Amy napokig konkrétan nem csinált semmit. Azt hitte, hogy az eltelt pár év alatt már sikerült feldolgoznia a történteket, és a gyásza már elmúlt. Tévedett.

A szüleivel folytatott vita olyan sebeket tépett fel, amikről nem is tudott. Miután bejelentkezett a Black házba, teljesen magába fordult. Regulus napokig próbálta felvidítani, de még karácsony estéjén sem tudta kiimádkozni a szobájából, ezért egy idő után feladta, és csak csöndes támaszt nyújtott a lánynak.

Amy-t még álmában sem hagyták a gondolatai nyugodni. Akárhányszor lehunyta a szemét, anyja szavai visszhangoztak a fejében, illetve bátyja meggyilkolásának pillanatát látta. Nem egyszer ébredt pánikolva az éjszaka közepén. Ugyan a helyzeten javított valamit az, hogy nem volt egyedül, emellett egy szobán osztozott az egyetlen személlyel, aki képes volt megnyugtatni, mégis érezte, hogy egyre jobban szétesik. Reguluson is látta, hogy nem tesz neki jót az, hogy minden éjszaka órákon át kell nyugtatnia a lányt egy-egy rémálma után. Ugyan Regulus egy szóval sem panaszkodott, Amy pontosan tudta, hogy őt is megviseli az egész helyzet, ez meg csak még jobban rontott a lány állapotán.

Az eddigieknél is elveszettebbnek érezte magát. Kezdett teljesen magába süllyedni, kezdte úgy érezni, hogy mindenki számára csak egy teher. Szinte meg sem szólalt, enni is alig evett, nem beszélve arról, hogy egész napját az egyik szekrény mellett gubbasztva töltötte. Regulus megpróbálta kiimádkozni a szobájából, hogy legalább a friss levegőre mozduljanak ki, de ez is csak egy hét könyörgés után sikerült a fiúnak. 

Így hát két nappal a Roxfortba való indulás előtt Amy-ék néma csendben sétáltak London havas utcáin. A hópelyhek lustán szállingóztak, ami meglepő módon nyugodtsággal töltötte el a lányt. 

- Látod, nem is olyan rossz kimozdulni. - jegyezte meg halványan mosolyogva Regulus.

Amy csak bólogatott, de nem mondott semmit. Ezt természetesen Reg nem hagyta annyiban.

- Mivel Brian nem tudott átugrani a szünetben, megdumáltam vele, hogy beülünk valahova kávézni. Nem gondoltam volna, hogy ki tudlak imádkozni a szobából, de gyanítom te sem bánod.

A lány ezúttal sem mondott semmit, csak megrázta a fejét.

- Amy, kérlek. - állította meg hirtelen Amy-t - Mondj valamit. Tudom, hogy nem vagy jól, de amióta itt vagy, egy árva szót nem szóltál. Nem tudom, hogy mi történt veled, de már kezdek komolyan aggódni. Kérlek, mondj valamit.

- Mit mondhatnék, Reg. - pillantott fel szomorúan a fiúra - Nem szeretnék róla beszélni.

- Az sem jó, ha elzárkózol mindenki elöl. A legjobb barátod vagyok, tudod, hogy bármi történt, elmondhatod.

- Tudom. - mondta halkan, és erősen kellett pislognia, hogy bent tartsa a könnyeit - De képtelen vagyok róla beszélni. Viszont leírtam.

Belenyúlt a kabátzsebébe, és előhúzott egy kis cetlit, amit átadott a vele szemben álló fiúnak. 

Regulus arcán egyre csak elhatalmasodott a döbbenet, ahogy a kis lapocska aljára ért. Párszor el kellett még olvasnia, mivel nem volt képes elhinni, amit Amy leírt. A sokaid olvasás után is csak döbbenten tudott a lányra elpillantani.

- Nagyon sajnálom. - suttogta alig hallhatóan, és szoros ölelésbe zárta a lányt.

§

A maradék pár napban Amy hangulata egy kicsit javult. Többet járkált ki az utcára, ami merőben javított a kedélyállapotán, Természetesen Regulus nem engedte ki egyedül, így mindig ott volt társaságként, amit a lány egyáltalán nem bánt. Volt valami kellemesen megnyugtató a fiú jelenlétében, amit Amy nem tudott hova tenni.

Mire a Roxfortba indultak vissza, többé-kevésbé sikerült összekaparni saját magát. Továbbra is csöndesebb volt a megszokottnál, és még a haja színe is egy sokkal sötétebb árnyalatú zöldet vett fel, mint alapból szokott.

Idő közben Brian is tudomást szerzett arról, hogy Amy lakhelyt váltott, de nem zargatta a lányt a kérdéseivel, amiért Amy kifejezetten hálás volt. 

A vonatút során már arra is képes volt, hogy a vöröses hajú fiú hülyébbnél hülyébb viccein mosolyogjon, alkalmanként nevessen is. Be kellett vallania, nagyon hiányzott neki a fiú. Ugyan Regulus volt az egyetlen, aki meg tudta nyugtatni, Brian ezzel szemben azzal a privilégiummal rendelkezett, hogy bármikor képes volt megnevettetni a lányt. 

Hálás volt Merlinnek, hogy két ilyen jó baráttal áldotta meg a sors. Fogalma sem volt, hogy hogyan birkózott volna meg azzal a sok dologgal, ami azalatt a másfél év alatt történt, amit Angliában töltött. Teljesen biztos volt abban, hogy nélkülük már régen becsavarodott volna.

Szerda este érkeztek meg a Roxfortba, így volt még egy fél hetük a tanítás előtt. De természetesen ezt nem tölthette a lány pihenéssel, mivel csütörtök reggel egy már túlságosan is jól ismert bagoly landolt a müzlis táljában. 

- De hiányzott már ez a balfasz állat. - dünnyögte, miközben kiemelte a csurom tejes madarat, és leoldotta a lábáról a levelet. 

Hirtelen átfutott egy gyors gondolat az agyán, amikor megérintette a pergament. Belenyomta a baglyot a mellette ülő Brian kezébe azzal a felszólítással, hogy ne engedje el. Gyorsan kibontotta a levelet, és olvasni kezdett. 

Hallottam a történtekről. És hatalmas hülyeséget csináltál azzal, hogy eljöttél otthonról. Értem én, hogy ki vagy akadva a szüleidre, de ez túlzás volt szerintem. Mindegy, a Blackéknél többé-kevésbé jó helyen voltál, de lehetőleg ebből ne csinálj rendszert. Ezúttal nincs semmi újabb hírem, csak gondoltam tartok egy kis fejmosást, mert úgy látom, hogy ennyi idő után sem esett le, hogy mekkora veszélyben is vagy. De lassan már fény derül mindenre, és akkor talán végre megérted.

- Nincs nálatok véletlenül egy penna, tinta és egy darab pergamen? - kérdezte a két fiút Amy.

Regulusék csak a fejüket rázták.

- Mindjárt visszajövök, ne menjetek sehova. - állt fel az asztaltól - És Brian, el ne engedd azt a madarat.

Elrohant a pince felé, be a klubhelyiségbe, majd fel a szobájába. Előszedett egy normálisabban kinéző pergament, majd előkereste a tintáját és a pennáját, és leült az asztalhoz leírni a fejében fogalmazódó levelet. 

Meguntam, hogy a sötétben tapogatózok. Ha anyámék nem mondanak semmit, kénytelen vagyok téged kifaggatni. Nem tudom, hogy mi ez az egész, de torkig vagyok a titkolózással. A héten, vasárnap, harmincegyediken találkozzunk délben a Szárnyas Vadkan mellett lévő egyik sikátorban. Tudni akarom, hogy mi folyik itt. Részletesen, mindent. 

Miután átolvasta a kis levelet, felpattant, és már rohant is vissza a nagyterembe, ahol szerencsére barátai ugyanott ültek, ahol hagyta őket. Brian kezében még mindig a balfasz bagoly ücsörgött, felettébb dühösen. Miközben a Mardekár asztala felé caplatott, összecsavarta a kis levelet, majd egy menet közben felkapott szalaggal átkötötte. 

Elvette Briantől a madarat, felkötötte a lábára az üzenetét és útjára engedte a jószágot.

- Mi volt ez? - kérdezte gyanús tekintettel Regulus. 

- Válaszoltam az ismeretlen üzenőmnek. - mondta tömören a lány.

Reg és Brian váltottak egy jelentőségteljes pillantást, majd ismét a fekete hajú fiú szólalt meg.

- Jó ötlet ez?

- Már mindegy, a levél elment. - mondta mosolyogva a lány.

- Úgy értem, hogy jó ötlet ezzel a random fickóval...

- Tudom, hogy érted, Reg. - vágott közbe Amy - Nem tudom, hogy jó ötlet-e vele találkozni. De nem érdekel. Elegem van a sok titokból. Tudni akarok mindent, és mivel a szüleim nem opciók, ezért az ismeretlentől kell ezt kérnem. Tudom, hogy a közelemben van, jelenleg pedig a legközelebb Roxmortsban lehet. Vasárnap délre beszéltem meg vele a találkozót. Remélhetőleg eljön. Ha nem, addig fogom a falut járni, amíg meg nem találom.

A két fiú ismét csak egy pillantást váltott, de ezúttal Brian beszélt.

- Remélem az tiszta, hogy nem egyedül mész. Nem engedünk le egyedül.

- Igen, ezt sejtettem. - mondta mosolyogva a lány - Akkor megvan vasárnapra a programunk.