8. fejezet


Egy darabig ültem egy széken, aztán megjelent Liam.
-Hannah! -futott oda hozzám, majd szorosan megölelt.
-Szia... Mi volt? Nagyon kínoztak? -kérdeztem.
-Kicsit... De ne részletezzük -mondta, mire az arcomhoz hajolt, és úgy csinált, mintha puszit akarna adni, de ehelyett halkan suttogott a fülembe. -Mindenütt kamerák vannak. Ne most beszéljük meg...
-Oké -gondoltam, ha ő játszik, én miért ne tehetném meg?! A szájához hajoltam, félig lehunytam a szemem, és belesuttogtam az ajkai közé. -Majd megbeszéljük!
Nem volt értelme? Talán... És tuti hülyén néztem ki. Liam baromi helyes, a sötétbarna, már-már fekete hajával, tengerkék szemeivel egyszerűen elbűvölő. Jó barátok vagyunk már régebb óta. De ezt most meg kellett tennem, zavarba akartam hozni. A fiú értetlenül, kissé sokkosan állt. Nem sokkal később Avery is megjelent, kicsit letörten, és ijedten.
-Banyek, na, mi volt? -kiáltozott érdeklődve, mire mindkettőnktől egy rosszalló lecsittegést kapott. -Jóvanna'! -nevetett, észrevéve magát.
-Mehetünk? -nézett ránk Liam, mire bólintottunk.
Hazagyalogoltunk, pontosabban futottunk, hiszen a Gyilkos bárhol ott lehet, főleg éjszaka.
-Oké, nekem úgyis üzleti úton vannak a szüleim, Hannah, nem tudnánk inkább hozzátok menni?! -lihegett Liam, miközben megállt. -Úgyis közelebb van...
-Mehetünk -rántottam meg a vállamat.
Egy kicsit lepihentünk, majd futottunk tovább a hajnali órákban. Aztán eszembe jutott, hogy basszus, holnap iskola van... Gondolom, ezt a többiek már tudták, de nekem most esett le. És az is, hogy rettentően fáradt vagyok...
Szépen lassan odaértünk a házamhoz. Benyitottam, nem akartam anyáékat felkelteni, így leintettem a srácokat, hogy maradjanak csöndben.
-Megnézem, hogy alszanak-e még -szóltam nekik hátra, miközben lábujjhegyen lopózva odagyalogoltam a szobájukhoz.
Az ajtó nyikorogva nyílt ki, és hirtelen mintha nem láttam volna anyáékat az ágyban.
-Anya, apa -suttogtam még viszonylag nyugodtan, majd tétovázva felkapcsoltam a lámpát. -ÚRISTEN!!! -kiáltottam föl könnyes szemekkel, amint megláttam, mi van az ágyon.
A szüleim vére terítette be az ágyat, ők viszont sehol, és egy újabb átkozott üzenet állt az ágyuk feletti falon: ,,Én szóltam! ;) "
És abban a pillanatban leesett a tantusz...
-Liam, Avery, azonnal gyertek ide!!! -sikítottam nekik kétségbeesetten.
-Mi van? -loholtak be, de gondolom észrevették, ami történt, így ijedten álltak meg az ajtóban.
-Elvitte... Elvitte őket, mert mi nem tudtuk azokat a kibaszott testeket eltüntetni! -ordítoztam idegesen zokogva. -Megmondta, hogy ha szólunk valakinek, akkor megöl embereket. Hogy nem gondoltunk arra, hogy a holttesteket senki nem fogja észrevenni?!
-Oké... Figyelj, Hannah! -jött oda hozzám Liam. -Megkeressük őket. Nem hagyjuk, hogy ez a barom őket is megölje. Együtt végig fogjuk csinálni, oké? -fogta két keze közé az arcom, és mélyen a szemembe nézett bátorítóan.
-O...Oké... -szipogtam.
-Srácok... Én nem akarok vészmadár lenni, de ha Hannah szülei eltűntek, akkor mi van a mi családunkkal? -szólt közbe üveges szemekkel Avery.
-A rohadt életbe, tényleg -csapott a fejére idegesen Liam.
-Hívjátok fel őket, bizonyára jól vannak! -biztattam őket.
Hát, én is érzem, elég szar ösztönzést hoztam össze...
A két barátom gyorsan kezébe vette a telefonját, és hevesen tárcsázni kezdték a szüleik számát.
Kimentek az ajtón, hogy nyugodtan tudjanak beszélni, így egyedül maradtam az engem rémesen gyötrő gondolataimmal.











///Ciao ragazze! Remélem tetszik a sztori :) Ha igen, hagyjatok nyomot magatok után❤ Köszönöm az eddigi megtekintéseket, vote-okat, kommenteket, nagyon hálás vagyok érte❤❤❤///

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top