Két napja annak, hogy Jiminnel elmentem a partra. Azóta csak telefonon beszéltünk, mert újra megijedt. Arra fogta hogy ittas volt, ezért nem tudta mit tesz. Bocsánatot kért a viselkedéséért, és megkért hogy ma együtt menjünk a suliba. Mosolygós, és kedves volt amikor találkoztunk, tehát olyan mint szokott. Pedig én attól tartottam, hogy netán kissé mérges lesz rám, amiért nem álltam meg azt, hogy ne csókoljam meg. 

-Jungkook! -Kiáltott oda nekem Yoongi, Namjoonal az oldalán. Nevetve siettek oda hozzánk, majd Yoongi lelkesen mesélni kezdett. -Hallottuk, és láttuk is mi történt Hoseokkal. Nagyon-nagyon, oltári menő volt, hogy elbántál vele. Simán lerúgtad őt a trónról, hála istennek, mert ki nem állhattam. De mivel menő volt, kénytelen voltam vele lógni, hogy én is az legyek, na de ez van. De ha rajtam múlik, még ma mindenki megtudja a suliban, hogy te láttad el a baját. Tök egyszerűen a helyére léphetnél, meg minden. Na jó, megyek pletykálkodni, később találkozunk a teremben, és mindent elmesélek. 

-Anyám, mennyit tud csacsogni. -Csapta homlokon magát sóhajtva Namjoon. -Rosszabb mint egy lány. Na én is lépek, a teremben megtalálsz ha szeretnél valamit. Sziasztok. 

-Nekem is lépnem kéne. -Biccentett a fejével a másik irányba Jimin, mire bólogatni kezdtem. 

-Rendben, hányra menjek eléd? -Mosolyodtam el. 

-Három. -Mosolyodott el ő is, majd elindult a másik irányba. 

Mosolyogva lépdeltem be a suliba, eddig minden nagyon frankón halad. Azzal, hogy elvettem Hoseok hírnevét, ha minden balul sülne el, sem jelenne meg azon a bizonyos bulin. Ami azt jelenti, hogyha a helyére léphetek, én fogom eldönteni, hogy mi legyen majd öt hónap múlva, a fogadás témája. És erre bizony már megvan az ötletem. A folyamata még nem zajlott le a fejemben, de a tervemet biztosan végre fogom vinni. De ehhez a tervhez teljesen el kell nyernem Jimin bizalmát, amit borzasztó nehéz lesz. Hiszen már csak két napom van erre a feladatra. 

Iskola után, Jimin elé indultam, hogy hazakísérhessem őt. Út közben valami frappáns ötleten agyaltam, hová tudnám elvinni őt, ahol sokat tudunk beszélgetni. Hiszen, hogyan máshogy is tudnám a bizalmamba férkőztetni mint úgy, hogy eltöltünk egy napot teljesen kettesben, és minden féléről beszélgetünk. 

-Késtél! -Nevetett fel Jimin, miközben a hátitáskája szegletét szorította. Ezt a cselekedetét jól ismerem. Valamit akar. -Figyelj...Tudod, nekem egy barátom sincsen rajtad kívül. És a nénikém nagyon régóta szeretné, hogy egyszer bemutassak végre neki egy haveromat. 

-Benne vagyok! -Mosolyodtam el. 

-Ilyen könnyen? azt hittem bután fog hangzani, és meggondolod a dolgot. -Vakargatta zavartan a tarkóját. -Hát akkor...Akár indulhatunk is. 

Bólintottam egyet, majd Jiminnel az oldalamon sétáltunk a házuk felé. A nénikéjét még csak egyszer láttam, öt évvel ezelőtt, amikor beléptem a kosaras klubba, és Jimin sulijában gyakoroltunk. Akkor láttam, ahogy illuminált állapotban lép be az intézménybe, és Jimin keresi. Nem kell mondanom, nem tett felém jó benyomást. De ha a fiú bizalmára van szükségem, mindent megteszek, hogy a nénikéje és én, jóban legyünk. 

-Nem nagy ház. -Vont vállat, mikor megállt egy igazán takaros házikó előtt. Tényleg nem volt nagy, de két személyre ez teljesen megfelel. -De remélem majd jól érzed magad. 

-Efelől kétséged sem lehet. -Mosolyodtam el, mire Jimin felsétált az ajtóhoz vezető lépcsőn, majd benyitott. Azonnal megcsapott az alkohol szaga. Azonnal egy nappaliba jutottunk, amiben barna, és fehér színek pompáztak. Minden a helyén volt, és tisztaság uralkodott, kivéve azt, hogy a dohányzó asztal, tumultusig volt pakolva sörös dobozokkal. 

-Helen! hazaértem. -Mondta a fiú, mire egy kócos hajú ápolatlan nő sétált ki az egyik helyiségből. -És hozam egy barátot. -Mutatott rám. 

-Jó napot, Jeon Jungkook vagyok, Jimin egyik barátja. -Húztam az arcomra egy erőltetett mosolyt, hogy ne tűnjek a szemében bunkónak. 

Meglepetten nézett rám, majd a kezében tartott sörös dobozt a szájához emelte, és nagyot kortyolt belőle. Kelletlenül törölte le pulóvere ujjával a szájából kicsorgó alkoholt, majd egy mosoly jelent meg az arcán. 

-Barátja? sosem gondoltam volna hogy hallok majd ilyet. -Horkantott fel, majd beletúrt fekete göndör hajába. Újra rám emelte ködös tekintetét, majd újra felszólalt. -Főztem kaját.  De még idő mire előkészülök, addig fogalj csak helyet akárhol. 

Eléggé kellemetlenül éreztem magam, Helen kisugárzása feszülté tesz. Helyet foglaltam a barna bőr kanapén, majd Jiminre emeltem a tekintetemet, aki gyorsan le ült mellém. 

-Köszi hogy itt vagy. 

-Ne köszöngess mindent. -Nevettem fel. Bólintott egyet, majd letelepedett közénk a csend. Tizenkilenc éves vagyok, de az ilyen szituációk még most is feszülté tesz. A csöndet, Jimin mobil csörgése szakította meg. Kutakodni kezdett a zsebében, majd előkapta a készüléket, nekem pedig volt egy másodpercem, hogy leolvassam a nevet, aki hívja őt, mielőtt eltakarhatta volna a kezével. Hoseok hívta. 

-Egy pillanat. -Állt fel Jimin, majd elsétált mellőlem. Nem akartam elhinni, hogy felveszi neki. Annyi fájdalmat okozott neki, és csalódást. Mérgesen doboltam a lábammal, és vártam mikor jön vissza a lány, de percek elteltével sem érkezett meg. Sóhajtva dőltem hátra az ülőalkalmatosságon, mikor hirtelen vissza ült mellém Jimin. 

-Ki volt az? -Kérdeztem, mire csak pár másodperc habozás után adott választ. 

-Nem fontos. -Mondta fejet rázva, én pedig csalódottan bólintottam egyet. Tehát nem akarja elmondani nekem, hogy vele beszélt. Mert nem bízik bennem. Elhúztam a számat, majd felkeltem a kanapéról, és a hátamra kapva a táskámat, a kijárat felé vettem az irányt. -Mit csinálsz?

-Lelépek. -Mondtam tömören, majd kinyitottam az ajtót, és kiléptem rajta. Mérgesen szeltem a lépcső fokokat, majd sietni kezdtem a sötétedő utcán. 

-Várj! Mi a baj? mi zaklatott fel? -Sietett ki utánam Jimin. -Valami rosszat csináltam? 

Igen. Minden erőmmel azon vagyok, hogy elnyerjem a bizalmadat, és megmenthesselek, de te azzal az alakkal foglalkozol, aki képes volt bántani téged. Az az ember akinek tényleg fontos vagy, az én vagyok. De hogy is mondhatnám el ezt neki? csak én ismerem őt...

-Hagyjuk. -Sóhajtottam, majd újra elindultam, de elkapta a karomat. Nem akartam erőszakos lenni, ezért nem vettem ki a karomat a piciny szorításából. 

-Hoseok...Hoseokkal beszéltem okés?! -Nézett rám nagy szemekkel, kissé mérgesen. -Mert szeretem őt! akkor jöttem rá, amikor azt hittem, végleg vége. 

-De Jimin...-Forgattam szemet. -Hoseok egy utolsó barom. 

-Tudom! ezért nem értem magamat. -Hajtotta le a fejét, majd a friss ütésnyomra helyezte az egyik ujját. -De mindettől eltekintve, az érzéseimmel nem tudok mit kezdeni. Azt sem tudom, hogy ez miért zavar téged. 

-Áh! -Horkantottam fel, majd lesepertem magamról a kezét, és feldúltan indultam el. De már nem akartam megállni. Most nem. 

Sziasztok! nagyon sokáig nem írtam Wattpadon, egy kis lelkiállapot összeomlás miatt, ne haragudjatok. Már ha maradt itt még valaki. Már meg van írva az egész sztori, így hát hamar fogom őket publikálni, csak javítani kell őket, ugyanis ezt a ficit egy könyvben (füzetben, borítóval) írtam meg a nővéremnek, az egészet, kézzel. Kézzel...Nehéz volt. És mivel ő nem szereti a fiúxfiú szerelmet, egy fiúxlány könyvet kellett neki írnom, kitalált nevekkel, helyszínnel, és satöbbivel. Így hát a draftokban amiket nem publikáltam, ott Jimin egy lány ezért nem rakhatom ki :D Ahogy a többi BTS tag sem ők, hanem kitalált személyek. Nos, remélem tetszett, és nem okoztam csalódást. Pápá! :3