A katonaság soha nem azoké volt akik nem voltak képesek csapatban mozogni. A katonaság mindig is az egységé volt. Phasma és a vezetőség már a kezdetek kezdetén hitt az egységben, hiszen az volt mely az erejüket adta egy csatában. Az erejüket képviselte hogy egyszerre mozogtak, és hogy parancsokat teljesítettek. Ha egy parancs rossz volt a terv elbukott, és nem egy ember halt meg hanem az elv hullott kudarcba. Egy kudarc mindenki kudarca volt. Phasma azért tudta mert a Mndaloriai klánok így nevelték. Azok is így működtek, csak keményebbek voltak. Ha valaki hazajött egy vesztes csatából a nélkül hogy testvéreit hozta volna haza azt megölték. Itt a katonaságban azonban ezt nem tehette. Annak idején mikor először bekerült az Első rend vonalában, viszont hasonlókat tapasztalt. Látta hogy Brendol Hux mit akar, hogy egy csapat fiatalból, akik szinte csak gyerekek voltak, erős fogaskerekeket akar képezni. Brendol még a saját fiát is feláldozta ezért az érvért. Hogy felépítse a leendő Birodalom falát kiképezte a gyerek katonákat melyeket Armitage vezetett. Armitage pedig ekkor még csak 15 éves volt. Tapasztalatlansága számos kudarchoz vezetett, míg végül apja nem tudott milyen bűntetést kieszelni neki, és már nem csak őt bűntette meg. Az egész gyerek katona osztag szenvedett Armitage Hux kudarcai miatt. De jó tanulság volt: miután felcseperedett a tábornok tudta hogy mik lehetnek már a kudarc akár legkisebb jelei is. Persze hogy tudta mindezt hiszem néhai apja megszámlálhatatlanul sokszor verte meg őt ezek miatt a kudarcok miatt. Azonban a csoportos kudarcokat valaki nem bírta annyira jól mint ő, s ilyen volt Larrieth, és Jaina is. A két nő majdnem annyi idős volt mint a tábornok, de rangban jóval alacsonyabbak voltak. Nem azért mert nem tudták volna ugyan azt mint Armitage, hanem azért mert szerettek a saját fejük után menni. Larrieth egy osztagban szolgált a gyerek katonákkal de nem emlékezett rá. Csak foszlányokat látott... csakúgy mint Jaina, bár az ő emlékeiben más is élt a foszlányoknál, egy szép havas tájnál vagy egy beszélgetésnél. Jaina emlékezett arra miért tették ki őt a katonaságból. Hogy miért törölték aztán ki az egykori gyerek katonáknak az emlékeiből őt. Hogy miért lett ő az elfeledett katona. És Jaina bosszút akart. Élete egyetlen reménye az maradt hogy bosszút áll magáért, hogy egykoron Brendol Hux földönfutóvá tette őt. És bár tudta hogy Brendolt megölte már a saját fia, neki ennyi nem volt elég.  S míg Phasma a csatában dicsőséget látott, a tábornok kötelességet, Larrieth pedig szenvedélyt ő nem látott mást mint bosszúvágyat, és ennek a vágynak a beteljesítését. Így amikor előrefutott, izmai megfeszültek és teljes erejéből nekifutott a tábornoknak. Csakhogy arra nem számított hogy a már meglehetősen sáros harcmezőn az elolvadt hó majd csúszóssá válhat, így még mielőtt elért volna a férfihez megcsúszott és Larriethre esett.A lendülettől pedig mindketten beestek a hátuk mögött lévő lejtő aljába. Ahogyan mindketten gurultak lefele, olyan gyorsasággal melyet egyenlőre egyikük sem tudott felfogni, Jaina folyamatosan ütötte a katona nőt, habár olyan nagy sérülést nem tudott okozni rajta.  A két nő végül legurult a lejtő aljába. Larrieth azonnal felállt s fegyvert ragadott. Kapkodta a lélegzetet melyben vegyesen keveredett az ijedtség a meglepődöttséggel. 

" Maradj ott. " - Sercegte a sisakon keresztül. Jaina persze nem maradt ott egy percig sem, így mikor ezt ellenfele kimondta, ő azonnal megindult egy halott katona fegyvere után. Larrieth lőni kezdett, de a másik nő ügyesen elbukfencezett előre, majd a közeli romok egyike mögé vetette be magát. 

" Add fel! Az Első rend úgyis megtalál!" - Kiabálta Larrieth immáron indulatosan. Egyszerűen elege volt az olyan alakokból akik nem elég hogy harcolniuk kell még meg is nehezítik a győzelmüket. Larrieth minden idegszála megfeszült ha csak erre gondolt. Bekapcsolta a sisakján az éjjeli módot, és lassan előre ment akár a szimulációs pályán. - " Innen nincs menekvés, áruló!" - Folytatta. - " A Rend úgyis kivégezne. Úgyhogy énsem adok kegyelmet. Arról már lemondhatsz. " - Jaina ekkor előbukkant és rálőtt. Larrieth felemelte a bal kezét mely reflex volt. A vörös színű energia csík nem sokkal mellette fúródott bele a földbe. 

" Áruló!"- Ordított el magát, és indulatból mindenre lőtt: a romokra, a földre, melynek hatására a romok meggyengültek és egy hangosat nyögve a földre estek. Larrieth felegyenesedett, és épp egy következő sorozatra készült, mikor Jaina kénytelen volt előbukkanni.A nő nem akart ezzel a katonával vesződni, de nem sok választása volt. Vagy elintézi a katonát, vagy soha nem fog eljutni a tábornokig: ez már biztos volt.Azonban hiába volt oly biztos a szándékába, ha nem tudta megvalósítani azt.Márpedig Larrieth szívós volt. Jaina előrohant az éppen széteső romok mögül, és a másik oldalra igyekezett, miközben ellensége folyamatosan tüzelt rá. 

" Biztos nem emlékszel rám!" - ordított el magát mikor Larrieth végre kénytelen volt kicserélni egy energia cellát. 

" Mire kéne emlékeznem! Arra hogy áruló vagy, vagy majd arra hogy milyen lesz a halott képed miután szétlőttem?"

" Arra hogy egy osztagban voltunk gyerek korunkban!"- Ordította oda a nő, s inkább legugolt a földre. -" Hogy te voltál a Kicsi akit mindenki imádott!" - Larrieth egy pillanatban leeresztette a fegyverét. Habár voltak nyomok a fejében egy csapat gyerekről, s arról hogy ő volt a legfiatalabb,mégsem emlékezett ilyesmire. 

" Nem értem miről hablatyolsz itt össze-vissza!"- Válaszolta. Úgy érezte hogy a másik nő csak összezavarja a fejét, hogy amit mond annak nincs semmi értelme a világon, és kezdett egyre idegesebbé válni. 

" Nem emlékszel rám, mert kitörölték a fejedből! De emlékezned kell! Erőltesd meg az agyad! Nem vagyok az ellenséged! Larrieth!"