A híd csendes volt. Csend, magány vette körbe az embert amikor megállt ott, s még valami más is. A fekete falak hideg bástyája. Larietth olyan arccal állt meg a lift mellett mintha egy hűtőházba lépett volna be. Megint parányinak érezte magát. Kis porszemnek a gépezetben, olyan porszemnek aki még nem tudta hogy hova fogja fújni a szél. A tábornok hívatta magánbeszélgetés miatt, hogy elmondja mi lesz majd a feladata... és életében először nem tudta mit is gondoljon erről. Egyrészről félt, hogy majd a követelménye túl magas lesz és nem tudja majd teljesíteni. A kudarc volt a legnagyobb félelme mindig is. Számára az végzetes hiba lett volna ha nem lett volna képes teljesíteni semmit sem. Másrészről viszont kíváncsi volt: és izgatott. Talán ezek voltak a legjobb leírásai az érzelmeinek.  Ahogyan az ablakhoz lépett megállt előtte. Az űr csendes volt. Puha nyugalommal vette körbe a csillaghajókat, a rombolókat. Mint várakozó óriások úgy állták körbe a parányi bolygót mely alattuk terült el. Az Elom bolygót. "Azt mondták elenyésző. Azt mondták nincs itt semmi fontos sem. Falusiak laknak rajta.Valami primitív faj. "- Gondolta magában Larrietth ahogyan barna szemeit a bolygóra vetette. Egy havas, hideg, sivatag bolygó...ami azt illeti unalmasnak találta. De most mindebben mégis volt valami különös gyönyörűség. A vihar előtti csend. Ahogyan ott állt, várakozva a tábornokra viszont legalább ez elvonta a figyelmét. Csöndben teltek a percek, a kompjuter paneloknál ülő komor operációs tisztek mintha csak gépek lettek volna olyan arccal folytatták végtelennek tűnő monoton munkájukat. T22 olykor feléjük fordította gömb alakú fejét, máskor pedig Larietthet nézte kérdően. Aztán léptek törték meg a csöndet. Könnyed, légies léptek és egyre hangosabban. A lány megfordult, s éppen akkora ért oda a tábornok is. Kihúzta magát, szíve megint a torkában kalapált, és igyekezett nem kimutatni hogy mennyire szokatlan érzések fogták hatalmába. Tudta hogy mindez nem katonához méltó. Tudta hogy úgy kellene viselkedni mint Phasma századosnak. Kimérten, ridegen. Mint egy jeges falnak mindent bírnia kéne. Csakhogy a sisak elrejtette az érzelmeket. Úgy könnyebb is lett volna. De most nem volt vele a mindent eltakaró sisak biztonsága. És sisak nélkül mindez csak felesleges próbálkozás volt.  

" Látom innen nem késett el. " - Érkezett hozzá a tábornok legelső cinikus mondata. 

"Nem uram én a világért sem..."- Kezdte volna el szinte reflexből de a férfi azonnal közbeszólt.  

" Jó. Mert küldetése van. ...Miért ilyen sápadt?... "- Közelebb lépett hozzá, és átható tekintettel kezdte meg elemezni a nő arcát. - "Valami gondja akadt talán? Mert ha nem érzi jól magát szívesen átadom másnak a dolgot. Én nem erőltetem. Nem veszem zokon. Habár lehet mások kételkedni kezdenek majd a...."

"Nem! ... " - Gyorsan megköszörülte a torkát mintha csak véletlenül emelte volna fel a hangját. - "Nem, tábornok úr,kifogástalanul vagyok,köszönöm." - Hux gyanakvását ezzel sikerült talán elaltatnia, de Larietth a földre nézett. Nem bírt a szemeibe nézni;és nem akarta kimutatni a gyengeségét sem.

" Nos, akkor jó. " - Még egy fél lépést közelebb lépett, így a lány majdhogynem felkenődött az ablaknak. - " Azért hívtam ide, mert magában még megbízom. Persze másokban is, dehát a helyi katonáik... ch... Úgy gondolom, hogy a maga csapata akik zöldfülűekből állnak még nincsenek megfertőzve....így talán magukat még beavathatom. Habár még ez is kockázatos... de,tudja, kockázat nélkül, ugyan mit ér az élet! ... Apám mindig ezt mondta..úgyhogy megbízom magukat. " - Larietth próbálta ugyan követni a férfit, de egy idő után elveszett a türelme. Ki mi hogy? Félrebiccentette a fejét és úgy nézett a férfi szemébe hunyorogva, egy mondat erejéig. Aztán gyorsan elnézett megint a sarokba amint ütköztek a pillantásaik. 

"Mivel akar megbízni minket uram?"- Kérdezte halkabban. 

" Inkább kivel! "  - Válaszolta felháborodva. Hux arrébb lépett, és pár pillanatig valakinek a felmenőit szídhatta magában olyan arccal tett meg egy félkört saját maga körül mígnem visszaérkezett Lariethh elé, és suttogni kezdett. Visszafogta magát, így minden egyes szava valamilyen aktuális dühkitörés akkurátus elrejtése volt.   - " Mielőtt maguk idejöttek gyakorlatozni, engem meg akartak ölni. Nem egyszer. Nem kétszer. Sokkal többször! És itt most nem Ren-re gondolok. "- Itt tartott egy kis szünetet. Mindenki tudta a hajón, hogy Kylo Ren volt talán az egyetlen olyan alak a vezetőség triójából aki ha eldöntött valamit akkor nem érdekelte a többi véleménye. Kylo Ren volt a legerősebb közülük és a tábornok tőle nagyon is félt. Phasma miatt nem aggódott. A nő magának való való, de soha nem emelt volna kezet őrá. Kylo Ren viszont igen. Ott tombolt a férfiban a sötét oldal ereje, és olykor-olykor többet engedett meg ennél fogva saját magának.  Ahogyan végiggondolta ezt a férfi szinte megdermedt. 

" Nem, nem ő állhat ezek mögött a szánalmas próbálkozások mögött....ennyire mélyre azért még nem süllyedne.  Merényleteket eszeltek ki ellenem. Szabotázsra, vagy valami ilyesmire gondolok. Beszivárgó kémekre, az Ellenállás söpredékei közül. Olcsó próbálkozás volt, de bevallom nem rossz. Minden esetre, az öt ilyen kis ügyeskedőből viszont csak egyetlen egy maradt. Ő pedig még életben van egyenlőre....A fogdában megtalálható. Nem szép látvány. Nem tudtunk kiszedni belőle semmit, csak minimális információkat. Elég ügyesen bírja a kínzásokat. Nem mintha érdekelne hogy mi lesz a sorsa... de nyilvánvaló hogy Phasma nem ért ehhez. Rent pedig nincs kedvem megkérni ilyesmire. Még a végén tartoznék neki... Én csak  azt akarom hogy próbálja meg kiszedni belőle hogy ki ő és hogy mit akart ezzel. Ha végzett ezzel a feladattal, még a küldetés előtt, akkor lejön velem az Elom bolygóra."- Larrieth bal szemöldöke erre a kijelentésre igencsak felszaladt. Az egy dolog volt hogy a katonák dolga a tisztogatás, és a harc de az admirálisok, a tábornokok, a magas rangúak már harcoltak régen eleget. A Birodalom bukásakor. Ők nem szoktak kimenni lövöldözni. Ők fentről elemzik a veszélyt, és egy stratégiai asztalnál nézik a sikert- vagy épp a bukást. Larrieth mindig így gondolta.  Holotérképek, elemzések, semmi nehézség. De Hux túl fiatal volt tábornoknak, ezt ő is belátta. Nehéz volt elképzelnie hogy ő a Birodalom idején valaha is ténykedett komolyabban. Azt elhitte róla hogy remek stratéga, de hogy harcos lett volna? Azt már nehezebben. Ezért sem tudta azt elképzelni hogy majd lemennek a bolygóra, éppen ővele.

" Várjunk csak... maga is lejön a bolygóra uram? Az nem Phasma százados dolga lenne? Dehát azt mondták hogy elég veszélyes lesz. Nem kéne inkább..."

"Veszélyes, veszélyes igen. Van benne kockázat." - A férfi megállt, s karba tette a kezeit. - " Egy sereggel leszünk falusiak ellen. Maga szerint az veszély? Vagy behódolnak vagy meghalnak. Ren szerint ez természetes. "

" És ön szerint?"

"Én bízok a taktikában. És magában. Ugyanis maga lesz a testőröm." - A lány nyelt egyet. A nap egész jól indult, de ez...ez minden várakozását felül múlta.  

" A testőre uram? Hmm..." - A lány hátra fűzte a kezeit, mintha csak lett volna más mondanivalója is. 

" Ha van még valami más is, mondja. Ha nem, akkor a fogoly az öné katona." - Nyújtotta előre a kezét a folyosó végén lévő ajtó felé. A lány biccentett, majd haptákba vágta magát.

" Igen, uram." - Elindult, lassan mikor a háta mögött álló megfogta a kezét. A vékony lány úgy érezte hirtelen hogy még a vér is megfagyott az ereiben pedig egyetlen pillanattal ez előtt elpusztult volna olyan melege volt. 

" Még valami,katona."- Nézett a szemeibe. - "... hogy hívhatom? Nincs kedvem számokat mondogatni. Úgyis csak összekeverném a dolgokat, nem vagyok a századosa hogy megjegyezzek mindent. És a meglehetősen együgyű társa sem úgy hívta hogy '622 soha, ha jól hallottam. Mondjon valamit...kérem."  

" Larrieth, hívjon így,tábornok úr."- Válaszolta nyugodtan, halkan, mire a férfi egy félmosoly kíséretében elengedte őt, azonban a nő még nem mozdult meg.

"Egész szép név."- Reagálta le kissé szórakozottan a tábornok. - " Ahhoz képest hogy maguk találták ki. Olyan... bájos,és..."

"  ...És?" 

" Ismerős..."- Csendült valami szokatlan érzelem az eddig olyan merev férfitől.

" ...K-köszönöm. Uram. Azt hiszem.... " - Egy pillanatnyi csend után még egymásra néztek hosszasan. Nem mondtak semmit, nem is moccantak, csak gondolkodtak. A kérdések megfogalmazása után azonban egyikük sem szólalt meg.  Aztán egyszercsak a nő megfordult az ajtó felé és elillant. A hídra csend telepedett, a kommunikációs tisztek halkan piszmogni kezdtek. A tábornok a homlokára tette a kezét, mintha csak fejfájás fogta volna el. Ahogyan lefele pillantott az Elom felé arra gondolt hogy honnan lehet számára ismerős egy ismeretlen. Talán egyszer látta már, talán olvasott róla... és talán... talán csak bonyolultabb volt az univerzum mint ahogy gondolta.