Jaina ezek után nem kapott választ és a nőt nagyon zavarta a csend. A mindent átható hirtelen támadt csend. Lehet csak pár percig tartott, de a nő számára mintha órák teltek volna el. Ahogyan guggolásban nekiállt előre menni viszont valami apró de villogót vett észre nem sokkal a lába mellett: gránát! Azonnal arrébb ugrott,szíve a torkában dobogott. A robbanás a romokat széjjel szórta, és a havat ezer felé fröcskölte. Még a holtak is felkeltek volna olyan zajt vert fel a két nő a kis csatájukkal, de Larrieth nem érte be ennyivel. Bár ha nem lett volna elég ügyes Jaina egészen biztosan meghalt volna a gránáttól, ő mégis felegyenesedett ezek után és a hóban lévő romokat lőtte. Jaina viszont tudta hogy ez fogja tenni. Arrébb gurult és a földről lőtte a másikat.

" Elmebeteg. " - Morogta maga elé ahogyan Larrieth felé lőtt. Újra töltötte a lopott karabélyt mikor egy hideg puska csövét érezte a tarkójánál. Mivel a fehér rohamosztagos páncélost még mindig maga előtt látta, ezért sejtette hogy nem az előbbi lopakodhatott a háta mögé. Amint meghallotta a jellegzetes férfi hangot dühösen sóhajtott egyet. 

" Állj szépen fel, Jaina és hagyd a földön a fegyvert. Most. "- Súgta oda neki Hux tábornok, olyan közel hogy érezte a férfi lélegzetvételét a tarkójánál. Ledobta a fegyvert majd felállt. Hux közben nem moccant. Rezzenéstelen arca gúnyos mosolyba húzódott ahogyan a nő megtette amit kért. Bal kezével intett Larriethnek hogy jöjjön vissza, majd folytatta.

" Lám-lám...Micsoda csalódás. Azt hittem ennél te többet tudsz mint sárban kúszni-mászni."- Csendült fel halkan.

" Micsoda csalódás, azt hittem hogy egy tábornok nem lopakodni fog." - Vágott vissza a nő hasonló hangsúllyal.

" Tudod szépségem néha az ésszel többre megy az ember, mint a lövöldözéssel. De úgy tűnik ezt neked és még pár embernek, hiába magyarázom. " - Rúgta el Jaina fegyverét a lehető legmesszebbre, majd lassan a lány elé lépett s szembe nézett vele. Pisztolyát Jaina szemei közé tartotta és úgy folytatta a beszédet.- " A cél mely oly régen lehetett belevésve az agyadba, az hogy jó katona légy, épp olyan messze került tőled mint amennyire messze van most az a fegyver. Végérvényesen. De én nem haragszom. Soha nem tudtam lecsúszott dezertőrökre haragudni. Inkább sajnálom őket." - Larrieth közben odaért hozzájuk és csendesen megállt a férfi mellett. Próbált nem gondolni a múltra, nem gondolni arra a kislányra aki régen volt, de mindhiába. Armitage szavai előhozták belőle az emlékeket, azt a megriadt kislányt aki volt, s kezdett körvonalazódni előtte minden: a gyerek katonák csata, Armitage aki nem sokkal volt nála idősebb, és Jaina aki mindig óvta őt. Szinte látta maga előtt ahogyan elbuknak...sorozatosan. Emlékezett nagyjából a jó időkre és a rosszakra is, de nem tudta eldönteni hogy Armitage is emlékszik-e ugyan ezekre. A férfi másmilyen volt. Merev, zárkózott, kiszámíthatatlan. Ám ebben a pillanatban mindezek ellenére hasonlított apjára: kegyetlen volt. 

" Larrieth, végezd ki. Érjünk ennek a kis huzavonának a végéhez most és mindörökké. " - Vetette oda, majd flegma arccal nyújtotta a pisztolyt a lány kezébe. - " Bármely fegyvert választod a célod egy legyen. Lődd le. Le az árulókkal. " - Majd hátrébb lépett. Larrieth nem vette el a pisztolyt de hezitált. Jaina nem olyan volt mint egy átlagos áruló. Már nem. Bár Jaina elárulta az elveket, és már emlékezett rá hogy nem tette meg a parancsot régen, mégis meg tudta érteni hogy miért nem. A parancs gyilkolás volt. Civileket kellett volna megölni akkor,régen és Jaina nem ölt meg semmit sem. Ezért pedig kitették őt a semmi közepén. Egy olyan bolygón ami kiszáradt és elsivatagosodott volt.Senki nem élte volna ott túl... de valahogy Jaina mégis megtette. És most ott volt, Larrieth előtt és a lány nem akarta meghúzni a ravaszt. 

" Célra tarts!" - Kiáltotta el magát a tábornok szinte unva az egészet. Hátra fűzte a kezeit és várta hogy történjenek a dolgok. A csata közben egész elcsendesedett, így a férfi biztos volt benne hogy nyertek. Úgy gondolta hogy már csak egy elemet kell likvidálni a totális győzelemhez, és ez az elem Jaina volt. Jaina akire nem emlékezett semennyire sem, csak annyira hogy valószínűleg egy terrorista lehet, aki egy dezertőr rohamosztagos, ás  Jaina akit holtan akart mindenekfölött. Larrieth rátartotta a nőre a fegyvert, bár a keze remegett s a szíve a torkában dobogott. Akkor jött rá arra hogy a tábornok amnéziás. Hogy Armitage Hux nem emlékezhet rá sem, hogy a férfi nem emlékezhet a gyerekkatonákra valamiért. Mit tettek veled Armitage? - Kérdezte magában. - Mi történhetett....

" Tudom hogy kik vagyunk. Tudom hogy ki vagy. " - Mondta halkan a sisak alatt Jainának. A másik nő ledermedve állt, s nem moccant. Nem tudta mégcsak elképzelni sem hogy Larrieth emlékszik-e rá, csupán remélhette hogy igen. Az energia töltet ekkor kattant a tárba, jelezve hogy Larrieth kész a tüzelésre, és a rohamosztagos egy pillanatra lehunyta a szemeit. Vagy tüzet nyit a nőre, aki csupán a rendszer áldozata lett, vagy megszegi a felettese közvetlen parancsát. Egyiket sem akarta. Nem akarta lelőni a nőt, de nem akart parancsot sem megszegni. Ám akárhogy is gondolkodott, nem volt kiskapu. Meg kellett tennie. Le kellett lőnie ha nem akarta a kapcsolatát sutba dobni. Ránézett a tábornokra a válla felett. Armitage hátrafűzött kezekkel állt, ridegen, mint aki már alig várja hogy Jaina meghaljon. Ő biztos volt abban mit akar. Vajon akkor ő, Larrieth, miért nem volt biztos abban hogy amit tesz az helyes-e?

" TŰZ!"   

 Adta ki parancsba. Larrieth ekkor megremegett,ujja megfeszült a ravaszon és előre nézett...