Eljött Amy-ék utolsó napja is a Roxfortban. A lány sikeresen átment a hoppanálás vizsgáján is két barátjával együtt, az év végi vizsgákat is letudta, így boldogan dőlhetett hátra. Következő nagy megmérettetése a RAVASZ volt hetedév végén.

Szerencséjére június folyamán már levelet sem kapott a titokzatos idegentől, igaz, a lány az orrát sem dugta ki a kastélyból, de azért örült, hogy az idegen békén hagyta egy időre. A lánynak ezúttal az okozott nagy fejfájást, hogy miként is álljon szülei elé a dologgal. Meg az, hogy egyáltalán meg fog tudni-e bármit tőlük. Azt is lehetségesnek látta, hogy a szülei csapot papot otthagyva fogják a cuccaikat és Amy-vel együtt lelépnek valahova jó messzire. Ezt pedig a lány nem akarta semmiképp sem.

Így végül úgy döntött, hogy az elején megpróbál egyedül találni valamit. Egészen addig ezen gondolkodott, amíg Brianék meg nem jelentek a kupéban és egy jó kis hangzavar keretében le nem vágódtak a lánnyal szemben.

- Ki mit csinál a nyáron? - kérdezte vigyorogva a vöröses hajú fiú.

- Ülök a seggemen és próbálom elkerülni, hogy valami őrült elkapjon. - dünnyögte Amy.

- Elég uncsi. Ha a szüleid is megengedik, majd átugranék. - folytatta Brian - Tekintve, hogy a drága unokatestvérem, Thorfinn a nyáron párszor meg fog nálunk jelenni, én meg nem bírom elviselni azt a gyökeret.

- Én felőlem jöhettek. Anyáékat nem hiszem, hogy zavarja. - vont vállat a lány.

- Király. Én sem tudom két egész hónapon át kibírni az anyámat. - mondta egy undorral Regulus.

§

A vonatút eseménytelenül telt Amy legnagyobb szerencséjére. Bár Regulusnak, prefektus lévén, helyre kellett tennie pár alsóbb évest, amit Brian és Amy visszafojtott nevetéssel figyeltek.

Megérkezve a King's Crossra a lány szomorúan látta, hogy senki az ég világon nem jött ki elé.

- Úgy látom az arckifejezésedből ítélve, hogy te is egyedül mész haza. - lépett mellé Reg - Anyám eddig csak azért járt ki értem, mert nem tudtam hoppanálni. Gyanítom, ezek után meg sem fordult a fejében, hogy összeszedjen vagy valami.

- Ja, valami hasonló. - dünnyögte a lány.

Miután elköszönt két barátjától és megbeszélték, hogy majd nyáron mindketten átugranak a lányhoz, Amy elhoppanált a házukhoz. Beérve ledobta az utazóládáját a földre és kiengedte Artemist a szűkös kis ketrecéből.

- Tudom drága, hogy szerettél Hagridnál lakni, de oda csak szeptemberben mehetsz vissza. Bírd ki légyszi. - sziszegte oda a kígyójának.

Miután felvitte az utazóládáját a szobájába a házimanója segítségével, csak akkor jött rá, hogy mennyire is éhes. A nagy csöndből sejtette, hogy szülei nincsenek otthon, így elindult lefelé a konyhába valami vacsorát készíteni. A manót is megkérhette volna, de a lány jobban szeretett saját magának főzni, még ha időigényesebbnek is bizonyult.

Belépve a konyhába viszont szinte halálra rémült. Ugyanis a nagy ebédlőasztalnál a szülei ültek néma csendben egy-egy rájuk szegezett pálcával. Mögöttük két csuklyás, maszkos ember állt, az asztalfővel háttal pedig egy magas, vakítóan fehér bőrű alak bámult ki a sötét ablakon.

- Már vártunk. -szólalt meg az alak és Amy felé fordult.

A férfinek vöröses színű szemei voltak és az egész arca teljesen kígyószerűvé torzul. A lány azonnal tudta, kivel áll szemben, és a dolog felettébb megrémítette.

- Amelia Evergreen. Mennyi mindent hallottam már rólad. A kígyód már üdvözölt. - mondta sziszegő hangon Voldemort.

Amy nem válaszolt semmit, jobbnak látta, ha néma csöndben áll a Sötét Nagyúrral szemben egészen addig, míg az el nem mondja neki, mégis mit akar.

- Látom, nem vagy beszédes kedvedben. Na nembaj. - mondta, majd a tőle balra álló halálfalóra nézett, aki édesanyja mögött állt - Rowle.

- Crucio!

Az átkot egy velőtrázó sikoly követte, ami édesanyjától jött. Amy elborzadva bámult rá, majd azonnal a vele szemben álló Voldemortra kapta a tekintetét.

- Elég! - csattant a lány hangja.

Voldemort intett a halálfalónak, akiről Amy sejtette, hogy Brian unokatestvére volt, legalábbis nagyon remélte, hogy nem maga Brian állt a csuklya és a maszk mögött.

- Mit akar tőlem? - kérdezte Amy magabiztos hangon, ami még őt is meglepte.

- Hát nem egyértelmű? Te és én jobban hasonlítunk, mint azt gondolnád.

- Én ezt azért kötve hiszem. - dünnyögte magának a lány, majd gyorsan hozzátette - Még mindig nem mondta el pontosan, hogy mit akar tőlem.

- Természetesen azt, hogy csatlakozz sorainkhoz. - mondta nyilvánvalóan Voldemort.

Amy megborzongott a kijelentéstől. Természetesen jól tudta, hogy ez vár rá, de nagyon remélte, hogy mégsem kell belépnie. Nem is tudta ott helyben, hogy mire számított. Ha nem lesz ő maga halálfaló, akkor vagy őt ölik meg, vagy a szerettei halálát nézi először végig és csak utána ölik meg.

- És ha én mégsem akarok halálfaló lenni? - kérdezte Amy - Nem hiszem, hogy bennem megvan a kellő bátorság hozzá.

- Attól tartok, nincs választásod. - mondta Voldemort megjátszott együttérzéssel - Hacsak nem akarod végignézni a szüleid és a két barátod lassú, kínkeserves halálát.

Amy nagyot nyelt a kijelentéstől. Tudta, hogy szorul a hurok, nincs más választása.

- Nem, természetesen nem akarom végignézni. - mondta halkan, de hallhatóan a lány.

- Ezt öröm hallani. Rowle, Malfoy. Engedjétek el őket. - parancsolta a két halálfalónak Voldemort, majd elindult kifelé az étkezőből. Amikor a lány mellé ért, újból megszólalt - Holnap várlak. A barátaid majd elmondják, hol. Ha nem jelensz meg délután, kínok kínja közt halsz meg, miután végignézted a barátaid és a szüleid lassú halálát. - sziszegte oda halkan a lánynak.

Miután a két halálfaló is kilépett a konyhából, Amy odarohant szüleihez, akik látszólag jól voltak, de azért a lány biztosra akart menni.

- Anya, apa! Jól vagytok?

- Nem kellett volna ezt tenned Amy. - szólalt meg halkan az anyja.

- Nem volt más választásom anya. Nem hiheted, hogy hagylak titeket és Regulust meg Briant meghalni.

- Ez az egész a mi hibánk. - szólalt meg ezúttal az apja - Felajánlotta, hogy mi csatlakozzunk, de nem értettünk egyet az elveivel, ezért elutasítottuk. Nem hittem volna, hogy idáig képes elmenni.

- Nem baj apa, most már ez van. Beállok, nincs választásom. Reguluséknak sem volt, és eddig nekik sem kellett semmi komolyat csinálniuk. Talán én is megúszom.

- És ha egyszer vége lesz a háborúnak és téged bíróság elé állítanak? - kérdezte hevesen az anyja - Akkor mi lesz?

- Akkor elmondom, hogy nem volt választásom. - mondta halkan a lány - De nem fogom végignézni, ahogy megölnek mindenkit, akit szeretek. Isaac is már túl sok volt.

Amy észrevette, hogy szülei egyszerre sütik le a szemüket, így kapva kapott az alkalmon, hogy rákérdezhessen.

- Mi az? Titkoltok valamit? Az már feltűnt, hogy az egész olyan zavaros, de sosem mondtok nekem semmit. - mondta hevesen a lány.

- Mert nem mondhatunk neked semmit Amy! Hidd el, jobb, ha nem tudsz semmit. - mondta az anyja.

- Én bezzeg az életemet teszem kockára. - dünnyögte mérgesen a lány - Nincs akkora borzasztó titok, amit ne lehetne elmondani nekem, higgyétek el! A lányotok vagyok!

- Amy, ez nagyon bonyolult mindkettőnk részéről. Egyrészről mindketten hordozunk olyan dolgokat, amik szánalomra méltóak, és ez okozta a bátyád halálát is. Kérlek Amy, ne faggass minket. - mondta az apja, kerülve lánya izzó zöld szempárját.

Amy erre nem mondott semmit, csak fújt egyet, majd felviharzott a szobájába.

Nem hitte el, hogy még ezek után is titkolózni akartak.