Úgy tűnt felesleges volt aggódnia. Végül is minden jól működött, még fontosabb feladatokat is kapott. De az utolsó mondatok csengtek a fülébe... "bájos...Ismerős.." ő. Egy átlagos katona... hogyan is lehetne ismerős éppen Armitage Hux-nak?! Hogyan... ő,egy senki.... Larrieth nem értette. Habár még sok mindent most kezdett csak felfogni, a felelősségről és a katonaságról tanulva, akkor sem értette ezt. Szórakozottan elnevette magát, arca egész kipirosodott. Táncra tudott volna perdülni, legszívesebben énekelt volna ahogyan a zöld szempárra gondolt. Feldobta a kapott belépési kártyát a levegőbe majd elkapta. 

" Börtön blokk, négyes cella."- Megint feldobta a kártyát, s megint elkapta azt.- " Sima ügy lesz. majd meglátod."- kaccsintotta a droidora. - " Nem elég hogy megbosszulhatom valakin hogy majdnem megölték a tábornokot, még azt jogosan is teszem. Úgyhogy én leszek a leghatékonyabb tiszt ezen a hajón. " Ahogyan T22 begurult a lába mellé a liftbe, majdnem  fellökte a kis droidot. 

" Jó, bocsi. ..lehet kicsit túloztam."- Mondta neki a felháborodott pittyegésre reagálva, mire még kettő ugyanolyan volt a válasz.- "Lehet úgy gondolod hogy ez a beszélgetés most furcsa volt de...de... lehet igazad van. Máskor keményebbnek kell lennem. Jó. Jó, elismerem hogy talán zavarba jöttem. Egy kicsit."- Megigazította a térdpáncélját, majd előrébb lépett. T22 a sarokba gurult és folytatta a pittyogást. 

" Megtennéd hogy nem morogsz?!" - Kapta fel rá a fejét Larrieth. - " Hát persze hogy nem érted, de te nem is kedvelsz senkit sem. " - leért a lift. Ahogyan kinyílt az ajtó, Larrieth a droidjára nézett gyilkos pillantással,és inkább le is intette. - " Viselkedj!" - Kilépett. A börtönblokk sivár folyosójára érkezett majd előre indult, s felvette a sisakját. Az ajtók előtt magas katonák álltak, a válluk felső sávján fekete színezéssel. Kivégző tisztek. Larrieth szinte már sajnálta őket. Nem azokat akik bezárva várták a halált, hanem a tiszteket hogy egész nap egy ilyen sivár ablaktalan szinten kell állniuk. És még azt a luxust sem nagyon engedhették meg maguknak hogy kommunikáljanak egymással. Csak a minimálisat. Azonban lány kerülte őket ha lehetett. Csak a szeme sarkából látta őket, mert nem mert rájuk nézni. A kantinban azt beszélték hogy a kivégzősök egyike sem teljesen normális. Rémtörténetek keringtek arról hogy valaki majdnem meghalt, csak mert egyszer úgy nézett ezekre hogy nem tetszett nekik. Larrieth merev léptekkel közeledett a hajón lévő négyes fogdába. A cella ajtaja ugyan olyan szén fekete volt mint a falak. A padlóról visszapattanó erős, fehér fény pedig ha lehet méginkább ellenszenvessé tették a helyet. Larrieth arra gondolt hogy ha ő elmenekülne innen, vajon a foglyok hogy érezhetik magukat odabenn... Aztán megállt. A páncél koppant a földön. Vett egy mély lélegzetet, előszedte az engedélykártyáját, és betette a kompjúter négyszög alakú fali nyílásába. T22 épp akkor gurult oda, mikor nyitódott az ajtó.

" Nah most ugrik a majom a vízbe."- Gondolta magában, majd belépett. A cellában félhomály uralkodott. A falak sokkal nyomasztóbbak voltak mint odakinn, épp olyanok hogy Larrieth ha tehette volna ugyanazzal a lendülettel máris kimenekült volna. S mindezen komor falak között egy vékony nő volt kibilincsezve a falhoz. Érdeklődve nézett Larriethre, s a katona ugyanazzal az érdeklődéssel nézett rá. A fogoly sápadt volt. Fiatal, elszánt, s bátor arca sebes volt, csakúgy mint a keze és a lábai is. Barna haját Larrieth-hez hasonlóan kontyban hordta, csakhogy látszódott rajta hogy ez a konty már régen volt megigazítva. Egyszerű szerelős ruhát hordott, egyenruhát. Az ő egyenruhájukat. Larrieth megállt előtte és egy darabig csak nézte. A nő kerülte a tekintetét, de aztán mégis csak megszólalt.

" Mondani is fogsz valamit, vagy örökké ott fogsz ácsorogni?" - Larrieth arcán penge éles mosoly jelent meg. Tetszett neki hogy ezt a foglyot semmi nem tudja megijeszteni. Titkon felmerült benne a kérdés hogy hogyan is reagálna Kylo Ren-re. Úgy érezte élvezné ha láthatná azt a beszélgetést, de sajnos az csakis a fantáziájában valósulhatott meg maximum.

" Szóval te vagy a fogoly? Az, aki megpróbált megölni egy vezetőségi tagot? Aki öt ember közül, egyedül maradt meg? "- Kérdezte tőle halkabban. 

"Igen... "- Válaszolta flegmán az ismeretlen miközben a bilincsét piszkálta, ráérős arccal. - "...bár őszintén szólva ezt már az előtted lévő összes kivallató megkérdezte. Vezethetnétek egy naplót. Lehet hasznos lenne..." 

"Valahogy másképp képzeltelek el..."- Szólt közbe. 

" Magasabbnak?" 

" Nem....férfinak..." - Larrieth balra, majd lassan jobbra kezdett el sétálni, kezében a kedvenc fegyverével. - "Engem küldtek hogy kihallgassalak. De nem úgy ahogy a társaim azt eddigi tették."- Recsegte a sisakja alól nyugodt hanggal.- " Én nem vagyok barbár. " 

" Aha..."- Mosolyogta az ismeretlen aki bár most mosolygott, de legszívesebben a pokolba küldte volna a nőt. - " szóval akkor azt mondod hogy te nem fogsz engem mondjuk megütni, megkínozni és nem fogsz azzal sem fenyegetni hogy kidobsz a hajóból. Hát persze. Hiszek neked,drágám." - A rohamosztagos megállt, majd megfordult a fogoly felé. Pillantásuk találkozott bár az ismeretlen ezt nem vehette észre a nő arcát takaró sisak miatt. 

" Nem,rosszul érted. Azt mondtam hogy nem foglak megütni. Fenyegetni sem. De megölhetni megölhetlek. Azt se tiltották meg nekem. Az életedről, én rendelkezek. Csakis én. Ha tetszik, ha nem. " 

" Hűh, nagyon megijedtem. Csakhogy egy bökkenő van mindebben. Hogyha meghalok, soha nem tudsz meg tőlem semmit sem. Nem fogod tudni hogy ki vagyok, azt se hogy miért akarom lefejezni a kígyót. "- Elég magabiztos volt a nő. Fogoly létére úgy beszélt mint akit már vagy ezerszer vallattak ki, és aki már vagy ezerszer lejátszotta ezt mindenkivel. Mintha világ életében folyton nyert volna mindenhol. Ez nagyon nem tetszett Larriethnek. Szerette volna akaratlanul is letörölni azt a beképzelt mosolyt arról az arcról. De nagyobb volt az önuralma, mintsem hogy ezt megtegye. Nem. Ő ennél sokkal de sokkal fegyelmezettebb volt.  

" Milyen..kígyót?"- Kérdezte éppen ezért nyugodtan. 

" Az Első rend! Ők a kígyó! De én le fogom fejezni őket! Le fogom fejezni a kígyót." - Larrieth hangosan elnevette magát. Ezt viszont ellentétben mindennel amit eddig tanult az illemről, és a viselkedésről most nem fojtotta el. Mert habár nem lehetett volna egy rohamosztagosnak ilyen komoly érzelemkitörést produkálni, de mégis jó volt valamire: hogy felbosszantsa vele a falhoz kikötözöttet.  

" Az Első rendet! Nevetséges vagy, bárhonnan is jöttél!" - Nevetett továbbra is, s magas hangja visszhangot vert a sisakban, s a falak közt. A fogoly pedig hirtelen azt érezte hogy most legszívesebben kitépné a nő kezéből a karabélyt és leütné vele." Ha le akarod vágni a kígyó fejét akkor azt ne a tábornokkal kezd!" - Folytatta Larrieth miután kezdett megnyugodni.- " Tudod nála is vannak nagyobb kutyák... ha őt megölted volna, azzal csak lehetőséget adtál volna valaki másnak. Tudod nálunk hierarchia van, nem káosz."- Válaszolta jókedvűen a katona. Ez viszont csak olaj volt a tűzre.  

" NEM VAGYOK NEVETSÉGES! ÉN HOLTAN AKAROM LÁTNI A RENDET! És ez így is lesz... Megesküdtem rá! "- Kiabálta idegesen.

" Miért?! Az Ellenállás miatt?! Heh? Miattuk harcolsz ennyire?! "

"Nem! Nem miattuk vagyok!" - Kiabálta vissza, majd a földre nézett,könnyekkel a szemeibe. - "  Én... én már rég nem vagyok senkivel sem... csak mi voltunk öten. De már csak én maradtam.. csak én...egyedül..."- Larrieth megforgatta a szemeit. Megfogadta hogy ellenséggel soha nem fog szimpatizálni, s most sem tűrte hogy megpróbáljanak az érzéseire hatni. 

" Nagyon megható. Árulja el ki maga, hogy kinek dolgozik, hogy kik voltak a társai, mindent! És akkor lehet, elengedhetem."  - Egy kis szünet után a szipogás halkabb lett. Larrieth szeretett volna már hallani is valamit így a türelme pillanatról pillanatra fogyott. Már majdnem olyat tett volna amit talán később megbánt volna, a fegyverét markolta bal kézzel, amikor az előtte lévő a padlóról ránézett. 

" Jó... elmondom. De megígéri hogy nem öl meg. "