5. Fejezet
Köszönöm szépen az ezer megtekintést srácok! Csütörtökön jön a következő rész, onnantól kezdve pedig remélhetőleg minden nap lesz új rész. Azt még nem tudom, hogy ez, vagy a Múlt Árnyéka lesz előbb, de majd kiderül.
November folyamán már erősen tombolt az őszvégi idő, tekintve, hogy szinte minden nap esett az eső és vastag, szürke felhők terültek el a kastély és az azt körbevevő birtok fölött, fenyegetően hozva a felhőszakadásokat és a viharos széllökéseket.
De nem csak ez volt kellemetlen a novemberi hónapban.
Amy-nek feltűnt, hogy a kezdetleges meglepetést vagy megvető pillantások kezdtek átváltozni undort és lenézést tükrözőbe. A lányt ez egészen addig nem érdekelte, míg egy szombat reggeli incidens meg nem történt.
Éppen felfelé tartott a klubhelyiségéből a nagyterembe, amikor az előcsarnokban véletlenül beleütközött egy hetedéves hollóhátas lányba, aki felettébb kedves módon adta tudtára a mardekáros lánynak, hogy menjen melegebb éghajlatra.
- Vigyázz, hova nézel, mocskos szajha. - sziszegte a mardekárosnak, majd becsörtetett a nagyterembe.
Amy döbbenten nézett a hollóhátas után. Sok jelzőhöz hozzá volt szokva, mivel az évek alatt nem éppen vált túl népszerűvé itt-ott, de a szajha nem igazán tartozott közéjük. A dolog eleve ott kezdődik, hogy nagyban szűz volt még, így maga a jelző is felettébb irreleváns volt, másrészről meg nem nagyon érdeklődött senki iránt, nemhogy fűvel-fával összefeküdjön. Volt annál jobb dolga is.
Miután jól belelovalta magát a gondolatmenetébe, idegesen csörtetett be a nagyterembe, és vágta le magát Regulus mellé.
- Látom, nincs túl jó reggeled. - jegyezte meg mosolyogva.
- Neked se lenne, ha valaki random leribancozna, csak mert véletlen nem vetted észre, és nekimentél. - morogta a lány.
- Tessék? - kérdezte meglepetten a mardekáros fiú.
- Valami hollóhátas csajnak véletlen nekimentem, mert nem figyeltem, erre közölte velem, szó szerint idézem: vigyázz, hova nézel, mocskos szajha. - imitálta a hollóhátast dühösen Amy.
- Oh... Értem. - mondta Regulus, és valami megvillant jégkék szempárjában.
- Mi az? - kérdezte összeszűkült szemöldökkel a lány.
- Semmi, csak... - habozott a fiú.
- Csak? - kérdezte egyre idegesebben Amy.
Regulus nagy levegőt vett, majd komor hangon belekezdett a mondandójába.
- Pár hete hallottam már valakitől fél füllel, hogy arról beszél, hogy te... Szóval, hogy te fűvel-fával összefekszel. Esküszöm, próbáltam kideríteni, kitől származik ez a hülyeség, de nem sikerült. Úgy meg nem akartam jelentgetni, hogy nem tudom, ki a tettes.
- De te ezt nem hiszed el, ugye? - kérdezte Amy.
- Nem, dehogy is. Annál jobban ismerlek. - rázta meg gyorsan a fejét a mardekáros - Briannel pont erről beszélgettünk nem olyan rég, hogy az ilyenek, aki ezeket kitalálják, mennyire szánalmasak. Nem is értem, mire jó ez.
Amy-nek jól estek a fiú szavai. Egyrészről, mert örült, hogy Regulus nem hitt ezekben a hülyeségekben, másrészről, mert próbált segíteni neki, még ha nem is közvetve.
- Ha elfogadsz, egy tanácsot, ne figyelj rájuk. Akik ismernek, nem hiszik ezt el rólad. Mondjuk az is igaz, hogy rajtunk kívül nem sokan ismernek, de amúgy Avery-ék szerint is hülyeség az egész. - hadarta Regulus - Bár, szerintem azt kívánják, hogy bárcsak ne lenne az.
Amy-nek először le se esett, miről beszél a mardekáros, csak szépen lassan. Két perc elteltével értette meg teljesen.
- Fúj, Reg! - mondta egy csöppet hangosan - Mármint... Érted.
Regulussal egy pillanatig csak bámultak egymásra, aztán mindkettőjükből kitört a nevetés.
Mire Brian megérkezett, a két mardekáros közt beállt a jókedv.
- Csá srácok. Nem megyünk le Roxmortsba? - ült le Amy-vel szembe.
- Úgysincs jobb dolgunk. - vont vállat a mardekáros lány.
§
A trió felfelé tartott a faluból, amikor hirtelen összetalálkoztak ugyanazzal a mardekáros társasággal, akit Amy egyszer már el akart átkozni. Amint a platinaszőke hajú mardekáros lány meglátta Amy-t gúnyosan elmosolyodott.
A lány már nyitotta volna a száját, de ezúttal Amy volt gyorsabb. Előkapta a pálcáját és elkiáltotta magát.
- Calvorio! - kiáltotta Amy. Az átoktól a lány szőke haja pillanatok alatt kihullott.
Mellette Brian hangosan felröhögött, és Amy a szeme sarkából látta, hogy Regulus is elvigyorodik az átok hatásán.
Ez utóbbi nagyon betett az immáron nem szőke mardekáros lánynak, így ő is pillanatok alatt előkapta a pálcáját és már Amy-re szegezve dühösen fújtatott párat.
- Ezt még megbánod, szajha. - sziszegte Amy-nek a lány.
- Igen? Kíváncsi leszek, mit tudsz felmutatni. Esetleg lefegyverzel? Vagy piros szikrákat küldesz rám? Huh, de félek. - mondta szarkasztikusan Amy.
- Miért hiszed azt, hogy jobb vagy nálam? - kérdezett vissza hisztérikus hangon a mardekáros lány - Bármikor leterítelek, ha kell.
Amy ezen a mondaton hangosan felnevetett.
- Ugyan már drága. Negyedikesként semmit nem tanultatok még. Emellett én Durmstrangos voltam. Olyan varázslatokat ismerek, amitől te sírva rohannál vissza anyucihoz. - mondta villogó szemekkel a lány, mivel kezdett elege lenni a nem-szöszi csajból.
- Igen? Akkor ezzel mit kezdesz? - kérdezte, majd egy mély levegőt vett és elkiáltotta magát - Crucio!
Amy felvont szemöldökkel nézte, ahogy a piros szikrák eltalálják, de nem igazán hatotta meg. Néhol kicsit fájt, meg kellemetlen volt azért, de nem érezte úgy, hogy sikoltoznia kellett. Kapott már be Cruciatus-átkot, és az sokkal rosszabb volt, mint a negyedikes mardekáros felettébb gyengécske próbálkozása.
Miután a nem-szöszi befejezte a nevetséges próbálkozását, döbbenten meredt a zöld hajú lányra.
- Ennyi? Drága, felvilágosítanálak, hogy a főbenjáró átkok sok-sok gyakorlás után lesznek csak rosszak. Mind az Imperius, mint a Crutiatus. Szóval, ha nem bánod, nem fogok sírva fakadni a gyenge próbálkozásodtól.
Erre az immáron szöszi - tekintve, hogy az átok hatása elmúlt és a csaj haja visszanőtt - ismét rászegezte a pálcáját Amy-re. A mardekáros csak megforgatta a szemét, majd egy laza mozdulattal elküldte az idegesítő csitrit melegebb éghajlatokra. Szó szerint.
- Expulso! - kiáltotta Amy, amitől a lány métereket repült.
- Miss Evergreen! - hallatszott egy ideges hang - Hogy képzeli ezt?
McGalagony professzor közeledett a kis csapat felé felettébb idegesen.
- Professzor, Hornsby kezdte! - szólalt meg szinte egyszerre Regulus és Brian - Ő támadta le Amy-t és még egy Cruciatus-átkot is küldött rá, de túl gyenge volt ahhoz, hogy komolyabban fájjon Amy-nek. Amy csak megvédte magát. - folytatta Regulus.
- Értem, Mr. Black. Ez esetben is jár Miss Evergreennek a büntetés, mert a robbantó átok talán kicsit sok volt. De ennyivel megússza. Viszont Miss Hornsby már nem fogja. - mondta szigorú hangon a professzor és elindult a még mindig eszméletlen lány felé.
§
Amy a büntetését Lumpslucknál töltötte, ami első hallásra rosszul hangzott, de végül igazán kellemesnek bizonyult. Legalábbis az eleje, amíg Lumpi közölte, hogy Amy-nek rendbe kell tennie a bájitalos szekrényt varázslattal. Viszont amikor visszatért a terembe, egy kellemetlen társaságot hozott magával.
Mivel, hogy Sirius Black állt mellette.
- Mr. Black segíteni fog neked Amy, tekintve, hogy ő is büntetőmunkán van itt. - közölte Lumpsluck derülten, majd eltűnt a teremből.
- Képzelem, mennyit segít. - dünnyögte magának a lány a szemét forgatva, majd inkább visszafordult a szekrényhez.
Természetesen igaza is lett, mivel Black az egész pakolászását végignézte az egyik asztalon ücsörögve. Amikor Amy befejezte a dolgot, negédes mosollyal fordult a griffendéleshez.
- Remélem, élvezted a nézelődést.
- Ahogy láttam, jól elboldogultál nélkülem is. - mondta vigyorogva Black.
- Ez igaz, és amúgy is mindent csak romba döntöttél volna, megsokszorozva ezzel a munkámat. - jegyezte meg a lány, majd elindult kifelé a teremből.
- Máris mész?
- Nem, itt alszom a bájitaltan teremben. Szerinted? - kérdezte szarkasztikusan a lány.
- Amúgy menő volt az, amit kint csináltál. - váltott gyorsan témát a griffendéles.
- Mármint, hogy egy idegesítő csitrire küldtem egy robbantóátkot? Megérdemelte már nagyon. legközelebb lehet, nem állok meg ennyinél. - mondta Amy, és érezte, hogy továbbra is dühös arra a lányra.
- Miért állt le veled ott vitatkozni?
- Azért, mert oda meg vissza van Regulustól és nem bírja elfogadni, hogy szerencsétlennek van egy lány barátja. - mondta a szemét forgatva Amy - Szánalmas amúgy.
- Áh, szóval Regulus az oka. Sejthettem volna... - jegyezte meg somolyogva.
- Hagyd már békén szegényt. Nem értem, miért vagy ilyen gonosz. Az öcséd, nem?
- Elméletileg nem. Anyámék múlt nyáron kitagadtak, szóval hivatalosan nem a testvérem. De nem is izgat, maradjon meg csak anyuci kicsi fiának. - jegyezte meg undorral teli hangon.
- Nekem nem ez jött le róla. Szerintem egy tök jófej, kedves srác. Ha nyitnál felé és levetkőznéd a családod és a mardekárosok iránt érzett utálatodat, még talán jóban is lehettek. Nem érdemes eldobnod ezt a kapcsolatot, ha rám hallgatsz.
- Mintha te azt olyan jól tudnád. - dünnyögte Black.
- Tekintve, hogy a bátyámat megölték, igen, jól tudom. Sosem voltam jóban vele, nagyon sokat veszekedtünk, mert én voltam mindig a kis tökéletes gyerek, vele meg sokat veszekedtek emiatt a szüleink, hogy ő miért nem olyan, mint én. De láttam, amikor megölték és azóta bánom, hogy nem beszéltem vele. Úgy halt meg, hogy azt hitte, utálom. - jegyezte meg ridegen Amy.
Black feltehetőleg meglepődött azon, amit a mardekáros mondott, mivel hosszú pillanatokig csak bámult a lányra, mire megszólalt.
- Izé, sajnálom. Lehet, meggondolom azt, amit mondtál. - mondta zavartan, majd kiviharzott a teremből.
Amy csak sóhajtott egyet, visszanyelte kikívánkozó könnyeit, majd ő is kilépett az ajtón. Halálra is rémült, amikor hirtelen Regulusba ütközött.
- Te mit csináltál bent a teremben a bátyámmal? - kérdezte összevont szemöldökkel a mardekáros fiú.
- Én a bájitalos polcot pakoltam, ő meg nézte, ahogy a bájitalos polcot pakolom. - mondta Amy.
- Büntetőmunka?
- Az. - dünnyögte a lány.
- Azért, ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem tartsd távol magad tőle. - mondta halkan Regulus.
- A bátyád is ugyanezt mondta. Pedig örülnötök kéne, hogy nektek legalább van testvéretek. Komolyan, idióták vagytok, ti Blackek. - jegyezte meg nevetve Amy.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top