Amy-nek és az egész hetedéves évfolyamnak szerencséje volt, mivel péntek este érkeztek meg a kastélyba, így volt egy szabad hétvégéjük a tanítás elkezdése és a megannyi házi és tanulnivaló előtt. A lány előre tudta, hogy az utolsó éve nagyon ki fogja csinálni és nem csak a RAVASZok miatt. 

Mivel a triónak egyre fontosabb és titkosabb témái voltak, székhelyüket átköltöztették a Szükség Szobájába, ahol senki nem találta meg őket és senki nem hallhatta azt, amiről beszéltek. Még a kis szobát is feldíszítették csupa mardekáros cuccal, hogy egy kicsit hasonlítson a klubhelyiségükre. Csak nem volt olyan sötét és az ablakból napfény szűrődött be, nem az óriáspolip úszkálása volt látható. 

- Ti mennyi idő után szoktátok meg, hogy egyfolytában ég ez az izé? - kérdezte Amy, miközben az alkarját dörzsölgette. Már két hónapja megvolt neki, de még mindig nem szokott hozzá ahhoz az enyhe sajgó, égető érzéshez, ami a Jegyet övezte.

- Ki mondta, hogy hozzászoktunk? - nevetett keserűen Reg - Akkor amúgy rosszabb, ha Ő akar valamit. Mi nem mehetünk ugye a Roxfort miatt, de azok az esetek tényleg nagyon rosszak szoktak lenni.

- Én nem akarom ezt az egészet. - fújt egyet a lány és elterült a fekete kanapén, amit a klubhelyiségbeliekről mintázott - Mi lesz, ha kikerülünk a Roxfortból? Én tuti nem fogok ártatlanokat gyilkolászni.

- Én se nagyon akarom. - vont vállat Brian - Annyira utálom ezért anyámat, hogy ebbe az egészbe belekényszerített. 

- Én is. Meg saját magamat is, amiért nem léptem le akkor és ott Siriussal. - mondta halkan Reg - Akkor most tuti nem itt tartanék. 

§

Vasárnap reggel a trió együtt indult fel a nagyterembe reggelizni, nyomukban Cherish-el. Amy természetesen az asztalnál kiszúrta azt az ismeretlen baglyot, ami pillanatokkal később majdnem a tejes müzlijébe dobta a borítékot, de szerencsére a lány időben elhúzta a tálját az asztalról. 

- Meg fogom ölni ezt a madarat. - dünnyögte Amy.

"Mivel visszatértél a Roxfortba, megint emlékeztetlek, hogy továbbra is veszélyben vagy. Szerencsére a nyáron, mint láttam óvatos voltál. Ez az óvatosságod továbbra se lankadjon. Tudom, hogy tudsz a szektáról. Ennek a szektának vagyok a tagja én is. Engem küldtek el, hogy kémkedjek utánad és tudjak meg minden lehetséges dolgot rólad. Mivel a kastélyba nem tudok bejutni, ez eleve lehetetlen, de mint eddig láthattad, nem is áll szándékomban a kezükre játszani téged. Nem ezért csatlakoztam hozzájuk, elhiheted, és nem áll szándékomban sem a te, sem a szüleid életét kioltani. Sajnos a szüleidért nem tudok kezeskedni, de azt megtehetem, hogy a lehető legjobban elkerüljenek téged a szektatagok. Továbbra is vigyázz magadra. Pláne most, hogy a halálfalókhoz is beléptél. Sosem tudhatod, milyen veszély leselkedik rád."

Amy már meg sem lepődött, hogy azonnal egy levéllel kezdte az évet. Pláne amióta tudott a szekta dologról, egyre kevésbé frusztrálta a helyzet. A fickó őszintének tűnt, és a lány biztos volt benne, hogy ha ártani akart volna neki, már rég megtette volna.

- Az az? - kérdezte Reg a levél felé biccentve.

Amy biccentett és átnyújtotta Regulusnak és Briannek a levelet, hogy olvassák el.

- Miért, mi az? - kotnyeleskedett bele Cherish.

- Magánügy. - mondta tömören Amy, majd miután a fiúk visszaadták a levelet, a zsebébe bevágta.

Miután végeztek a reggelivel, a trió elindult kifelé a szép napsütéses birtokra. Természetesen nyomukban Cherish-el, aki nem bírt leakadni róluk.

- Bocsi kicsi lány, de ez most személyes dolog. - állította meg Brian.

- Arról a levélről van szó, ugye? - kérdezte.

- Mennyit láttál belőle? - keményedett meg Amy arcvonása, ahogy a talárja zsebébe nyúlt a pálcája után.

- Csak azt, hogy egy levél. Miért, fontos? 

Amy nem válaszolt, helyette inkább elindult lefelé a tó partjára. Hallotta még, hogy valamit Regulus mond, feltehetőleg a lánynak, majd két barátja csatlakozott hozzá.

- Bunkó voltál. - mondta Brian.

- Nem izgat. - vont vállat a lány - Nem szeretem, ha mások beleszólnak a személyes dolgaimba. 

Természetesen a tó partján sem volt a lánynak egy percnyi nyugta sem, tekintve, hogy tőlük öt méterre heveredett le a fűbe az immáron ötödéves csitri bagázs, élükön Hornsby-val.

- Szarul nézel ki Evergreen! - kiáltotta oda a zöld hajú lánynak.

- Nem tudtam róla, hogy tükör vagyok. - vágott vissza Amy.

 Az egész helyzeten Regulusék jót derültek, mint mindig, ellenben a szöszivel, aki felpattant és elindult a trió felé.

- Jó Merlin, nem lehet egy perc nyugtom sem. - dünnyögte magának, miközben ülő helyzetbe tornászta magát a fűben - Mit akarsz ezúttal Hornsby? Nem vagyok toleráns hangulatomban. 

Természetesen a szöszi nem válaszolt, csak a pálcáját kapta elő és szegezte Amy-re. A lány gyorsaságának köszönhetően addigra már talpon állt és ő is a pálcáját markolászva várta a fejleményeket.

- Expulso! - kiáltotta a szőke lány.

Amy egy könnyed mozdulattal kivédte a robbantó átkot. A lány ezúttal egy komolyabb átokhoz folyamodott.

- Sectumsempra!

Amy ez elől már csak elugrani tudott, így a fehér fénycsóva a mögötte álló fába csapódott, megannyi vágást hagyva a törzsén. A lány elborzadva nézte a fát, magában hálálkodva jó reflexeinek.

- Na jó, ez több a soknál. - csikorgatta a fogait a lány, mivel már nagyon elege volt a szösziből - Cruc...

A varázsigét nem tudta végigmondani, mivel a pálcát tartó kezét hirtelen elkapta valaki oldalról. Az irány felé pillantva meglátta Regulust, aki szorosan tartotta a kezét.

- Engedj el! - sziszegte a fiúnak.

- Nem, és most velem jössz. - mondta ridegen.

Reg végigvonszolta az előcsarnokon a lányt, le a pincébe egyenesen a klubhelyiségig, ahol meg felrángatta az éppen üres hálókörletébe. 

- Mi bajod van? - kérdezte idegesen Regulus, miután becsapat szobája ajtaját - Ezt jelentenem kellene Dumbledore-nak, de nem teszem, mert nem akarom, hogy gondod legyen ebből. De most már mondd el, miért viselkedsz ilyen furán!

Amy párat pislantott meglepetten, majd szépen belekezdett a mondandójába.

- Hogy mi bajom van? - kezdte rideg, halk hangon a lány - Az a bajom Regulus, hogy akaratom ellenére belerángattak valamibe, amibe nem akartam belefolyni. Ezt nyilván megérted. Emellett az a bajom, hogy valami őrült csoport meg akar ölni engem és a családomat is, akik amúgy már a bátyámat megölték. Szóval, ha nem haragszol meg, minden jogom megvan ahhoz, hogy dühös és lobbanékony legyek! - mondta egyre hangosabban - A saját családom titkolózik előttem, fogalmam sincs semmiről és egyre erősebb a gyanúm, hogy sosem ismertem rendesen a szüleimet. Nem tudom, mit rejtegetnek előlem, nem tudom, mit akar tőlem Voldemort és miért voltam olyan fontos neki, hogy mindenáron halálfalót akart belőlem csinálni, de félek. Félek Regulus, mert tudom, hogy nem stimmel valami, és nem vagyok ura a helyzetnek! Ki tudja, mikor törnek ide be és ölnek meg csak úgy, ki tudja, hogy a szüleimet mikor ölik meg és nem tudok semmit Regulus! Semmit az ég világon! A levelek frusztrálnak, az, hogy valaki követ, frusztrál és szeretném végre, hogy normális legyen az életem, de sosem lesz, mert valami átkozott balszerencsém van! - kiabálta a lány.

Észre sem vette, hogy miközben beszélt, forró könnyek csorogtak le az arcán. A gondolatai már július eleje óta marcangolták és eddig még senkinek nem mondta ki hangosan. 

Regulust feltehetőleg meglepte a lány hirtelen kitörő érzelmei és szavai, mivel pár pillanatig néma csöndben meredt Amy-re, majd pár gyors lépéssel előtte termet és szorosan megölelte.

- Sajnálom Amy. Sejtettem, hogy nehéz, de azt nem, hogy ennyire. - suttogta a lánynak - De akkor is meg kell nyugodnod, mert a végén még valami hülyeséget csinálsz, mint kint a tóparton. Azt meg egyikőnk sem akarná.

Amy csak bólogatni tudott, majd elfogta az erősen kitörő, hangos zokogás, ami már két hónapja kikívánkozott belőle.