-Haló? kivel beszélek? -Szólalt meg Hoseok a vonal túlvégéről. Jól tudom hogy ebben az időben, már jó barátok voltak Yoongival. 

-Yoongi vagyok, lecseréltem a telefonomat, rá érsz most? -Kérdeztem, miközben reménykedtem, hogy beveszi  a dolgot. 

-Persze, itt ülök a presszóban a szokásos helyen. Gyere ide, ha gondolod. -Meglepődtem, erre nem is számítottam, hogy talán olyan helyet fog mondani, amit nem ismerek. Pár percig csend volt, épp készültem volna kinyomni a hívást, amikor újra megszólalt. -Jaj te...Gondoltam hogy túl lusta leszel idevonszolni magadat. Akkor mond meg te, hol találkozzunk. 

-Az állomás melletti elhagyatott vagongyárba. -Mondtam, mire nevetni kezdett. Hogy tudsz nevetni te sötét lelkű féreg? 

-Mióta jársz te ilyen fura helyekre? na mindegy is...Összekapom magam, és indulok. -Azzal bontotta a vonalat. Remegő kezekkel vettem el a fülemtől a készüléket, képes lettem volna egy szorítással összeroppantani a készüléket a kezeim között, ahogy a srác arcára gondolok. 

Egy laza fekete összeállításban indultam el a megbeszélt helyre, úgy gondoltam nem kell sietnem, pont teszek rá hogy várakoznia kell. Út közben még azt is megengedtem magamnak, hogy megigyak egy teát, és leüljek közben egy padra. Csak aztán vettem a fáradságot, hogy beállítsak a megbeszélt helyre. Hoseok épp háttal állt nekem, és a telefonját nyomkodta, majd a füléhez emelte a készüléket. 

-Haló, Yoongi? hol vagy? már rád várok...Mi? nem azt mondtad hogy új telefonod van? nem is veled beszéltem? cseszd meg, ne szórakozz velem, épp elég nyomasztó ez a hely...Akkor ki szórakozik velem? na jó...Akkor szia. -Azzal megfordult, majd találkozott velem. -Te?! 

-Hoppá...Talán elfelejtettem közölni, hogy én jövök el. -Kuncogtam el magam, majd közelebb léptem hozzá. 

-Mit akarsz? -Vont vállat hanyagul, majd féloldalasan elmosolyodott. -Csak nem...Jimin miatt kerestél fel? 

-Eltaláltad. -Sziszegtem, majd a hajába túrva húztam közelebb magamhoz. -Mi jogod van hozzá érni?! -Kiáltottam az arcába, mire kissé megrezzent, de hamar összeszedte magát, és váratlanul gyomron ütött. összegörnyedve néztem a fölöttem tornyosuló két lábon járó szörnyetegre. 

-Te vagy az, akinek semmi köze az egészhez. Ne szólj bele mások dolgaiba, különben pórul jársz.

-Hah? én mást kérdeztem...-Egyenesedtem fel, majd én is ugyan ott ütöttem meg ahol ő engem, csak éppenséggel nem kegyelmezve neki. -Hanem azt, hogy mi jogod volt hozzá érni? 

-Mi van? -Köhögött fel, egy csepp kis vért. -Te vagy a védő angyala? mert akkor közölnöm kell, hogy elkéstél a feladatoddal. -Kijelentésére hátba rúgtam, hogy arccal a földre zuhanhasson,  de olyan hamar kel fel, hogy észre sem vettem, hogy lendíti az öklét, az arcom felé. Felszakadt a szám, és ahogy láttam vért csepegni az arcomból, még mérgesebb lettem. 

-A tiéd, mi? -Röhögtem a képébe. -Akkor miért nem becsülöd meg? 

-Azért, mert ez a srác, megbecsülhetetlen. -Nézett rám komolyan, mire megrándultak az izmaim, és mérgemben újra rárontottam. 

°°Sleeping last°°

Reggel kézen fogva sétáltam a sulim felé Jiminnel, aki nagyon hálás volt azért, amit érte tettem. Bár elsőnek nagyon nagy lelkiismeret furdalása is volt, amiért így helyben tudott hagyni ő is. Direkt megálltunk az intézmény előtt, és Hoseokot vártuk, aki egyhamar meg is jelent Yoongival az oldalán, és annyira beszéltek hogy véletlen Hoseok válla az enyémnek ütközött. A szeme megnőttek, és kiült a rémület a szétvert arcára. 

-Jó reggelt, bocsi. -Hajolt meg egy kicsit előttünk, majd tovább siettek. 

-Ennyit akartam, most már mehetsz ha gondolod. -Mosolyodtam el, mire Jimin lehajtotta a fejét. 

-Muszáj bemenni? -Nézett rám aztán, szomorkásan. 

-Dehogy is...Ha gondolod, elmehetnénk valamerre, úgy is ma jó idő van. -Simítottam a hajába, mire bólogatni kezdett. Ha jól emlékszem, Jimin legnagyobb különleges hobbija, a szörfözés volt. Így akár el is vihetném a tengerhez, hogy aztán dobjon egy hátast a meglepettségtől. És még jobban megkedveljen. 

-Benne vagyok. 

Kivettünk egy szobát a tenger melletti hotelben, ami nem mondom drága volt, de legalább Jimin jól érezte magát. Ameddig átöltözött, egy kényelmes ruhába, én leszaladtam partra, és kikölcsönöztem két szörfdeszkát. 

-Itt vagyok. -Jelent meg mellettem Jimin. -Nos, mit akarunk mi itt? -Kérdezte, mire arrább álltam, és megmutattam neki a deszkákat. Egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. -Honnan tudtad? 

-Mit? 

-Hogy ez a kedvenc elfoglaltságom. -Ujjongott. -Te tényleg olyan rendes vagy! 

-Ez nem igaz. -Mosolyogtam rá. -Csak...Ötleteltem. 

-Menjünk! -Húzott boldogan maga után, majd felkapta a földről a deszkáját. 

Felhelyezte a lábára a tartót, majd ráfeküdt és ringani kezdett a vízen. Én már nem voltam ilyen magabiztos, mert én rühelltem a vizet, és annak az átláthatatlan kinézetét, ahogy fogalmam sincs mi  úszhat pontosan alattam, avagy nem látom a tenger végét. Ügyetlenkedve merészkedtem utána, néha le-le csúszva róla. 

-Nem tudod hogy kell? -Nézett rám, mire fejet ráztam. Leszállt a deszkáról, majd mellém evickélt a vízben. -A lényege az, hogy teljes súlyoddal feküdj rá, de tartsd meg az egyensúlyodat, és a kezeddel evezhetsz. Akik pedig már nagyon rutinosak ebben, még a hullámokba is belemerészkednek, két lábon rajta állva. 

Mosolyogva figyeltem, ahogy elmélkedett, és a szörfölés szépségéről mesélt nekem. Mindig is szerettem benne, hogy mennyire beletudja élni magát egy-egy dologba. Teljesen eggyé válik azzal, amit szeret. 

Csak naplemente után mentünk a szállodánkba csurom vizesen, mert ugyebár egyikőnknek sem volt rövidnadrágja, a parton meg nem lehettünk egy szál alsóban, na meg egymás előtt sem. A portán rosszalló pillantásokkal néztek minket, ahogy bőrig ázva csoszogunk el a liftig, összevizezve mindent. Belépve a szobába, az volt az első hogy száraz ruhát vettünk fel, majd hulla fáradtan dőltünk be az ágyba. Jimin az ágy túlsó végén, én pedig a másikon. Még egy vastag paplan is volt közöttünk. 

-Jimin, kérlek...-Nevettem fel. -Nem fogok tenni semmit, csak kérlek vidd innen ezt a paplant, mert nem férek el tőle. Na meg, ha mégis rád akarnák mozdulni, ez úgy sem gátol benne. 

-Ez igaz. -Nevetett, majd az ágy melletti fotelba dobta. -De így meg nekem nem jó. 

-Miért? Így már nagy hely van. -Néztem rá kérdőn, mire pír szökött az arcába. 

-Mert nincs minek meggátolnia, hogy közelebb menjek hozzád. -Rágcsálta zavartan a száját, mire meglepettségemben jobban megszorítottam a takarót magamon. Mintha az eltakarhatná a zavaromat. Nyeltem egy hatalmasat, majd megtörtem a csendet. 

- Én egyáltalán nem bánnám. -Néztem rá félve, mire meg sem mozdult. -Akarod talán, hogy én öleljelek át? -Bólintott. Lassan közelebb araszoltam hozzá, majd átöleltem őt. Úgy zakatolt a szívem, hogy fogadni mertem volna, hogy ő is tisztán hallja. Azt hittem, ezek után még talán történik valami, de csak a halk szuszogását hallottam. Bár lehet hogy csak tetette az alvást, mert megijedt egy kicsit, de nekem ez épp elég volt. Nem volt szükségem másra. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. A következőben találkozunk, PÁPÁ! :3