Kétségbeesetten hívtam Liam-et, és Avery-t, akik szerencsére öt percen belül ide is értek.
-Gyertek, mindenkinek van a karján, a lábán, rajtam kívül senki nem látja... Olyan... Olyan, mintha szögeket szúrtak volna át rajtuk -meséltem barátaimnak tágra nyílt szemekkel.
Liam odaszaladt egy fiúhoz, és teljesen megdöbbenve tért vissza.
-Én is látom -meredt rám.
-Ahogy én is... -sírta el magát Avery, aki egy lány csuklóját tartotta, felénk mutatva.
-Oké, ez fura... Nem lehet mindannyiunknak ugyanaz a látomása. Itt valami másról van szó -gondolkodott Liam.
-Ő az... Eljön értünk... A Gyilkos! -kezdtem el zokogni.
-Hé, hé, lányok! -ölelt minket magához egyetlen fiú barátunk csitítgatva. -Nem lesz semmi gond. Nem engedem, hogy ez a rohadék bántson minket.
-Liam, ez egy természetfeletti gyilkos! Úgyis megöl minket, megöl mindannyiunkat Jacob idiótasága miatt!!! -keltem ki magamból.
-Bocs srácok, hogy zavarok... -bökte meg a vállamat anya. -De mennünk kéne, Hannah. Nem tudom, mit szedtetek be mindannyian, minden szavatokat hallottam, rajtatok kívül senki nem lát semmit, de ne aggódjatok -ölelt át anya. -Semmi gond nincsen, biztosan csak kicsit sokat ittatok.
-Ez elég nyugtató, köszönjük -dünnyögte mérgesen Avery.
-Anya! Szerinted akkor mégis hova lett Jacob? Mind a hárman ennyire hülyék lennénk? -szegeztem neki a kérdést idegesen.
-Nem... Nem azt mondom. Biztosan van rá magyarázat. Aludjatok egyet, ha Jacob-ot a szülei sem találják meg, akkor hiszek nektek. De most menjetek haza ti is srácok, jó éjszakát! -mosolygott anya a két barátomra, majd magával húzott engem.
-Vigyázz magadra, Hannah! -kiáltotta utánam Liam, és Aves.
-Ti is -suttogtam bólogatva.
Anya meglepően kedvesen, és megértően viselkedett, velem állandóan kiabál ő is, apa is...
-Na jó, nem tudom, mi bajod, de nem is érdekel -anyánál eddig tartott a kedvesség. -Kirángattál az ágyból a semmiért! Tűnés a szobádba, Hannah, és reggelig meg ne lássalak! -ordítozott velem anya, mikor hazaértünk. Ráhagytam, úgysem hinne nekem, hiába magyaráznék, így inkább csak felvonultam a szobámba.
Nem meglepő módon, a szobám falán is állt egy üzenet:
,,Álmodj szépeket, Hannah! ;) Gy. "
-Basszus! -sikítottam fel.
Sóhajtottam egy hangosat, és felismerve a helyzetemet, gyorsan készítettem egy képet a véres üzenetről, majd elküldtem a csoportunkba.

Hannah:
Srácok... Ez áll a falamon. Van bizonyítékunk! Meg tudjuk mutatni a szüleinknek, és a rendőrségnek is!

Liam:
A képet nekem nem engedi megnyitni, de az én szobám falán is áll egy üzenet: ,,Álmodj szépeket, Liam! ;) Gy."

Hannah:
Te jó ég, az enyémen is ugyanez, a nevemmel! Várj, mi az, hogy nem engedi betölteni? Meg egyáltalán, ez a fazon honnan tudja, hol lakunk?

Avery:
Az én szobám falán szintén ez áll. A képet hiába próbálnátok megmutatni bárkinek is, nem lehet... Próbáltam... Ugyanolyan ez, mint az emberek keze, csak mi látjuk. Mire megmutattam volna a képet anyáéknak, egyszerűen kitörlődött magától, sehol sem találtam. És már az üzenet sem volt a falamon, mire visszamentem. Meg fog ölni mindannyiunkat, csak előbb azt akarja, hogy szenvedjünk, rettegjünk...

Liam:
Lányok, ne mozduljatok, elmegyek értetek! Idehozlak titeket hozzám, itt biztonságban leszünk! Együtt kell maradnunk, ez már tényleg nem játék! Cuccoljatok össze, öt perc!

Aludni szerettem volna, de nem mertem. A Gyilkos azt írta, álmodjak szépeket... Egy ilyen üzenetből ítélve biztosan nem akarja, hogy jól aludjak. Öt perc múlva rezgett a telefonom, Liam hívott, így gyorsan fölvettem.
-Itt vagyunk érted, pakolj össze, és gyere! -szólt bele rögtön, erősen hadarva.
-Sietek -nyomtam ki remegve a telefont.
Beledobáltam egy nagyobb táskába néhány ruhát, írtam egy levelet anyáéknak, odaraktam az ágyamra, és síri csöndben kimentem.
-Szia! -ölelt át Liam, mikor behuppantam a kocsiba.
-Sziasztok! -néztem rájuk aggódva. -Ööö, nem akarod visszavinni Jacob kocsiját? -vontam föl a szemöldököm, a fiúra nézve.
-Nem -válaszolta szórakozottan, majd kilövellt a házunk elől.

Könnyeim akaratom ellenére csordultak le az arcomról, miközben néztem a mellettünk elsuhanó sötét tájat, a meseszép kivilágításokat, és Jacob-ra gondoltam, meg arra, hogy mi lesz velünk hármunkkal... Egyre jobban hullik szét az életünk, és nem tudunk tenni semmit, még a szüleinket sem érdekli. Ha ez a Gyilkos elveszi tőlem Aves-t, és Liam-et, akkor nem állok jót magamért, megkeresem, és a legváltozatosabb kínzási módokkal ölöm meg szép lassan. Az én szeretteimmel senki, SENKI ne szórakozzon!!! Megbosszulom Jacob-ot is, ezt biztosan nem fogom ennyiben hagyni. Erősen összeszorítottam az öklömet, és arra eszméltem föl, hogy Avery rázogat.
-Hahó, Hannah, megjöttünk! Menjünk be!
-Jajj... Én... Bocs, itt vagyok, jövök már... -motyogtam, közben a kabátommal letöröltem a könnyeimet, sajnos túl feltűnően.
-Te sírsz? -fogta kezei közé az arcomat aggódva.
-Nem, dehogy, csak... -kezdtem magyarázkodni.
-Istenem, Hannah... Tudom, én is félek... De mostmár együtt maradunk, és nem lesz semmi baj -simogatta a hajamat.
-Ha bánt titeket az a gyökér, én megölöm... -haraptam bele alsó ajkamba frusztráltan.
-Nyugi, nem fog... Nem engedjük. Hannah, mostmár minden rendben van!
-Nem egészen -mormogta távolabbról Liam alig hallhatóan, mégis hallatszott, hogy remeg a hangja.

///Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész😅 Ha igen, vote-oljatok, kommenteljetek❤ Köszönöm, hogy elolvastátok. Sziasztok❤///