Egy estém sem telhet nyugodtan...Sebesült arccal, eltört bordával, felszakadt szájjal, és némi agyrázkódással feküdtem az ágyon, miközben egy vattát tartottam az arcomhoz, hogy ne vérezzek össze semmit. Ugyanis tegnap este, mikor tartottam hazafelé, még Hoseok meglepett engem egyszer az úton. Még mindig dühös leszek, ha vissza gondolok mi történt. 

Hoseok elhajtott a kocsival, így én is elindultam, hogy minél hamarabb hazaérjek. Amikor már azt hittem, hogy nem jön vissza, hirtelen egy fekete kocsi hajtott ki egy mellékutcából, és pont keresztben állt meg előttem, így gyorsan kellett fékeznem, aminek következtében előre zuhantam a motorral, és a kocsi háztetőre zuhantam. Az ablak szilánkosra tört alattam, emiatt az üvegek beleszúródtak a bőrömbe, miközben éreztem hogy a bordáimnak is kampec. Nyöszörögve csúsztam le a kocsiról, egyenesen a földre, ahol erősen beütöttem a fejemet. Borzasztóan fájt mindenem, mikor észrevettem hogy Hoseok száll ki a törött kocsiból. 

-Na mi van?! mondtam hogy vigyázz! -Nevetett fel ördögien, de egy szót sem tudtam szólni a sérülésektől. -Nézz magadra...Ezt akartad? elvetted mindenemet...A pasimat, a hírnevemet, a barátaimat. Mit akarsz még? Na gyerünk...Ha tényleg férfi vagy felállsz. 

A nem sebzett oldalamra fordultam, majd a számban felgyülemlett vért kiköpve, remegő ujjakkal támaszkodtam meg a betonon, hogy fölkelhessek, de mielőtt ez megtörténhetett volna, Hoseok egy ütővel háton ütött. Fájdalmasan felkiáltva estem vissza az eredeti pozíciómba, mire ő mellém sétált, majd még egy ütést mért rám, a lábamra. Összeszorított fogakkal tűrtem a fájdalmat, mikor újra felszólalt. 

-Olyan szánalmas vagy! még védekezni sem tudsz. -Horkantott fel. 

-Mert elütöttél te féreg! -Morogtam erőtlenül, mikor meghallottam egy ismerős hangot. 

-Azt ott megkaphatnám? -Pillantottam meg Yoongit, akik kikapta Hoseok kezéből az ütőt, majd rutinosan megforgatta a kezében. Nem hiába akar játékos lenni. Aztán mielőtt Hoseok kapott volna egy kis gondolkodási időt, Yoongi tarkón ütötte, mire a srác ájultan borult a földre. -Élsz még? -Nyújtotta felém a kezét. 

-Bocs, szívesen felállnék, de nem tudok. -Nevettem fel kínosan, mikor Namjoon jelent meg, majd átvezette a karomat a nyakába, és felhúzott a földről. 

-Te pedig vidd a motorját. -Utasította Yoongit, aki egy bólintás kíséretében tette amit kért. -Még ilyet...Ilyen szemetet sem láttam még. Ha akar tőled valamit, tegye meg azt puszta kézzel. Ez így nem volt fair. 

Út közben már amennyire tudtam beszélni, elmeséltem hogy mi történt. A srácok hazáig kísértek, én pedig nesztelenül felvonszoltam magam a szobámba, hogy anya nehogy meglásson így, különben kitér a hitéből, hogy a fia minden este ilyen állapotba tér haza. Nem akarok a gondjára lenni, ennél is jobban. De hamar rájött hogy hazaértem, ugyanis a srácok nem jól támasztották ki a motort, ezért nagy csattanással borult fel, ezzel felébresztve anyát. Ahogy meglátott, az első dolga az volt, hogy elszállítson engem a kórházba. 

Ezért most itt fekszem az ágyon sebesült arccal, felszakadt szájjal, oldalborda töréssel, és agyrázkódással. És egy undorító gyógyszeres vattát kell az arcomhoz dugnom, hogy elálljon a vérzés, és fertőtlenítsem a sebet. 

-Szia aranyom...-Nyitott be anya, egy szomorú mosollyal az arcán. -Nem kell aggódnod Jungkook, nem fogok rád haragudni, ha bajba keveredsz, azért vagyok, hogy segítsek neked. 

-Köszönöm...-Sóhajtottam mosolyogva. 

-És...Jött hozzád valaki, beengedjem? -Lépett az ajtóhoz, mire bólintottam egyet. Jimin lépett be rajta, odalépett hozzám, majd letörölt egy könnycseppet az arcáról. 

-Ne haragudj rám Jungkook.