Amy hazudott volna, ha azt mondta volna, hogy jó nyara volt. Épp ellenkezőleg. Úgy érezte magát, mint valami toronyba zárt hercegnő. Leszámítva, hogy nem hercegnő volt és a torony is hiányzott.

A nyár folyamán is csak arra a két halálfaló gyűlésre járt el, amit július végén és augusztus közepén tartottak. Meg amikor a könyveit kellett beszereznie. Nem mintha Amy-nek lett volna kedve bárhova is menni. Napokkal a beavatása után realizálódott benne az egész helyzete és igen nehezen fogadta el a dolgot. Ha egyáltalán elfogadta.

De mivel közeledett az év eleje, az indulás a Roxfortba, kénytelen volt felvenni egy maszkot. Egy maszkot, ami eltakarta a valódi érzéseit az egész világgal szemben. Talán még maga elől is elrejtette egy kis ideig. Ugyan visszatért a kastélyba, mégsem volt már ugyanaz az ember. Nem olyan gondjai voltak, mint másoknak. Nem csak a halálfalókkal kellett törődnie, a titokzatos levelekre is számított, emellett elvileg még egy szekta is vadászott rá. Mindez kicsit soknak bizonyult a lánynak, és nem igazán tudott velük elbírni egyedül.

Két barátja próbált rajta segíteni, de nem igazán tudtak érdemben hozzászólni a dologhoz. Bár a lány már azért is hálás volt, hogy egyáltalán Regulusék meghallgatták a sok kínját-baját.

- Nagyon durva, hogy ez lesz az utolsó évünk itt. - kezdte Brian - Legalábbis nekem az. Hét évig éltem itt évi majdnem háromszáz napot és már jobban az otthonom lett, mint a saját otthonom.

Amy, akármennyire is megértette barátait, nem érezte át a dolgot. Annyit utazott már, hogy nem tudott mire otthonként tekinteni. Talán Amerikára. A szülővárosára. Arra esetleg, de másra nem. Neki sem a Roxfort, sem a Durmstrang, de még az Ilvermorny sem volt az otthona, sokakkal ellentétben. Ez az elején nyomasztotta is, de már hozzászokott az érzéshez.

- Ti mit akartok majd kezdeni magatokkal? - kérdezte ezúttal Regulus.

- Jó kérdés, fogalmam sincs. - vont vállat Brian.

- Nekem se. - dünnyögte Amy - Gyógyító mondjuk lennék a Mungóban. 

- Eh. - morrant egyet Brian - Szerintetek, ha a Minisztériumba akarok dolgozni, a karjaimat mutogatnom kell?

Regulus a kérdésen felnevetett, Amy meg csak a fejét rázva mosolygott barátja hülye kérdésén.

- Nem tudom haver, nem próbáltam még. - nevetett Reg.

§

Az út folyamán mindenféle hülyeségről beszélgettek, amiért a lány hálás is volt. Hacsak fél napra is, de elfeledkezett mindarról a szörnyűségről, ami körülvette. Mindez szertefoszlott, amikor meglátta az első thesztrált.

Egy évvel korábban nem viselte meg ennyire a dolog. Nem is gondolt Isaac-re, viszont most, hogy tudta félig az igazságot, már nem tudott ugyanúgy nézni az állatokra. Úgy tartotta, hogy nagymamája halála miatt látta az állatokat, de túl kicsi volt ahhoz, hogy emlékezzen rá. Próbált nem arra gondolni, hogy Isaac miatt látja a lényeket, de egyre erősebb volt a gyanúja, hogy mégis. Szülei természetesen mindig azt mondták, hogy a nagymamája miatt van az egész, így Amy-nek annyira nem is fájt a dolog, mivel régen volt már. De a jelen pillanatban képtelen volt a fekete lószerű állatokra nézni. 

- Min gondolkozol? - sétált mellé Regulus, a semmit pásztázva, tekintve, hogy a lényeket nem látta.

- Hosszú Reg. - legyintett szomorúan a lány.

- Akkor viszont gyere, lemaradunk a beosztásról.

- Mintha az olyan érdekes lenne. - dünnyögte halványan somolyogva a lány.

Természetesen a beosztást nem késték le, akármennyire is remélte a lány. Nem is értette, sokan miért szeretik azt nézni, ahogy egy rakat ijedt elsőst beosztanak a házaikba. Bár sejtette, ha ő is ott állt volna köztük, ő is ennyire várná minden év elején. 

Az utolsó kölök is bekerült a mardekárba, és Amy meglepetésére azonnal le is telepedett mellé. Ez még nem is lett volna probléma, de azonnal bele is kezdett a dumálásba.

- Sziasztok, én Cherish Yaxley vagyok. A családomról biztos hallottatok, elég híresek vagyunk. A szent huszonnyolc tagja. - kezdte a lány. 

Amy, Regulus és Brian egyszerre néztek össze, elsőnek viszont Reg szólalt meg nyugodt, diplomatikus hangon.

- Tudjuk, hogy ki vagy, ne aggódj. Én Regulus Black vagyok, ő pedig Brian Rowle. Rólam biztos hallottál már, a Black ház az egyik legősibb Angliában. - mondta hasonló hangsúllyal a fiú, de érezni lehetett az enyhe paródiát a szavaiban, amin Amy majdnem fel is nevetett.

- Igen, természetesen tudom, ki vagy. - mondta halál komolyan a lány - És te?

Amy majdnem félrenyelte a csirkéjét, amikor az elsőéves lány felé fordult.

- Amy Evergreen. Amcsi. - mondta röviden és tömören.

A lány bólintott párat, de nem méltatta válaszra Amy-t. A lány hatalmas szerencséjére. Nem volt kedve arrogáns pisisekkel foglalkozni. 

- Te prefektus vagy? - kérdezte hirtelen Cherish.

- Ja. - válaszolta Amy-hez hasonlóan tömören Reg.

- Én is szeretnék majd az lenni. Meg Iskolaelső is. Szerintem el is érem amúgy, a Hollóhátban is megállnám a helyem.

- Ezt a Süveg mondta? - kérdezte felvont szemöldökkel Brian.

- Nem, nekem csak annyit mondott, hogy Mardekár. Miért, mást is mond? - kérdezte meglepetten a lány.

- Igen, szokott. - dünnyögte Amy. 

Bár sejtette, hogy még a Süveg is unja a lány gondolatait, ezért rendezte le gyorsan egy szóval.

- A klubhelyiséget majd megmutatjátok?

- Mivel prefektus vagyok, az a dolgom. - sóhajtott Reg.

Amy látta a vele szemben ülő fiú jégkék szemeiben a hatalmas türelmet és az önerőt ahhoz, hogy kedves legyen. Meg azt is, hogy már most unja a lányt. 

- Neked miért zöld a hajad? - kérdezte ezúttal Amy-t.

- Mert metamorfmágus vagyok és ez a szín tetszett, azért. - mondta unottan a lány.

- Sose találkoztam még metamorfmágussal. Én az animágiát akarom majd megtanulni. Nem tűnik annyira nehéznek. - mondta halál komolyan a lány.

- Mágiaügyi Miniszter nem akarsz lenni? - kérdezte szarkasztikusan Brian.

- Nem, inkább az Aurorparancsnokság feje.

Amy váltott egy afféle 'miért is vette volna a célzást, jó Merlin' pillantást Regulussal, majd csöndben folytatták a vacsorájukat. Legalábbis folytatták volna, ha Cherish nem dumálja végig.

§

A vacsora sokkal hosszabbnak bizonyult, mint azt a lány várta. Mikor végre az utolsó étel is eltűnt az asztalról, váltott egy sajnálkozó pillantást Regulussal, és Briannel megvárták, míg barátjuk az elsősökkel elindult a klubhelyiség felé. 

- Jó Merlin, ez a lány... - dünnyögte Brian, miközben utolsóként elhagyták a nagytermet. 

- Hosszú évünk lesz, ha végig a nyakunkon fog lógni. - mondta Amy és már a gondolattól is a haját tépte.

Beérve a klubhelyiségbe azonnal megpillantotta a lány Regulust, aki Cherish társaságában ücsörgött a szokásos kanapéjukon. Amy látta a fiú arckifejezésén, hogy abban a pillanatban szívesebben szűnne meg létezni, minthogy az idegesítő kislány beszédét hallgassa. Brian úgy is döntött, hogy kimenti barátját a helyzetből.

- Bocsika Cherish, fontos megbeszélnivalónk van Regulussal, menj aludni. - mondta a lánynak, ahogy eltessékelte a fiú mellől és levágódott a helyére a kanapén. 

Cherish szó nélkül elment föl a lányok hálókörletei felé, a trió hatalmas szerencséjére.

- Legalább engedelmes... - dünnyögte magának Amy.

- Merlinre mondom, ha nem jöttök időben, elátkoztam volna. - dünnyögte Reg, miközben orrnyergét masszírozta - Nem hittem volna, hogy van ilyen idegesítő ember az univerzumban. Pedig én aztán türelmes vagyok. 

- Tudjuk Reg, mi ketten együtt nem vagyunk annyira türelmesek, mint te. - nevetett a lány.

- Amúgy miről akartál beszélni? - kérdezte a fiú Briant.

- Semmiről, csak gondoltam megmentelek a rémtől.

Srácok, Cherish már nekem fájt az írás közben. Annyira cringe, hogy el nem tudom mondani. XD