott.

A lány nagyot sóhajtott. Leguggolt a férfi elé,megértően kinyúlt a rácsok között,hogy tenyere megtalálja a férfi arcát. Lágyan végig simított rajta. Steve megkeményedett tekintettel nézte őt. Érintése ismeretlen volt számára,hiába volt lágy és kedves érintés valami ott volt,ami zavarta a férfit. A szándék nem volt őszinte.

-Vagy az amit láttál az sose élt. 
-Hát nekem úgy tűnik van elég időm kideríteni. - nyúlt fel Steve határozottan a lány csuklójához s el emelte arcától . - Ugyanis egy ideig nem mész innen sehová. Bátorkodtam segítséget hívni. Most már jöhetsz!-ordította el magát a férfi. Az ajtó nagy nyekergések közepette nyílt ki. Wanda lépett be rajta. Kezei körül  a vörös energia kóválygott. A ketrec közelébe merészkedett. Abby a rácsokhoz simult. 

-Mit művelsz Steve? -kérdezte haragosan a lány.

-Nem hagysz más lehetőséget. Jelenleg csak sóvárgást érzel az energia után. Én tudok ennél erősebb érzelmet is,ami talán helyre ránt.

Bowman morogva tekintett a férfira.-Na és mi lenne az?

-Fájdalom. 

Gail felnevetett,ahogy Wandára tekintett.

-Most megfogsz kínozni kicsi Wan? Azt hittem nővérek vagyunk.-kanyarította le ajkait túljátszva. A fiatalabb Maximoff vonallá préselte ajkait,s jobban felizzította mágiáját.

-Nem testi fájdalomra gondoltam Abby.-szólalt meg Steve.- Az életed minden pontjában jelen van a lelki fájdalom. Wanda segít neked újra átélni. Mindent. A szüleid halálát, az elrablásodat, a kitörlésedet, a kiképzésedet, az első józan pillanatod, azt amikor belém szerettél és azt is mikor meglőttek engem. A saját halálodat is át fogod élni. Átéled azt a háborút is.

-És az mégis mire lesz megoldás Steve?

-Eszedbe fog jutni,hogy merre indultál az úton. Remélem haza találsz hozzám.-mondta majd hátra arcot vágva készült elhagyni a termet, miközben azt szajkózta magban,hogy jó lesz ez így, így kell lennie.

-Biztos vagy ebben Steve?-kérdezte a fiatal boszorkány,akinek nem állt szándékában bántani barátját. A katona megtorpant. Lenyelte a gombócot,amit a torkán érzett,majd oldalra tekintett Wanda felé. 

-Ne kíméld. 

-Steve. Ne csináld ezt. Hallod?-szólt utána Abby esdekelve,de amaz már az ajtó túl oldalán volt,ahol csak lecsúszott a földre,s hallgatta ,ahogy szerelme órákig sikítozik.