És itt is volnék a második karácsonyi résszel. Élvezzétek. :D

Hónapok teltek el. Már beköszöntött a május, ami kellemesen langyos, de nem tikkasztóan meleg időt hozott magával. A fák virágba borultak, a birtok zöldellt a sok frissen hozott levéltől és a levegőben kellemes virágillat terjengett. 

De ezt Amy-ék mind nem érezték, mert a könyvtárban aszalódtak a RAVASZokra tanulva.

- Én ezt nem bírom. -vágta be az egyik könyvét a lány, és fejét ráhajtotta - Menjünk ki kicsit sétálni, már reggel óta itt ülünk. És szombat van.

- Támogatom. - állt fel Brian is, és nyújtózott egyet - Kettő az egy ellen, Reg. Kellj fel, megyünk. 

Regulus dünnyögött valamit, de ő is felállt, és a trió elindult kifelé a könyvtárból. Könyveiket és táskájukat ott hagyták az asztalnál. Tudták, hogy úgysem nyúl hozzá senki, mert Amy megátkozza, Reg meg bűntetőmunkára küldi őket.

Kisétáltak a birtokra, le a tóhoz, és fél órát heverésztek a napsütésben. Amy élvezte, hogy az elmúlt pár hónapban relatíve nyugalmas volt az élete. Leveleket csak akkor kapott, amikor Elijah találkozni akart vele. Megbeszélték, hogy könnyebb és biztonságosabb titkos találkákat szervezni, mint leveleket küldeni.

Kezdett teljesen megnyugodni. Elfogadta a rokonságát, beletörődött, hogy a jelenkor két legsötétebb varázslójának rokona. Tenni ez ellen úgysem tudott semmit. Egyedül a vizsgái miatt aggódott. Jól tanult, Regulus mellett nehéz is lett volna nem jól tanulni. De attól meg benne volt a félelem. Bár azt nem tudta, hogy a RAVASZ után mit fog magával kezdeni. Szívesen lett volna auror, de az felejtős volt az alkarján díszelgő szépség miatt. A bátyja miatt gyógyító is lett volna a Mungóban. Azt még reálisnak is látta.

- Szerintem lassan vissza kellene menni. - szólalt meg halkan Reg, aki a fa tönkéhez támasztotta a hátát és a környező hegyeket bámulta.

§

Vacsorára késve érkeztek meg, mivel sötétedés után végeztek a tanulással, és a táskáikat még lerakták a klubhelyiségben.

- Éhen halok. - huppant le a lány az asztalhoz. Ebédre sem evett nagyon sokat, mivel akkor tartották a kis pihenős, sütkérezős szünetüket.

- Nem voltatok ebédnél. - szólalt meg hirtelen egy túlságosan is jól ismert, ám de felettébb idegesítő hang.

- Nem értünk rá, Cherish. A RAVASZokra tanultunk. - dünnyögte Brian.

- Pedig azért nem olyan nagy cucc. - vont vállat a lány.

Amy felvont szemöldökkel nézett az irritatív elsősre.

- Hát, ha bármi értelmeset is szeretnél kezdeni magaddal, akkor eléggé szükséges. - szólalt meg Amy.

- Anyáék azt mondják, hogy majd megoldják nekem. Elvégre Yaxley-k vagyunk, elég sok pénzzel. - vont vállat Cherish.

- Hát ne haragudj, de vannak olyan emberek, akik rendes munkával akarják elérni a vágyaikat és az álmaikat, nem a nevükkel és a pénzükkel. - felelte Amy, majd felpattant, intett Reguluséknak, és a konyha irányába vette az irányt.

Némán elbaktattak a helyiségig, majd Amy szólt a manóknak, hogy adjanak nekik valami maradékot. Letelepedtek a földre a fal mellé és belekezdtek a vacsorájukba.

- Reméljük, ezzel leakad rólunk. - szólalt meg pár perccel később Reg.

- Ha nem, akkor is már csak két hónap van vissza. Aztán soha többé nem látjuk. - vont vállat Brian - Ha be nem áll a seregbe.

- Áh, szerintem őt még Voldemort sem viselné el. - rázta meg a fejét - A kiscsaj képes lenne közölni vele, hogy átveszi a helyét. 

§

A vacsora után visszavonultak a klubhelyiségbe. Brian elment aludni, arra hivatkozva, hogy élni sincs kedve, így Amy kettesben maradt Regulussal. 

Laposakat pislogva bambulta a bájitaltan könyvét, mert olvasni már nem volt ereje, de aludni meg nem volt kedve. Egy órával korábban feladta a dolgot, amikor elolvasott két oldalt úgy, hogy nem fogott fel egy betűt sem a szövegből.

- Nem mész el aludni? Elég hullának nézel ki. - szólalt meg mellette Reg.

- Áh, nincs kedvem elmászni odáig. - tette le a könyvét a lány, és nyújtózott egyet.

- Akkor mit szólnál, ha mutatnék neked valamit? - mosolyodott el halványan a fiú - Még télen jutott eszembe, csak akkor be volt fagyva a tó és nem tudtam megoldani a dolgot.

Amy érdeklődve pillantott fel. Letette a könyvét, felállt és nyújtózott még egyet. 

- Részemről mehetünk. Azt már úgysem fogom fel. - biccentett a bájitaltan könyve felé.

Reg elmosolyodott, ő is letette az olvasnivalóját, és elindult kifelé a klubhelyiségből. Végigsettenkedtek a folyosókon, egészen az előcsarnokig. Ott átszaladtak a nagyterem mellett lévő kis ajtóhoz. Reg elmormogott egy alohomorat és beterelte a lányt a kis szobába.

- Mi ez a hely? És mióta szegsz te szabályokat? - kérdezte vigyorogva a lány.

-Egyszer már szegtem, nem emlékszel? - nevetett halkan az ifjabbik Black - Rossz hazással vagy rám, látod.

- Mindjárt meg is sértődöm. - öltött nyelvet a lány.

- Majd csak az után, hogy visszaértünk a klubhelyiségbe. - vigyorgott a fiú és letessékelte a lányt a meredek lépcsősoron, ami a kis szobából nyílt.

Amy óvatosan lépkedett le a csúszós, nyirkos lépcsőkön. Fogalma sem volt, hogy hova mennek. Eléggé rosszul tájékozódott, így azt sem tudta megmondani, hogy melyik irányba haladnak. Csak annyit érzett, hogy egyre párásabb és hidegebb a levegő, illetve egyre mélyebben lépkednek a Roxfort alatt. 

A végtelennek tűnő lépcsősor után egy kis barlangszerű helyiségbe érkeztek, ahol vagy egy tucatnyi csónakocska várta őket, illetve egy rés, amin kívül a Fekete tó hullámzott szelíden. 

- Ide érkeznek be az elsősök, amikor először megérkeznek a vonattal. A tavon csónakáznak át, és innen mennek fel abba a terembe, ahonnan jöttünk. Aztán onnan át a nagyterembe a beosztásra. És majd ha végeztünk, innen fogunk visszamenni a vasútállomásra. - magyarázta Reg - Gondoltam megmutatom, mert nem volt alkalmad anno megtapasztalni, hogy milyen elsősként ideérkezni.

Amy majdnem elérzékenyült a hallottakon. Már nagyon bánta, hogy anno nem itt kezdett elsőben. Egyrészről örült volna, ha még öt évet eltölthetett volna két legjobb barátjával, és másrészről nagyon megszerette a kastélyt és a birtokot. A búcsúzás, még ha hónapokra is volt, de sokkal nehezebb volt, mint anno az előző két sulijában. Akkor nem tudta, hogy nem térhet vissza oda. De most tudta, hogy kevesebb, mint két hónapon belül örökre elmegy innen, és diákként már sosem térhet vissza. 

Sokkal nehezebb volt a búcsúzás, mint máskor. A világon semmire el nem cserélte volna az elmúlt két évet, még ha nem is minden pillanata volt jó. Olyan embereket ismert meg a Roxfort falai között, akikkel egy életre szóló barátságot kötött. Akiket remélt, hogy élete végéig maga mellett tudhat. És remélte, hogy az az élet hosszú lesz mindhármuk számára. 

Nem akart elmenni. Nem akarta, hogy az egész véget érjen. Félt a következményektől, félt a jövőtől. Félt Voldemort tervétől. Féltette Regulus, féltette Briant, a családját, és saját magát is. Nem akart szembenézni a jövővel, az ő jövőjével. Tudta, hogy cserében az életéért, ártatlanokat kell bántania. Ugyanolyan ártatlanokat, akiknek vannak családjaik, szüleik, gyerekeik, házastársuk. Akik hiányozni fognak másoknak. Tudta, hogy lehetségesen egész családokat kell kiirtaniuk, ha saját magukat életben akarják tudni. És még úgy sem volt minden biztos. 

Nem tudta, hogy túl fogja-e élni a háborút. Hogy Regulus, Brian vagy a családja túl fogja-e élni. Abban sem volt biztos, hogy képes lenne még egy hozzá közelálló halálát végignézni és elviselni. Legszívesebben felszívódott volna, elbújt volna, pontosan úgy, mint az anyja. Kezdte érteni, hogy ő min ment keresztül Isaac halála miatt. És a realizáció miatt csak még jobban elszomorodott.

Amiből Regulus zökkentette ki.

- Nem tudom, hogy min agyalsz már megint, de gyere. Inkább csónakázzunk egyet, még mielőtt elkapnak. - szólalt meg és belépett a legközelebbi csónakba.

A kezét nyújtotta, Amy meg követte. Bizonytalan léptekkel belépett az ingatag csónakba. Amint elhelyezkedett, a kis jármű megindult, egyenesen ki a tó közepére.

- Kicsit megbuheráltam, hogy ne a túlparta vigyen, hanem a tó közepére. - mosolyodott el a fiú - Úgy bulibb.

Amy nem túl lelkesen kuksolt ki a csónak szélén. Nem igazán volt nagy fanja a vízen járó bármiknek. Legyen az batár nagy hajó vagy aprócska csónak. 

- Ne aggódj, nem fogunk felborulni. - szólalt meg Reg, mintha megérezte volna a lány gondolatait. - Lassan úgyis megállunk.

Amy érezte, hogy a csónak lassítani kezd, majd tényleg megállt. Körbepillantott, és elállt a lélegzete. A hátuk mögött a kastély sötét tornyai magasodtak. Néhol még pislákoltak a fények, de a birtokra szinte teljes sötétség borult. Az ég olyan tiszta volt, mint még soha. Villódzó csillagok ezrei pislákoltak az égen, a Tejút pedig színes foltot festett az égbolt közepére.

- Gyönyörű. - suttogta ámultan. 

- Örülök, hogy tetszik. - válaszolt Reg, akinek Amy azonnal megérezte a leheletét a nyakán.

Oldalra fordult, és csak ekkor tűnt fel neki, hogy az ifjabbik Black milyen közel is ül hozzá. Vállaik szinte teljesen összeértek, és Amy még a sötétségben is látta a fiú gyönyörű, csillogó kék szempárját. 

- Van valami, amiről már szerettem volna beszélni. - szólalt meg ismét egy kicsit hangosabban - Csak eddig még nem volt semmi ötletem és bátorságom hozzá.

Amy szívverése a szavak hatására felgyorsult. Hirtelen melege lett, és nem tudta eldönteni, hogy élvezi-e az érzést, vagy sem. Végül csak bólintott egy aprót, jelezvén a fiúnak, hogy folytassa.

- Hol is kezdjem. Őszintén szólva te tetted élvezetessé az elmúlt két évet. Komolyan, nélküled szerintem Briannel halálra untuk volna magunkat, amennyi drámád van. - nevetett a fiú - De tényleg, rengeteg mindenért hálásak vagyunk neked. Mindketten. Rengeteg mindent tanítottál nekünk. Átértékeltük miattad az egész életünket. Jobb emberré tettél minket. Igazából már egy jó ideje érzek valami nagyon furát. Brian mondott pár dolgot, amit először nem akartam neki elhinni. De végül igaza lett.

Amy szívverésén nem segített az, hogy barátja rébuszokban beszélt. Nem akarta letámadni, amíg nem volt abban biztos, hogy Regulus ugyanarról az érzésről beszél, mint amit ő érez. Nem olyan régen jött rá ő is. Azután a közös éjszaka után kint a Tiltott Rengetegben. De ahogy egyre többet agyalt a dolgon, megvilágosodott, hogy mindig is volt valami Regulusban, ami megfogta őt. Már az elején sem úgy tekintett rá, mint Brianre.

- Esetleg tudnál nem rébuszokban beszélni? - kérdezte halvány mosollyal a lány - Így nem igazán értem, hogy miről beszélsz.

Reg is elmosolyodott, beharapta az alsó ajkát, és olyan hirtelen zárta be a közöttük lévő távolságot, hogy Amy levegőt is elfelejtett venni. Csak a fiú kellemesen nedves ajkait érezte.

Beletúrt Regulus selymes fekete hullámaiba és elmélyítette a csókot. Nem merte azelőtt bevallani magának, de már nagyon régóta várt erre, és fantáziált a dologról. De félt is, hogy érzései nem viszonzottak. Hiába beszélt erről Briannel, Amy már értette, hogy a fiú feltehetőleg kettős ügynököt játszott. Le merte volna fogadni, hogy Reg oldalát is ő hallgatta meg.

Elvált az ifjabbik Black ajkától, de nem ment túl messzire. Homlokát Regulusénak döntötte, és csak élvezte a fiú mámorító illatát.

- Egy éve erre várok már. - suttogta Regulus.

Amy kicsit eltolta magától a fiút, hogy a szemébe tudjon nézni. 

- Miért én?

Reg felvont szemöldökkel nézett rá, és halkan elnevette magát Amy kérdésén.

- Ez most csak találós kérdés, ugye? - kérdezte mosolyogva - Ne szórakozz, Amy. Te vagy a legcsodálatosabb, legbátrabb, legkitartóbb ember, akit ismerek. Az előbb mondtam el, hogy nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled. Jobbá tetted az életemet, és az elmúlt két évem minden pillanatát.

Amy csak némán hallgatta Reg szavait és vigyorgott, mint a tejbetök. Érezte, hogy a feje vörös, mint a paradicsom, de a sötétben ez szerencsére nem látszott. Még mielőtt az első könnycseppje kibuggyanhatott volna, magához húzta a fiút és szorosan megölelte. Vállára fektette az állát, és hagyta, hogy a könnyei lefolyjanak. 

- Köszönöm. Mindent, amit eddig tettél és ezután fogsz még tenni értem. - suttogta a fiú fülébe.

- Szeretlek, Amy. - suttogta vissza Reg

Amy válaszolni már nem tudott. Elfogta a heves, hirtelen feltörő sírás. Örömében sírt, megkönnyebbülésében és félelmében. Örömében és megkönnyebbülésében, hogy Regulus viszonozza a dolgot, és félelmében, mert féltette. Féltette a háborútól, a szektától, mindentől. De tudta, hogy talpraesett fiú és nem fog csak úgy meghalni.

El sem hitte volna, hogy valaha eljut idáig. Arra sem mert gondolni, hogy Regulus még csak hasonlóan is érezzen valaha, nem hogy egyenesen viszonozza. Elvégre Reg volt a fél suli álma. És Amy-nek közel sem volt annyi önbizalma, hogy valaha is elhiggye, hogy Regulusnak majd pont ő fog kelleni.

És mégis.