Egy autóban ülni Jin-nel szerfelett vicces mulatság.

Együtt énekelgetünk, hülyéskedünk és nevetünk, már vagy 1 órája.

— De hova megyünk? Mondd már el, lééégyszi. — direkt aranyos hangon szóltam hozzá, hogy végre meglágyuljon a szíve és kibökje végre, hogy mégis hova visz.

— Majd lassan megtudod, ne légy türelmetlen. — vezetett tovább, közben a kezét combomra helyezte és kissé megmarkolta.

Kedvesen, mosolyogva rám nézett, azonban én összevont szemöldökkel és összekulcsolt kezekkel a mellkasom előtt néztem vissza rá. — Ne durcáskodj, inkább gondolj arra, hogy lassan a worldwide handsome meg fog dugni.

— És ezt most meg kellett volna, hogy nyugtasson? — kérdeztem fennhangon és abszolút nem nyugodtam meg.

— Hát... igen. A maknae és a legidősebb tag napja van ma, élvezd ki. — kacsintott rám, és megnyalta telt, rózsaszín ajkait.

— Rendben.

— Ez a beszéd. — és mikor kimondta ezt, egy kanyart vett jobbra és egy ösvényre hajtott rá, majd itt már lassabb sebességgel haladtunk tovább.

— Az erdőben már csináltam. — jegyeztem meg pont úgy, hogy ő is hallja.

— De mi nem az erdőben fogjuk csinálni. Vagyis, itt, csak mégsem, majd meglátod. — egy újabb útra hajtott rá, ami már földes út volt és valahova a bozótba vezetett.

— Ott vagyunk már? — továbbra is türelmetlenkedtem és ide-oda pillantgattam ki az ablakon megcsodálva a fákat, a virágokat és a gyönyörű égboltot.

— Nehogy tovább folytasd! — szólt rám erélyesen, és egy balra kanyart vett.

Megszeppenve ültem mellette és a maradék 10 percben egy szót sem mertem szólni.

Végre megállt az autó egy tisztáson, ahonnan mesés volt a kilátás a végtelen égboltra és a Naplementére, de nem sokáig tudtam elmélyülni a Nap szépségében, ugyanis Jin újra elindította az autó motorját és megfordult vele, így a Naplemente a hátunk mögé került.

— Miért fordultál meg?

— Ne beszélj, csak hangosítsd fel a zenét és csukd be a szemed. — bólintottam és azt csináltam, amit az imént mondott nekem.

Feltekertem a hangerőt és jó kisfiú módjára becsuktam a szemem, majd automatikusan mozogni kezdtem az ismerős ritmusra, és majdhogynem kíváncsiságom is alább hagyott.

Nem sokkal ez után Jin mosolyogva megkocogtatta az ablakot és intett kezével, hogy szálljak ki.

Lehalkítottam a hangos zenét és kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam a hatalmas autóból és követtem Jin lépteit.

Az autó hátuljához vezetett, és amikor oda értem az állam is leesett.

A koffer ajtaja felnyitva, és a hátsó ülések kiszerelve, így akkora hely uralkodott az autóban, hogy simán itt is lefeküdhetnénk.

Várjunk csak!

— Itt fogjuk csinálni? — kerekedtek el a szemeim a kreatív ötlet miatt, de egyáltalán nem bántam. Sőt!

— Itt terveztem, tán baj? — aggályos tekintettel bámult rám, és úgy vettem észre, hogy kicsit ideges lett.

— Nem baj! Sőt, szerintem tök ötletes. — egyből előbukkant mosolya.

— Azonban választhatsz.

— Miben? — csillantak fel a szemeim.

— Először ennél, vagy előbb inkább végezzelek ki?

— Nem is tudom. Szerinted?

— Nekem mindegy, ahogy te szeretnéd.

— Éhes vagyok. — böktem ki kis idő elteltével.

— Akkor itt van a ka–

— Csak azt még nem mondtam, hogy mire. — rákacsintottam és azonnal vette a lapot.

A koffer kellemesen és nagyon szépen el volt készítve.

Takaró, virágok, és minden ehhez hasonló kiegészítő tette otthonosabbá a hátsó rakodóteret.

Jin óvatosan a takaróra fektetett és lágy puszikkal hintette be a nyakamon lévő vékonyka bőrfelületet.

Ami ennél is szebb és jobb volt, hogy a Naplemente bevilágított a nyitott kofferajtón így Jin úgy nézett ki, mintha egy filmből lépett volna ki; egyszóval mesés volt.

Pólómtól egy óvatos rántással megszabadított, és így folytatta tovább az apró puszikkal.

Mellbimbóim már feszesen meredeztek, és ágyéktájékon is már kezdtem szűkös lenni.

Jin észre is vette, majd azonnal cselekedett is, hisz abban a pillanatban már nadrág sem volt rajtam és még így utána gondolkozva is csodálkozom rajta, hogy hogyan tudta ilyen gyorsan levenni rólam.

Tudhat valamit; végtére is ő a legidősebb közülünk.

Ott feküdtem egy szál alsónadrágban, amíg azt bámultam, hogy miként szabadítja meg saját magát a felesleges textildaraboktól.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt izgató, mert kurvára az volt.

Már rajta is csak az alsója volt, amikor meghallottuk, hogy eleredt az eső, így Jin egy egyszerű gomb megnyomásával lecsukta a kuffer ajtaját és még így is bőven elfértünk bent.

Az eső esésének ritmusára kefélt engem Jin, és roppantmód élvezetes volt, ahogyan az eső zuhog kint, mink pedig az autó hátsó részében dugunk; valamiért nagyon tetszett.

Már majdnem elélveztem, amikor Jin kihúzódott belőlem és lihegve, zihálva akart valamit mondani.

— Lehet egy kérésem? — neki is?

— Persze. Csak siess. — mondtam, miközben kíváncsian vártam, hogy ő mégis mit talált ki.

— A hasadra szeretnék élvezni. — lesütötte a pillantását, és arca picit pirosabb árnyaltba futott át.

— Rendben. — amint kimondtam, Jin párszor végig húzta a kezét a farkán és örömnedve a hasamra spriccelve lövellt ki.

— És most nyald le a farkamról azt, ami rajta maradt. — utasított mély hangon.

Bólintottam és lassan oda hajoltam, majd nyelvemmel alaposan lenyaltam a maradékot róla.

Amint ezt elvégeztem, Jin olyan gyors mozdulattal fordított hasra, hogy azt sem tudtam hirtelen hol vagyok.

Hátulról folytatta az előbb félbeszakított cselekedetet és eszméletlen nagyot élvezve rogytam a térdeimre.

Hátamon feküdve, Jin-t átölelve pihentünk az aktus után, és a hátsó ablakon kibámulva néztük, ahogyan esik az eső.

Édesen megkereste a ruháimat, amiket átnyújtott nekem.

— Öltözz fel, mielőtt még megfázol.

— Jó. — és nagyon viccesnek találtam a szituációt, de valóban kissé lehűlt a levegő, főleg, hogy nem mozgunk, így még inkább.

— Még mindig éhes vagy? — kérdezte meg Jin, miközben egy táska kaját teremtett elő valahonnan.

— Mint a farkas! — és kézhez kaptam egy kis sushit, kimchi-t és egy üveg vizet. — Köszönöm.

— Semmiség. Jó étvágyat. — majd bele harapott szendvicsébe.

— Neked is.

─────── Otthon ───────

— Jungkook! — a nevemet ordibálta Tae, amikor beléptem a lakásba és azonnal megragadta a kezem, majd felfelé kezdett el húzni.

— Várj már! Le kell vennem a cipőmet.

— Bocsi.

— Semmi, te butus. — majd óvatosan megkócoltam a haját és immáron felfelé tartottunk a lépcsőn a szobájába. — Mi ilyen sürgős? — kíváncsivá tett, hogy mi a fészkes fene lehet ennyire fontos, hogy várt rám és rohanva rángat a szobája felé.

— Kiderül.

— Ne titkolózz!

— Isten meg a ments! — védekezően maga elé emelte kezeit és már az ajtaja előtt álltunk. — Csukd be a szemed. — kért meg édesen, sok aegyo-t használva, mert tudja a mocsok, hogy hogyan kell rám hatni.

Összekulcsolta ujjainkat, amire kissé megrezzentem, de továbbra is csukva tartottam a szemeimet.

Hallottam, amikor kinyitotta az ajtót és lassan beljebb lépett, velem együtt.

Furán fog hangzani, de éreztem, hogy valami más, és már tűkön ülve vártam, hogy mi lesz a meglepetése.

— Jungkook! Kinyithatod.

— Ez, Taehyung. Ez csodás. De, miért? — szinte mosolyogtak a szemei, de egyidejűleg szerintem nekem is, le voltam döbbenve, de jó értelemben.

Az egész szoba tele volt rakva piros, kék és sárga rózsákkal, minden zegzuga.

Vázákban, az ágyon, a padlón, és még a plafonról is lógtak le madzagokról, apró lila tulipánok.

— Mivel a tegnapi nap nem volt a legromantikusabb azt találtam ki, hogy ma teremtek neked egy kis meglepetést, abból az alkalomból, hogy ne én legyek az egyetlen, akinél nem volt semmi romantikus gesztus. — mondta igazán aranyosan, közben enyhe pirosas pír jelent meg az arcán.

— Te bolond. — tátott szájjal bámultam még mindig a körülöttem heverő virágokat és egyben Taehyung-ot is. — Ez gyönyörű.

— Te vagy gyönyörű. — súgta, de mivel holt csend volt, pontosan hallottam.

— Mondtál valamit?

— Én nem. — mondta, de a mosolya az arcán teljesen lebuktatta őt.

— Add ide a telefonodat, akarok egy képet csinálni magunkról, az enyém fogalmam sincs, hogy hol van. — átnyújtotta a készüléket én pedig a jelkódot használva kioldottam a telefont és a kamera ikonra kattintottam.

Taehyung csak egyszerűen mellém állt, de olyan szorosan, mint még soha.

Mikor csináltam vagy 20 képet, azonnal a galériába mentem és átnéztem az előbb készített fotókat, amikor egy ismerős helyre lettem figyelmes az egyik képen.

Rákattintottam a videóra, és a tartalma lesokkolt.

— Mi ez Taehyung? — hirtelen lettem nagyon ideges, feldúlt és reményvesztett.

— Meg tudom magyarázni! — remegő kézzel nyúlt utánam, de ügyesebb voltam.

— Igen? Arra kibaszottul kíváncsi leszek! — már félig kint voltam a folyosón, amikor elkapta az alkarom és újra beráncigált a szobájába.

— Csak hallgass meg! — erősködött, miközben a földön feküdve a csípőmön foglalt helyet és így próbált marasztalni.

— Kurva jó magyarázatot kell találnod erre, máskülönben, nem vagyok többé a barátod! Semmilyen formában sem! — ordítottam neki az összes szót, és jobb szememből egy könnycsepp is kiszaladt.

Ideges, mérges, dühös voltam, de leginkább csalódott.