2. fejezet

Szorosan utoljára összeölelkeztünk, én pedig sietve berohantam a házamba, még egyszer ránézve a kocsiban ülő két barátomra. Berontottam anyáék hálószobájába, és szerencsére ott találtam őket. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, rájuk ugrottam, örömömben visítozva. Apa rosszallóan dünnyögve kelt föl, és így szólt:
-Jézusom... Hannah, a frászt hoztad rám... Menj már aludni!
Fáradtan ásított egyet, és visszafordult volna aludni, de elkezdtem erősen rázogatni.
-Apa, könyörgöm, ez nagyon sürgős, kelj föl! Beszélnünk kell! -pofozgattam lazán.
Egy hangos morgást követően végre feltápászkodott.
-Nem buliban voltál? Minek vagy már itt? -kérdezte flegmán.
Máskor ez meglehetősen fájt volna, de jelen helyzetben ez érdekelt a legkevésbé.
-Mert vészhelyzet van! Anya!!! -kezdtem el rázni őt is.
-Mi van... -dünnyögte anya.
-Igaz!!! Igaz az az idióta Gyilkosos pletyka! -kezdtem el sírni.
-Miről beszélsz? Jajj, Hannah, menj már lefeküdni! -dorgált meg apa.
-Nem, nem értitek! Jacob meghalt! HALOTT!!! És mi is meg fogunk halni, itt van, el fog minket vinni!!! -ecseteltem hangosan bőgve.
-Hannah, lázas vagy? -kerekedett ki anya szeme, és alkarját a fejemhez nyomta, mire én durván eltoltam.
-Nem! Kérlek, egyszer az életben hallgassatok már meg, hallgassatok végig, mindent megmagyarázok!!!
-Legyen... Halljuk gyorsan!
-De könyörgöm, tényleg figyeljetek rám, és ne szóljatok bele, higgyetek nekem! -kérleltem őket, majd bólintottak. -Szóval... Az egész egy hülyeséggel kezdődött. Le akartuk tesztelni, hogy igaz e az éjféli szellem-metró sztori, és elmentünk ahhoz a megállóhoz, tudjátok, meséltem nektek múltkor. Hátborzongató egy hely volt, az biztos, és épp el is akartunk menni, amikor megérkezett az a bizonyos metró véresen, rozogán... Jacob azt gondolta, ez csak kamu, megsimította a vért a metró beljesében, mire az ajtó bevágódott, Jacob-bal együtt. Hiába próbáltuk kiszedni, nem ment, a metró örökre eltűnt... Ezek után az ajtóra rá volt írva vérrel a nevünk, és az, hogy mi következünk. Elmentünk Jacob házába, ahol a buli volt, de mindenki felszívódott, és ismét egy ijesztő üzenet fogadott... -csak meséltem, és meséltem sírva.
Miután befejeztem, egy ideig hallgattunk, majd apa nemes egyszerűséggel kiröhögött. Képes volt kigúnyolni egy ilyen helyzetben! Direkt kértem, hogy ezt most higgye el nekem!
-Te képes vagy kinevetni? -meredtem rá hitetlenül.
-Jajj, Hannah, biztosan képzelődtél, tuti tiszta piás vagy, indíts aludni! -szólt rám apa.
-Ezt most komolyan mondod? Apa, MEG FOGOK HALNI!!! Hát még tényleg nem érted?! -néztem rá teljesen hitetlenül és kétségbeesetten.
-Hannah... Én... Nem tudom, mit mondjak. Ez az egész lehetetlennek tűnik. Tudsz egyáltalán valami bizonyítékot mutatni, hogy elmehessünk a rendőrségre? -simította meg anya a karomat.
-Szóval elhiszed? -tekintettem rá reményteli szemmel.
-Nem is tudom... Ha tudsz mutatni valamit, akkor elhiszem, és vigyázni fogunk! Valószínűleg valaki csak durva csínyeket művel. Nem hinném, hogy természetfeletti lény járkál itt közöttünk. De hiszek neked.
-Köszönöm!!! -ugrottam a nyakába. -Jacob-ék házában vannak írva azok az üzenetek, azt meg tudom mutatni, és van még a metrónál, de oda inkább nem mennék vissza...
-Figyelj, fölöltözök, és elmegyek veled. Rendben?
-Jajj, köszönöm, nagyon hálás vagyok! -kiáltottam megkönnyebbülten. Legalább anya megért!

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top