Kicsit késtem, bocsánat. Lehet, többször elő fog majd fordulni, nézzétek el. Az biztos, hogy mindig a Múlt Árnyéka előtt jövök. Hamarosan az is jön, gyorsan megírom. :)

Amy-ék karácsony előtt egy nappal beszélték meg a találkozót. Tehát aznap, amikor találkoztak. A lány már meg sem lepődött ezen, a Roxfortban töltött négy hónapja alatt ennyire kiismerte Briant már. 

Az otthon töltött ideje ugyanolyan unalmas és semmilyen volt, mint azelőtt bármikor. Annyi volt a különbség, hogy nem harminc fok volt, hanem öt és esett a hó. 

Amy a Hyde parkban ácsorgott közvetlenül az ott rendezett karácsonyi vásár előtt. Természetesen Brian még sehol nem volt, de Regulus is késett. Pedig az utóbbi elég normálisnak tűnt ahhoz, hogy ne késsen el állandóan, nem úgy, mint legjobb barátja.

Pár pillanattal később befutott az emlegetett szamár, természetesen egyedül.

- Annyira éreztem, hogy Brian nem lesz még itt. - dünnyögte köszönés képpen Amy-nek.

- Neked is szia, Reg. - mondta szemét forgatva a lány.

- Emlegettetek? - szólalt meg valaki Amy háta mögül. 

- Csoda történne, ha egyszer normális időben odaérnél valahova és nem késnél el? - kérdezte a lány.

- Inkább a világvége következne be. - vigyorodott el a vörösesbarna hajú fiú - Na gyertek, nézzünk körül.

Hosszabb csend után végül Amy szólalt meg elsőnek.

- Első látásra sosem hittem volna, hogy itt fogok veletek a karácsonyi vásárban lődörögni egy rakat gyerek közt. - mondta halvány mosollyal a száján - Nem éppen néztek ki úgy, mint akik élvezik az ilyen dolgot.

- Én csak szolidaritásból vagyok itt, sose szerettem a karácsonyt. - vont vállat Regulus.

- Én imádom. Apámmal kicsi koromban mindig kijártunk ide. - mondta lelkesen Brian - Minden évben kijövök megnézni. A legszebb a vásár közepén lévő karácsonyfa. 

A fiúnak igaza volt: a hatalmas fenyő tényleg szépen festett a sok kis faházikó közt. Amy sose vallotta be volna bárkinek is, de annak ellenére, hogy hihetetlenül giccsesnek találta az egész karácsonyi dekorációs dolgot, imádta őket. Otthon is lelkesen segített mindig a házimanóknak feldíszíteni a lakást. Legalábbis amíg az Ilvermonry-ba járt, Isaac-el mindig együtt díszítettek fel mindent. Idén fura volt a lánynak egy kicsit, hogy csak egyedül sürgött-forgott a fa körül, de ennek ellenére is élvezte. 

A két fiúval még hosszasan bolyongtak az emberek és a különféle árusok és faházak közt, majd elindultak a belváros felé, mivel Brian szerint az is nagyon szépen fel volt díszítve mindenféle fényfüzérrel meg ilyenekkel. 

Így végül a trió felkerekedett és egy közel egyórás sétát tettek a londoni belvárosban. Megnézték a Westminster Apátságot, a Big Bent, és úgy általánosságban a karácsonyi fényekbe borult utcákat és a Temzét.

§

Amy kicsit meg lett szidva este, hogy késett az ünnepi vacsoráról öt percet, de nem igazán érdekelte. Szülei amúgy sem ültek még az asztalnál, csak a házimanók terítettek, szóval tulajdonképpen nem is késett.

Az ünnepi vacsora csöndben telt el. Sem Amy, sem a szülei nem erőltették, hogy beszélgessenek. Miután mind elfogyasztották az ételt, Amy megköszönte a kaját a manóknak, majd felment a szobájába lefeküdni. Az egész helyiség tele volt mindenféle magnix villogó karácsonyi izével, amit a lány a közeli boltban vett. Varázslattal megoldotta, hogy áram nélkül is működjenek, így az egész szoba villódzó fényekben úszott. 

Másnap reggel karácsony volt már. A manók reggelre, csakúgy, mint a Roxfortban, összehordták a lány ajándékát, amit kapott maroknyi barátjától.

Jött ajándék a rokonaitól Amerikából, az Ilvermonry-s és Durstrangos barátaitól is, emellett Brian és Regulus ajándéka is ott hevert a kupacban.

Először a szüleiével kezdte, akiktől egy báli ruhát kapott, tekintve, hogy meg voltak hívva egy bálra, amit a londoni aranyvérűeknek rendeztek. Ugyan Amy-nek semmi kedve nem volt a sok aranyvérmániás idióta közt létezni, szerencséjére Brian és Regulus családjai is meg voltak hívva, így a két fiú is részt vett az eseményen, ami december végén került megrendezésre.

Briantől a Roxfort történetét kapta ajándékba, mivel a fiú rengetegszer kihangsúlyozta már, hogy milyen silány is Amy tudása az iskoláról. Cserébe a lány az amerikai varázslók történelméről szóló könyvet vett a fiúnak, hogy okosodjon kicsit. 

Regulustól is egy hasonlóan troll, de egy fokkal hasznosabb ajándékot kapott már: a Roxfort térképét, oldalakra lebontva az egy-egy szintet és a lépcsőket. Amy hajlamos volt túl sok helyen eltévedni, így ez még hasznosnak is bizonyult. 

A többi barátjától mindenféle helyi különlegességekből összeválogatott ajándékdobozokat kapott, mivel jól tudták, hogy a lánynak nagyon hiányoztak mind a különleges amerikai édességek, mind az oroszok. 

Miután végére ért a bontogatásnak, felöltözött és elindult lefelé a nappaliba. A lépcsőn lefelé haladva viszont egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülét, így úgy döntött, hogy kicsit hallgatózik. 

- Kénytelenek lesztek dönteni, különben megöl titeket és a lányotokat is. - hallatszott egy ismeretlen, egyértelműen angol férfi hangja.

- Jól tudjátok, hogy nem értünk egyet azzal a sok badarsággal, amit hirdet. Már anno Grindelwald korában sem értettünk egyet, és most sem. - hallatszott édesanyja hangja. 

- Pedig jobb lesz, ha beletörődtök a dologba, mert nem lesz más választásotok. Pláne a múltaddal.

- A múltamnak ehhez semmi köze. - hallatszott ezúttal az apja hangja - Nem vagyunk hajlandók ártatlanok halálában részt venni.

- És hajlandóak lesztek még valakit emiatt beáldozni? - kérdezte újból az ismeretlen hang.

- Ő nem emiatt halt meg! - csattant fel az anyja - Az egy aljas merénylet volt.

- De végül mégis az elveitek miatt vesztette életét, nem?

A hosszas csöndből Amy leszűrte, hogy szülei a néma beleegyezést választották.

- Júniusig adok nektek időt, különben más meggyőzőbb eszközökhöz fogok folyamodni.

- Őt ne merészeld bántani! - emelte meg a hangját az apja.

- Nem is terveztem. De őt lehet, könnyebb lesz meggyőzni, mint titeket.

Ezután az idegen elment, Amy viszont sokáig ült némán a lépcsőn. Egyre kevesebb dolgot értett. Ezzel a beszélgetéssel még jobban kezdett belezavarodni az egész, zavaros életébe, mint korábban. Azt mindig is sejtette, hogy szülei körül nem stimmel valami, de ebből a beszélgetésből szinte nyilvánvalóvá vált.

Mindkettőjüknek volt valami titkolnivalója, amit a másik tudott, de Amy-nek nem mondták el. Emellett azt is erősen kezdte gyanítani, hogy az a bizonyos "ő", akiről mind az idegen, mind a szülei beszéltek, az nem más volt, mint Isaac. Ki más lehetett volna. Azt eddig is sejtette, hogy nem véletlen támadás volt, mivel a gyilkosok túlságosan is Isaac-re mentek, szóval mindenképpen neki kellett lennie a célpontnak. Viszont ezzel a beszélgetéssel Amy-ben már az is felmerült, hogy nem is igazán Isaac volt a célpont, hanem sokkal inkább a szülei. A támadók így akarták őket zsarolni, vagy megfélemlíteni. Vagy akár bosszút állni. 

Ezekhez még az is hozzácsapódott, hogy túl sokat utaztak az évek alatt. Egy normális ember nem utaz ennyit, még akkor sem, ha imád utazni. A lány sokkal inkább tartotta valószínűnek, hogy szülei menekültek valami, vagy valaki elől, de nem tudta, mi elől és úgysem mondták volna neki el. 

Amy végül arra jutott, hogy egyedül kell kiderítenie azt a sok mindent, amit a szülei rejtegettek előle. Viszont azt is tudta, hogy az igazság igazán fájhat, ha olyat talál. Mégis túl kíváncsi volt hozzá. Csak azt nem tudta, hogy hol kezdje. 

Mindenesetre arra sosem számított volna, hogy a története végén hova fog kikötni.